Tolna Megyei Népújság, 1975. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-03 / 78. szám

Egyidősek a szabadsággal Tv-napié Krimi a divat r FiataloEfc. 1945-ben születtek, akkor, amikor már nem dörög­tek a (fegyverek. Így a háborút az idősebbek elbeszéléseiből, iskolai tanulmányaikból, törté­nelemkönyvekből ismerik. Egyidősek 'hazánk felszabadu­lásával. Mit jelent most 30 évesnek lenni? Hogyan érez­nek, gondolkodnak a mai 30 évesek? Nem kell rettegni o Kappel István, középmagas, szemüveges fiatalember, 1945. február 1-én született. Pápán. A Szekszárdi Nyomdában gép­szedő. — Az ünneplések juttatják eszembe, harmincéves vagyok. Gyakran gondolok arra, mi lenne, ‘ha 1945 előtt, vagy ké­sőbb szüleiek. A múltról rit­kán hallok csak, de ahhoz, hogy a jelent becsülhessük, tudni kell a múltról is. Most sokkal könnyebb 30 évesnek lenni, mint a felszabadulás előtt. Amikor a kislányom szü­letett, kettős öröm ért, az al­bérletből új lakásba költözhet­tünk. A gyerekeinknek min­dent megadhatunk, amit csak kívánnak, ök a legdrágább já­téknak sem tudnak úgy örülni, mint ahogyan mi az olcsónak örültünk. Nem vagyok elége­dett ember, mindig a többre, a jobbra törekszem. Akinek gye­reke van, annak gondolnia kell a jövőre! Ügy érzem, a leg­több, amit az elmúlt harminc évtől kaptam, az a tudat, hogy békében élhetek. Nem kell at­tól rettegnem, hogy mindaz, amit eddig elértem, pillanatok alatt szertefoszlik. Van szép ' Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titká­rának a Szovjet irodalom cí­mű folyóirat első magyar nyelvű számában megjelent üdvözletét közli legfrissebb számában a Lityeraturnaja Cazeta. „Hatalmas politikai és termelést fellendülés légköré­ben köszönti a szocialista Ma­gyarország nemzeti ünnepét, a fasiszta iga alóli felszabadulás 30. évfordulóját” — írja a szovjet irodalmi hetilap. otthonom és munkám, amit szívesen végzek. 'Biztosítva lá­tom a jövőmet, s úgy érzem, életünkből a háború ki vaq zárva. Bíznak Bennem, megbecsülnek Lőrincz Lajos 1945 március 4-én, Dunaszentgyörgyön szü­letett. A szekszárdi Béri Ba­logh Ádám Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet traktorosa, két gyermek apja. A múltat nem tudja elképzelni, ritkán gondol arra is, hogy egyidős a sza­badsággal. — Az embernek életcélja, van, ebben a szakmáiban kezd­tem, ezt akarom csinálni, ameddig csak lehet, amíg a tsz-nek szüksége van rám. Át­lagkeresetem 4500 forint. A változást a fejlődés hozza ma­gával. Nem könnyű harminc évesnek lenni, de nem is olyan nehéz, mint a szüleimnek volt. Nekem háromévesen egy pár cipőm volt, a kislányomnak három pár van. Az édesapám­nak nagyon sok mindenről le kellett mondania, amíg fel­épült a lakásunk, én már könnyebben építkezem, hiszen OTP-kölcsönt is kapunk, meg szociális kedvezményt A fiam­nak pedig már biztosan nem jelent gondot a házépítés. Elég sokat hallottam arról, hogy ré­gen nem volt becsülete a mun­kának, nem becsülték a mun- kásembert. Becsületesen dol­gozom, nincs is problémám a munkahelyemen, jól megfizet­nek. Jelenleg a tsz bérbe adta a traktorom, én is a TOTÉV­A Lityeraturnaja Gazeta egy másik teljes oldalát ezen a hé­ten a magyar irodalomnak szenteli. Közli Simon István írását, Vészi Endre. Rab Zsu­zsa, Cseres Tibor nyilatkoza­tát, Somlyó György és Székely Dezső egy-egy költeményét, be­számol a budapesti színházi élet újdonságairól, a Szépiro­dalmi Könyvkiadó és az Euró­pa Könyvkiadó terveiről. nél dolgozom. Ha egy hónapig nem megyek be a tsz-irodára, akkor sem keresnek, mert tud­ják, hogy nem kell a körmöm­re nézni. Bíznak bennem és becsülnek. Ez nagyon sokat je-; lent nekem. Belső kötelezettség: példát mutatni Lajkó Ferencné 1945 május 19-én született A Korzó áru­ház konfekcióosztályán eladó. Kis termetével eltűnik a ruhák között, ha látja az ember, ti­zenévesnek gondolná. A hábo­rúról semmi nerp jut eszébe. A vevőket szereti és bízik abban, 60 évesen is szeretni fogja őket, csakúgy mint a szakmá­ját amit „örökségként”, a csa­ládiból hozott magával. — Szerencsés embernek tar­tom magam — mondja. Nyu­godt kiegyensúlyozott gyer­mekkorom volt. A múltról csak annyit tudok, amennyit csen­des téli estéken a szüleim, fő­ként az édesapáim meséltek. Örülök, hogy most vagyok hár­om. ii»céves. Soha nem gondol­tam arra, hogy valaha nekem is háromszintes házam lesz. Egy-két év múlva pedig fel­épül. ki is tudjuk fizetni. Ha megkívánom a banánt, vagy narancsot ennék, megvehetem. De akkor sem jövök zavarba, ha ötszáz forintba kerül az a pulóver, amit viselni szeretnék. Férjemmel mindketten dolgo­zunk, szépen keresünk, szín­házba járunk, mert van szín­házbérletünk. A szüleim ezt el­képzelni sem tudták. Néha ar­ra gondolok, hogy nemcsak a társadalom változott meg, vele együtt az emberek is megvál­toztak. Régen nem törődtek ennyire egymással és nem is segítettek ennyit egymásnak az emberek. A gyerekemnek is sokkal többet megáldhatunk, mint amennyit a szüleim kap­hattak. Ügy érzem, az, hogy most vagyok harmincéves, kö­telezettséget ró rám. Szép és nehéz feladatot: példát mutat­ni az ikúmjbk jövő fiatal nem­zedéknek. segítem őket, hogy folytatni, tudják azt a munkát amit m1 kaptunk örökül, s ne­kik hagyunk. Száz éve született Edgar Wallace; ünnepeljük csak meg, instákxm. Wallace neve ugyan egyetlen jóravaló irodalomtör­ténetben sem található, de ki kéri ezt számon? Wallace, mint még annyian mások, a jóval gyatrábbak, tömegigényt elé­gített ki, s ha manapság tán apadna az igény, megpróbáljuk mesterségesen is fenntartani. A tv krimi-kínálata ellen igazán nem lehet kifogás, tessék, lehet válogatni. Minden műfaj jó, ezt már Voltaire is megmondta. Ter­mészetesen a krimi is, illetve az, amit fénykorában még de- tektívregénynek hívtak, s a szerzők között olyan névvel i6 találkozunk, mint Dosztojevsz­kij, mert ugyan mi más lenne a Bűn és bűinihődés, a Karama- zav testvérek, vagy a A félke­gyelmű, mint végsőkig hajszolt bűnügyi történet, mégpedig olyan fokon, hogy bűnüldözők, ideggyógyászok egyaránt ha­szonnal forgathatják, miként ezt már annyiszor megállapí­tották. A műfaj azonban felhí­gult, s aki Rejtő Jenőt, vagy akár a mégis csak jobb Wal- lace-t olvasva Dosztojevszkijre gondol, — Conan DoyLe-t, aki viszont jól tudott írni nem is említve —, tévutakon bolyong, a távolság ugyanis -felmérhe­tetlen köztük. Ami Doszto­jevszkijnél sors és lélek való­sága, a kézenfekvő és titokza­tos, az egészséges és beteges lélek mélyén lejátszódó tragé­dia, az gyengécske követőinél jól-rosszul összetákolt történet lesz, story, amit visszafelé kell kitalálni, a szerző ugyanis a gyilkos és áldozat végeredmé­nyéből halad egy aiapszituá- cióhoz, ami vagy jó, vagy nem jó. Wallace filmjének, amivel a .klasszikus” szerzőre kellett emlékeznünk, legalább valami vékony lélektani alapja van: a fejvadász idegbeteg angol fő­úr, aki kazamatáiból titkos szervezetet irányit. A lélektani alap a hóhér-ős, az agyafúrt főúr ideálja, akinek minden tettét, illetve rémtettét igyek­szik utánozni. S közben felvonul a vadro-j mantikát is meghazudtoló ré­meik, árnyak, kísértetek, ször-- nyetegek egész sora (18 évért felülieknek, nem mintha nekik jobb lenne az idegzetük), s it6 van természetesen a szabórek­lám eleganciája mesterdetek-f tív is, aki megfejti a 'nagy ta­lányt, s természetesen elnyeri méltó jutalmát. Éljen az ifjút póri , 4 Nem Is a legrosszabb, mond* hatjuk rezignálton, mert műt szóljunk Maigret vitathatatlan) logikája után halovány nyu«f gatnémet másolatához, a FelHg ügyelőhöz? Ki a gyilkos? — teszik fel a felügyelőnek a kór» dést, aki természetesen azon» nal megfejti, s valójában nine#?, is nehéz dolga. Mindig azjg akiről a szerző eleve eltereli»:, figyelmet, még akkor is, ha eb gyilkosság ténye tökéletesen lo»’ gikátlan. Például húsvéti kriai minkben a divatos színésznő­két felvonás között megöli sje férjét, mert ugyebár ez a leg-*' egyszerűbb módja annak, hogyt; megszabaduljon tőle. A néző mihelyt kérdez valamit* össze»?. omlik az író egész konstrufc»' ciója, tehát nem szabad kér-- dezni semmit. Például azt£ hogy miért lett a feleségei;', miért nem válik el tőle, stb. Éjit kell fogadni a tényt, s nyomortv kell követni a hajszát az áriát*?'' lan fiú után, holott a leg»' együgyűbb néző is tudja, hogy»' nem ő a gyilkos^ egyébkén» nem üldöznék. S Bt már baj; van. Mert a néző legszeré» nyebb kombinsatív képességé» is kétségbe vonják, s szerepé mindössze annyi, hogy végig-* nézheti egy ál-szituáció ál-fej» leményeit. Ez pedig még a fe». lületi izgalmakhoz is kevés. I Sok hát a krimi? A csudá tudja. Inkább azt mondhatjuk^ sok a rossz, ötlettelen krimi, j Cs. L. ! A Lityeraturnaja Cazeta magyar oldala A németek ellen fordítottuk a fegyvert A 6. hadosztály tüzére volt Tombor György T. „Kedves Elvtársak! Nagyot dobbant a szívem, amikor lapunk hátoldalán olvastam az »Ünnepség egy 30 éves tüzér egy ségnél« című cikket. Ugyanis az említett egység debreceni születésénél én is ott bábáskodtam a 11/1. táb. tü. o. 2. ütegénél, mint fo-_ gatos tiszthelyettes.’“ A levelet id. Tombor György írta. a faddi termelőszövetkezet nyugdíjasa. Tombor Gyuri bácsit 1944 nyarán — akkor harminchat évesen — szólította a behívó a pécsi, IV. tábori tüzér had­osztályhoz. — Tartalék hadosztály vol­tunk, de aztán fölvilágosítottak bennünket, nem fogunk sokáig itt kuksolni Pécsen, mert a l.tábori” elnevezés azzal jár együtt, hogy visznek majd ben­nünket a frontra. „Rettentő nagy” volt a harci kedvünk, hiszen akkor már a németeket kifele ebrudalták a Szovjet­unióból. Be is vagoníroztalc bennünket, azzal, hogy a vég­cél Nagyszalonta. De útközben, hálistennek történt egy inci­dens. Kelenföldön tudtuk meg, hogy a vasúti hidat bombata­lálat érte. Vissza kellett jön­nünk Sárbogárdra, onnan. Fe­hérváron, Komáromon. Eszter­gomon keresztül értünk vissza Pestre, onnan Debrecenen ke­resztül Nagyszalontára. Jó kis kerülő volt, néhány napot kés­tünk a háborúból. Mire odaér­tünk a színhelyre, közben a románok átálltak a szovjet ol­dalára. — Hadosztályparancsno­kunknak már előre fejébe szállt a dicsőség, minden áron érdemeket akart szerezni. Vi­téz módon nyomultunk előre, hiszen nem volt semmi ellen­állás. Mivel német felsőbb pa­rancsnokság alá tartoztunk, meg volt határozva, naponta milyen terepszakaszokat fog­lalhatunk el, hát ezen akart túltenni a mi parancsnokunk, túlhajtotta a hadosztályt. Di­cső szövetségesünk repülői pe­dig ellenségnek néztek ben­nünket, alaposan végigbombáz­tak. Ügy szétrúgtak bennün­ket. mint a tyúk a töreket. Amikor aztán a szovjet tan­kokkal szembetaláltuk magun­kat. futottunk visszafelé, hogy nem győztük utolérni a néme­teket. Amikor láttuk, hogy a németek tekerik fel a kábele­ket, mondogattuk egymásnak; Csomagolhatunk mi is. Ilyen körülmények között ért bennünket október 15. Egy munkácsi származású. Magyar nevű karpaszományos őrvezető. írnok — tanító volt civilben — mondja ám: — Őrmester úr, tudja mi új­ság? Horthy bejelentette, vége a háborúnak. A tisztek elkezdtek csoma­golni — tele voltak szajréval — be a kocsikba. Irány Deb­recen felé. — Hát velünk mi lesz? —• kérdeztem egyik, századost. — Jöjjenek kentek is Deb­recen felé. Erre fel. mi is elindultunk a trénnek Balmazújváros előtt 'messziről látjuk, valami tár­saság ácsorog az út mellett. Ahogy odaérünk, látjuk, a mi tisztjeink, szajré nélkül. Besza­ladt egy orosz páncélos ék. úgy begazoltak. hogy elhánytak mindent. Ennyi incidens után a hadosztályparancsnokunk, megromlott egészségi állapotá­ra hivatkozva otthagyta a pa­rancsnokságot. De még volt egy eset, még lent. a Körös partján. összehívatta a hadosztály­törzset, mi ott szépen felsora­koztunk: tisztek, altisztek. ír­nokok, küldöncök, meg a tá­bori pap. Azzal kezdte a szöveget: baj- társak. Én meg súgom Tóth szakaszvezetőnek: Ha így kez­di. abból valami disznóság ke­rekedik ki. Az is lett, mert úgy folytat­ta a szöveget: — Most nekünk meg kell mutatni, mj a magyar virtus. Itt vagyunk a Körös partján, az oroszok a másikon. Ezen a folyón nem jöhetnek át, csak a holttestünkön keresztül, s majd az unokáink imába fog­lalják nevünket. Megint csak röhögnöm kel­lett. A Körösben annyi víz volt, hogy a liba fűkörme ki­látszott belőle. Pont mi és pont itt állítjuk meg az oro­szokat. amikor sokkal széle* sebb és nagyobb vizeken is át* jöttek. A nagy hősködésnek az lett a vége, hogy másnap reggelre a mi parancsnokságunknak sö híre, se hamva nem volt. Kint voltunk biztosító állásban, a Fürdős százados beküldte a le* gényét a köpenyéért. Azzal jött vissza, se a köpenyt, se a parancsnokságot nem találja. Így keveredtünk be Buda* pestre. Ha csapattal találkoz* tunk, az be akart sorolni, ha tábori csendőrrel, az le akart tartóztatni. A Drasche-téglagyárnál fog* láttunk állást, hálistennek ott kaptam légnyomást, egy be­csapódó aknától, éppen újév napján. A MÁV-kórházba ke­rültem, ott voltam tán egy hé* tig, amikor jött két karszala­gos főnyilas, még az orvos­hadnagy Is nem győzött ga- zsulálni nekik. — Mi a baja? — Légnyomás. — Kiírni. Mellettem egy gyalogos sza­kaszvezető feküdt, egy ujja maradt egyik kézért, még azt is ki akarták íratni. Kilenc ember egy raj, há* rom. raj egy szakasz, indiai ás a Ludovikára felszerelni, ki a: vecsési halálárokhoz. Csendőr, tüzér, híradós, gyalogos, mind­egy. egy bagázsban. A szakasz­parancsnokunk egy csendőr törzsőrmestert állított, a sza-. kasz végére, nehogy útközben yalaki meglógjon. Mire oda­értünk, mindenki megvolt; ciak éppen a csendőr lépett le." (Folytatjuk) BOGNÁR ISTVÁN j f* btíHvi'i h: >ív fí<« císHüWí? Illatot vány V »->>.'» C.í ! ' * . , . 'Uh t . 5 <’ isi'-« i y, í >ä£., V-' -1 V i '»»íc» 1 . '•* * . b/ f " ; : • i :- / V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom