Tolna Megyei Népújság, 1975. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-19 / 16. szám

Vidor Miklós:

Könnycsepp kisasszony

K

és5 délután történt a villamosban, abban az 'érában, mikor az utcai lámpák sora föllobban, végig a folyóparton.

Néhány utas lézengett a kocsiban. János kényelmesen leülhetett volna, de szívesebben maradt a szellős peronon. Társaságból jött, most hazafelé vitette magát, nem sürgette az idő. Kifelé bámult a jól ismert városképre; a hidak, az idé- nyenkint színt váltó gesztenyesor, ott volt diák, itt nőtt fel.

Ahogy arca egy pillanatra befelé fordult, a szembeeső, szimpla ülésen vette észre a rokonszenves, fiatal nőt Fiúsra vágott frizura, metszett arc, intellektuális alkat, nem túlságosan uralkodnak el rajta a női jegyek. Le nem vette szemét az ablakról, fejtartása merev, minden vonása feszült egyensúlyban, a szeme párás csupán.

Először azt hitte, visszafojtott ásítástól. Agyondolgozta magát a könyvtárban, laboratóriumban, vagy az inspekción. Mulatnia kellett rajta, hogy rögtön hátteret kerekít, mindennapokat álmodik egy véletlenül előkerülő archoz. A nő kezét elrejtette a retikül, felső ujjpercei bújtak csak ki fölötte. Kíváncsi lett volna, visel-e karikagyűrűt, aztán a következő pillanatban már el is röstellte magát a felszínes férfitájékozódásért.

Akkor pillantotta meg, hogy a nő egyenes orrán legördül egy páros könnycsepp. Szabályos orra volt — ez az arc úgy viszonylott a nő eleven önmagához, mint egy pontos, de jellegtelen fénykép. Akár szép is lehet, ha egy pillanatra föl- ragyogtatja. De most küszködve őrzi az unatkozó utas látszatát. Ajka összenréselve alig-alig rezdül az erőfeszítéstől, szeme alatt fényes ösvényt vájtak a könnyeit.

Mozdulatlan arccal kifelé fordul, mintha roppantul érdekelné az utca — és mintha szüntelen esőben bámulná, az egész összefolyik előtte. Könnyek esője mossa ezeket a házakat, egy-egy alakot, amint elvillan a kis tér bejáratában, vagy a part menti sétány rácsa mellett. Néz és nem lát. Odakinn történik valami, amiből ő végképp kimarad. Föl sem tűnik neki, hogy valaki figyeli.

T -»rengett, ki lehet ez a * nő. Évei szerint valahol a huszonöt és harminckettő közötti laza skálán bárhol; egy nőnek nincsen kora, tsak biológiai állapota. És most épp rajtakapta életének szabály- szegő epizódján. Illetéktelenül belesett egy kulcslyukon.

János beharapta ajkát, mint. ha egy bonyolult számításon kellene eligazodnia, s rájönne, hogy hiányzik belőle a rátermettség. Vitatkozott önmagával. Nem, ez nem az a fajta, aki vadidegenek előtt sírva- fakad.

Egy megállóval a férfié előtt lépett ki a kocsi belsejéből,

természetellenesen elfordított arccal, kesztyűs bal keze átfutott szemén, mintha belerö- >ült volna valami. És most sem törődik a körülötte lévő

világgal. Nem figyeli, s azt hiszi, ezzel elbúj hátik előle.

De meg kell bűnhődnie; alighogy a villamos lefékezett, már lép is le, sietősen, mint aki túl akar esni a céltalan utazáson — s cipősarka beleakad a rácsos lépcsőbe. Ha nem veszi észre a kinn ácsorgó nyúlánk férfi, menthetetlenül előrevágódik. Jánosnak még éppen sikerült utánakapnia. Megfogta a könyökét; míg egyensúlyát vissza nem szerzi, aztán ő is leszállt vele.

— Köszönöm — suttogta a nő. Szaporán pillogott, hogy elrejtse zavaros szemét.

A férfi csaknem szigorúan rámeredt;

— Szedje össze magát, semmi értelme—

Ott álltak a megálló járdacsíkján. mindketten kissé rös- tellkedőn és tanácstalanul, hiszen egyikük sem tervezte el, ami történt.

— Ne haragudjon... — szólalt meg végre a nő, s már nem bírt hová nézni.

— De igenis haragszom. Haragszom, ha felnőtt ember sír. Pláne nyilvánosan. — Megint beharapta alsó ajkát, aztán folytatta: — Senkinek semmi köze hozzá, hogy maga szerencsétlen, vagy becsapták, vagy mit tudom én... Titkolja el. Magánügy. Mire számít? Részvétre? — Megingatta fejét, s gúnyosan elmosolyodott; — Az embereket legföljebb a szenzáció érdekli, és velük született tapintatlansággal turkálni kezdenek a könnyei között. No, jöjjön, kiszellőzik az alsó rakparton, míg rendbe nem jön, így nem állíthat be sehová.

C

'ak bámult az idegenre, aztán ellenkezés nélkül elindult mellette; ijedtében a sírásról is megfeledkezett. Nyugodt sétalápésekkel indultak el a lefelé vezető lépcsősoron.

János meg föllélegezve, hogy végre olyasvalaki előtt mond- hatia el a magáét, akihez nem köti semmi, tágasan, otthonosan fordult felé;

— A sírás a gyerekkor előjoga, mikor még elérhetünk vele valamit: új mackót a szétnyúzott helyett, engedélyt a cirkuszba penésre. Akkor még csupa olyasmiért szokás sírni, ami emberi erővel nagyjából jóvátehető. De később— — sóhajtott légy intve; — Rossz beidegzés, ostoba motorizmus. És kínos helyzetet teremt. Lelkifurdalást próbál kelteni ott, ahol esetleg nincs is lelkiismeret Vagy éppen

túlteng, akkor meg— Ehi Sírni magányosan kell, elbújva, bezárkózva — állítólag megkönnyebbít De villamoson! — Hirtelen meghitt hangra váltott. — A női könnyek a terror szaloneszközei... ne nyúljon ilyen nemtelen eszközökhöz, úgysem hiszik el magáról, hogy védtelen—

A fiatal nő megállt egy tömzsi kikötőcölöpnél, s végre magára ébredőn, meglepetten rábámult:

— De hát— kicsoda maga egyáltalán... és...?

— Oly mindegy. Én sem kérdeztem, hogy maga kicsoda. Nem is érdekel. — Hátrasimította haját, fújt egyet — No, jobban van, Könnycsepp kisasszony?

A fölpuhult arc álmélkodó volt, de a szeme már teljesen

száraz. Egy ideje komolyan fürkészte a férfi keményen kirajzolt vonásait Aztán végre megszólalt:

— Azért magát sem vetheti föl a boldogság.

János furcsán, torokból nevetett;

— De nem is sírok. — Sebesen kezet nyújtott. — No, min. den jót»

— Köszönöm. És magának is.

E

gyszerre fordultak meg. Vitték a másik előtt ismeretlen sorsukat.

Ä tudomány szolgálatában

1836-ban Teleki József harmincezer kötet könyvet ajánlott fel a Magyar Tudományos Akadémiának könyvtáralapításhoz. A Tudományos Akadémia épületében száztíz éve működik a könyvtár. Jelenleg nyolcszázezer kötet könyv, kétszázezer folyóirat, háromszázezer kézirat és tizenháromezer mikrofilm segíti a tudósok munkáját. Képünkön; egy féltve őrzött XIII. századból való salzburgi kódex.

(MTI-fotó — Balaton József felv. — KS)

Titkosnapló, titok nélkül

Éveikkel ezelőtt kelt száimyra a hír, hogy valaki megfejtette Gárdonyi titikosnaplóját. _Az újabb hír újabb megfejtőről számolt be, majd azt olvastuk, hogy a megfejtők pörösködinak, mindegyik masának vindikálja az elsőséget. A viszály elcsitult, mert a következő hír már arról számolt be, hogy kiadásra készen áll a titkosnapló, amit .végre bírunk, a titok kapuja tehát megnyílt.

Mindjárt szögezzük le: kevés könyv okozott ilyen félreérthetetlen csalódást, mint ez. A sejtelmes siajtójeüentésak körül valóban a titok felhője lebegett, amiről viszont ebben a könyvben szó sincs: a titkosírás, amit Gárdonyi évtizedeken át fejlesztett, nem rejt titkot, kár volt ilyen fondorlatos Írással feljegyezni, sőt áitaláTOLDALACl PÁU

MÉLYTENQERJ TISZTÁS

Valahol, az álomnak közepén, egy mélytengeri tisztáson lelt reá az egymás mellett alvókra — Az ének, úgy tetszett, mintha széjjelbontaná

összefogott függönyét és aláhullt a hang, előle mégse rejtve el a mezíteleneket, kiket ájult szomorúsággal, hosszasan figyelt.

Bámulta őket, addig nézte őket, míg egyikükké át nem változott, akkor aztán a szívéből kinőttek a legkülönösebb liliomok,

olyan erősen illatozva, égve, hogy elbódult s nem tudta, hova néz: egy nő nyitott szemébe, vagy az égbe? s hogy mért olyan gyönyörű az egész7

ban akár le se írta volna. Gárdonyi ellentmondásos író. Nevét az Egri csillagok fémjelzi, legjobb könyve, ami végtére mégiscsak ifjúsági regény, bár ez önmagában nem jelent lebecsülést, viszont adós maradt azzal, amit talán meg tudott volna csinálni. A bor a magyar falu feltárásának első kísérlete, s kísérletnél is több az igazi remekmű, Az én falum novellafüzére, viszont azt se felejtsük, hogy ugyanez a Gárdonyi irta Göre Gábor, Durbints sógor és Kátsa cigány idétlenségeit, az álnépi- ségnek ezeket a szánalmas emlékjeleit, ami — jellemzően olvasóira — újabb és újabb „eresztésben” tette nevetségessé Az én falum népét, vagy pontosabban olvasóit.

Gárdonyi társadalmi regényeiről kevés jót lehet mondani, Az öreg tekintetes kivételével inkább érzelgősségük, s megoldatlanságuk jellemzi őket (Ábel és Eszter, de még az Ida regénye is), mint társadalomábrázoló erejük. A titkosnapló hivatása lett volna, hogy azt a Gárdonyit mutassa meg, aki a lektűr mögött élt és vívódott, aki tudta saját képességeit, s azt is tudta, hogy időnként messze elkanyarodott saját eszményétől. Erről viszont szó sincs. A naplórész még időnként fölvillant valamit, bár ebben is sok a gyermekded megjegyzés, mint például ez; „Találtam talán fő titkára a hegedűnek. Vonó nélkül játssz! Vagyis úgy kezeld a vonót, hogy ne a vonóvonást halljuk, hanem csak a hangot." Hát bizony ettől senki nem lesz okosabb. Máskor keresi a szavakat, „más szóval a szót!” — mondja, s a részeg szóra például ezeket jegyzi fel: kor- tyondi, kótyagos, kapatos,

ihatnám-ember, pityókás, ső-' röshordó (!), beszoppantott, zákányos, másnapos. Részeg szavunk, ami a mai oszétban is meglelhető a hajdani találkozás emlékeként, sokkal gazdagabb szinonimákban, Jókai is, vagy több százat föl jegyzett játékos kedvében.

A titkos feljegyzések nagyobbik fele önmagának adott jótanács, de valahogy itt is minduntalan elakadunk, s nem tudjuk, hogy komolyan gondolta-e, amit írt, vagy inkább csak gyakorolta titkos írását „Értéktelen ízek mindazok, amelyekben nem a szíved rezgését érzi az olvasó. Tehát csak vékonyan, hellyel- közzel az okoskodást, filozofálást”. Komolyan gondolta „a szív rezgését”? Épp Gárdonyi legjobb lapjain, nem saját szívünk rezgésére figyelünk, hanem a leírás pontosságára, a megjelenített valóságra, amit néha — mint Az én falumban annyiszor és jól - — saját reflexióival kísér. „Rezgés mindenből keletkezhetik, mert mindent szerethetünk” — írja rejtélyesen, mi pedig méla fájdalommal gondolunk arra, hogy nem szerethetünk mindent Például ezt a könyvet sem, amit oly nagy hírverés előzött meg. Mert Gárdonyi-képünket nem gazdagítja, s legföljebb annak a ját 'V' ak az emléke, amit egri ma:|myában a betűkkel csinált. De nem a gondolatok játéka, ez csak a betűké. Ez pedig nem ugyanaz.

CSÁNYI LÁSZLÓ

1975. januátr 1&,