Tolna Megyei Népújság, 1975. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-21 / 44. szám

* % „A tömegsport és a versenysport helyes arányát szem előtt kell tartani” Közgyűlés a Tolna megyei Építők SK-náA U. DÓZSA—CSEPEL, RÁBA ETO—VIDEOTON MÉRKŐZÉS A FELSZABADULÁSI KUPÁBAN Az MLSZ-ben elkészítették a Felszabadulási Kupa következő fordulójának sorsolását A legjobb 8 közé jutásért o csapatok az alábbi párosításban játszanak: Március 5: U. Dózsa—Csepel, Kaposvári Táncsics—Vasas, Bp. Honvéd—Haladás, SZEOL—Szol­noki MTE, Rába ETO—Videoton, Pécsi MSC—Salgótarján. Március 12: Dunakeszi VSE— Tatabánya, Miskolci VSC—Fe­rencváros. o Február 27-én Treíieborgban a Svédország—Magyarország Eu­rópa Liga asztalitenisz-mérkőzés lesz, amelyre két nappal koráb­ban indul útra a magyar csapat Bérezik Zoltán, a válogatott ed­zője közölte, csak hétfőn jelöli ki a végleges csapatot de biz­tos, hogy a két világbajnok, Jó-- nyer és Gergely ott lesz a Bengtsson elleni találkozón. e Foggióban szombat-vasárnap rendezik a kardvívók hagyomá­nyos Santelli emlékversenyét amelyen a házigazda Olasz­ország, továbbá Franciaország, Románia és Magyarország válo­gatottja vesz részt. Ez a viadal nemcsak az egykori kiváló mes­terre emlékeztet hanem presztízs­versenye a négy ország csapatá­nak. Magyarország együttese ed­dig 18-szor lett a kupa védője, az utóbbi két évben viszont az olaszok szerezték meg az első helyet. Most is az olasz csapat az esélyesebb, mért a magyar válogatott Gerevich Pál és Ko­vács Attila nélkül kénytelen pást­ra lépni, mivel még nem gyógyul­tak fel sérülésükből. Marót, Ko­vács Tamás, Gedővád, Ham- mang és Körmöczy indul a ver­senyen. Párizsban a Duval Kupa egyé­ni tőrviadal várja a fegyvernem legjobbjait, amelyen ott lesz Pap Jenő is, aki nemrég Milánóban a Spreafico párbajtőrverseny győz­tese volt, továbbá Kovács Ist­ván, Czakkei, Orczy, Demérvy és Kovács Gyula. A magyarok ezt követően a francia tőrözőkkel kéthetes edzőtáborozáson vesz­nek részt és ennek „záróakkord­ja" — ugyancsak Párizsban — március 8—9-én a Rom-mel Ku­pa, amelyen még a Kamut! fi­vérek, és az Európa Kupában roithoz álló Uipesti Dózsa táro­zói is szerepelnek. A Tolna megyei Építők SK megtartotta közgyűlését. Ezen többek között meglelem Rubányi János, a vállalat pártbizottságá­nak titkára. Prokos József, a vál­lalat szakszervezeti bizottságának titkára, valamint Várleonyi Béla, Szekszárd város «portfelügyelój«. zslgmomd Zsuzsa, vállalati ktSZ- titkár üdvözlése után Izsó Mihály, a sportkör elnöke tájékoztatta a tagságot az elmúlt év munkáiéról, eredményeiről. Többek között # kővetkezőket mondta; — Az elmiiR évi feladatod meg­határozásánál mér figyelembe vettük a? OTSH Irányelveit. Is­merve a holvi körülményeket, és a sajátosságokat, egyeztettük ere­ket a központi követelmények­kel. Munkatervünkben helyet ka­pott a tömegsporttal, az utánpót­lás-neveléssel való törődés, ver­senysportunk fejlesztése és a szer­vezettebb murtkavégzésre való fel­készülés. Figyelembe vettük azt a kedvező körülményt, hogy tavaly Igénybe vehettük salát sporttele­pünket. melyet vállalatunk salát beruházásként épített. komoly anyag! erőfeszítéssel. A költségek­hez hozzálárolt a megvet sport­hivatal. valamint az Építők Szak- szervezetének központja la. — A7 elnökség két alkalommal adott számot munkájáról a párt- szerveknek. a sportkör anyagi alapla a vállalat, a szakszervezet, megvel sporthivatal, valamint a vállalat dolgozóinak tagdíjhozzá- Járulása fedezi. Fzek a ténvek azt blzonyltlák. hogy a sportkö­rünk nines magára hagyatva, az összefogás minden eddiginél Job­ban érvényesül. Egyesületünk a tömegsport és a versenvsport te­rületén egyaránt elvégzi a rá vá­ró feladatot. Tavaly százhüsz.an azerenesltek a kispályás labdarúgó- batnokságban. dolgozóink részt vettek a vállalaton kívüli külön­böző sportrendezvényeken. TTgv érezzük, az elWib évekhez képest az előrelénésünk elsősorban an­nak köszönhető, hogy salát léte­sítményünk van. Tavaly először kapcsolódtak be vállalatunk női dolgozói a sportolásba. Kispályás labdarúgással kezdték megszeret­ni a mozgást, ami később rendsze­res Igénnyé vált. Ebből a kis együttesből alakult ki az a mag. melyből megszületett a női teke- esaipatunk. Meg kell azonban mondani, hogy van ami hátráltat­ja munkásukat, a különböző ren­deg.vénvek versenykiírásai és kö­vetelményei bonyolultak. A lebo­nyolítás adminisztrációja vissza­rettenti azokat, akik szenemének részt venni a sportolásban, de még azokat te. akiknek ezt meg kellene szervezni. Helyesnek ta­láljuk például a koeogómozgalmat és a természetjárást. Az Igazság viszont az, hogy fiataljaink Igé­nye eltér e formától. Jobban sze­retik a mozgalmasabb és verseny­zési lehetőségeket biztosító spart­— A fwwírt- és profoagaiyJa­smmka további feladatai adva varmafc. A sportolás celláit és igé­nyét ÍRetöen széles körű lsmer- totérre van szAksée. Továtrt> keH iértni a maradi felfogástól és a régi szemiéTenől, mert a mozgás­ra mtadenW'neűe szülésévé van, hogy egészségét me« tudta őriz­ni. A ©pörkölés és a ve^erwsport helves arányait a továbbiakban te szem «Jött keit tartani. Szakoaz­tálvatniktom versenyszerűen, »-en sportolnak. Az lflúséelak és a felnőttek aránya ló Szakosztá­lyaink kfizűl o labdarúgó- és rfVo- labdaszakosztálynak van edzőle, a toíkéz^knek nincs, és 1tt kell sülősen megfelelő szakembert találod. Izsó Mihály a továbbiakban régiétpc-f'ri ismertet+P a latviprt- gó-, rörvlabda-. take- és sakk- szakosztály eredményeit, gondiá­it é«? azt, hogy az etkűviptkező időszakban mit vámatc tűWk. Be­számolóiá nak véé én többefc között a kővetkezőket mondta: — A tavaly vérzett munka ké­pezi alaniát további feladataink­nak. TTym^es-rvn-tbar éc vercony- sporirbstn ervnránt van o továbbfeflődésrp. Dolrozó- im.k felvilágosítása, igén vei felkel­tése a sport iránt, minden tömeg- szervezeti aktíva feladata, a kü- Sonböző éfpítűlnar! vállalatokkal eddi»« i* feli fid tJ** kaposoT-ataink, és ■etn-nek a lövfiben is nagy jelen- léxfz. A teactvoi «inort fel­adatainak megvalósításából salát eszközeinkkel mi is ki vesszőik ré- sKünket- Eleget teszünk a központi és a megyei feladatoknak Ver­senysportban az utánpótlás-neve­lés fontosságát szem elén tartva a szakosztályi munkát tovább kell Javítani, finomítani. Eredménye­inkkel _ a felmerült hibák ellenére is elégedettek vagyunk és kériük gazdasági és tömegszervezeti ve- setőfak további támogatását. Kö­sEöneíet mondunk azoknak, akik munkájukíkal segítették sportkö­rünket, hogy m mai szinten dol­gozhassunk. Bánáti András, a sportkör gaz- daságfelelöse Ismertette az elmúlt év leadásait, bevételeit. Ebből mindössze egyetlen adat, mely bizonyítja. bogy nem várnak mindent a vállalattól, hanem tagdíjaikkal is hozzájárulnak az egyesület fenntartásához. A ter­vezett 26 ezer forint tagdíjbevétel helyett 40 ezer forintot fizettek be a sportolók, a vállalat dolgozói az egyesület kasszájába. A gazdasági beszámoló után felszólalásokra került sor. Rubánvi János hozzászólásában megköszönte a vezetőségnek és a tagoknak az elmúlt Időszakban végzett munkát. Kihangsúlyozta, hogy a párt vb. álláspont 1a az, hogy elsődlegesen a vállalati dol­gozókra kell építeni és a tömeg­sport terén kell továbblénni. Az edzők olyan munkát végezzenek hogy a sportolóik megállják he­lyüket az életben, példaként le­hessen bárki elé állítani őket Munkában és sportban egyaránt példás magatartást kért a jövőben 3s mindenkitől. Lerb Béla megköszönte a válla­lat vezetőinek azt a határtalan se­gítséget. melvet a sportlétesítmé­nyek elkészüléséhez adtak. Kérte, hof?v az öltöző építését is a közel­jövőben oldják meg. Szabókovács János, a labdarúgó- bajnokság átszervezését fejteget­te, mondván, hogy a Járási baj­nokság nagyon rossz. A jól fel­készült csapatok nem tudnak eredményesek lenni, ehhez hozzá­járul a pályák hihetetlen rossz ta­laj a. a gyenee képzettségű játék­vezetők. Sokhelyütt még öltöző, tisztálkodási lehetődé*? sincs. Sze­rinte 4—5 góh kel! rúgni idegen­ben ahhoz, hogy ebből kettő ér­vényes legyen. Aknai János méltatta azt a sok segítséget, melyben a szakosztály részesült. Megemlítette q bajnoki rendszert., mely nem alkalmas to­vábbiéi lód és re és feltette a kér­dést. mi lesz azokból a csapatok­ból. hogy állják vajon meg a he­lyüket, akik a járásból kertinek maid a meevébe. Várkonyi Béla nagvrq értékelte azt'a munkát segítséget. mely­nek eredménye az építők sport- létesítménye. Helyes lervne elérni már az+ is. hogy a vidéki munka­helyek dolgozói is tudjanak spor­tolni Végül köszönetét fejezte ki mindenkinek. aki segítette az egyesülete^ azon as úton. melyen eljutott eddig. Halmai László a sakkszakosz­tály eredményeit ismertette, maid azt a szervezetlenséget, mély pil­la nannyitag tapasztalható. Kérte a vezetőség támogatását annak ér­dekében. hogy a szervezett szak­osztályi élet kialakulhasson. A közgyűlés végül' elfogadta Izsó Mihály kérelmét: felmentette elnöki tisztségéből, helyébe Hálás* Dezsőt választották * sportkör éílére. Izsó Mihály, mint sportköri el­nök utolsó ténykedésként jutal­makat adott át az elmúlt évben legfegyehnezettebb és legeredmé­nyesebb sportolóknak. Horváth Éva, Báli László, Kienle János tekéző, Pál János. Szabó Péter és Dobra Péter labdarúgó. Pere Zoltán., Körösztög Ferenc röplab- dás és ifiú Prantner János vala­mint Halmai László sakkozó ré­szesült tárgyjutalomban. A gondoson e?kész?tett beszámo­lóból kitűnt, hoqy a sportkör él­vezi a vállalat vezetőinek bizal­mát. A pártbizottsáqi titkáron és a szakszervezeti titkáron kívül ott volt a közgyűlésen Storcz János, termelési osztályvezető, Molnár Ist­ván műszaki osztályvezető. Bánáti András számviteli osztályvezető, de Ho elfoglaltságuk miatt nem Is le­hetnek ott, mindig számíthatnak Tarja ni Lajos igazgató és Dékán* Károly főkönyvelő segítségére fs. Az eoésr knMektívg érdeme az a sportlétesítmény, melyre foggal mondja mindenki, hogy várakozá­son feKHI. A Maqyar Tek ószövet­ség vezetői, amikor az új teke­pályát megnézték, elragadtatással nyilatkoztak, pedig a teljes befe­jezésre a nyáron kerül sor, omfkor beszerelik a 350 ezer forintos auto­mata ál tf tág ép eket­AU A RÓMAI COLOSSEUMBAN? Muhammad AH, hivatásos ne­hézsúlyú ökölvívó-világbajnok legközelebbi mérkőzését március 24-én Clevelandban Quick Wep- ner ellen vívja. Egy televízlóinterjúban AH ar­ról is beszélt, hogy négy hóna­pon belül kész ki ÓH ni a vissza­vágóra George Foremans ellen. — Jelenleg még nem dőlt el, hogy hol fogom ismét megverni Foremant — mondotta Ali. — Egy bizonyos, hogy a mérkőzés nem az Egyesült Államokban lesz. Valószínűleg Róma és a híres Colosseum lesz a színhely. Értesüléseink szerint az olasz kor­mány újjáépítteti a Colosseumot, méltó hely lenne ez az egész vi­lág érdeklődését kiváló mérkő­zésre. A tárgyalások ez Irányban már folynak. JgfTtQi 6 A paksi kosarasok Komlón Vívás Szeles zár dón tartották a Hl. osz­tályú fésrfitőrversenyt, melyen 15- en vettek részt, közülük hat m osztályú, kilenc TV. osztályú. Vég­eredmény: 1. Halász L (Pécsi Sí) «, X Ligetfalvi Z. (Pécsi Sí) 5, 3. Szabó K. (Szekszárdi Kórház) 5. 4. Bíró Zs. (Pécsi Sí) 4, 5. Fejes S. (Szekszárdi Kórház) 3, «. Szakács J. (Pécsi Sí) 3, 7. SzUy F. (Sz. Kórház) 2, 8. Csanaky P. CSz. Kórház) o ponttal. A Paksi Kinizsi női (kosárlabda­csapata szombaton és vasárnap Komlón szerepel. A Komló Kupa védője a Szekszárdi Vasas, de bajnoki mérkőzései miatt az idén nem vehet részt a kupamérkő­zéseken. A szombat—vasárnapi Komló Kupán nyolc csapat vesz részt, köztük a jugoszláviai Kri- vaja és Pa csér együttese, a pak­siak csoportjában (a tornát két négyes csoportban rendezik) a ju­goszláv Pacsér. a Zalaegerszegi Te és Szigetvár kapott helyet. A paksiak szombaton 14.46- kor Pa­csér, 17.45-kor Szigetvár csapatá­val játszanak. Vasárnap reggel 8 órakor a Zalaegeirszegi Te lesz a Paksi Kinizsi női gárdájának el­lenfele. a két csoport helyezettjei Ll órakor játszanak a végső sor­rend kialakításáért. Kern János, paksi edző szerint a Komló Kuoa az elmúlt években is jó felkészülési lehetőséget adott az NB HI-as bajnokságra. Bár a paksiaknak nincs esélyük helye­zésre, de alkalom nyílik tanulni — mondta az edző. Sikeres rajt a kosárlabda középiskolás kupában SZ. GARAY GIMN.— NAGYKANIZSAI LANDLER GIMN. 8012« (40:141 Vezette: Vetted. Kardos. Szcfc- szárd: Veesésl (23), Kutas (12), Cötz (10), Gyurcsák É (t), Marth (6). Csere: Csuka (14), Farkas (6), Gyurcsák K. (1), Jávor (—), Egyed (—). Az első pontokat bün­tetőből a vendégek érték el, mejd Veesésl biztos távoli dobásaival előnyt szerzett a hazai csapatnak. Annak ellenére, hogy a szek­szárdiak támadásban, és védeke­zésben gyengén Játszottak, mini­mális előnyhöz jutottak. A 13- percben I0:l2-re vezettek. A félidő utolsó szakaszában belendült a csapat és hét perc alatt 24 pontot ért el. A második Mikig «Mg bét par­cében folytatták a szekszárdiak a Jó játékot és 57:14-re növelték elő­nyüket. Ekkor a hazai csapatban a cserék is szóhoz Jutottak, de lgy is Imponáló fölénnyel, biztos gyö- seémet arattak. A visszavágó mérkőzésre márci­us #-án, Nagykanizsán kerül sor A két mérkőzés eredménye alap­ján a Szekszárdi Garay Gimnázl- Ma továbbjutását várjuk. RÁDIÓ TV KOSSUTH RADIO 8.22: Nótacsokor. 9.15: Illés Bé­la: Kárpáti rapszódia. — VI. 9.35a Nadia ßoulangex ének- és hang- szeregyüttesének Monteverdi-felvé- te leiből. 10.05: Iskolarádió. 10.30« £des anyanyelvűnk. 10.35: Az nie* hatnám szolgáló. Pergolesi operád Iából. 11.00: Hol Járt — mit csi­nált? 11.10: Mendelssohn: Szent* Ivánéji álom — szvit, 11.49: Könyv- szemle. 12.35: Tánczenei koktél,, 13.20: Népi zene. 13.45: Kicsi cb bors, de erős. Riport. 14.00: Szü­letésnapi ajándék. Gyermekrádióo 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Magya­rán szólva... 15.25: Magyar zene­szerzők műveiből. 15.44: Operett­dalok. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Az éj földesúr. Jókai Mór regé­nye. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Operafelvételekból. 17.52: Mikrofórum. 18.12: Könnyűzene — hongszerszólók. 18.30: Borsod me­gye 50 hónapja. Dokumentummű­sor. 19.35: Szimfonikus zenekara hangverseny. Közben: Kb. 20.20: A színházban és a moziban. 21.18: Népdalok, néptáncok. 22.20: Bach- művek. 22.50: Meditáció — a fia­tal diplomásokról. 23.00: A Víg öz­vegy. Lehár Ferenc—Mérey Adolff operettjéből. 0.10: Operakórusok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mozart-f elvételekből. 8.50: Külpolitika. 9.03: Ezeregy délelőtt. Gyermekrádió. 10.00: Ä zene hul­lámhosszán. 12.00: Az élő népdal. Vohyarc 3. 12.10: Magyar muzsika. 13.03: Eileen Farrell és Jon Vickers énekel. 14.00: Kettőtől . hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Walter Gieseking zongorázik. 18.45: Dicsőségvágy, féltékenység és 17 ezer halott. — II. 19.00: Nóták? 19.25: A Magyarország—Románia vízilabdomérkőzésről. 20.28: Pol- presszá. 21.18: A Nyugat lánya. Puccini operájából. 2Í2.15: Könnyű­zene. 23.15: Századunk zenéiéből. m. MOSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Dzsessz. 18.55: Arany János — Vili. 19.16: Zenei panoráma. 19.53: A trubadúr. Verdi operájából. 20.39: Schumann- művek. 21141: Rimszkij—Korszakov: Az arany ka kas —- szvit. 22.07: As ember teremtése. Vihar Béla haftffl­«t.fi— j|T5 PÉCSI radio 17.30: Műsorismertetés, WesfiL, 17.35: Tíz perc a Jókai téri zene­műboltban. 17.45: Ritmus és dal­lom. 18.00: A megyei pórtérte kéz­iéire készülve... Beszélgetés egtf küldöttel. 18.05: Tihonyi József da­lokat énekel. Zongorán kísér Sz- Boros Erzsébet. 18.15: Hogyan készül? A fogpótlás. — Tiszay László riportja. 1820: Operett melódiák. 18.30: Dél-dunántúli hír­adó. 18.45: Pécsi Kiss Agnes és Pere János nótákat énekel. 19.00« Saerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, —- Tudósítóink Jelentik. — Szerb dalok és táncok. — Adatok a ba­ranyai délszlávok településtörténeté­hez. Dr. Kovács András műsora. — Szórakoztató zene. 19.30: Némefi nyelvű műsor. Kulturális magazin« Hírek. — A llppői ifjúsági nemze­tiségi kórus rádiófelvételeiből. Évfordulók. Bernd Skibitzkf írása« — Vidáman, frissen, összeálltótáSn 20.00: Műsorzárás. MAOVAR W 8.35: Iskola-tv. Angol nyelv (Hfc zépisk. IV. oszt.) 9.55: Fizika (ált, Isk. 7. oszt.) II. 15.25: Fizika. 17.08« Hírek. 17.15: Nevező. Özem és közművelődés. 18.00: Kispest. D» kumentumfilm. (Színes). 18.35: Me­teorológia. 18.40: „Nem kerüli pénzbe.** Riportfilm. 19.10: Reklám« műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Te’ híradó. 20.00: Leningrad. Utazás az Aeroflot Járatain. (Színes)« 20.25: Fürdés. Tv-film Kosztolányi Dezső: A kulcs és a Fürdés című novelláiból. (Színes). 21.15: Küz­delem. Dokumentumfilm, 22.05: Te> híradó — 3. JUGOSZLÁV TV 76.33: Magyar nyelvű bf-napló, 17.30: Betűre — betű. 18.15: Népi muzsika. 18.45: Reggeltől — taka­ródéig. 20.00: Mindent, vagy sem­mit — vetélkedő. 21.05: Világűr 1999. — Filmsorozat. 22.15: A szkopjei tv műsorából. n. MOSOK 20.00: Modem klasszikusok. 21.00: Huszonnégy óra. 21.15: Vendég- szerkesztő: Mesa Selimovic. 22.25: Dave Cash szórakoztatja önöket MOZI BONYHÁD: Az utolsó völgy (An­gol film). (16.) DOMBÓVÁR: A betörés (Fel­emelt helyárral). (Francia—olasz «lm). DUNAFOLDVÄR: Magas, szőke férfi, felemás cipőben (Felemelt helyárral). (Francia film). Du: Ma éjjel kór lenne meghalni. PAKS: Bekötött szemmel (Ma­gyar film). SZÉK SZARD PANORÁMA: Szo­lad. szalad a kötváros (Francia film). TAMÁSI: Végzetes aranyrögök (Szovjet film). TOLNÁ* Aadtenria (Olaw fUm»« W4 1975. február 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom