Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-01 / 27. szám
A hollandiai Kijlc Ann Zee-ben a 14., utolsó előtti forduló lebonyolításával folytatódott a nemzetközi sakkverseny. A magyar színeket képviselő Portisch Lajos ezúttail a szovjet Gellerrel ülit asztalhoz és világossal döntetlen eredményt ért el. Portisch ezenkívül befejezte a csehszlovák elleni függőjátszmáját, amelyet megnyert Mivel legnagyobb ve- télytársa Hont a 14. fordulóbon szintén döntetlenezett a holland Tima n na I, Portisch fél ponttal újra átvette a vezetést. Az élcsoport állása: Portisch 10 pont Hort 9,5 p., Smejka! (csehszlovák) 9 p., Kavalek (amerikai) 8,5 p, Gligorics (jugoszláv) 8 pont * A jégkorong-vb-re készülő és az NSZK-ban túrázó japán válogatott 2000 néző előtt 12:1 (0:1, 7:0, 5:0) arányban nyert a Duisburger SC ellen. A távol- keletieknek ez volt a harmadik mérkőzésük. • A Zalaegerszegi TE NB l-es labdarúgócsapata — mint art Balogh dános, a sportegyesület elnöke pénteken közölte — kedden utazik Kubába, ahol három mérkőzést játszik. Az egyikre a kubai válogatott, a másikra a Santiago de Cuba, a harmadikra pedig a Santa dara első osztályú csapat ellen kerül sor. • New York-ban hivatalosan bejelentették, hogy az ökölvívás nehézsúlyú hivatásos világbajnoka, az amerikai Muhammad AM március 24-én Ctevelandban ismét szorítóba lép. Kihívója Chuck Wepner. Az összecsapást finanszírozó társaság nem erősítette meg azt a hírt, hogy a világbajnokot ezért a mérkőzésért másfélmillió dollár illeti, az viszont már biztos, hogy Wepner 100 000 dolláros összegben részesült. • A férfi kosárlabda bajnokcsapatok Európa-kupájában az A csoportbon elődöntő mérkőzésen az osztrák UBSC Wien 101:72-re legyőzte a bolgár Balkon Botevgradat. A B csoportban a spanyol Real Madrid idegenben 103:86-ra győzött a francia Berek ellen. A női bajnokcsapatok küzdelmének elődöntőjében az A csoportban meglepetésre az olasz Geas Sesto San Giovanni otthonában 70:59 arányban szenvedett vereséget a francia bajnok Clermont Fernand együttesétóL • Lejátszották a női kézilabda- BEK negyeddöntőjében a Szpor- tak Kljev—Ruch Chorzow (lengyel) visszavágó mérkőzést. A szovjet kézilabdázók 14:10 (6:4) arányban győztek, s mivel az első találkozón is ők voltak a jobbak (15:12), bejutottak a legjobb négy közé. Közgyűlés a KSE-nél A Szekszárdi Központi Sportegyesölet megtartotta éves közgyűlését. Az elnökség beszámolóját Kardos György, az egyesület elnöke tartotta. Részletesen foglalkozott a szakosztályok munkájával, eredményeivel. Külön értékelte az elnökség egyéves tevékenységét. Többek között elmondta, hogy a nyáron — önköltséges alapon — közel százötvenen tanultak meg úszni. Heti egy alkalommal két órán át a dolgozó nők és férfiak szórakoztató jellegű testnevelési igényüket is kielégíti a sportegyesület. A fadd-dombori vízitelepen a csónakkölcsönzést 1500-an vették igénybe, Óbányán, a turistaházban 260 természetjáró részére biztosított a Központi SE helyet, A beszámoló után Péter István, Gáspár Mihály, Domsa István és Pillér Viktor szólalt fel, mondta el észrevételét, tett javaslatot. Az elnökség több sportolót, aki eredményével, sportszerű magatartásával élenjárt, kitűnt, tárgyjutalomban részesített» Ökölvívás Megkezdődött a területi bajnokság Vasárnap helyett ma tartják a döntőket A MOSZ megbízásából a Tolna megyei szövetség rendezte a területi felnőtt III. osztályú ökölvívó-bajnokságot. A vártnál lényegesen kevesebb versenyző érkezett, 9 egyesület mindössze 27 versenyzőt küldött szorítóba. A küzdelmekre Szekszárdon, a Zrínyi utcai általános iskola tornatermében került sor. A versenybíróság rövid megbeszélést tartott, majd eldöntötték, hogy takarékossági szempontból az eredeti programot megváltoztatják, és ma, szombaton rendezik a középdöntőt és a döntőt is, így vasárnap nem lesznek mérkőzések. A tegnap esti mérkőzések eredményei: légsúlyban mindjárt döntő mérkőzésre került sor. Ács István (Szekszárdi Dózsa) ellen Dévényi (Kaposvári Dózsa) edzője feladta a mérkőzést. Erre a harmadik menetben került sor, amikor Ács már biztosan vezetett. Végeredmény: 1. Ács (Szekszárdi Dózsa), 2. Dévényi (Kaposvári Dózsa). Könnyűsúly: Rikkers (Szekszárdi Dózsa) pontozásos győzelmet aratott Orsós (Nagykanizsa) ellen. A szekszárdi fiú végig nagy fölényben volt. Surá- nyi (Pécs) ellen Böhler (Szekszárdi Dózsa) edzője feladta a mérkőzést. A szekszárdi fiú aránylag jól ellenállt a rendkívül kemény pécsi fiúval szem- boa. Kisvóltósúly: Balogh (Mohács) ellen Farkas (Zalaegerszegi TE) a harmadik menetben feladta a mérkőzést. Balatoni (Komló) ellen Fenyvesi (Nagykanizsa) edzője a második menetben feladta a mérkőzést. Nagyváltósúly: Farkas (Zalaegerszegi TE) pontozássaJ győzött Pudi (Kom- ló) ellen. Ma délelőtt 10 órakor rendezi a versenybíróság a középdöntőket, majd délután 17 órai kezdettel kerül sor a döntő mérkőzésekre. A pénteki mérkőzések alapján a döntőkön jó mérkőzések várhatók, és minden bizonnyal sok nézője lesz a jő sportoséraegének. NB II-ben az Építők női A Tolna megyei Építők női tekéizői különböző tormáikon., versenyeken jó eredményekike 1 hívták fel miaigulcra a szakvezetők figyelmét. Ennek eredményéként a Magyar Tekeszövetsé# helyet biztosított számukra az NB II- ben. Ez azt jelenti, hogy a Dombóvári Spartacus fórfiesapata mellett a Szekszárdi Építőik női együttese is az NB II-ben szerepelhet. Az NB H-ben február M-án kezdődik a baj-noki idény. Az alábbiakban közöljük mindkét csapatunk elleni edett. (jaiöiAiWflr a pályaválasztók.) NŐK Február »: Békéscsabai MÁV— Tolna megyei Építők Március 2: Tolna megyei Építők—Beloiannisz. Március 9: Pécsi BTC—Tolna megyei Építők. Március 16: Tolna megyei Építők—Kőbányai Sörgyár. Március. 23: Csepel—Tow.ria megyei Építők. Március 30: Szolnoki MÁV —Tolna megyei Építők. Április 6: Tolna megyei Építőik—Csorna. Április 13: Zalaegerszegi Építők —Tolna megyei Építők. Április 20: Tolnia megyei Építőik—Z. Danuvia. Április 27: V. Ikarusz—Tolna megyed Építők. Május 11: Tolna megyei Építők—Ganz MÁVAG. FÉRFIAK: Február 23: Dombóvári Spartacus—Pápai Ezüst Nyii Március 2: Ganz Víillany—Dombóvári tekecsapata Spartacus. Március 9: Székesfehérvári Építők—Dombóvári Spartacus. Március 16: Dombóvári Spartacus—Szombatheiyi SE. Március 23; MTK—Dombóvári Spartacus. Március 30: Dombóvári Spartacus—Herendi Építők. Ápolás 6: Soproni Kinizsi—Dombóvári Spartacus. Április 19; Dombóvári Spartacus—Kőbányai Porcelán. Április 20: Kaposvárt Építők— Dombóvári Spartacus. AprílSe 2T7: Dombóvári Spartacus—Pápai MÁV. Május 1: PMSC—Dombóvári Spartacus. Május *5: Dombóvári Sp***- tacus—Dorogi AC. Június 10: Beloiannisz—Dombóvári Spartacus. Atlétika Szerdán a BEAC fedettpályás versenyén több Tolna megyei atléta is rajthoz állt az olimpiai csarnokban. Az ifjúsági távolugrásban Szabó Gyula (Sz. Dózsa) 650-nel a 2. helyen, pálinkás János (Tolnai VL4 648-cal a 3. helyen végzett. Az ifjúsági súly lökésben Hammer Mária (Sz. Dózsa) 11,08-cal a 4. helyen, a serdülő súlylökésben Koncz Anna (Sz. Sí) 9.52-vel szintén a 4. helyen végzett. A Paksi járási Labdarúgó Szövetség felhívása alapján tizenhatan jelentkeztek a február 2-án, vasárnap kezdődő játékvezetői tanfolyamra. A szövetség vezetői úgy döntöttek, mivel közlekedés szempontjából a jelentkezettek többségének Nagydorog a legkedvezőbb heiy, ezért ott tartják a tanfolyamot. A nagydorogi Petőfi művelődési házbon kerül sor tehát arra a tanfolyamra, melyre a következők jelentkeztek: (azonban vasárnapig még további jelölteket is szívesen látnak.) Osztermoyef Ferenc (AI só pél). Kosziba káván (Sárszentlőrinc), ifj. Zámbó István (Sárszentlőrinc), Dombi János (Tenge- lic), Károly József (Tengette), Bősz Mátyás (Györköny), Pöföskei István (Pusztahencse), Domonkos János (Nagydorog), Mogyorósi László (Nagydorog), ifj. Csilléri Gyula (Nagydorog), Balogh Lajos (Nagydorog), Kirchner István (Kajdacs), Fáller Dezső (Potse- Gyapa), Harsány! Imre (Paks), FrK* Adóm (Paks), Sipos János (Dmaa«é syörgy). Városi asztalitenisz-bajnokság Szekszárdon, a Városi Asztalitenisz Szövetség irányítása mellett 18. férfi és 6 női asztaliteniszcsapat küzd hétről hétre a győzelemért, a bajnoki címért, a jó helyezésért. Az alábbiakban közöljük a bajnokság állását azzal a megjegyzéssel, hogy több női mérkőzés eredménye hiányzik, így néhány eredmény nem szerepelhet a táblázaton. Férfiak: L empor«: 1. Mezőgép 6 6 - - 81:15 12 2. BHG 5 5 - - 58:22 10 3. Városgazd. 6 4 - 2 51:45 8 4. M. Tanács 5 3 - 2 48:32 6 5. Rózsa F. Szk. 6 2 - 4 51:45 4 6. Tervezők S 8 - S 44:36 4 7. Népbolt 5 - - 5 18.-828. Szóig Ktsz L 44 10:549. GELKA 4“ 4 1:57DL csoport: 1. MMG 5 5 60:20 10 2. Mezőgép KISZ 6 4 1 1 60:36 9 3. Társ. B. 6 3 2 1 57:39 8 4. MNB KISZ 7 43 53:59 8 5. Szóig. II. 6 2 2 2 47:49 6 6. Beruházás 6 2 2 2 50:46 6 7. Irodagép 6 24 48:49 4 8. Növényvédő 6 15 29:67 2 9. ÁFOB 4 “ 1 5 28:68 1 Nők: 1. KÖttségv. 5 540:5 10 2. Rózsa F. 5 41 36:9 8 3. Tervezők 5 23 16:29 4 4. Beruházás 5 14 17:28 2 5. Népbolt 4 13 10:2« 2 4. MMG 4 13 719 2 HÍREK Papp László háromszaros olimpiai bajnok a Tengelici Termelőszövetkezeti Sportkör, valamint a művelődési ház meghívására február 5-én, szerdán, filmvetítéssel egybekötött előadást tart a község sportkedvelőinek. A nagy érdek« lődéssel várt előadásra a művelődési házban kerül sor 7 órai ko- detteL A bonyhádi járási labdarúgószövetség a működő játékvezetők részére február 2-án, vasárnap 9- től 12 óráig tartja továbbképzését Bonyhádon, a Járási hivatal nagytermében. • Ezúton kérjük sporttudósítóinkat, hogy a vasárnapi edzőmérkőzésekről, vagy kétkapus labda- rúgóedzésekr/il hétfőn reggel adjanak rövid tudósítást a 12—815- ös telefonon. Sport rovatunk reggel 8 érától hívható. Kosárlabda IMI III RÁDIÓ TV I KOSSUTH RADIO 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Madrigálok. 9.00: Aktuális gazdasági jegyzet. 9.10: Versenyművek. 10.05: A szorítóban. loan Grigo- rescu rádiódrámája. 11.26: Uj operalemezeinkból. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Nélkülözhetetlen formaságok. 14.10: Záray Márta énekel. 14.25: Uj zenei újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Sikerlista 1975 január, 15.50: Versek. 16.00: 168 óra. 17.30: Derűre is derű. Andy Page vetély- társa. 18.00: Csárdások. 18.16: Lemezmúzeum. 19.30: A pénz rabja. Cseng-Ting-jü komédiája. 20.45: Népdalfelvételekből. 21.10: Renata Tebaldi és Cesare Siepi énekel. 22.20: Beat. 23.05: Sosztakovics: Xo szimfónia. 0.10: Melód iakoktóL, PETŐFI RADIO 8.05: Operettrészietek. 9.03: Nóták. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: „Jelképek erdején át...” 12.10: Csajkovszkij: a-moU trió. 13.03: Riportműsor. 13.30: Opera kórusok. 14.00: Napraforgó. Gyermekrádió. 15.00: öt Schubert-dal Schitter- versekre. 15.22: Orvosok a mikrofon előtt. 15.27: Falurádió. 16.05 s A hét műsorából. 17.44: Ki ez? Fotórejtvény. 18.10: Sport. 18.103 Közkívánatról 19.35: A Győri Filharmonikus Zenekar hangversenyen Kb. 21.10: Könnyűzenei újdonsá» gok. 21.30: Népdalok, néptáncot, 22.20: Két vonóén égy. 23.15: SMr> *~*r*nm- m. mqsoA bál. 13.00: Bach: Musicalisches Opfer. 13.55: Hangfelvételek. 15.25a Debussy—Ravel-ciklus L lé.45: ötórai tea. 18.10: tró-oJvasó találkozód ssorvasi jósáéi és városi könyvtár- bem- 19A4: Sztravinszkij: A tűzmadár — balettszvit. 19.35: Bettink áriák. 2042: CWéord Canon aee- goroestye. 2U0« A temek teld jón. 174fe MűaoriamerteOé* «Mr: 17.05: Sportfotók 14. SofnogyWH Valéria és Kován base máson, (Ismétlés). Közben: 18.00: Hkek3 tudósítások. 18.30: Szerb-boreó* nyeM másét. HoOgotófc* kérésére. Zene. — Három megyén ót^ Összeállítás. — Hallgatóink kérésére. Folytatás» — Harminc év tanúi. Neducsia DrogutSn. — Tájáig városok, dalolt. 19.15: Német nye*-> vő műsor. Pécsi utcák. váiosrésaeU Bófics Út. — Neue Zeitung-előzetes — A jövő hét műsorából. — Saont- bot esti marisam,, SQuŰfe birtmiH *50: Utókor. Politikai «fernst « szocialista demokráciáról. 2. VLI&i Pintér: Egy óra múlva itt vagyak« Tv-fi lm sorozat, XU. 11.55: Strande* W* az Alpokban. Rövidfilm. (színes)« 14.18: Egyszer egy évben. tetet** vízió. 15.15: Mentsük meg az elks* fontokat (színes). Filmsorozat U 15.40: Szülők, nevelők magazinja« A pályaválasztásról. 16.30: Hortobágyi változások. 17.00: Hírek« 17.05: Vihar Grúziában. Rbn. II. 18.35: Reklám műsor. 18.40: Miről (r a világsajtó? 1855: Egy ősi mesterség (színes). 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-hírodó. 20.00: Kérem a következőt I (színes.) Rajz- filmsorozat. VL 20.15: On ugyasn még nem Ismer engem. Tv-riknv, 21.05: Műkorcsolya-EB. Női szoba* dón választott gyakorlatok Koppenhágából (színes). Közben: Tv* hírodó — 2. 23J0: A buszon. Te- filmsorozat. JUGOSZLÁV TV 17.00: Kézilob da-bajnokok kupája,, 18.15: Népi muzsika. 20.00: Színház a házban. 20.30: Humoreszic, 22-15: Koppenhága: Műkorcsolyázó Cttópa-teajaokság. H- MOSOK Ot női és két férficsapat képviseli megyénket A Baranya megyei Kosárlabda Szövetség, mint az NB III délnyugati csoportjának irányítója, elkészítette a tavaszi programot. A nőiknél a Dombóvári VSE, a Paksi Kinizsi, a Bonyhádi Botond és a Bátaszéki VSK. valamint SzeQcszárd H. csapata kapott helyet, a férfiaknál a Bátaszéki VSK és a Bonyhádi Botond képviseli megyénk színeit. Az alábbiakban közöljük a Tolna megyei csapatok ellenfeleit. NÖKi Március $5: Bécsi Sportiskola— Bátaszék, Paks—Bonyhád, BaiLa- tonboglár—Szeíkszárd II. Dombóvár szabadnapos. Március 23; Bonyhád—Pécsi Sportiskola, Bátaszék —Pécsi Postás, Székszárd n—Dombóvár, Paks szabad nap os. Április 5: Dombóvár—Mohács. Kaposvári Tanítóképző—Bátaszék. Pécsi Postás—Bonyhád, Pécsi Sportiskola— Paks. Szeíkszárd szabadnapos. Április 10: Paks—Pécsi Postás. Bonyhád—Kaposvári Tanítóképző, 'Bátaszék-—Balatonboglár, Fonyód— Dombóvár, Mohács—Székszárd. Április 20: Dombóvár—Bátaszék, Balatonboglár—Bonyhád, Kaposvári Tanítóképző—Paks, Székszárd —Fonyód. Április 21: Paks—Bala- ton boglár, Bonyhád—Dombóvár. Bátaszék—Székszárd Május 4: Dombóvár—Paks. Mohács—Bátaszék, Székszárd n.—Bonyhád. Május H: Pécsi Sportiskola—Dombóvár, Paks—Székszárd II.. Bonyhád—Mohács, Bátaszék—Fonyód. Május 18: Dombóvár—Pécsi Postás, Fonyód—Bonyhád. Mohács— Paks, Székszárd IL—Pécsi Sportiskola. Bátaszék szabadnapos. Május 25: Kaposvári Tanítóképző —Dombóvár, Pécsi Postás—Szék- szárd II., Paks—Fonyód. Bonyhád—Bátaszék. Június l: Dombóvár—Balatonboglár, Bátaszék— Paks, Székszárd—Kaposvári Tanítóképző. Bonyhád szabadnapos* FÉRFIAK: Március 16: Pécsi Sportiskola— Bátaszék. Pécsi Műszaki Főiskola A középfokú Iskolák kosárlabdakupa küzdelmein a Szekszárdi Garay Gimnázium képviseli megyénket A sorsolás elkészült, a lányok február 20-án 13 órakor Szekszárdon, a Zrínyi utcai általános iskola tornatermében —Bony hód. Március 23: Bonyhád —Pécsi Sportiskola, Bátaszék— pécsi Postás. Április 5: Kaposvári Gazdiász—Bátaszéftc, Pécsi Postás— Bonyhád. Április 13: Bátaszék— Baja, Bonyhád—Kaposvári Gaz- dász. Április 20: Szigetvár—Báta- szék. Baja—Bonyhádi. Április 27: Bonyhád—Szigetvár, Bátaszék— Pécsi Tanárképző. Május 4: Marcali—Bátaszék, Pécsi Tanárképző— Bonyhád. Május 11: Bonyhádi- Marcali, Bátaszék—PEAC. Május 1®; Kaposvári Építők—Bátaszék, PEAC—Bonyhád. Május 25: Bonyhád—Bátaszék. június 1: Bátaszék —Pécsi Műszaki Főiskola, Kaposvári Építők—«Bonyiiád. játszanak a Nagykanizsai Landler Gimnázium csapata ellen. A fiúk február 22-én Komáromban a Tatai Eötvös Gimnázium ellen lépnek pályára. A mérkőzések visszavágóját későbbi időpontban beszélik meg az egyesületi vezetők. I 88.08: Az ember felemelkedés« — filmsorozat. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Daloló szombat. 21.35: Hét te-nap. 22.55: Az osztagtól a hadseregig. OSZTRÁK IV 1S.3Ó: Koncertóra. 16.30: Hókuszpókusz. Gyermekműsor. 17.00? Filmsorozat. 17.25: Calimero. Rajzfilm. 18.00: A Partridge család. Filmsorozat. 18.25: Jó éjszakád gyerekek. 18.30: Kulturális specialitások. 19.30: Tv-hírudó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A pénz szentesíti az eszközt. Filmsorozat. (1.) 21.50: Sporthírek. 22.20: Tv-híradó. 22.253 locttáa dobok. Rím. IL MOSOR 17.50: A Jegesmedvék birodalmában. Dokumentumfilm. 18.55: Zenei hírek. Zenei klub (12. rész). 19.30: Közvetítés Koppenhágából: Műkos* csolya EB. Nők versenye. 1975. február £ Nagykanizsa és Tata ellen Tizenhatan jelentkeztek