Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-04 / 53. szám
VILÁG PHÖtmajAfc ZGMStiLJETm TOLNA MEGYEI IVEI ÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUMKÁSPARTtOLMA MEGYEI BIZOTTSAcAnAX LAPJA KEDD 1975. morc. 4. XXV. évL. 53. szám. ARA: 0.90 FI Szovjet delegáció érkezett Budapestre M. Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság szovjet tagozata elnökének vezetésével március 3-án delegáció érkezett Budapestre, a bizottság XV. ülésszakára. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese. Hétfőn délután a Parlament delegáclós termében plenáris üléssel megkezdődött a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XH. ülésszaka. Púja Frigyes külügyminiszter Berlinbe utazott Felavatták a leninvárosi olefinművet Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Oskar Fischemek, az NDK külügyminiszterének meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Berlinbe utazott. Púja Frigyes külügyminiszter hétfőn reggel megérkezett a Berlin-Schőnefeld-i repülő, térre. A délelőtt folyamán Púja Frigyes és Oskar Fischer a külügyminisztérium épületében megkezdte hivatalos tárgyalásait Délután Púja Frigyes megkoszorúzta a fasizmus és a militarizmus áldozatainak emlékművét Berlin egyik legrégibb utcáján, az Unter den Lindenea. Ezt követően látogatást tett Erhard Kracknál, az NDK fővárosa polgármesterénél, s bejegyezte nevét a város aranykönyvébe. Este Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere vacsorát adott a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének tiszteletére a Palais Unter den Lindenben. A vacsorán mindkét külügyminiszter pohár köszöntőt mondott Hétfőn Leninvárosban fel. avatták a folyamatban lévő ötéves terv egyik legnagyobb beruházásával létrehozott új ipari óriást, a Tiszai Vegyi Kombinát olefinművét. A fiatal észak-magyarországi város zászlódíszbe öltözve fogadta az avatóünnepségre érkező nagyszámú vendéget, akik először megtekintették a mindössze 30 hónap alatt elkészült új nagyüzemet, majd részt vettek a DerkoVits Gyula Művelődési Otthonban megtartott munkásgyűlésen. Ott volt az ünneplők között dr. Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, dr. Szekér Gyula, nehézipari miniszter, dr. László Andor, államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. Bodnár Fe. renc, a Borsod megyei Párt- bizottság első titkára, Dajka Ferenc, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságának titkára és dr. Ladányin József, a Borsod megyei Tanács elnöke. Részt vett az avatáson az ez alkalomra hazánkba érkezett szovjet küldöttség is. Tagjai között volt L. A. Kosztandov, a Szovjetunió vegyipari minisztere, V. S. Szmimov, az 6ZKP Központi Bizottságának vegyipari osztályvezető- helyettese, P. F. Bezruk, az SZKP ivano-frankovszki és 1. V. ünyickij, az SZKP Kár. pátontúli Területi Bizottságának első titkára. Megjelent B. D. Sevikin, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, továbbá a kallusi testvérüzem delegációja, élén A. B. Kondratyenkóval, az ottani fém. és vegyipari kombinát igazgatójával. A munkásgyűlés résztvevőit Csősz Gábor, a TVK párt- bizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Szekér Gyula mondott beszédet — Az egykori Tiszaszeder- kényben — a mai Leninvárosban — a magyar vegyipar beruházásainak előkészületeit kereken 20 évvel ezelőtt kezdtük meg. Az egykori tiszai ár. területen itt akkor még szántóföldek, kukoricatáblák álltak. Ma modern ipari objektumok, a vegyi kombinát és hőerőmű kénvényei magaslatiak az ég felé. E nagyszabású beruházást a petrolkémia alapjainak lerakását és új nehézipari komplexum építését a magyar népgazdaság fokozódó energiaszükséglete és hazánk műanyagigényének növekedése tette szükségessé. Uj hőerőművet, kőolajfinomítót és petrolkémiai üzemet építünk itt és egyúttal olyan ipari kooperációt teremtünk, amely mindenben megfelel a fejlett ipari országok telepítési koncepciójának. — A magyar népgazdaság IV. ötéves tervének egyik fontos célkitűzése a vegyipar fejlesztése, ezen belül is az új petrolkémiai és műanyagipari technológiák létesítése. A nagyalföldi kőolaj- és földgázmezők feltárásával, továbbá a Szovjetuniót hazánkkal összekötő „Barátság" kőolaj, vezeték megépítésével létrejött a terv megvalósításának a nyersanyagbázisa is. Ezen az alapon irányozhattuk elő a földgáz- és kőolajfeldolgozó Ipar nagyarányú fejlesztését — mondotta a többi közt a miniszter, majd szólt a magyar gazdaság számára na- nagyon lényeges, a szocialista integráció keretében létesített együttműködésről, az 1970-ben kötött magyar—szovjet petrolkémiai szerződésről, annak jelentőségéről. Méltatta az olefinmű építésénél a beruházók és a kivitelezők között kiala. kult jó együttműködés jelentőségét. Kifejezte köszönetét a kivitelező és beruházó vállalatoknak, azok dolgozóinak, a Leninvárost Kallussal összekötő mintegy 320 kilométer vezeték szovjet és magyar építőinek. (Folytatás a 2. oldalon) Módosították a szakmaközi szervezetek működési szabályzatát A SZOT Elnökségének ülése A SZOT Elnöksége hétfőn ülést tartott. Megvitatta a társadalombiztosítási törvény megalkotásáról, ezenkívül az alacsony összegű nyugellátások felemeléséről szóló előterjesztést. Az elnökség foglalkozott a szociálpolitika vállalati terve, zésének irányelveivel is. Megállapította, hogy a dolgozók szocialista, kulturális, egészségügyi ellátása folyamatosan javul, a továbbfejlesztést azonban még tervszerűbbé kell tenni. Sok vállalat kellő körültekintéssel és alapossággal kidolgozta munkavédelmi tervét. A SZOT Elnöksége elengedhetetlennek tartja, hogy hosszabb tá era szóló, átfogó szociálpolitikai tervet is. készítsenek a vállalatok. E terv foglalná magában a vállalati dolgozók szociális, egészség, ügyi, kulturális ellátásának, a sport fejlesztésének koncepcióit. Az elnökség a szakmaköri szervezetek működési sza. bályzatát is megvitatta és módosította. Megállapította, hogy az új tanácstörvény megjelenése, az államigazgatási, gazdaságpolitikai hatáskörök decentralizálása nyomán megnőtt a szakszervezetek tévé. kenységének jelentősége a területpolitikai munkában. A lakosság életkörülményeit befolyásoló kérdések nagy többségében most már megyei, várt rosi, kerületi, nagyközségi isiptea döntenek. Intézkednek; szükséges tehát, hogy a szak- szervezetek e döntések kialakításához közvetítsék a dolgozók véleményét, javaslatait, szervezzék a dolgozók részvételét az intézkedések végrehajtásában. Ezért városokban (megyeszékhelyen nem szükséges), kerületekben, nagyközségekben meg kell erősíteni, illetve létre kell hozni a szakmaközi szervezeteket. Alkalmassá kell tenni őket arra, hogy megfelelő keretet biztosítsanak az úgynevezett szórványtagság, a bejáró dolgozók, a nyugdíjasok számára, másrészt hatékony javaslattevő, tanácsadó szerepet töltsenek be az illetékes tanácsok mellett, ellássák a szórványtagság érdekvédelmét, méflparfig a szakszervezetek megyei tanácsának, illetve a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának irányításával. A szakmaközi bizottságok eddigi működését a SZOT elnöksége 1968. júniusában szabályozta. A városi és nagyközségi szakmaközi bizottságok nagy része általában betöltötte feladatát, kisebb része azonban személyi vagy tárgyi feltételek hiányában nem tudott megfelelőképpen dolgozni. Hatáskörüket viszont sok esetben különböző szak- szervezeti szervek túlzottan kibővítették. A szakmaközi bizottság helyett a szakmaközi szervezet elnevezést használják a jövőben, mert ez jobban megfelel működésük tartalmának, (MTQ Gustav Husak Moszkvában Az SZKP Központi Bizottságának meghívására hétfőn rövid baráti látogatásra Moszkvába érkezett Gustav Husak, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára. Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának! főtitkára és más szovjet vezetők fogadták a vendéget a vnukovói repülőtéren. (MTI) ÁKEL-határozat Nicosiában hétfőn közzétették a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) Központi Bizottsága ülésének határozatát. A határozat megállapítja. hogy a pártnak és a ciprusi nép összes hazafias erőinek a jelenlegi körülmények között az a fő feladata,' hogy megakadályozzák Ciprus felosztását.