Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-29 / 24. szám

A kongresszusi irányelvek tükrében: Gazdasági egyensúly — társadalmi egyensúly Minisztériumi tájékoztatás az általános iskolát végzettek idei továbbtanulásáról Két idézet. Az első: „Gaz­daságpolitikánknak az V. öt­éves terv időszakában a távla­ti célokkal összhangban kell biztosítania gazdaságunk terv­szerű és arányos fejlődését.” A másik: „Az V. ötéves terv idején a felhalmozás és a fo­gyasztás olyan arányát szab­juk meg, amely egyidejűleg szavatolja a termelés bővítésé­hez szükséges beruházásokat és az életszínvonal rendszeres emelkedését.” Mindkét idézet az MSZMP Központi Bizottsá­ga kongresszusi irányelveiből való. Kifejezője annak, hogy a gazdasági egyensúly szorgal­mazása nem öncél, gazdasági törekvésünknek minden eset­ben társadalmi, politikai indo­kai vannak. Az egyetlen forrás A magyarázat egyszerű. Akár társadalmi, akár gazda­sági teendők anyagi alapjáról legyen szó, egyetlen forrás áll rendelkezésünkre: a megter­melt, elosztható nemzeti jöve­delem, amely a dolgozó milli­ók munkája eredményeként létrejött anyagi javakban és szolgáltatásokban testesül meg. Ha a gazdaság terepén tartós zavarok keletkezhetnének — pl. nagymérvű és egyre növek­vő költségvetési hiány, a bel­földi fogyasztás drasztikus korlátozása —, következménye­ik a társadalmi fejlődés sok összetevőjét sem hagynák érintetlenül. A bérek befa­gyasztása, a lakásépítés csök­kentése, az egészségügyi, szo­ciális gondoskodás megtorpa­nása a társadalom széles kö­reiben keltene elégedetlensé­get, nyugtalanságot, s ezek hatására tovább romlana a gazdasági tevékenység. A tervezettet meghaladó költségvetési hiány mérséklé­se, majd fölszámolása, hosz- szabb időt követel. Az első lé­pés megtörtént: 1975-ben a nemzeti jövedelem 5—5,5 szá­zalékos növekedésével a bel­földi felhasználás lassúbb, 3— 3,5 százalékos emelkedését ál­lítja szembe kívánatosként a népgazdasági terv. Előtérben a tartalékok A gazdasági egyensúly javí­tása csakis úgy mehet komo­lyabb társadalmi feszültségek nélkül végbe, hogy nem érin­ti az alapvető életszínvonal- politikai célkitűzéseket. Azaz, a különböző megoldások előnyei­nek minél jobb egyeztetésével. Idén 130 milliárd forintot fordíthatunk beruházásokra. Ezt az összeget túllépni nem lehet, ám öntevékenyen „meg- toldhatjuk", a tartalékok segít­ségével. Hiszen a meglévő álló­eszközök kihasználásának egy százalékos növelése az anyagi ágazatokban, 15 milliárd fo­rint értékű beruházás megta­karítását tenné lehetővé. S nem egy. nem két ilyen tarta­lék kínálkozik hasznosításra, látszatra puszta gazdasági fel­adatként, valójában a társa­dalmi egyensúly anyagi felté­teleit gazdagítva Ebből azon­ban az is következik, hogy a társadalom kisebb csoportjai­nak be kell látniuk különböző kérdésekben az összérdekek előbbrevalóságát. Nincs kétféle igazság Zsákutcába jutnánk ugyan­is, ha elvben elismernék a ho­zott intézkedések jogosságát, de a gyakorlatban vitatnánk azokat. Miért éppen a „mi” beruházásunkat nem engedé­lyezték, miért éppen a „mi” importgépeinkre nem adtak hitelt...?! Ki ne mondhatná el ugyanezt? Azaz az általános érvényű igazságokat nem le­het felszeletelni, s akként vá­logatni közöttük, ahogy a szű- kebb érdek megkívánja. Egy­séges megítélés és cselekvés szükséges, ami megköveteli, hogy felismerjük a gazdasági teendők társadalmi hátterét, célját, s helyben is ez utóbbi­akhoz igazodva készüljön el a feladatok fontossági rangsoro­lása. Úgy tűnik, mindkét kezün­ket elfoglalják a gazdasági in­tézkedések, rövid és hosszú távra szólóak. Mivel egyen­gessük akkor a társadalmi egyensúly javításának útját? Hiszen éppen elég feladatot ad a készletnövekedés lassítása, hogy az idén ötmilliárd forint­tal kisebb legyen, mint 1974- ben. Erőfeszítéseket igényel a beruházások hatékonyságának fokozása, a lakásépítés magas színvonalának — 1975-ben 90 ezer lakás — fenntartása... Hol a kapocs, mely összeköti gazdasági és társadalmi érde­keltségeinket? Feleljünk a kér­désre Németh Károlynak, a Központi Bizottság titkárának, a Központi Bizottság 1974. de­cember 5-i ülésén elhangzott szavaival. Azt mondotta: „A hosszú távú népgazdasági ter­vezőmunka feltárta és megerő­sítette, hogy a magyar népgaz­daság növekedési üteme és en­nek alapján az életszínvonal emelése alapvetően a termelés hatékonyságától, a termelé­kenység fokozásától, a gazda­ságos termékszerkezet kiala­kításának gyorsításától, ter­mékeink világpiaci versenyké­pességétől függ.” MÉSZÁROS OTTÓ Az előzetes számvetések szerint 123 179 nyolcadik osz­tályos diák fejezi be általá­nos iskolai tanulmányait az idei tanévben. Pályaválasztá­sukról, továbbtanulási lehe­tőségeikről tájékoztatták az Oktatási Minisztériumban Szőke Sándort, a Magyar Távirati Iroda munkatársát. Az elmúlt tanévhez képest — nem jelentősen — mintegy 4—5 ezerrel tovább csökkent a végző fiatalok száma. Az illetékesek tájékoztatása sze­rint ebben az esztendőben sem jelent gondot elhelyezé­sük. Az idén végző nyolca­dikosok pályaválasztásának körültekintő előkészítésére az általános iskolákban ország­szerte rendkívüli, pályavá­lasztási szülői értekezleteket tartanak. A továbbtanulni szándékozó fiatalok ezt köve­tően tölthetik ki jelentkezési lapjukat, és ezzel megkezdő­dik az idei iskoláztatási mun­ka első szakasza. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a végzősök mintegy 87 százaléka — tehát körülbelül 107 ezer fiatal — tanulhat tovább valamilyen középfokú iskolában. A jelen­legi tervek szerint a gimná­ziumokban 25 700 diák, . a szakközépiskolákban 28 800, a szakmunkástanuló iskolák­ban 54 300 fiú és lány kezd­heti meg ősszel a tanulmá­nyait. A továbbtanulásra február 1. és március 30. között lehet jelentkezni. Közelebbről meg­fogalmazva: a jelentkezési lapokat március 20-ig továb­bítják a középiskolákba, a gép- és gyorsíróiskolákba, valamint a szakmunkásképző iskolákba. A diákok a jelent­kezési lapokon változatlanul két iskolát is megnevezhet­nek, függetlenül azok típusá­tól. A lapokat az általános is­kolák továbbítják. A felvételi beszélgetéseket — ahol az érvényes rendelke­zések szerint az szükséges — április 15-ig tartják meg. A gimnáziumok szakosított tan­tervű — úgynevezett tagoza­tos — osztályaiban és a szak- középiskolákban április 25-ig fejezik be a felvételi munká­kat, és eddig az időpontig a fel nem vett tanulók lapját is megküldik a második he­lyen megjelölt iskolákhoz. A gimnáziumokban, a gép. és gyorsíróiskolákban viszont május 8-ig fejezik be a fel­vételeket, (a fővárosban má­jus 15-ig) és eddig a terminu­sig küldik meg a fel nem vett diákok jelentkezési lapjait a másodsorban megjelölt isko­lához. Amennyiben a diák két azonos iskolatípust — vagy első helyen gimnáziumot és második helyen szakközépis­kolát — jelölt meg, a döntést április 12-ig kell meghozni. Fontos intézkedés, hogy eluta­sítás esetében a jelentkezési lapot azonnal továbbítani kell a másodsorban megjelölt is­kolához. A szakmunkásképző isko­lákba való jelentkezések első szakaszát május 31-ig fejezik be. Amennyiben a jelentkező fiatalt a második helyen meg­jelölt középiskolába sem ve­szik fel, jelentkezési lapját az illetékes megyei, megyei jogi városi tanács művelődésügyi osztályához május 15-ig auto­matikusan átküldik: a fővá­rosi kerületi tanácsok oktatási osztályai számára a lapokat május 31-ig juttatják el. A szakmunkásképző iskolákba, másodsorban fel nem vett ; nyolcadikosok lapját az ille­tékes megyei, megyei jogú városi, fővárosi munkaügyi osztálynak június 5-ig küldik el- - * A „hátországban ? Pusztahencsén Tovább javítják a betegellátás színvonalát Az egészségügyi ágazat ez évi tervei alapján az idén 1 milliárd 39 millió forinttal töb­bet fordítunk egészségügyi és szociális kiadásokra, mint ta­valy; ezen belül 330 millió fo­rinttal nagyobb összeget költe­nek a kórházak, klinikák, ren­delőintézetek és a körzeti ren­delők működési feltételeinek biztosítására, illetve a betegel­látás színvonalának fenntartá­sára és javítására. Ez az évről évre növekvő összeg teszi le­hetővé egyebek között azt, hogy a speciális és a költséges gyógyászati eljárások fejlesz­tésére — a szívműtétek szá­mának növelésére, a műveseke- zelés szélesebb körű alkalma­zására, a veseátültetések meg­kezdésére, és a fokozottabb megfigyelést, kezelést igénylő súlyos betegeket ellátó intenzív osztályok számának bővítésére — ebben a tervidőszakban két­szer annyit fordítanak, mint amennyi az eredeti előirány­zatokban szerepelt. Az idei esztendőre ezekre a célokra 25 millió forinttal terveztek töb­bet, mint tavaly. 1975. januá(r 29. A tavaszias télben rügyez­nek az orgonabokrok, pipáznak a húsfüstölők, » a szövetkezeti ház tágas ud­varán kiskabátban beszélget­nek a férfiak. Lesz ennek még böjtje is. A beszélgető férfiak talán éppen a leltárt értékelik, avagy vadásztörténetekkel szó­rakoztatják egymást. Ez az utóbbi a valószínűbb, hiszen ahol puskás ember van, ott előbb-utóbb szóba kerül a nyúl, a fácán és természetesen a vegyszer, ami sok kárt csinál a vadállományban. Pusztahencse. Paks felől érkeztem, s a kanyarban arra kértem Lacit, hogy álljon meg, szeretnék kö­rülnézni, az emberekkel szót váltani, beszélgetni az idei ja­nuárról, meg arról, kinek, hogy szolgál az egészsége. Egyszerű emberi dolgokról, a hátország hétköznapjairól. Ho­gyan is értem én ezt? Inkább érzem, mint értem. Bárhol járjak, Pálján, Szakcson, Kar­don, Decsen, vagy Bétán, a szövetkezeti irodában a közös gazdaság eredményeiről, a ter­mésátlagokról, a gépekről, a beruházásokról beszélgetve, örökké érzem: a beruházások, a gépek, a termésátlagok tu­lajdonképpen áttörhetetlan vé­delmi vonalat jelentenek, őr­zik és biztosítják a mögöttes terület, a hátország anyagi biztonságát, nyugalmát, bé­kességét. Pusztahencsén a szövetkeze­ti ház „kinéz” a kövesútra, va­lósággal őrt áll a mögötte so­rakozó házak, kertek előtt. A Lenin utca barátságot nyúj­tózkodása innét ígéret, lehető­ség és bíztatás. Rajta-rajta, nézz körül, hizlald a szemed! Törkölyszag. Györkönyben főzik a pálin­kát, a pusztahencselek is oda viszik a törkölyt, „beüte- mezés” szerint. Erről aztán hosszan elbeszél­getünk az udvart takarító asz- szonnyal, nyomban az utca legelején. — Család? — Dolgoznak. Lányom tiszt­viselő, itt a közelben a tele­pen, a fiam tanító. Szeretik Pusztahencsét, nem kívánkoz­nak el innen — mondja az asszony. Mintha futár szaladna előt­tem, hírvivő, aki közli házról- házra járva, hogy szóra szom­jas vendég érkezett. A kiska­pukban bakancsos öregek, me­legítőbe öltözött asszonyok vár­nak. Na ez a futár nem is olyan bolondság. A motorbi­ciklisre gyanakszom, illetőleg a postás kézbesítőre, bár az sem lehetetlen, hogy a kertek alatt a kerítéseken át adták tovább a hírt, kilétemet latolgatva. Az öreg Varga József időt­álló bakancsokban nem is áll­ja szó nélkül, rám kérdez: — Felvásárló? — Miből gondolja? — Hát, hogy a bárányok fe­lől kérdezget. Mondom a nevem, meg, hogy honnét jöttem, meg, hogy se nem hozok, se nem viszek. — Az se baj. Nincs szé­gyellni valónk, titkolni valónk, bemehet bármelyik házba, szí­vesen fogadják, mifelénk nem zárják a kiskapukat. Tapasztaltam. — Egyedül? — kérdezem. — Ketten a fiammal. Elöz- vegyültem, vele vagyok. Fő­zünk, mosunk, takarítunk, az összes asszonymunkát mi vé­gezzük. Elmondja a ház előtt díszlő fenyőfák történetét, szól a me­nyecskékről, megjegyzi; a pak­si atomerőmű nyeli a népet, bemutatja igen-igen lesajnálva a két egyéni gazdát, elmeséli az egyik öngyilkosság történe­tét, beavat családi titkokba, s tudatja: ezerszer jobb világ van most, mint a múltban, amikor a két Faddi-kisasszo- nyé volt az egész határ. — Jobb, miért? — Jobb és kész. A Lenin utca túlfelén végig új házak. Aztán valahol vá­ratlanul megszakad az egész, nincs tovább, mintha a pusz- tahencseiek az építkezésbe be­lefáradtak volnak. Asszonyok, sietnek elém a szóval, hogy felokosítsanak. „Újabban a pusztahencsei fiatalok Szek- szárdon építkeznek, természe­tesen azok, akik ott dolgoz­nak.” Az út közepén kanász tere­li a háztáji kondát, bizalmat­lanul, végigmér. Ostorával hetykén oda-oda csördít a ko­cák vékonyához, s tekinteté­vel barátságtalanul közli: óva­kodjon a kritikai megjegyzé­sektől, az ostor azért ostor, hony használtassák. O tudja. Mindenesetre a háztáji gazdaságok állapotáról sokat mond a száz valahány anya­koca. Január lenne? Ezt nemcsak azért kérdezem fwcsállkodva. mert melegen siit a nap, másért. Emlékszem a régi te­lekre. A férfiakat munka hij­ján a január beszorította a szobába, malmoztak, kártyáz­tak, ették a főtt kukoricát és unatkoztak. Unalom most nincs. Éppen úgy megvan a munka, a kereset, mint nyáron, s ez természetes. Az otthoniak a ház körül tesznek-vesznek. A napközi otthonos óvoda dadája siet haza vacsorát főz­ni. Bizonytalan. Csirkét vág­jon. húst süssön, főtt tésztát te­gyen az asztalra? Férje állami gazdasági dolgozó, reggel megy, este jön. A fiatalasz- szony dada-tanfolyamra jár Paksra. Sok emberrel váltottam szót. Tudom, hogy ezen a télen is minden portán vágtak disz­nót, tudom, kik vásároltak té­vét, hűtőszekrényt, tudom, hogy a kenyeret mindenki a boltban vásárolja és a felső­tagozatos diákok Nagydorogra járnak iskolába, autóbusszal. S ami igazán megfogott: nyo­ma sincs a paraszti zárkózott­ságnak, bizalmatlanságnak. A hátország nyugodt, magabiz­tos, anyagilag erős. Egyedül a betegség a baj, meg az öreg­ség. Ha még ezen lehetne va­lahogy segíteni. A falu orvosa köztiszteletben álló ember, szeretik, becsülik, de hát ő is csak ember. Gazdag néném ül a konyhá­ban, babot válogat és szomo­rúan ismétli: egyedül a be­tegség a baj, meg az öregség. A presszó zárva. Estefelé nyitják ki, mire a munkából hazatérnek a fiatalok. Sz. P,

Next

/
Oldalképek
Tartalom