Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-25 / 21. szám

Tt’Vapló Jugoszláviai magyar irodalom Bori Imre beszél, okosan, a mindent tudó emberek sze­rénységével. A kérdés azon­ban másként is megfogalmaz­ható: mit mond nekünk a Vajdaság irodalma, s olyan egységben látjuk-e a fejlődést 1918-tól, miként értékei alap­ján megérdemli? Bori Imre közben kétszer is azt mondja, a hatásra lenne kíváncsi, az olvasói tudat reagálására, hisz épp az elmúlt évtized, a ju­goszláviai magyar irodalom 1960 körül kezdődött új sza­kasza, néhány kimagasló mű­vet hozott létre. Nevek villan­nak fel, Gion Nándoré, Né­meth Istváné, a magyar ol­vasó talán elsősorban az 5 nevükkel találkozott, a hatás azonban újabb kérdést jelent, s fájdalmasan gondolhatunk arra, hogy míg a nyugati iro­dalom egyes jelenségeit terje­delmes tanulmányok tárgyal­ják, néha értékükön felül is, a vajdasági irodalom értéke­lése, eredményeinek tudatosí­tása egyelőre várat magára. De nemcsak erről van szó. Éppen Bori Imre volt az, aki tudományos felkészültséggel és apostoli buzgalommal kereste a kontinuitás érveit, s a jugo­szláviai magyar irodalom elő­történetét az aracsi dombor­mű feliratáig viszi vissza, megállapítva, „az 1918 után Jugoszlávia területén megszó­laló magyar irodalom, meg­határozó vonásaiban, ennek a lehetséges kontinuitásnak a letéteményese”. Ebbe az elő­történetbe Kosztolányi vagy Csáth Géza éppúgy beletar­tozik, mint a paksi születésű, méltatlanul feledett Jámbor Pál, vagy a Pécsett élő Lo­vász Pál, nem is beszélve a kitűnő Gozsdu Elekről, aki a Dunántúlról került a Dél­vidékre, s tehetsége is ott bontakozott ki. A jugoszláviai magyar iro­dalom ma már szinte legendás mestere Szenteleky Kornél, a Kalangya szerkesztője, az iro­dalmi élet korán elhunyt szer­vezője, akitől egyenes út ve­zet napjaink irodalmáig. S mellette Csuka Zoltán, aki nemcsak szervezője volt a ju­goszláviai magyar irodalom­nak, hanem közvetítője is, folyton tágítva a kört, hisz az ő művészi tolmácsolásában ismertük meg Jugoszlávia két világirodalmi jelentőségű élő íróját, Krlezát és a Nobel- díjas Ivó Andricot. A tv na­gyon szerencsésen összeállí­tott műsorában Csuka Zoltán is megszólalt, néhány pilla­natra megjelent Ivó Andric arca is, mintegy élő igazolá­saként mindannak, amit Bori Imre elmondott. Juhász Géza, a Fórum könyvkiadó szerkesztője és Fehér Ferenc, a jeles költő, mindegyik más oldalról, de ugyanazzal a felelősségtudat­tal beszélt a jugoszláviai ma­gyar irodalomról, s szavaik nyomán egy mind jelentő­sebb, eredményeiben egyre figyelemre méltóbb irodalom körvonalai rajzolódtak ki, melynek megismerésével és el­ismerésével még vannak adós­ságaink. Ha csak ezt a fi­gyelmeztetést írhatnánk a Jugoszláviában jártunk máso­dik adásának javára, a fil­met már akkor is érdemes volt megcsinálni. Cs. U Filmjegyxet Pedagógusokról pedagógiai-szociológiai kisfilmsorozatot vetítenek a szekszárdi Nagyvilág művészmoziban. Csütörtökön mutatták be a hatodik részét: Rózsa János két rövidfilm - ■ jét. Nem új alkotás, sem a Tanítókisasszonyok, sem a Bot­ütés saját kérésre. Néhány éve, amikor bemutatták a mo­zikban ezeket a filmeket, eleget olvashattunk róluk: vitát és többnyire elismerést arattak. Kényes témához nyúlt mind a két film. Két tanári kar mikrovilágát mutatja be, egy-egy kirívó eset kapcsán. A Tanítókisasszonyok című filmben a községi tantestület — élén az igazgatóval, támogattatva a falu egész vezetőségével | — legkedvesebb időtöltése a képesítés nélküli tanárlányok I magánéletének kilesése, aztán ízetlenebbnél ízetlenebb pletykák terjesztése. Természetesen a nagybetűs erkölcs ne­vében, és semmilyen módszertől sem tartózkodva. (Például rendőri ellenőrzést küldve estefelé a lányokhoz...) Amint a filmből kiderült, a lányok „erkölcstelensége” mindössze annyiban nyilvánult meg, hogy egy névnapi bulin — a lakásukon — jókat nevettek. Az igazi bűnük az volt, hogy újat akartak: irodalmi színpadot szervezni, pedagógus lé­tükre tehenészekkel is barátkozni. No meg, hogy módsze­reket, segítséget vártak a tantestület oszlopaitól. A tanítókisasszonyokat sikerült elüldözni a faluból — szerencsére a tanári hivatástól mégsem vettél? el a test­vüket. A másik film hőse egy furcsa fiatalember. Tanár ő Ss. Lelkes, lobogó, tevékeny. Amit mond, abban logika van. De miféle logika? És mit beszél? KGST-ösztöndíjasok A Szovjetunió számos fel­sőoktatási intézményében le­het KGST-ösztöndíjasokkal találkozni. És nemcsak a Szov­jetunióban, hanem Lengyelor­szágban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Romániá­ban, az NDK-ban és Bulgá­riában is. Az ázsiai, az afri­kai és a latin-amerikai or­szágokból 25 000 fiatalt oktat­nak a KGST-országok legjobb tanintézeteiben. Mérnökök, közgazdászok, agronómusok lesznek és megtanulják a ter­vezést, a gazdaságirányítás tudományát. A káderképzés, az ipari és st mezőgazdasági vezetők ki­nevelése rendkívül fontos fel­adata a fejlődő országoknak. Ebben a szocialista országok nagy segítséget nyújtanak. A fiatal független államokban a szocialista tábor segítségével 17 felső és középfokú iskolát, körülbelül 100 közművelődési centrumot és iparitanuló in­tézetet építettek fel. A KGST-ösztöndíj alapján való képzés egyre bővül. A KGST titkársága közölte, hogy az idei tanévben 320 ázsiai, afrikai és latin-ame­rikai ösztöndíjas kezdi el ta­nulmányait, a szocialista or­szágok felsőoktatási intézmé­nyeiben. A jövőben számuk hét­nyolcszorosára növekszik. Óriásteleszkóp A Szovjetunió Tudományos Akadémiája különleges asztro­fizikai obszervatóriumában — az észak-kaukázusi Hétforrás­csúcson — megkezdődött egy hatalmas, azimutális távcső kipróbálása. Az új teleszkóp — amelyet a Leningrádi Optika-Mecha­nikai Egyesülés készített — jelenleg a legnagyobb csilla­gászati eszköz a világon. Tü­körátmérője 6 méter. Segéd- berendezései segítségével le is fényképezhetik az égitesteket. „Bejáratás” után a tükröt alumíniummal foncsorozzák, ez jelentősen növeli teljesítő- képességét. (BUDAPRESS—APN) Igazának teljes tudatában, nyílt tekintettel érvel a ka­merának: a testi erőszak helyességéről és szükségességéről. A gyakorlatától sem tartózkodott, ezek azok a bizonyos bot­ütések. Egyes feleletért kettő, kettesért egy járt belőle. A tanár úr adta — a gyerekek kérték. Mert sikerült őket a szuggesztív tanár úrnak rávezetni, hogy ez a legegyszerűbb, legcélszerűbb módja a bűnhődésnek... A botozó tanár egyébként a gyerekek, a kollégisták kedvence, a filmben többször is elmondták, hogy vissza­várják. (Mert elhelyezték más iskolába.) Igaz, ez egyálta­lán nem furcsa akkor, ha az ember nézi, hallgatja a tan­testület néhány nyilatkozó, habogó, sunyi és tudatlan tag­ját. Hozzájuk képest a furcsa, ficamos gondolkodású fiatal­ember — szupertanerő. A két film tartotta tükör nem hízelgő a bemutatott tantestületek számára. Lehet, hogy ennek előérzete okozta, hogy a pedagógusok nem nagyon érdeklődtek e filmek iránt. A moziban helyet foglaló másfél tucat néző nagyobb része ugyanis diák volt. Akiket érdekel a pedagógiai, szo­ciológiai sorozat. — , ' / .... f»/« A zon sosem töprengett, miért van ez így, és lehetne-e másképpen. De hogyan is lehetne másképpen? A háborúban lőnek és mindig is lőni fognak. És ha már egyszer lőnek, akkor el is találnak néha valakit. Sokat beszélnek mostanában arról, hogy bé­ke lesz. Ami azt jelenti, hogy olyankor nem lesz háború. Eltűnődött ezen, és megpróbálta elképzelni, milyen lesz az, ha már sehol sem lőnek többet, és mind civilt húznak, és hazamennek arra az időre a falujukba a katonák. És olyankor, ami­kor béke van. azt sem lehet tudni az embérek- ről, melyik katona, melyik nem. És azt sem, ki­nek hány csillagja van. mert mindenki civil. És lehet, hogy a szakaszvezető eláll cselédnek, a gazdafiú pedig, akinek egy csillagja sincs, pa­rancsol neki. Amíg a béke tart A baka esetleg az őrmesternek is parancsol. És ha béke lesz, a tömérdek katonaruhát, a fegyvereket, az ágyúkat, a tankokat, a repülőket, a bombákat mind berakják valami irdatlan nagy raktárba. És ott őrzik, amíg a béke tart. Mert háborúnak akkor is lenni kell. ha vala­meddig csakugyan béke lesz. Mert mi lenne a rengeteg tankkal is. bombával, fegyverrel, ha so­ha többé nem lenne háború? Olvasni a történe­lemkönyvben, hogy ezek előtt is mindig háború volt. És ha békét kötöttek néha, csak azért kö­tötték. hogy kifújják magukat, és hozzákészülje­nek. És adódó alkalommal egymásnak estek me­gint. Az örökös háborúzást könnyen el tudta kép­zelni. Az örökös Éékét már sehogyan sem. Vol­taképpen még azt sem, hogy sokáig tarthat a béke. Vagyis a szünet két háború közt. (Berozs­dásodnának a fegyverek is.) Jól van. győz majd valamelyik. 52. Grisáék azt mondják: meg sem állnak Berli­nig — ott lakik Hitler —. és a kkor „Gityler ka­putt”. Ezek azt mondják: most vetik be a csoda- fegyvert, és egy hét alatt elfoglalják Moszkvát, és „Sztálin kaputt”. > De ha győzne is valamelyik, hány ország van még a világon; talán száz is. Mikor győzi azt le mindent, lehet, hogy soha. Nem úgy megy az folyton csak győzni. Hol egyik győz. hol a másik. Régebben — be­szélik de emlékezhet is rá — inkább a németek győztek, mostanában inkább az oroszok. De azért szaladnak Grisáék is néha; abból a hegy­közi faluból is milyen egykettőre kizavarták őket... így töprengett néha. Azok nélkül a köznapi dolgok nélkül, amelyeket annyira megszokott már, a jövőt sem tudta elképzelni. Katonák nél­kül. lövöldözések, bombázások, füstölgő romok nélkül; menekülők, bujkálok, sápadt, nyöszörgő, rossz kedvű sebesültek, az út szélére fektetett hamuszürke arcú hullák nélkül. „Ez a világ rendje” — gondolta a nagyanyja szavaival. Az ember nem férhet egymástól, foly­ton csak öli egymást. Félt az első időben. Miskolcon még különösen félt. de megszokta lassacskán, hogy ő elég nagy biztonságban van a felnőttek között. Mert a fel­nőtteknek mindnek több a félnivalója. Egymást üldözik a fenőttek, egymást ölik. s ez annyira lefoglalja őket. hogy vele nemigen érnek rá tö­rődni. Tele a zsebük igazolványokkal, pecsétes írá­sokkal, keresztlevelekkel. Nála egyetlen sor hi­vatalos írás nincs, mégis nagyobb biztonságban érezheti magát, mint bármelyik felnőtt, akár­hány-nyelvű igazolványaival együtt. Ha rákiabáltak, ha fenyegetőztek is, előbb- utóbb útnak bocsátották. Legfeljebb kigombol- kozott. A golyó persze nemigen válogat, ki a felnőtt, ki csak gyerek még. A bomba meg különösen nem válogat. Mit tudhatja azt a pilóta, kinek a fejére esik. De lassacskán azt is megszokta, hogy a golyó sohasem őt találja el. És a bomba is. az akna is csak ott veszedelmes, ahol éppen rob­ban. 53. Tulajdonképp annyira megszokta a közeli front mennydörgéseit, kattogásait, a géppiszto­lyok feleselő kereplését, hogy most, a békés éj­szaka közepében, a szénaboglyában hallgatózva, félelmetesnek, fenyegetőnek tűnt föl a csend. Mint a hegyközi faluban este az akasztások után. Bármilyen ágyútűzben, frontzajban el tudott aludni, mihelyt a fejét letette. De most nem jött a szemére álom. Az volt benne a rossz: nem tudta, mitől fél. Leginkább talán a vadállatoktól. Hiába a jó búvóhely, azok messziről megérzik az ember­szagot. És akkor a gyereket is megérzik, mert a gyereknek is emberszaga van. Bár annyi a katona errefelé is, hogy a vad­állatokat akár mindet kiríhat ták. (Az erdőben sem látott vadállatot, sehol) Ami esetleg maradt, az már fél az embertől. S ha erre jár, az ember­szagé boglyát messze elkerüli, mert nem tud­hatja azt a szagról egy vadállat, hogy itt nem katona bújt el. hanem csak egy gyerek. És nin­csen nála puska. De hátha a gyereknek még nem emberszaga van? Csak gyerekszaga? Ez az, hogy vadállatokról sosem beszélt Pa­rázsó nagymama. Csak a szerencsétlenségekről, hogy az ellen véd a varázsszer. És nem biztos — nem egészen biztos —. hogy a vadállat is sze­rencsétlenségnek számít. A vadász is ember, és ugye. a vadásznak épp az a szerencse, ha találkozik vadállattal, „Akkor is, én nem vagyok vadász. Ahhoz még puska is kéne.” A kísértetektől félt is, meg nem is. Maga sem tudta, hogyan van ő itt most, a bog­lyában a kísértetekkel. Idáig nemigen félt a kísértetektől, de soha­sem éjszakázott ennyire egyedül idáig. Volt em­ber a közelében, legalább kiáltásnyi távolságra. Akkor már nincs mit félni. Kutya, macska, ló vagy akármilyen élőlény mellett sem félne (nem akármilyen azért: a bolha sem számít), mégis más úgy, mint teljesen egyedül. (Folytatjuk) 54. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom