Tolna Megyei Népújság, 1975. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
magazin agazin agazin A macskák titokzatos világa ' A doromboló, de tartózkodó magatartást tanúsító, hűséges de független, vad, türelmes, megvető és harcias macska az állatvilág legcsendesebb és legérthetetlenebb tagja. Társadalmunkban a fizikusok és a kibernetikusok törvényeket fogalmaznak meg és szétbontanak minden mechanizmust; modem világunkban, amely mindenre talál választ, a tudomány érthetetlenül áll a macska titkával szemben. A macska olyan fiziológiai, pszichikai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel szemben tehetetlenül áll az ember. f, TÖKÉLETES GfiPEZET . r A macska valójában tökéletes és fantasztikus gépezet. Nappal épp oly jól lát, mint éjszaka. A radarhoz hasonló tökéletes „jelző- berendezéshez” juttatta a természet. A gazdájával ,uralkodó-alattvaló” viszonyban lévő kutyával ellentétben a macska egyenrangú félnek tekinti gazdáját. Nem ismeri a függőség érzését, mert egyáltalán nincs szüksége-az emberre ahhoz, hogy megéljen. A többi állatok többségétől eltérően a macska nagyon bírja az éhezést. Ha egy szamárnak sárgarépát, kutyának cukrot, oroszlánnak húst, vagy delfinnek halat adunk, azt tehetünk vele, amit akarunk. De ha a macskának nincs kedve megmozdulni, még kaviárral sem tudjuk kimozdítani nyugalmából. Aszkéta típus. Félelmetes éjszakai vadász, legalább olyan ravasz, mint a róka. Pommery, Morell, Friedrich Schwangart és Paul Leyhaussen professzorok megfigyelése szerint a macska nem tekinti ősi ellenségének a patkányt és az egeret. Sokkal inkább képességeinek fitogtatása céljából vadászik rájuk, semmint a veleszületett ellenségeskedés miatt. „Ennek bizonyítéka — magyarázza Pommery doktor —-, hogy a macska igen ritkán fanyalodik egér- vagy patkányhúsra. Többnyire csak győzelmi trófeának tekinti őket.” A macska kiváló madárvadász, talán még ennél és jobb halász. Éles látása, pontos távolságérzése, kitűnő reflexei és a szigonyként használt karmai segítik a halászatban. Nemigen tudunk róla, hogy valaha is elengedte volna zsákmányát, ff A KÖZÉPKOR ÜLDÖZÖTTJEI Ez a tökéletes gépezetnek beillő állat váltakozó szerencsével vészelte át az évszázadokat. Feltehetőleg Abesszíniából származik. Kezdetben istenként tisztelték (a núbiaiak, majd az egyiptomiak), de imádták a görögök és a rómaiak is. A középkorban azonban átok sújtotta a macskákat. III. Ince pápa rendeletére 1494-ben több tízezer „boszorkánysággal” vádolt macskát végeztek ki tulajdonosaikkal együtt. Az inkvizíció haragját tulajdonképpen a macskák zabolátlan szexuális élete váltotta ki. Spanyolországban, Olaszországban, Angliában, Németországban és Belgiumban valósággal irtóhadjáratot indítottak a macskák ellen. Az üldözött állatok csak Skóciában, Indiában és Japánban találtak menedéket. Franciaországban Pasteur vetett véget a macskák üldözésének. Kijelentette, ugyanis, hogy a macska a legtisztább, vírusoktól és bacillusoktól leginkább mentes állat.1 És mivel az ember érzelmileg meglehetősen ingatag, a több évszázados üldözés után ismét kegyeibe fogadta a macskát. Napjainkban a kutya mögött a macska foglalja el a második helyet a ;,kedvenc” háziállatok sorában, maga mögé utasítva a lovat, a kanárit, a hörcsögöt, az aranyhalat, a papagájt, a majmot és a teknősbékát. A macska okos állat. Nem ismeri a félelmet. Tud szeretni, de engedményekre képtelen. Magabiztos. Az ember és az állatvilág számára szerencsétlenséget jelentő magányában rejlik a macska ereje. Neki nincs szüksége senkire sem. Az egyetlen állat, amely a kényelmes városi élet után is képes alkalmazkodni a vadon élés törvényeihez. Mintegy 60 évvel ezelőtt furcsa temetőre bukkantak Egyiptomban: a sírok háromszáz- ezer bebalzsamozott, mumifikált macskát takartak. 1370-ben Petrarca is bebalzsamozta macskáját, az egyetlen lényt a világon, amely megvigasztalta őt, amikor Laura elhagyta. AZ IRODALOMTÓL A FILMIG A macska iránti mértéktelen szeretetét el-, ső ízben Chateaubriand vetette papírra. í De szeretettel emlékezett meg a macskáról többek között Balzac, Théophie Gautier, Alexandre Dumas, Emile Zola, Pierre Loti, Marcel Jouhandeau, Paul Morand, Paul Léau- taud, Jean Cocteau és Colette is. A macska mágikus hatásának sok festő sem tudott ellenállni. Tintorettótól Picassóig, Cellinitől Toulouse-Lautrecig nagyon sokan ábrázolták ezt a titokzatos gépezetet. Walt Disney rajzaival a macska a filmművészetbe is bevonult. Thomas Kane amerikai tudós filmet készített a NASA számára a zuhanó macskáról. A filmen megfigyelhető, hogy a zuhanó macska farka testével ellentétes irányú forgó mozgást végez, ezzel fékezi az esést. Attól a pillanattól kezdve, hogy az agyában lévő egyensúlyérzékelő központ megfelelő pozícióba kerül, farka csupán stabilizátorkérit működik. Ezt a felfedezést a súlytalanság állapotában levő űrhajósok tudják, hasznosítani. S a tudomány egyelőre csak annyit tehet, hogy megfigyeli és igyekszik lemásolni a macska különleges tulajdonságait. A kibernetikusok és a fizikusok nem egyhamar tudnak a macskához hasonló finom és tökéletes gépezetet létrehozni. ' j "> 1 f K_ 1 ... 1 1 ’ 'V (Paris-Matchf A pintyek „belső naptára“ Érdekes kísérletet hajtott végre a nyugatnémet Max- Píanck Társaság egyik kutató- intézetének munkacsoportja. Vándormadarak — pintyek — fejbúbját fekete színű kollo- dium oldattal vonták be, a pintyek egy másik csoportját pedig színezék nélküli, áttetsző kollodiumból való „sapkával” látták el. Meglepetten ta- oasrtnlták. hogy a „feketesapkások” teljesen érzéketlenekké váltak azokkal a hatásokkal szemben, amelyek a nappali órák tartamának fokozatos meghosszabbodásával állnak kapcsolatban. A színtelen sapkás madarak ivarmirigyeinek működése a világos napszak meghosszabbodásával egyre fokozódott, s egyfajta vonulási nyugtalanság is erőt vett rajtuk. A „feketesapkásokon” viszont sem a szexuális „felébredés”, sem a vonulásra való készülődés jelei nem mutatkoztak, még 16 órás világosság mellett sem. Mindebből arra következtettek a kutatók, hogy lennie kell a madár koponyái részén egy olyan fény- érzékeny szervnek, amely a naphosszúság alakulásáról valamiféle jelzést továbbít az agyba. A további kísérletek ar ra irányulnak, hogy a fekete festékréteg különböző helye ken való kilyuggatásával meg., találják azt a „fényablakot’', amely a fényérzékelő elhelyezkedésére utalhat. Az mindenesetre máris bebizonyosodott^ hogy a pinty — és valószínűleg a többi vándormadár — „belsó naptárát” nem azok as információk irányítják, amelyeket a szemükön át nyernek,' ELEKTROMOS NÖVÉNYVÉDELEM Uzbegisztáni kutatók hatékony módszert dolgoztak ki a gyapotcserjék védelmére. Meg. állapították ugyanis, hogy a betakarítás után a talajban maradó növényi részekben tanyáznak a megbetegedést okozó mikrobák. Ezért a gyapotcserje gyökérzetébe 4—5 másodpercig 0,5 amper erősségű áramot, bocsátanak. Ennek során 200 C° hőmérséklet keletkezik és elpusztulnak a mikrobák. r Védik a király tigrisekéi Banglades Köztársaság kormánya határozott lépésekre szánta magát, hogy a bengáliai királytigriseket megvédje s kipusztulástól. E pompás vadak száma katasztrofálisan csökkent az utóbbi években; manapság már kb. csak 250 példány van életben. A köztársaságban szigorú ári megtiltották a vadászatot tigrisekre, leopárdokra, szarvasokra, fehérszárnyú kacsákra, valamint más ritka madarakra és emlősökre. A krokodil mint idegnyugtató Ismét egy világbajnokságról kaptunk hírt. Az új világbajnok a 33 éves dél-afrikai Trevor Krüger, aki foglalkozásra nézve „rekordvadász”. (Mindegy, hogy milyen rekordteljesítményről van szó, csak lehetőleg minél bolondabb ötlet legyen.) Ez alkalommal Krüger a krokodilokkal próbálkozott. 23 napot töltött egy 11x8 méteres ketrecben, három óriási krokodil társaságában. Pretoriai barátainak később elmesélte, hogy ezt a rekordot volt a legkönnyebb felállítania. „Derék állatok ezek — jelentette ki —. Mozdulatlanságuk valósággal pihentetett. Sokat aludtam közöttük”. Legközelebb az oroszlánokkal próbálkozik. Természetesen nem cirkuszi idomított állatokkal, hanem szabadon élő vadakkal. „Én magam választom ki őket a szavannákon, majd bevonulok velük a ketrecbe, ahol jó barátként megosztjuk egymással az ennivalót”. Műszít a borjú mellkasában A hűséges' gúnár társát keresi Egy osztrák borjú 73 napot élt műszívvel, amelyet dr. Johann Novratil bécsi szívsebész ültetett be, és tavaly májusban ismét eltávolított. Komplikációk nem léptek fel. Az állat eredeti szívizma azóta zökkenőmentesen működik, általános állapota jó. Nevratii szerint különösen jelentős az a megállapítás, hogy a borjú szív« * nyugalmi állapot idején — a szív balkamrája helyett a membráJi- »uropa lökte a vért az aortába — nem zsugorodott, a bécsi szív- professzor véleménye szerint ezáltal megerősítést nyert az a tétel, hogy a saját szív 8 hónapig terjedő ideig müszíwel tehermentesíthető, s ez alatt az idő alatt veszélytelenül regenerálódik, • t ( Az a felfedezés, hogy számos . állatfaj tánál az egész életen át tartó monogámia az együttélés szokásos formája, néhány évvel ezelőtt nagy port vert fel. Nem volt hiány aíonban olyan kísérletekben, amelyekben az állatok házastársi hűségét az emberek házastársi kapcsolatához mérten alacso- nyabbrendűnek bélyegezték. Helga Fischer, Konrad. Lorenz egy munkatársa már 1965-ben megcáfolta azt az éryet, hogy az állatoknál csakis szexuális vágyról van szó. A nyári hidaknál megfigyelte, hogy a pusztán szexuális kapcsolat csak percekig tart, a hím és. a nőstény közötti örök hűség oka azonban egy egészen másfajta kötelék. Minthogy nem tudhatjuk, milyen indulatok töltik el az állatokat, ezt a páros kapcsolat ösztönének nevezzük. j A Journal für Ornithologie legújabb száma a nyári ludak házastársi hűségének különösen drámai esetéről tudósít: a két madár 1967 tavaszán született ; és két évvel később öt utódot nevelt fel együtt. Egy évvel később 500 kilométerrel távolabb,. északra vitték őket, s hogy letelepítési kísérleteik során ne repüljenek el, a nőstény evezőtollait levágták. A hímnél erre nem volt szükség, mivel hűséges férjhez illetően megmaradt felesége mellett. A dráma tulajdonképpen 1971. január 6-án kezdődött, mínusz 15 fokban befagyott a tó. Az őr meg akarta védeni a nyári ludakat a megfagyástól, s megpróbálta megfogni őket. A repülésre képtelen nősténynél ez könnyen sikerülhetett. A férj azonban félreértve az ember jószándékát, rémülten elrepült, A nőstény több hetet töltött fogságban, majd február elején ismét szabadon engedték 25 kilométerrel délkeletre az eredeti helytől. Társa öt héten át kereste a legkülönbözőbb helyeken, míg február 10-én elérkezett a pusztán 100-szor 100 méter nagyságú tóhoz, ahol társát szabadon engedték. Korábban még sohasem járt itt, feltűnt a madármegfigyelőknek, mert hangos kiáltozással röpködött a tó fölött. A nőstény trombita hangjára emlékeztető kiáltozással válaszolt, A viszontlátás örömére hosz- szan tartó üdvözlő koncertet! rendeztek. 1375. március & 1
