Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-07 / 32. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ASZTALITENISZ- VILÁGBAJNOKSÁG Ca lcuttában meg kezdődött a 33. asztalitenisz-világbajnokság. Az ünnepélyes megyitó előtt még akadtok akadályok és izgalmak is, mégpedig az előkészületekkel, illetve a részt vevő országokkal kapcsolatban. Nem voltak készek a fürdők és a mellékhelyiségek, s a több mint 300 önkéntes mun­kást, akik a létesítmény takarí­tását vállalták, nem engedték be. A nagy hőségben és a magas páraitartalmú levegő hatásaként sokan rosszullétre panaszkodtak, Jupp Schlaf, az európai asztali­tenisz-unió elnöke pWig Icöny- nyebb lefolyású szívrohamot ka­pott, de volt is okuk az izgalom­ra a sportág vezetőinek, mert több ország részvételének ügye csak az utolsó pillanatban tisz­tázódott. így Izrael és Dél-Afrika politikai okok miatt nem kapta meg az indulási jogot, Palesztina viszont igen. A brazilok 11 tagú küldöttségéből 10 péntek estig karanténban tartózkodik, mert ol­tás nélkül érkeztek Indiába és ezt a helyszínen kapták meg. Csütörtökön reggel — a műsor szerint — valamennyi kategóriá­ban megkezdődtek a mérkőzé­sek. Eredmények: férfiak: A cso­port: Svédország—Dánia 5:0. B csoport: Kínai NK—Románia 5:0. Nők: A csoport: Dél-Korea— India 3:0, Magyarország—Indo­nézia 3:0, Csehszlovákia—Svéd­ország 3:2, Szovjetunió—Francia- ország 3:1. B csoport: Kínai NK—Bulgária 3:0, Japán—Len­gyelország 3:0, NSZK—Anglia 3:2, Jugoszlávia—Románia 3:1. VALENCIA Szerdán késő este 55 000 né­ző előtt játszotta Spanyolország és Skócia válogatottja az év el­ső EB-mérkőzését a Luis Casa­nova stadionban. Skócia—Spanyolország 1:1 (1:0). Góllövők: Jordan (1. perc), illetve Megido (66. perc). Az UEFA-torna selejtező mér­kőzésen Wales 4:0 (1:0) arány­ban győzött Málta ellen. HAMBURG Barátságos mérkőzésen a Ju­ventus elleni UEFA-kupa mérkő­zésre kerülő Hamburger SV 2:1 (1:1) arányban győzött az Ajax ellen. LONDON Az angol kupa negyedik for­dulójában a Fulham és a Not­tingham Forest már 330 percet játszott egymással, de továbbra sincs döntés. Szerdán harmad­szor találkoztak, de az újabb hosszabbítás után is 1:1 az ered­mény. »Was megye is indult a szánkóversenyen™ Öt aranyérmet is szereztek úttörőink Kékesen Az ország legmagasabb helyén. Kékesen rendezték az úttörő-olim­pia téli verseaiysz^mainak küzde- lemsorozatáít. a Tolna megyeiek váralk-ozáson, felüli eredményt ér­teik el, öt aranyérmet szereztek: a szánk óversenyen. az ünne'péQyes eredmény-hirdetésikor joggal m-ond- , ta az egyik vezető: .,Más megye is imdul-t a szánkéversenyen.” Nagy öröm, hogy a To.lna me­gyei úttörők a hagyományokhoz híven ismét jól szerepeltek, sőt a korábbi évek eredményeit túl­szárnyalták. a sikert ezúttal is a Szalkcsi Általános Iskola pajtásai érték el-, éppúgy, mint az elmúlt években, a pajtásokat Benkő Miklós, a szakcsi iskola igazga­tóhelyettese, valamint Farkas István testnevelő, a járási Általá­nos Iskolai Sport Tanács vezetője kísérte el az országos döntőre. Az úttörőket a testnevelők kitűnő­en felkészítették, ebben a muriká- ben éden járt Gumgl Ferenc, az általános iskola igazgatója. Hosz- szú heteken át dolgozott az úttö­rőkkel, elsősorban erőnléti edzé­seket tartott számukra, és. rész­ben ennek köszöhetik a sikert, az eredményeket. A csapat tagjainak összeállításánál figyelembe vették. hogy 4 * község fiataljai tanulnak az iskolában, és az éremszerzés is így oszlott meg, mert n-aki. iá- pafői és várongi pajtás szerzett egy-egy érmet a két szakcsi mel­lett. Az erőviszonyokat ismerve arra számítottak, hogy esetleg két aranyérmet, és mellette egy vagy két ezüst- vagy bronzérem lesz a jó felkészítés és versenyzés ered­ménye. a szakcsi pajtások azon­ban várakozáson felüli eredményt értek el. Az öt országos bajnok: Juhász Márta és Balogh László (kisdobos), Braun Ágota és Szabó Gyula (II. korcsoport), míg Kum Ibolya az L korcsoportban ért© el a szép sikert. Tolna megyében évek óta nincs téli sportolásra alkalmas mennyi­ségű hó. Ilyen szempontból hátrá­nyos helyzetben vagyunk azokkal a megyékkel szemben, ahol ha csak néhány héten át is, de van edzésre lehetőség. Ennek ellenére sífutásban is helytálltak fiatalja­ink. A fiúk közül örl József ki­lencet utasított maga mögé, de Balogh Piros-ka Ja a középme»- lőmyben végzett. Érdemes megemlíteni, hogy a szánkó-versenyem az utolsó fu­tamban Tziczink Béla is esélyes volt. de a cél előtt néhány méter­rel egy fának ment. Az ottliévŐ nézők azt hitték, hogy a fiú meg­sérült, ezért azonnal * felsegítették:. A versenybíróság ezt úgy ítélte meg, hogy a versenyző segítséget kapott, és eredményét megsemmi­sítette, kizárta. Amennyiben a közönség a fiúnak nem segít, ő tovább folytatja a küzdelmet, és ez esetben a második helyet szer­zi meg. A szakcsi pajtásokat népes kül­döttség várta Dombóvárott a vas­útállomáson, ahonnan személygép­kocsival vitték őket haza. Az is­kolánál feldíszített kapu és üd­vözlő felirat fogadta őket, és or­szágos bajnokoknak kijáró szere­tettel köszöntötték tanulótársaik, élükön Gung-l Beáta, aki ugyan­csak a téli sportokban ért el szjáp sikereket, szerzett aranyérmet. Gratulálunk a szakcsi általános iskola úttörőinek a szép eredmé­nyekhez, és köszönet az összes pedagógusnak, akik hozzásegítet­ték őket a sikerhez. Hasznos beszélgetés Szerdán délelőtt az OTSH kultúrtermében tartott megbeszélést e megyei testnevelési és sporthivatalok elnökei, valamint a megyei lo­pok sportrovatvezetői részére az OTSH. Dr. Beek-l Sándor állam­titkár, az OTSH elnöke bevezető előadása után Páder János, vala­mint dr. Csanádi Árpád elnökhelyettesek tartottak előadást. Ebben tájékoztatást kaptok a sportrovatvezetők az általános és a lapokat te érintő speciális feladatokról. Páder János részletesen foglalkozott labdarúgásunk jelenlegi hely­setével, melynek lényege, hogy megteremtődött az alapfeltétel, hogy rend és fegyelem legyen. Többek között elmondta, hogy továbbra is van feszültség a sportkörökön belül, és ezek általában akkor kezdőd­nek, amikor sor kerül a határozatok végrehajtásának ellenőrzésére. Leszögezte: végre kell hajtani a rendelkezéseknek minden pontját, nincs kompromisszum. Továbbra is szerdán és szombaton lesznek az NB l-ben a bajnoki mérkőzések, évente 60—70 tét mérkőzést kell az NB l-es és az NB ll-es csapatoknak játszaniuk. Beszélt arról, hogy sok edző szerződést bontott, elmondta mi ennek az oka. Az atlétikai sportágqal is foglalkozott. Mint mondotta, az állásfoglalás megje­lenése óta aránylag rövid idő telt el, de a szövetségek többsége jól látja el a feladatát. Külön dicsérte a Tolna meayei szövetséget rész­letes, jól kidolgozott intézkedési tervéért. A fejlesztési terv elkészí­tésében Is a Tolna megyeiek kaptok dicséretet. A továbbiakban meg­jelölte azokat a célokat, melyek megvalósításra várnak az Idei év­ben. Foglalkozott végül az úszósportág, valamint az olimpiára való felkészülés jelenlegi helyzetével. Dr. Csanádi Árpád általában a tömegsporttal foglalkozott, ahol változatlanul fontos a szemlélet formálása, és ehhe? a sajtó tevé­kenységét kérte. Megjegyezte azonban, hoqy hiába van jó propa­ganda, ha a fiatalokat nem tudjuk az Igényeknek megfelelő, kultu­rált helyen fogadni, részükre biztosítani a foglalkozást. Ezzel össze- fQqqésben beszélt a pályaépítés fontosságáról, elmondta, most dol­goznak eqy könnyen adminisztrálható és a felnőtteknél is beveze­tésre kerülő jelvényszerző verseny nevezésén. A cél, a versenysorozat ne kampány, hanem állandó jellegű legyen. Megemlítette o sport­orvosi ellátottságot, melynek színvonala felszerelés szempontjából kü­lönösen vidéken gyenge. Dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke külön kitért a sajtó szerepére, kérte az újságírókat, hogy a jövőben még nagyobb legyen az összhang, az eredményesebb munka érdekében. Délután külön megbeszélésre került sor a megyei lapok sport- rovatvezetői részére. A kölcsönös véleménycsere több kérdésre fele­letet adott, ahol elhangzott az újságírók kérése: a jövőben gyak­rabban szeretnének toióUoosnl — személyesen véleményt cserélni — os OTSH vezetőivel. Heppné negyedik Budapesten., Olimpiád csarnoki­ban rendezett nemzetközi fedett- pályás versenyen rajthoz £HLt Heppné (Sz. Dózsa) és a 809 m-es síkfutásban, a nagyon erős me­zőnyben 2:l3,Q-al (ami számára fedett pályás egyéni csúcs) a ne­gyedik helyen végzett. A megyei fedett pályás magas- ugróversenyen Veres LászJó (Sz. Dózsa) 200 cm-ed nyerte a ver­senyt. Még három csapat veretlen Dombóvárott az eredeti prog­ramnak megfelelően folynak a városi kosaraz óbajnokság küzdel­mei. a negyedik forduló után rruág három csapat, a Fűtőház I., az ÁFÉSZ és &z Építési Főnökség csapata még veretlen. A 4. forduló eredményei: ITSK—Fűtő­ház I. 35—123. ÁFÉSZ—Fűtőház IL M—63, Tanárak—Apáczai 46—M. A bajnokság áldása: 1. Fűtőház L 2. ÁFÉSZ 3. Ép.főnökség 4. Tanárok 9. Apáczai 6. Fűtőház TL 7. Gőgös Gimn 8. ITSK 4 4 — 29Ó-L36 8 4 4 — 219-137 8 J 3 — 240-115 6 4 3 2 160-105 6 4 13 130-203 5 4—4 174-215 4 3 12 80-175 4 4—4 169-2SÖ 4 A szombati mérkőzések időpont­ja : ÁFÉSZ—Ép.főnökség i4 óra, V: Csikós—Tamás. ITSK—Tanárok 15 óra, V: Csikós—Kormos. Fűtőház I—Gőgös Gimn. 16 óra, V: Czé- tány—Pakott, Fűtőház n—Apáczai Gimn. 17 óra. V: Illés—Pakott. Előkészületi mérkőzések 60 ezer forint az atlétikai szakosztálynak Célunk: minél többen, szervezetten sportoljanak Beszélgetés Varga Lászlóval, a pincehelyi sportkör elnökével Dombóvári VSE—Sásd i:i (1:1). Dombóvár: Foki — Horváth, Tüske, Tarsoly, Lakos, G. Kiss. Havasi, Szőcs. Hosnyánszki, Végvári, Pin­tér. Csere: Bíró, Tóth. Szíjártó, Kakas. a vezetést a sásdi csapat szerezte meg az első félidő 39. percében, de két perc múlva a ha­zaiak Szőcs góljával kiegyenlítet­tek. Az első félidő jó és küzdel­mes játéka után a második fél­időre esett a színvonal, az iram. A Dombóvári Spartacus a Bajai SK csapatát látta vendégül há­romharmados mérkőzésen. A ta­lálkozót a dombóvári csapat nyer­te 2 :i (1:1, 0:0. 1:0) arányban. A szövetkezeti csapatban a követ­kezők játszottak. Dobos — Herte- lendi, Vida I.f G. Kiss, Csatári, Vida II., Varga. Vámosi. Loboda, Pál, Lódri. Csere: Dökker és Szi- ber. a hazaiak mindkét gólját Lódri lőtte. 4 A Dombóvári VSE vasárnapi programja megváltozott, nem a termelőszövetkezet csapata ellen játszik, hanem a Nagykanizsai Vasút együttesét fogadja 13 órai kezdettel. A Dombóvári Sparta­cus Sásdra látogat, ahol 15 órakor kezdődik az edőkószületi mérkő­zés. 1975. február 7. Varga László, a pincehelyi Tér- melőszövetkezeti Sportkör elnöke a következő tájékoztatót adta m unka tá rsunknako a helybeli sportéletről. — Talán a leglényegesebb és fontosabb: annak ellenére, hogy termelőszövetkezeti sportkör va­gyunk:, a községben lévő üzemek, intézményeik vezetői szeretik a sportot, és támogatnak bennünket. Tavaly 110 ezer forintos költség- vetéssel dolgoztunk, az idén kiadá­saink elérik a 180 ezer forintot. Terveink megalapozottak, erre a szükséges anyagi fedezet meg­van. Labdarúgóink működéséihez min~ den feltétel biztosítva van: hoz­záértő edző, megfelelő felszerelés, kultúrált öltöző, gázolaj fűtésű, bojleres zuhanyozó, kitűnő beke­rített pálya. Az utazásnál sincs gond, mert mikrobuszokkal és sze­mélygépkocsikkal utazunk közei­re, a távoli mjérkőzésekr« Volán­buszokkal. — Nagy gondot fordítunk nem­rég megalakult atlétikai szakosz­tályunkra ás/. A legfontosabb, bogy meg félelő feltételeket biztosítsunk sportolásunkhoz. Az idén elkészül gy atlétikai pálya, ahol megfelelő öltöző és tisztálkodási lehetőség is lesz. Ez az építkezés azonban nem a sportkör kasszájából, más forrásból történik. A szakosztály felszerelésére és működésére 60 ezer forintot irányoztunk elő. Ter­mészetesen enfiél a szakosztálynál is megfelelő edzők dolgoznak, akik rövid időn belül eredményeket is tudnak felmutatni. — A jelek szerint a kézilabda­szakosztályunk problémái is meg­oldódnak a gáztöltő üzem vezetői vállalták, hogy a szakosztály ügyes-bajos dolgait rendezik. A jelek szerint a szakosztály méltó kezekbe került, Nagy Imre üzem­vezető és Odor Lajos műszaki ve­zető ért e sportághoz, és vállal­ták a szakmai irányítást is. Ugyancsak segítségéről biztosította a vezetőséget a kórház igazgató- főorvosa, aki egyben elnökségi tag is. A kéz51?bdásókkal távlati tervünk, hogy c^y-két éven be­lül a megyebajnokságba kerülje­nek. Ai idén elkészül a megfelelő minőségű kézilabdapálya. A női kézilabdások működéséihez 45 ezer forintot irányoztak elő. — A* edzések látogatottsága minden szakosztálynál megfelelő, a különböző üzemek. vállalatok és termólőtszövetkezet olyan munka­idő-beosztást biztosít, hogy mun­kájuk végeztével a sportolók ott lehessenek az edzéseiken. Remé­lem, ez a szemlélet továbbra is megmarad és Pincehelyen marad a pezsgő, eleven, sportélet. Ehhez már csak az keE, agy a község fiataljai éljenek a lehetőségekkel, és szorgalmasan készüljenek. m»ajd a versenyeken kamatoztassák a tanultakat. Célunk, hogy minél többen — fiatal és idős egyaránt — szervezetten sportoljon. Nem kívánunk nagy dolgokat, csak azt, hogy aki színeinkben versenyez, tisztességgel/ küzdjön. Egy távo­labbi vágya a község lakosságá­nak — és nem utolsó sorban a sportkör vezetőségének —, h-ogv legyen Pincehelyen egy olyan lé­tesítmény, ahol kulturálódni, szó rakozni és sportolni lehet. — mon dotta Varga László.- kas ­RÁDIÓ TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Klasszikus operettrészletebi 9.00: Illés János télikabátja. 9.20$ Népdalok. 10.05: Iskolarádió. 10.30a Édes anyanyelvűnk. 10.35: Beethcg ven: A-dúr szonáta. Op. 2. 11.00? Orosháza arcai. 11.10: Lucia Sta- nescu és Zurab Andzsaparidze éne- kel. 11.49: Könyvszemle. 12.35s Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene« 13.45: Mai finn költők versei. 14.00s Csicseri bolt. 14.25: „Nyitnikék”., 15.10: Magyarán szólva. 15.35: M©- zárt: A-dúr szimfónia. K 201. 15.49a Az élő népdal. 16.00: Világgazda­ság. 16.05: Versszínpad.. A hcs- landzsavers. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Lemezek közi vál©° gatva.~ 17.55: Népi zene. 18.12a Vörös rózsa. Dokumentumdrámc&o Hollós Ervin 73-as zárka c. köny= véből. I. 19.38: Szimfonikus zene­kari hangverseny. Közben: Kbo 20.15: A színházban és a mozi­ban. Kb. 21.20: Kevés vagy sok? Jegyzet a munkaerőhelyzetről. Kbv, 21.30: Rudolf Schock énekel. 22.20? Bágya András szerzeményeiből« 22.50: Meditáció — az ellenőrzés demokratizmusáról. 23.00: Kórus* művek. 23.15: Verbunkosok«, nótába 0.10; zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari - muzsika. 9.03a Ezeregy délelőtt. Gyermekrádiáv, 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00s Mezők, falvak éneke. 12.20: Régi! híres énekesek műsorából. Riccardo Stracciari és Anday Piroska énekel, 12.50: Balogh László jegyzete Tótte Endre könyvéről. 13.03: Dvorzsák: f-moll zongoratrió. 14.00: Kettőtől! hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő« 18.20: Bach: D-dúr szvit. No. & 13.46: Gondolatok filmekről. 19.01« A rock mesterei — 66. 19.31: Dl- csőségvágy, féltékenység és 17 em­ber halott. 1. Szmoking a bőrönd­ben. 19.46: Churchill: Hófehérke és a hét törpe — Egyveleg. 20.28: Az ember teremtése. Vihar Béla hangjátéka. 21.21: Jereb Ervin: Há­rom tétel nyolcadokra. 21.35: Verdis Rigoletto. Opera. 23.475 Masöffttó G-dúr szonáta. K. 30L 111. MOSOK 18.05: Iskolarádió. 18.25: Démfe Roussos énekel. 18.50: Magyar ze­neszerzők. 19.14: Magyar irodalmi] arcképcsarnok. Arany János. IV« 19.35: Dvorzsák operáiból. 20.33a Uj lemezeinkből. Schumann: Ifjú-, sági album. 21.33: Charlie Park«? együttese játszik. 21.51: A FmöD Rádiózenekar hangverseny«, PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, híreik,' 17.35: Tíz perc a Jókai téri zene- mű boltban. 17.45: Vass Ágnes «0 Gyermán István hete. 17.50: A mérleg két serpenyője. Az üzemű demokráciáról... Riporter Hidvégfi József. 18.05: Ritmus és dallam« 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.43s Herb Alpert és együttese játsziba 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsoBo Munkásarcképek. Zenés műsor. —=• Hírek. 19.30: Német nyelvű műsoa, Hírek. — Kulturális magazin: Bo­ranyai német népdalok. — Falusi kulturaktivisták. Riport. — Citero= zene. — Uj könyvek. — (Fúváca&> 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.35: Anqol nyelv (kőzépfsfc. iWo oszt.) 9.05: Földrajz (ált. Isk. &, oszt.) 10.05: Élővilág (ált. Isk. &, oszt.) 10.25: Tízen Túliak Társasága« 14.30: Földrajz. 15.25: Élővilág 17.08: Hírek. 17.15: Expedíció e kőkorszaki emberek nyomába«^ Csehszlovák úti rajzfilm-sorozat. V« 17.35: Kuckó. 18.05: A tanácselnök Riportfilm. 18.35: Meteorológián 18.40: Jó ügy — közügy. Politikai tanfolyam. 19.10: Reklámműsor,, 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradőn 20.00: Hazai esték. Esztergom— Szolnok Kb. 22.00: Tv-hiradó — & n. MOSOR 20.00: Eric Chorden és Ston® 0 párizsi Olympia Színpadán. Zenés film (színes). 20.40: Hétezer könny­csepp a tenqerben. Rövidfilm ci FOlöp-szigetekről. 21.05: MOKÉP- reklám. 21.10: Tv-hínodó —2. 21J0S Don Juan Tallinban. Film, JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-napló, 17.30: Betűre betű — gyermekadás, 18.15: A Tamburica együttes jubi­leuma. 18.45: Riport. 20.00: Min­dent vagy semmit — vetélkedő. 21.05: Világűr 1999 — filmsorozat, 22.15: Dokumentumod ás. II. MOSOR 17.00: ökölvívás. 20.00: 1974 leg­jobb drámái. 21.20: Huszonnégy óra. 21.35: Vendégszerkesztő. 22.35: Dave Cosh szórakoztatja önöket, 22.55: Dokumervtumfilm-éesztivál. MOZI j BONYHÁD: Az utolsó percig (Szov­jet film). DOMBÓVÁR: A brlllánsklrálynő bu­kása (Szovjet film). DUNAFÖLDVÁR: Hószakadás (Ma­gyar film). PAKS: Verseny a ,.veszély” kategó­riában (Csehszlovák film). SZEKSZARD PANORÁMA: Csak sem­mi szexet kérem... (Anqol film). TAMASI: Ulzana (NDK-film). TOLNA: Játszd újra, Saml kai film).

Next

/
Oldalképek
Tartalom