Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-11 / 59. szám
vhas proletárjai. CGvesöurreK! TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA KEDD 1975. ■tőre. 11, XXV. ért. 89. ARA: &90 Ft Emlékülés Székszárdon Huszonöt éves a szocialista szakmunkásképzés Együtt, akik együtt voltak a bölcsőnél L • • • mys&ätem Tegnap délelőtt, a Tolna megyei szakmunkástanuló napok első napján emlékülést rendezett Székszárdon a megyei tanács művelődésügyi osztálya a szocialista szakmunkásképzés 25 éves jubileu. ma alkalmábóL Az elnökségben foglalt helyet Király Ernő, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács elnöke, Varjas János, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Bucsi Elek, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Kaszás Imre, az 505. *z. Ady Endre Szakmunkásképző Intézet igazgatója és Lovas Henrik, a Tolna megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Az ülés résztvevőit í^ovas Henrik köszöntötte. — Illik és kötelesség Is megállni egy órára — mondotta — és együtt emlékezni a szakmunkásképzés fejlődésének megtett újára. Akik most itt együtt vagyunk az ünneplésben, együtt voltunk a szocia_ lista szakmunkásképzés bölcsőjénél is. A hétköznapi munka során együtt is kell, hogy maradjunk a most következő negyedszázadban, mert a mű még nem befejezett. Van bőven ránk váró tennivaló. A bevezető elhangzása után ti Tolna megyei Tanács elnöke, Szabópál Antal emelkedett /Szólásra. — A fejlődés 25-ös kilométerkövénél megállva, eseménydús múltra pillanthatunk visz. sza. A szinte töretlenül fejlődő szakmunkásképzés 25 év alatt hazánkban a jelenlegi szakmunkáslétszám több, mint 80 százalékát adta. Szabópál Antal előadásában beszélt a szakmunkásnevelés kiemelt szerepéről, a szakmunkásképzésnek a közoktatásban betöltött helyéről. Mint mondotta: iparitanuló-képzéJoszip Broz Tiío üdvözlő távirata Kádár Jánosnak Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke hazánk területe felett átrepülve táviratban üdvözölte Kádár Jánost, a ■ Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát: A baráti Magyarország területe felett átrepülve, y<vélye- sen köszöntőm Önt feleségem, munkatársaim, valamint a magam nevében, önnek és a magyar népnek legjobb kívánságaimat küldöm. Joszip Broz Tito. sünkben gyökeres változást az 1949. évi IV. számú törvény hozott Ez volt a felszabadulás utáni első olyan törvény, mely tisztázta az ipari tanulók jogállását, a megváltozott jogviszonyoknak megfelelően. Ez a törvény az addig lenézett inasokat hivatalosan ipari tanulóknak nevezi, • munkaidejüket napi 8 órában határozza meg, félórás ebédidővel. Ma hihetetlenül hangzik a fiatalok körében, de az iskolai oktatás idejét is ettől kellett beÄ Tolna megyei Szolgáltató Ipari. Szövetkezet dolgozói töltötték meg tegnap délelőtt a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ színháztermét. A vezetőség számolt be a tagságnak az elmúlt évben végzett munkáról. A közgyűlésen megjelent és felszólalt Szebényi Jánös, a szekszárdi vároái pártbizottság munkatársa és Biber László, a megyei KISZÖV elnökségének tagja. A beszámolót Pálinkás István, a szövetkezet elnöke tartotta. Elmondta, hogy az esztendőről esztendőre szebb és szebb eredményeket elérő kollektíva az elmúlt évben is kiváló munkát végzett. Az árbevétel a mégelőző évi 22 millió 800 ezer forinttal szemben 1974leszámítani a napi S órás mun. kaidőbe és ettől kezdve nem kényszerültek a tanulók vasárnap iskolába járni. Ez a törvény emelte ki az elméleti oktatás fontosságát és szabályozta a tanulóidőt 2 és 3 évben. A szocialista szakmunkás- képzés megindulása idején megyénk lakosságának döntő többsége a mezőgazdaságban dolgozott. Az ipari tánulök képzése a magánkisiparban és a fejlődésnek induló üzemekben 31 millió 291 ezer forint ! volt, A nyolc és fél millió forintos növekedéshez jelentős mértékben hozzájárult, hogy negyedével nőtt a lakossági, szolgáltatás volumene, s dina-. mikusan fejlődő ipari termelő üzemeik több mint 80 százalékkal növelték a termelést. A megszűnt Szekszárdi Vasipari Vállalattól a szövetkezethez került üzemegységek fél év alatt közel négymillió forinttal járultak hozzá a termelési eredmények fokozásához. A munkában elért eredmények lehetővé tették, hogy jelentősen emelkedjék a dolgozók bére is. Tavaly az átlagbér 24 ezer *127 forint volt, 1670-nel több, mint egy évvel korábban. ben történt. Valamivel 50 fő alatt volt a tanulólétszám a Székszárdon működő egyetlen iparitanuló-iskolában. Egy osztályban több szakmát is oktattak, a szakmák híven tükrözték a megye és a város öröklött, kisipari jellegét. 1957-ben Székszárdon már 560, a megyében pedig 1000 fölé emelkedett a szakmunkástanulók száma. Ebben. az évben szűnt meg az MTH és vette át (Folytatás a 2. oldalon) Beszámolójának további részében a szövetkezet elnöke szólt a kongresszusi munkaverseny eredményeiről is, hangsúlyozva a 27 szocialista brigád jó munkájának jelentőségét. Ezek a kollektívák a munkaverseny első fordulója során magasan túlteljesítették vállalásaikat. Befejezésként Pálinkás István az idei tervekről beszélt. Ismertette a február végén megtartott kibővített kommunista aktívaülésen elhangzott javaslatokat, melyek alapján a szövetkezet idei tervét 38 millió forintban határozták meg. Ennek teljesítése, odaadó, lelkiismeretes munkát kívánt a szövetkezet minden dolgozó- játók Emellett természetesen szükséges a meglévő tártaiéMai számunkból: JÖVŐNK PROGRAMJA (3. old.) FORRADALMI IFJÚSÁGI NAPOK (3. old.) 30 IV — 30 TÖRTÉNET (3. old.) Díszszemle, 1975 (4. old.) TANÁCSI VÁLLALATOK munkavédelmi helyzete A BONYHÁDI JÁRÁSBAN (4. old.) fejezetek a magyar fegyveres ellenállás TÖRTÉNETÉBŐL (4. old.) A FOTŐHAZI KONGRESSZUSI KÜLDÖTT (5. old.) EZT FÉNYKÉPEZTÜK DUNAFOLDVARON (5. old.) ÉRTÉKES PONTSZERZÉS A KFSE-TŐL __________(6. old.)__________ T árgyalások, újabb izraeli provokációk Az izraeli vezetőkkel hétfőni délelőtt folytatott megbeszélései után Kissinger amerikai külügyminiszter a déli órákban Jeruzsálemből elindult Ankarába. Elutazása előtt annak a meggyőződésének adott hangot, hogy megvan a lehetőség egy újabb megállapodásra Izrael és Egyiptom között. Izrael folytatja fegyveres provokációit Libanon ellen. Izraeli nehéztüzérség vasárnap a határ közvetlen közelében fekvő lakott településeket lőtt. Ugyancsak vasárnap izraeli őrnaszádok közelítették meg a libanoni partokat, a partvédelmi tüzérség azonban visszavonulásra kényszerítette őket Vlagyimir Kudrjavcev elnökhelyettes vezetésével hétfőn Moszkvából Damaszkuszba indult a szovjet afro-ázsiai szolidaritási bizottság küldöttsége. A delegáció a Palesztinái béke és szolidaritási bizottság meghívásának tesz eleget. Kudrjavcev elutazása előtt adott nyilatkozatában elmondotta, hogy a delegáció Szíriába és Libanonba látogat el,1 hogy tovább erősítse a Palesztinái arabok felszabadításáért küzdő mozgalom és a szovjet közvélemény között régóta fennálló kapcsolatokat kok jobb kihasználása, a mun: ka- és üzemszervezés további javítása és a takarékossági lehetőségek kihasználása. Ez biztosíthatja, hogy a négy kiemelkedően jó esztendő után a tervidőszakot is sikeresen zárja a szövetkezet Az elnök beszámolóját követően a hozzászólók mondták el észrevételeiket, javaslataikat. Ezután pedig a tagság megválasztotta a szövetkezeti felügyelő, valamint a döntő- bizottság tagjait A Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet mérlegzáró közgyűlése Szegedi Lászlóné- nak, a közgyűlés elnökének zárszavával ért véget Évről évre jobb eredmények Mérlegzáró közgyűlés a Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezetben A kiállítás és az első látogatók.