Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-09 / 7. szám

Panaszosunk, Nagy Lajos zwm nyitott ajtót Dombóváron Kétszer próbálkoztam bejutni hozzájuk, kétszer nem sikerült. Mint azt később megtudtam a városi tanács szociálpolitikai főelőadójától, Fónai György- nétől, többször járt már hoz­zám hasonlóan Marinka Lajos­áé városi szociális gondozónő is. Báró kétségkívül szeren­csésebb, mert legalább né­hányszor bejutott a Bartók Béla úti szép házba, jólleheé ott úgy fogadták, hogy nekik egész napra kellene valaki és nem egy órára. No de hogyan kellene beosztania a házi szo­ciális gondozónő munkaidejét, hogy el is lássa nyolc rászoruló gondozottját és egy helyen mégis töltsön egy teljes na­pot?! A levfl, ami Dombóvárra invitált, indulatos. Talán ezért nem objektív, jóllehet írójá­nak nincs oka arra, hogy sé­relmében igaztalan dolgokat állítson. Hogy mennyire nincs oka, íme... AZ IDŐS HÁZASPÁRNAK jól kereső és eltartásra köte­lezhető gyerekei vannak. A két lány nem Dombóvárott él, de szüleiket rendszeresen látogat­ják, segítik. Ha szociálpoliti­kánk alapelveit nem értelmez­zük mereven, a szociális gon­dozás, segélyezés elsősorban akkor is azoknak juttatandó, akiknek nincs tartásra köte­lezhető hozzátartozójuk, s mel­lette szegények, mint a szólás- mondásbeli templomok egerei. Levélírónk semmiképpen sem tartozik ebbe a kategóriába. Akkor sem tartozik ide, ha fe­lesége két év óta ágyhoz kö­tött beteg, akihez éppen ezért rendszeresen kijár a körzeti házi betegápolónő. A vád, hogy problémájukat a városi tanács arra illetékes ügyintézői lelkiismeretlenül kezelték, nem feljel meg a va­lóságnak. Nem ffelel meg egy­részt azért,- mezt a szociális gondozónő látogatná az idős házaspárt, hogy legszüksége­sebb dolgaikban segítse őket, de ritkán engedik be, másrészt azért, nem felel meg az állítás a valóságnak, mert 1974. de­cember 30-án keli az a jóin­dulatú és nem egiészen szabá­lyos határozat, mely Nagy La­josnál kijelölte szociális ott­honi felvételre.. Határidő ter­mészetesen nem szerepel az ügyiraton, mivel a megye 9 szociális otthonába való beju­tásra kettőszázharroincan vá­rakoznak ez idő szerint és csak Dombóvárott 15 idős em­bernek olyanok a szociális kö­rülményei, hogy; otthonba való jutásuk indoko’/t lenne, ha az igényekkel azonosak lennének az elhelyezési lehetőségek. Fe­lelősséggel nem lehetett tehát kimondani, hegy ekkor meg ekkor vonuljon be ebbe és eb­be a szociális otthonunkba pa- aaszosunk felesége, AZ ÜGY KAPCSÁN az új­ságíró ismételten elborongha­tott. azon a közönyösség, önzés, kényelemszeretet talajából tá­madt elvágáson, amit nap­jainkban .meglehetősen sokan képviselitek, s akik szülőtar*- fási kötelességüket társadal­munkba hárítják arra való hi­vatkozással, hogy ők dolgozó emberek. Nem fémek rá. Rendben. Dolgozók. De való­ban emberek is a szó legmé­lyebb értelmében,, s lehet nem ráérni alapvető emberi köte­lesség teljesítésére?! VSiaszolfion erre az olvasd. Az újságíró mindössze néhány megyei példát idéz. A példá­ban szereplők, valajgsaenrayien ax. érvényes jogszabályok kerül­getésével kísérelték meg idős édesanyjuk, édesapjuk szpciá* 11$ otthoni elhelyezését Vagy egyéb szociális ellátását „meg­oldani”. Sajnoá, protektor min­dig akad még ilyen ügyekben is. Pedig elég közismert, hogy gazdaságunk fejlettségének je­lenlegi fokán mit bír és mit nem. Mi az, »mire még várni kelL Nem is két szülőt, csak a mamát kellett volna eltartania a hat gyereknek. Családjog ide, családjog oda, szülőtartási kötelezettség ide, szülőtartási kötelezettség oda, „megumbul- dázták” inkább, hogy a mama kapjon rendszeres szociális se­gélyt A mama belenyugodott ebbe. Nem úgy azonban a szo­ciálpolitikai ügyek bonyolítá­sának felelőse, aki hivatalból tett az „ügyes” gyerekek ellen feljelentést A bírósági ítélet — amit az előzmények miatt nem mernék körültekintőnek nevezni — elosztotta a tartást a hat gyerek között A végre­hajtás azonban megbukott, mert az első állomáson kop- laltatták a mamát, a másodi­kon felhánytorgatták, hogy mennyit eszik és milyen sok baj van vele. A harmadik} gyerek (maga is anya) tettle­gesen fenyítette meg a mamát és abból az alkalomból, hogy nem kavargatta elég serényen a szilvalekvárt és az leégett. A néni mindezek után fogta magát, visszaköltözött inkább a magányosságba és a tanács gondjaiba ajánlotta magát. Most új bírósági eljárás kö­vetkezik, mely talán bölcsebb ítélettel végződik, s a mama nem kényszerül őt csak a tör­vény szavára befogadó felnőtt gyerekeinek a vendéglátására, hanem megkapja a kitől-kitől megítélhető tartásdíjat ahhoz, hogy létezni tudjon. £s mert ez sem mellékes szempont: ne szoruljon szociális segélyezésre azoknak esetleges kárára, akik­nek senkijük, semmijük nincs. Az EGYEDÜLÁLLÓ NAGY­BÁCSI sem kellett a rokon­gyerekeknek. Evekig rá sem nyitották az ajtót, noha izgat­ta őket és nem is kicsit, hogy mi lesz a csaknem 150 000 fo­rintot érő házzal, ha elpatkol az öreg? — Kap szociális segélyt, mit akar még? — hetykétke­dett az egyik unokaöccs, akiről köztudott volt, hogy nem csak A felhasznált nyersanyagai­nak 80 százalékát importáló könnyűipar az eddiginél sok­kal hatékonyabb gazdálkodást tervez az idén. Mint a minisz­tériumban az MTI munkatár­sának elmondották, az 1975. évi terv készítése során fő feladat a tőkés piacokon vég­bemenő folyamatok következ­ményeinek előrebecslése, a várható kedvezőtlen hatá­sok áthidalása volt A terv­számításokban már figyelembe vették a termelői árrendezést S a leg&íkább érintett ruhá­zati ipariján megváltoztatták az árak képzésének módszerét ami végső soron a lakosság igényeinek jobb kielégítéséhez vezet majd. Az ágazat a tervek szerint 1975-ben a termelés mennyi­ségét, 6, a belföldi szállításokat 5,. az exportot pedig 9 száza­lékkal növeli. Ez nem lebecsü- . leadó célkitűzés, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a kenyérre, a kalácsra valója is bőven megvan. O is, a töb­biek is a temetésen játszották él könnyekben úszva a jó ro­kon szerepét, de falfehérre váltak a belül izzó dühtől, amikor az örökösödési eljárás során kiderült, hogy az éveken át kifizetett szociális segély végösszegével, 45 000 forinttal le van terhelve a házingatlan. A leterhelés méltányosságát ma sem hajlandóak elismerni, ma is azt hangoztatják, hogy őket „az állam meglopta” —■ örökösökként. — Miért nem tartották el a bácsikájukat? Gondoskodhat­tak volna róla! — Miért mi? Az a társada­lom dolga! ügy vélte a jónevű ügyvéd is, aki agyérelmeszesedésben szenvedő apja számára vélte egyetlen megoldásnak a beteg­otthoni elhelyezést, olyan jö­vedelem mellett, amiből futja szükség esetén házi beteg­ápolóra is. ■— Értse meg kérem, hogy önre nézve erkölcsileg ez a lehető legkárosabb megoldás! Sokan ismerik, mit mond majd a közvélemény? — Fütyülök a közvélemény­re! — A szüleinek köszönheti, hogy jogi diplomát szerzett! — Ez csak rám tartozik, csak az én lelkiismereti ügyem! Az ügyvéd úr végül mégis meggondolta magát, bár ő is futott először még fűhöz és fá­hoz, atya, fiú és szentlélek istenhez. Sőt, bejelentést is tett, amiben azt állította, hogy kérelmének ügyintézői fülük botját sem mozdították és ki­kéri magának az ilyen ügy- intézést* NEM EGYEDI ESETEK ezek. A család összeül és eldönti, hogy a mama és a papa ter­hűkre van. Rendszerint ezzel kezdődik az a visszaélés, ami­nek minden nehezét a társada­lom viseli vagy csak átmene­tileg, vagy végérvényesen. At­tól függ, hogy a jól szituált gyerekek és azok gyerekei ki­nek vagy kiknek a segítségé­vel kerülik meg a törvényt és teszik ad acta a maguk ré­széről szülőtartási kötelességü­ket Summázva: úgy vélik dukál nekik, hogy legsajátabb ter­hüket „fogjuk meg és vigyé­tek!" alapon rakhassák le. Nem kommentálom. Azért nem, mert bízom az olvasók igazságos ítéletében! LÁSZLÓ IBOLYA 1974-ben például a textilgyá­rak — egyebek mellett — 350 millió négyzetméter pamut­szövetet, 38 millió négyzetmé­ter gyapjúkelmét, 52 millió négyzetméter selymet készí­tettek. Tizenkétmilliárd forint értékű konfekcióipari termék, 13,5 ezer tonna kötöttáru, 42 millió pár lábbeli készült, 7,3 milliárd forint értékű bútor és más lakberendezési tárgy, valamint 320 ezer tonna papír és karton került ki a hazai gyárakból. 1975-ben a terv szerint a konfekcionált és kötszövött termékeket előállító iparágak termelését nagyobb arányban, míg a méterárugyártókét ki­sebb mértékben növelik. A könnyűipari cikkek kiskeres­kedelmi forgalma várhatóan 6 —7 százalékkal nő. Nemcsak a berendezéseket és anyagokat kell az eddigiek­nél jobban hasznosítani az & szabadságot minden éV- ben úgy várják a csa­ládok, ínint az ünnepeket. Ilyenkor nem a kötelesség pa­rancsol, több hétig ki-ki ked­ve, lehetősége szerint éL A kikapcsolódás legjobb formá­jának sokan a teljes környe­zetváltozást tartják: benépe­sülnek az üdülők, a családi nyaralók, tavasztól őszig csúcsforgalmat bonyolítanak le az utazási irodák. Ám nincs mindenki abban® kedvező helyzetben, hogy össz­hang legyen igényei és lehető­ségei között. Az emberek több­ségének nincs telke, hétvégi háza, nem futja rendszeres külföldi utazásokra. Még a vállalati és a SZOT-üdülőkbe sem kaphat mindenki beutalót, mert kevesebb a hely, mint ahányan igényt tartanak rá. A szükségesnél kevesebben leg­feljebb okosan lehet gazdál­kodni, de a keresletet nem le­het kielégíteni. Gyakran azok sem jutnak beutalóhoz, akik legjobban megérdemelnék a társadalom támogatását: a nagy családok, a gyermekü­ket egyedül nevelők. Üj üdülők sokasága épült az elmúlt évtizedekben, a hely mégis kevés maradt. Jogos a kérdés: miért? Elég összeha­sonlítani a nemrég megnyi­tott, első osztályú szállodá­nak is beillő üdülőket a régi, többnyire • családi házakból át­alakított épületekkel, hogy magunk is válaszolhassunk. Egyszerűen — igényesebbek lettünk. A városiak leszoktak a falusi rokonokról, beutalót kérnek, mint a vidékiek közül is egyre többen, akik szintén üdülőben szeretnék eltölteni a szabadságukat. Kényelemben, teljes ellátással, s nem is akárhol. Vízpartra, korszerű üdülőbe mindenki szívesebben megy, mint kevésbé kényel­mes körülmények közé. A SZOT éppen ezért az el­múlt években kénytelen volt több régi üdülőt korszerűtlen­nek nyilvánítani. Ezek nem feleltek meg a legelemibb kö­vetelményeknek sem, nem volt folyó víz, csatornázás, fő­zési lehetőség. Az új létesít­mények férőhelyeinek egy ré­sze így csupán a bezárt nyara­lókét pótolta. Á magasabb színvonal ter-; mészetesen több pénz­be is került. Egyetlen üdülő­férőhely létesítése az elmúlt évben megközelítette a 300 ezer forintot Könnyű félte­idén. Miután a könnyűiparban foglalkoztatottak száma 1975- ben várhatóan mindössze 0,7 százalékkal nő, a tervezett többtermelés mintegy 90 szá­zalékát a termelékenység nö­velésével kell biztosítani Még inkább előtérbe kerül a mun­kaszervezés, a szakképzettség és a vezetési szint növelése, s az eddigieknél is hatékonyabb munka. A IV. ötéves terv utolsó esztendejében különösen nagy figyelmet igényel a beruházá­sok gondos, tervszerű előké­szítése és maradéktalan vég­rehajtása. 1975-ben az egyedi nagyberuházások közül a leg­jelentősebb a dunaújvárosi hullámvertikum és a Kiskun- halasi Kötöttárugyár, valamint a Simontornyai Bőrgyár fej­lesztése; e beruházások egyéb­ként már az átaienet folyama­tosságát is szolgálják a követ­kező ötéves tervre. dezni, mekkora az arányt»-! lanság a kéthetes beutalók 252 forintja, és az építési költ­ségek között. Még Az önkölt­séges beutalók valamivel ma­gasabb összege is cáepp a ten­gerben, ha összehasonlítjuk a* üdülők építését®, fenntartásá­ra „közpénzből” fordított ösz- szeget egy-egy beutaló árá­val i A számokból tulajdonképpen az is kiderül, hagy ilyen kö­rülmények között szinte lehe­tetlen az üdülési rendszer to­vábbi fejlesztése. Ha viszont maradnak a régi állapotok, sokan ezután is hiába várnak évről évre a beutalókra. A SZOT ezért döntött a kö­zelmúltban az üdülési költsé­gek megváltoztatása mellett. Az új térítési rendszer alap­tétele helyes és igazságos: aki többet kap, fizessen többet, te­hát mindenki, aki másoknál kellemesebb körülmények kö­zött akarja tölteni szabadsá­gát. A* üdülőket ennek az elv­nek megfelelően, akár a szálló- dákat, „osztályba" sorolták. Első, másod- és harmadosz­tályú minősítést kaptak, az árak a két első kategóriában emelkedtek, a harmadikban változatlanok maradtak. A be­sorolás azonban kizárólag az üdülők állapotát, helyét, fel­szereltségét vette figyelembe, a különböző összegek az épüle­tek által nyújtott adottságokat fejezik ki. Az étkezésért ez­után sem kell se többet, se ke­vesebbet fizetni, mint régen. Bármelyik osztályba sorolták az üdülőt, egyforma pénzből főznek továbbra is, a szakszer­vezet mindenütt a megszokott hozzájárulást fizeti. N aivság lenne azt hinni; hogy a január elsejétől érvényes, magasabb térítések egycsapásra új üdülők építé­sét, a mostaniak korszerűsíté­sét teszik lehetővé. Még a fel­emelt költségek is csupán tö­redékét adják a szükséges fe­dezetnek. (Az első kategória díja a kéthetes turnusra 594 forintra, a másodiké 336 fo­rintra emelkedett. Az or­szágban az üdülők 30 száza­léka tartozik az első, 31 száza­léka a második, a fennmaradó 39 százalék pedig a változatlan árú harmadik kategóriába.) A* üdültetés fejlesztésének, fenn­tartásának gondja jórészt to­vábbra is az államháztartásra hárul, < Mégis az a helyes út, hogy az üdülésben is megszűnjön az egyenlősdi. A realitás elvének az üdülésben is érvényre kell jutnia — a jövő érdekében. A szolgáltatások színvonalát ki­fejező térítés az adott hely­zettel számol. A realitáshoz az is hozzá tartozik, hogy a ren­delet szigorúan kimondj a3 adott kereseti határon alul « felemelt költségeket a szak- szervezet fizeti. Sőt: köteles­sége, hogy megtérítse a kü­lönbséget, A megváltozott költségekben is a szociálpolitikai elvek ér­vényesülnek. A kiskeresetűek, a nagy családot eltartók, a gyermeküket egyedül nevelők továbbra sem fizetnek többet egy-egy beutalóért, mint ed­dig. A régi és az új ár közötti különbség azokra hárul, akik eddig az üdülésben velük egyenlő módon élvezték a kedvezményeket, holott náluk jóval kedvezőbbek a körülmé­nyeik. VICZIÄN ERZSÉBET JÉvnyitó* « könnyűiparban Hatékonyabb gazdálkodással tovább javul a belföldi ellátás 1975. január £ üdültetés - egyenlfisdi nélkül Fogjuk meg és vigyétek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom