Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-26 / 22. szám

LOVÁSZ PAL VERSEL NYÁRFA Feltör az Űrbe, le a gyökere, vadmadárhangov rezdül éneke. All a világban, körötte magány, napsugárszalag leng a homlokán, őszkor palástját leteregeti, meztelen lelkét esiUag öleli. ANYÁM Nyolc gyermeket szült Már méhében becézte mind Mint fény a bimbót Mint föld a holtakat Középkori kincsek Madocsán Nem kell aranyra, ékszerre gondolni, bár ahol a régészek megjelennek és kutatóárkokkal kezdik vallatni a földet, ott nagyon hamar száll a hír, hogy ' „kincset keresnek". Biz való igaz, de van az arany­nál értékesebb kincs is. Mind­az, ami elmúlt századok éle­tére, kultúrájára, művészetére vall és ilyenekben sokkal sze­gényebbek vagyunk, mint a szerencsésebb sorsú országok. Aki például Luzern utcáit jár­ja, tömegével bukkanhat XXII—XIV. századbeli, belül persze modernizált, de máig la­kott, eredeti építési formájukat őrző házakra. Nálunk a rég­múltat többnyire csak kövek, töredékek, romok, falmaradvá­nyok hirdetik — megyénkből különösen. Éppen ezért van nagy jelentősége mindennek, ami menthető, újjáépíthető, vagy megmaradt. A simon- torrryai és ozorai várnak, egy eredeti helyén felállított szép oszlopfő-maradványnak a szekszárdi ómegyeháza udva­rán. Korábban már írtunk arról, hogy a hazai középkori épí­tészet egyik legismertebb, nagy tekintélyű szakemberé­nek — Kozák Károlynak, az Országos Műemléki Felügyelő­ség csoportvezetőjének — tá­mogatásával Gaál Attila, a megyei múzeum régésze ku­tató feltárásokat végzett Ma­docsán, a mai református templomban és annak kör­nyékén. Madocsa ősi, Árpád- kori település. A helybéliek bosszantására szánt környék­beli rigmusnak, mely szerint a templom mellett ásogatva „nem találnak egyebet, dirib- darab köveket”, a régészek számára elismerő kicsengése van. A bejárat mellett ha­talmas kőlap fekszik, ami írá­sos felével századokon át a földnek fordult, míg a másik oldalán tapostak. A belevésett szöveg latin, a rómaiaktól származik. Maga a templom köztudomásúan egytomyú, de már a belépő érzi, hogy ez a szűköcske kapu aligha szol­gálhatott eredetileg főbejára­tuk A torony emeletén ro­mán kori épületrészeket talál­tak és aj tói vet Az elmúlt év decemberében befejeződött to­vábbi próbaásatások vastag alapfalat tártak fel mely a toronynak tart ugyan, de a jelenlegi templomhajótól szö­gesen eltérő irányú. Hinnék azért van jelentősége, mert nemcsak valószínűsíti, hanem biztossá teszi a korábbi fel- tételezést, hogy az eredeti Ár­pád-kori templom ezen a he­lyen, de más irányba építve állt Templomot akkoriban vagy a király, a püspöksé­gek, vagy királyi engedelem- mel a gazdag nemzetségek építettek. Madocsán a föld a ritka nemzetségi templomok egyikét rejti. Szerencsére a környék egy része beépítetlen, egyelőre csak anyagi akadá­lya van annak, hogy a fel­tárásokat — melyek révén a község középkorból fennma­radt értékekkel gyarapodhatna — nem lehet folytatni. Itt- ott szabad szemmel is látha­tók a környező épületek kör­vonalai. A nép emlékezete szívós. Máig ismert Madocsán a szó­lás, hogy a templom egyik tornyát „elvitték Bölcskére”. Ez az ellenreformáció idején történt, és hogy valóban meg­történt, azt egy nemrég elő­került XVII. század végi pe­csétnyomó bizonyítja. A kör­irat „MADOCA: SZ: EKLÉ­ZSIA: PETSÉTJE:”. Középen jól látható a meglévő és az „elvitt", vagyis lebontott to­rony. ORDAS IVAN foto: Gaál Attila Raissa Lungu s Tudod Mása, hogyan nevet a Nap ? T átod ezeket a halakat, Mása? Pikkelyei ezüstö­sen csillognak, mint a harmat a napban. Ma fogtam őket. Nem voltál otthon, a mezőre mentél. Fogtam a hálót és siettem a tengerre. A keskeny ösvény a mezőn át vezetett. A kalászok kecsesen meghajol­tak előttem, szinte hallottam, amint halkan susogtak. Akkor már a füzeknél jártam. Ászéi rettenetesen fújt, szinte vihar­zott. Olyan volt, mintha bá­doglemezeket hajigáltak volna. És én önfeledten hallgattam. Mennyire szerettem régen feküdni itt a füvön, kezemet a fejem alá tettem és néztem b füzek ágai közül előbukkanó eget. Órák hosszat gyönyör­ködtem a kék égben, a fény­sugarak játékában. Mennyire szerettem a napot! És téged. Mása! És a halakat! És az alkony pírját, ahogy Rój búval lovagoltam. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig látom a Na­pot magam előtt. Jött és hal­kan bekopogott az ablakon. Hosszú, láthatatlan ujjakkal. És kacagott. Tudod, Mása, hogyan nevet a Nap? Jön, át­suhan az ablaküvegeken és ne­vet. És már mindketten neve­tünk a Nap is és én is. És ek­kor hirtelen kiszökik az ab­lakból. Felröppen az égre és a magasból tekint le rám. Engem néz, amint a kertben, a mezőkön vagyok, a harmat­tól csillogó fűszálakkal, a vi­rágos rétekkel, a tengerrel, az égről mindent lát 'p'gyszer régen, már fel- nőtt voltam, a kaszálás­ból hazafelé megpihentem a fűzfák alatt A fáradtságtól kissé elszunnyadtam, de már hűvös volt, a tenger felől hi­deg szél fújt Te a falu felől a forrás felé igyekeztél, nem néztél sehova, kezedben a pi­ros vödörrel siettél. Engem nem láthattál. A fűzfák zöld ágaikkal betakartak, elrejtet­tek előled. Ruhácskádat elöl összefogtad, hogy közelebb léphess a hűs forráshoz. A ha­jad világos volt. mint a szal­ma. Ekkor hátrahajtottad a fejed, mintha azt szeretted volna, hogy megsimogasson a Nap. De gyönyörű voltáL Má­sa! És én azt gondoltam ma­gamban, mintha a Nap leánya lennél. Azután felépítettük a házi­kónkat a faluszélen és éltünk békében és egyetértésben. Nyár volt, forró, tüzes nyár. Az agyag a csizmámhoz ra­gadt, nem zavart bennünket a sár. az eső. ölbe vettelek és vittelek boldogan a vízen át. Átkaroltál és vidáman nevet­tél. Olyan fiatalok voltunk ét nagyon szerettük egymást. Egy évvel később vettem meg Rojbut Emlékszel, Mása? Valahogyan mintha minden megváltozott volna. Az ese­mények felborították életünk kristálytiszta rendjét. Már az új évben jártunk. 1940-et ír­tunk. Felfoghatatlan, milyen jövőt éreztünk magúnk előtt Együtt jártunk a klubba. A járástól jött egy ember, ő tar­totta az előadásokat Azután esti iskolába jártunk és tanul­tunk. Emlékszel. Mása, hogy dolgoztunk meg azért, hogy szépen írjunk, a szót szóhoz, szótagot szótaghoa illeszteni tudjuk. bardosi Németh János» HÓMEZŐ Ez a nagy, fehér Nirvána megnyugtat engem, elborít, leplébe ágy bújok bele, szakállam hóvirág-csokor, a csönd ujjam hegyére fagy, szívemben nincsen szenvedély, ami közel volt, messze vasi, s belém ölvad a messzeség, egybefoly álom és való, zenébe olvad minden át, fehér hó, versem, szállj te is, adj hírt a roppant semmiről, hogy ég, föld, minden összeér s halál, vagy élet, csak szavak, vakíts meg. végtelen havas. Te már jól olvasol. Mása. Ha nem olvasnál fel nekem az újságból, nem tudnám, mi történik a világon. Amikor a háborúba mentem, nem sírtam. Te sem. Mása. Szíved olyan erős volt, mint a kőszikla. Álltái a faluszé­len, és néztél utánunk. Még ma is így látlak. Fekete szok­nyát viseltél fehér blúzzal, csizmát; a fejeden piros ken­dő volt. A kendő alól kibújt a hajad, aranyszínű hajszálaid csillogtak a napfényben, ma­gad voltál a Nap. És én még nem tudtam, hogy utoljára látlak. Ne sírj. Mása: A háborúnak már majd­nem vége volt. Már azt gon­doltam. nemsokára hazatérek, Hozzád, Mása. Napsütéses nap volt, egy hétig tartó nagy esők után. De a Nap még ak­kor is szép volt. Idegen föl­deken jártunk. Én és Nyikoláj Vlajkus fia. Ionika. Fiatalem­ber, szinte gyerek még, alig pelyhező bajuszú, Nagyon sze­retett énekelni. Énekelt és éne­kelt vágyakozva a hazatérés­ről. és mindig ezt kérdezte: — Barátom, valóban haza­térünk nemsokára? Vége lesz végre a háborúnak? S oha nem tért haza. £s én... Biztosan most is szép a ten­ger, Mása. Amikor ma halászni men­tem, hallottam, ahogy a ha­lak ficánkoltak a vízben. Éreztem, hogy tűz a Nap. A kezemen ás az arcomon érez­tem. Minden reggel, tudod még most is várok a Napra. Kime­gyek a kertbe és várok. És hiába jön fel a domb fölé a nagy vörös korong, akkor sem látom. Éjszaka róla álmo­dom. az álmaim világosak. A hűs éjjel álmokat sző és min­den álmom napsütéses. A Nap az ablakon át süt be rám. Nem látom. Tudom, a Nap teleszórja aranyszínű, égő su­garaival aa arcomat És ne­TPudod, Mása. hogyan ne- 1 vet a Nap? Fordította; Révész Mária Raissa Lungu írónő 1928- ban született Mihailjanyban, Szovjet-Moldovában. Moszk­vában tanítónői diplomát szer­zett. 1957 óta hivatásosan mjf trodfliöTUfuaft ét LIPPAl TAMÁS RAJZA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom