Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

SzaJai János: LELTÁR Molnár M. György képei A sárga falevél mögött valós zínűtLeniül kék volt az ég. Kovács Gábor kint ült az erkélyen és nézte a gyönyö­rű színekben haldokló termé- Bzetet. Érdekes — tűnődött ei az ősz gyászruháját csodálva — még soha ilyen szépnek nem látta a leveleket és ilyen kék­nek az eget itthon. Tunéziábain volt csak ilyen vakító kék az ég, amikor tíz évvel ezelőtt ott járt. December volt, szikrázó napfény, buja aöld növényzet, hófehér házak, világoskék aj­tók és ablakkeretek. El is ha­tározta: ha egyszer módjában áll, házat épít, lapos tetejűt, te­tején kerttel, az ajtók, a zsalu- gáterek világoskékek lesznek. Ebből most már soha nem lesz semmi. Hiába vigasztalják, 5 tudja, érzi: néhány hét, esetleg néhány hónap és... A lélegzete egyre nehezebb, bőrén átütnek az erek, látja, mint kanyarog a sötétkék érfolyamokon a vére, bőre a csontot összetartó inaira tapad. Tekintete a fán ülő két ger­lére tévedt — Gk még megérik a ta­vaszt! — mondta magának és érezte: irigyli a gerléket Megigazította magán a bőr- zakóját, amely mintha le akart volna esni csontos válláról. A bőrzakót nagyon szerette. Nem kényes, ha folt esik rajta, le lehet mosni, nem gyúródik, fe­hér inggel-nyaikkendővel is jól mutat, de ő leginkább garbó pulóvert hord hozzá. Tíz éve vásárolta a zakót Jugoszláviá­ban. Már tíz évet kibírt és ki­bírna még tízet — állapította meg és a zakó sons« elgondol­kodtatta. J7eláHt, becsoszogott a szo­bába és ceruzával, pa­pírral tért vissza. Az asztalon maga elé simította a papírt és kapkodva számokat írt arra. 385x50 az 18 050. Ebből le­jön 365x6, spoi 2100 napnak fe­lel meg. — Eddig 18 050 napot éltem. Ennyiszer reggeliztem, tízóraiz­tam, ebédeltem, uzsonnáztam és vacsoráztam. Helyesebben nem ennyiszer. Ha leszámítom azt a hat évet, amit az édes­anyámmal a cselédszobában töltöttem el, akkor 2190 tízóra­it és uzsonnát le kell vonni. Csak reggeli, ebéd, vacsora volt ott. Kiporcdózva. Az egyetemi évéket majdnem kifelejtettem! — és ismét kapkodva szaladt a ceruza. — Négyszer háromszáz- hatvanöt, az annyi mint ezer- négyszázhatvan. Ennyi napon csak ebédet erttem, mert mi­kor tanulni mentem, azt mond­ta az édesanyám; „Elmehetsz fiam tanulni, de én segíteni nem tudlak.” Az ösztöndíj, és a nyelvoktatásért járó pénz pedig csak ebédre futotta. Szo­ciális segélyből egyszer kapott egy öltönyt és megszerezte az oklevelet és a gyomorfe­kélyt Tehát: 18 050-ből lejön 2190 tízórai és uzsonna, plusz levonandó 1460 reggeli és va­csora és ugyanannyi uzsonna és tízórai, akkor marad... 17 gy erős vonallal áthúzta a számokat A ceruza végét rágva gon­dolkodott. — Ha ez a bőrzakó, ami raj­tam van tízéves, akkor egész eddigi életemben elég lett vol­na öt bőrzakó. öt bőrzakó egy élet! Nagyon kevés. Persze csak elméletileg lett volna elég az öt bőrzakó, -mert az ember gyereke nem mindjárt lesz fel­nőtt és nem is mindig jut neki bőrzakóra. Gyerekkoromban mindig uraságoktól levetett ru­hákban jártam, így azoknak a zakóknak az életkorát nehéz lenne kiszámítani. De tegyük fel: tizennégy éves koromig kellett legalább hat zakó, még ha az megyéiéikor akkora is, hogy lötyög benne az ember. Két év alatt a gyerek a zakót vagy elnvűrvi, vagv kinövi. Ti­zennégy éves koromig mondjuk vöt hat zakóm, utána négy évig még kettő. Az egyik nem is zakó volt, hanem amerikai ka­tonai lemberdasefc, almit pék­inas társamtól kaptam, aki meg­járta szüleivel a koncentrációs tábort. A szüle», nagyszülei, testvérei mind füstté váltak, ö hazajött ebben az amerikai lemberdasekfben és később ne­kem ajándékozta. Ezt hordtam a pékségben és kikefélve hét­köznap az utcán. Ünnepre egyenruhám volt Sötétkék posztóból készült SZIT-es egyenruha, amit réstóetre ad­tak, de viselési engedély kel­lett hozzá. Egyenruha Viselési vizsgát kellett tenni. Se kocs­mába, se templomba nem volt szabad bemenni ebben az egyenruhában. Úgy néztem ki benne, mint egy tábornok. A sötétkék tányérsapkán vörös csillag, benne piros-fehér-zöld pajzs és a SZIT-felirat. A zub­bony ezüst színű gombjain is ötágú csillag volt, a derékszí­jon is. Ezüst sípzsinór fityegett a mellemen és a karjelzés is ezüstből volt. Ezüst tölgyfale­vél fogta közre az ötágú csil­lagot és fölötte esr ezüst csík jelezte: viselője MTNSZ körze­ti titkár. Társadalmi munká­ban. Hat községem volt, azt Jártam gyalog. Tartós volt ez as egyenruha. Rangjelzés és derékszíj nélkül végigkísért még az egyetemi években is. Tehát huszonkét éves koromig volt kilenc zakóm, mert szo­ciális segélyből is kaptam egy kashaöltönyt. Ez volt az ün­neplés, a rang- és díszfosztott egyenruha pedig a hétköznap- lós. A kashaöltönyben esküd­tem és két év múlva kaptam két nadrágot és egy kordbár­sony zakót. Házasságunk har­madik évében vettünk egy öl­tönyt és ettől kezdve minden évben egy nadrágot és minden második évben egy zakót. Ké­sőbb minden évben egy nadrá­got és kétévenként egy öltönyt Vehettünk volna több zakót is, de ez a bőrzakó szinte a bő­römmé vált ¥ Tgy érezte, hogy lehetet- len pontosan kiszámíta­ná : hány öltönyt zakót fogyaszt az ember ötvenéves koráig, mert ez sok mindentől függ. Függhet például attól: milyen korszakban, milyen osztály tag­jaként él az ember. Az ő any­ja cselédlány volt, a társadalmi ranglétra olyan alacsony fokán foglalt helyet, hogy még osz­tályba se tudták sorolni. — A fiam, aki most húsz­éves, már eddig több ruhát szaggatott el, dobott félre, mert divatjamúlt, mint én negyven­öt éves koromig. Erről eszébe jutott: a felesé­gével huszonöt éve élnek együtt A feleségével eltöltött napok száma 25x365. Tehát 9 125 nap. Helyesebben ennyi lenne, ha nem jönne le belőle a sok-sok kiszállás, tanfolyam, tsz-szervezés, politikád iskola, külföldi és belföldi tanulmány­út Ezekre elment legalább öt év összesen. Tehát a huszonöt­ből húsz évet éltek együtt. De még ez sem Igaz, mert a fele­sége is elment ide-oda. Mond­juk tízenldlemcet együtt töltöt­tek. Félretette a papírt és fejben számolt. Pontatlanul, hozzáve­tőlegesen. — Asz ötven év alatt megis­mertem sok ezer embert Ha megkérdeznek, kit tegezek, kit magázok, nem tudnám meg­mondani. Átlapoztam és elol­vastam több torma újságot, fo­lyóiratot, képeslapot, legalább hatezer kötet könyvet, tan­könyvet, megtanultam kiiga­zodni a filozófia, a politikai gazdaságtan rejtelmeiben, leg- aí-íbb száz verset tudok kívül­ről, színházban voltam száz­szor, elkoptattam legalább 160 pár cipőt és öt pár csizmát. (Pigarettát vett élő és rá- gyújtott Mélyen leszív­ta a füstöt. Elgyönyörködött a kiáramló füst kavargásában. — Ezt még kiszámolom. Hat­éves koromban rászoktam a dohányzásra. Helyesebben rá­szoktattak a főjegyzőék gyere­kek Attól kezdve szívom. Ez negyvennégy óv. Negyvennégy­szer 365, az 16 060. Ha ezt be­szorzom átlagosan 20 Leventé­vel, Magyarral és Kossuth-tál, akkor. Nem. Ez nem lehet igaz. 321 000 cigarettát szívtam el a negyvennégy év alatt? Csoda, hogy még élek! Az átlagéletkor a férfiaknál hetven év. Én meg ötven vagyok. Még élhetnék 20 évet Még sutba dobhatnék húsz öltönyt nyolcvan, vagy száz pár cipőt felépíthetném a világoskék zsalus, fehér házat amelynek lapos tetején virá- goókert díszlene. Még sokat te­hetnék másokért és magamért... Szorzott osztott, kivont és összeadott Megdöbbentették a számok. Letette a ceruzát A halni készülő fákat nézte, amelyekről minduntalan leszé­dült egy-egy levél. Leszédülő levélnek érezte magát. A halál­ra készült és megerősödött ben­ne: — Jó élni! Jő volna még to­vább élni! Legalább az átlag­életkorig. Tolnai Könyvtáros fiz ötödik esztendőben A Tolnai Könyvtáros 1970-ben jelent meg először, azóta ős rendrzift'Cson, évente négy alkalommal napvilágot lát, hogy infor­mációkat, hasznos tudnivalókat közvetítsen a könyvtárosoknak, könyvtári munkával foglalkozó társadalmi erőknek — miadenlfc nek, aki kapcsolatban áll a könyvtárak ügyével. A kiadvány népszerű állandó rovatai és időről-időn* jeterdkező tekintélyes szerzői révén általános megbecsülésnek örvend, szakmai híre padiig országos. Pacsai László, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese a ttod­»árny szerkesztője: 1970-ben, amikor indultunk, mór majdnem minden más me» gyének volt könyvtári kiadványa. Kezdetben sok segítséget kop­tunk, sok ötletet a többi könyvtári híradótól. Mostanra megértük, hogy központi lapunk, a Könyvtáros megállapítsa, hogy az „arány­lag fiatal híradó a könyvtári híradók élvonalába került^. Erényként emlegetik megjelenésünk rendszerességét és hogy hamar túljutó*» tünk a könyvtártechntikai problémákon. Szerkesztési elvünk értelmé­ben könyvtárpolitikai aktualitások szerint választjuk ki azokat a te­rületeket amelyekkel foglalkozunk. A szerzők személyét megható» rozza a téma: megkeressük azt oki leginkább ismeri, és aki jő gyakorlatát elméletre is tudja fordítani. Stabil koncepció, hely- és emberismeret kell. A kiadvány esztétikus meg jele nősévé! és tartalmi pozitívum ói­val egyaránt megérdemli, hogy megyénk sajtákiodványai közül is az elsők között említsük, *9 Molnár M. György új képei, amelyeket a Babits Művelő­dési Központ kiállítótermében Láthatunic, sok szempontból a meglepetés erejével hatnak, mert az elmúlt évek jelentős fejlődésének bizonyságai. Nem Molnár szemléletmódja válto­zott meg, hisz alapjában ma is impresszionista, de impresszo- nizmusa erőteljes lett, meg­ben fürdő székesegyházról, 9 szépségének még az sem árt, hogy távoli ősei között Monet képét sejtjük, a déli verőfény­ben úszó roueni katedrálist Ugyanez a frisseség, szín- és formagazdagság érzik legjobb képein, a Pannonhalmi utcán, hédervárj festményén, vagy a műemlék templom képén. Né­ha azonban színei mintha el­győző, szerencsés pillanatai­ban csupa dinamika. S ez is legfőbb erőssége, elsősorban a gvasképeken: a táj, amit fest, állandó mozgásban van, nem­csak a színek vibrálnak, a vo­nalakat belső erő feszíti, mint­ha ez az állandó nyugtalanság a folyton változó táj jelképe lennem Az elmúlt években Molnár M. György sokat festett Győr­ben, s ennek a nagyon szép városnak barokk gazdagsága festészetére is jótékony hatás­sal volt Elsősorban arra fi­gyelt, ami Győrben mindenkit megragad, de a barokk pompához hozzá is todott ten­ni valamit, a színek mindig mást mutató szépségét, ami az elhagyott régi utcákat is fes­tői magasságba tudja emeint Nem beszélve a hajnali fény­szabadulnának, öncélúakká válnak, s ilyenkor a kép egy­sége, harmóniája látja kárát mint az egyes részeiben kitű­nő Vízpart című képen, vagy a győri karmeliták templomát ábrázoló festményen, ahol az épület egyes elemei szinte ön­állósulnak. A kiállítás egészére azonban mégsem ez jellemző, inkább a biztos látás, az eleven megfo­galmazás, a képek gazdag di­namizmusa. Ebben látjuk Molnár M. György Igen je­lentős fejlődését, képei igazsá­gát, s azt is, hogy megtalálva hangját, birtokában is van minden olyan eszköznek, ami­vel fel tudja építeni festői vilá­gát *sí csanyi lászlű ÍFJ. TOTTÖS GÁBOR: A VONATOK MAQÄNYOSSÄQA sorompó szarva öklei az időbe vonatok sietnek a láthatár feli , és fújtatva és lüktetve száz szikra sebbel verve kormosán és ázottan a füttyszakállú szörnyek akiket ingerelni és etetni tilos sorompó ketrecbe zárt zuhogó zenék gerincükön ott ül a sole „találkozunk még“,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom