Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-15 / 293. szám

A 1 ' t tolna megyei népújság DECEMBER 15 VASARNAP Névnap: Valér A Nap kél 7.25 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 8.34 — nyugszik 17.46 órakor — A megyei művelő­dési központ pedagógus­kórusa szombaton Csor­nán minősítő hangver­senyen vett részt. Az énekkar legutóbb —két éve — aranykoszorús minősítést szerzett. — Molnár M. György festőművész kiállítása nyílik hétfőn délután Szekszárdon, a megyei művelődési központban. — A KISZ KB októ­berben hozott, A politi­kai képzés továbbfej­lesztéséről című határo­zatáról, valamint az 1975. március 15—ápri­lis 4 között megrende­zésre kerülő forradalmi ifjúsági napok prog­ramjáról kaptak tájé­koztatást a megye kö­zépfokú oktatási intéz­ményeinek pártösszekö­tő tanárai a hét végén megtartott értekezletü­kön. ks ' — Ifjúsági parkot és röplabdapályát építenek jövőre Váralján, a sza­badidő-központban. Ugyanott annak a húsz­ezer forintnak felhasz­nálásával fejlesztik az ifjúsági klubot, amelyet az Országos Ifjúsági Bizottság és a megyei tanács pályázatán nyer­tek a fiatalok. — Segédmotoros ke­rékpárt és ruhaneműt lo­pott K. János mőcsényi fiatalkorú. A Szekszárdi Járásbíróság ezért tízhó­napi szabadságvesztésre ítélte. — Hóvihar tombolt pénteken este a közép­lengyelországi kielcei vajdaságban. A swie- tokrzyskai hegyekben több közút a hóakadá­lyok miatt járhatatlan­ná vált. — Legkevesebb hét ember halt meg pénte­ken egy londoni ven­déglátóipari iskola di­ákszállójában kitört tűz­vész következtében. Az áldozatok a felismerhé- itetler.ségig összeégtek. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja , Fűszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 12»—01, 123—Cl Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—U, 120—1« Telex: 14251 Postafiók 71. Fclciós kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 45. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta­hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám: 25 089 Kitüntetések A belügyminiszter az önkéntes tűzoltó moz­galomban kifejtett sok­éves, közérdekű mun­kásságáért Frech György izményi, és Schonk Jó­zsef aparhantl önkéntes tűzoltónak a Tűzbizton­sági érem ezüst foko­zatát; Schroth János­nak, a mázai önkéntes tűzoltó egyesület pa­rancsnokának a Tűz­biztonsági érem bronz fokozatát adományozta. A MERKÚR kocsiátvételi sorszámai december 14-én: Moszkvics 412-es 25 305 Polski Fiat 1500 » 685 Skoda 100 60 730 Skoda Coupé 704 Skoda 100 L (Bp.) 5 237 Skoda 100 L (Győr) 1 370 Skoda 100 L (Bp.) 4 558 Skoda HO L (Győr) 769 Trabant Limousine 70102 Trabant Hycomat 2 667 Trabant Combi 12 342 Wartburg Limousine 26 778 Wartburg de Luxe 24 758 Zapocozsec 21246 Zsiguli (Budapest) 63 525 Zsiguli (Debrecen) 22 747 Zsiguli Combi 5 731 Dacia 4 391 Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság köz­lése szerint az 50. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 90 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 57 061 forint. Hár­mas találata 6985 fo­gadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 368 forint. A kéttalálatos szelvények száma 196 786 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyeremények az il­leték levonása után ér­tendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Újítók „parlamentje" Dalmandon Szombaton délelőtt újítási és ésszerűsítési konferenciát rendeztek a Dalmandi Állami Gazdaságban, a gazda­ság dolgozói létszámá­nak mintegy tíz száza­lékát kitevő, az ebben a tevékenységben leg­aktívabb munkát végző újító-törzsgárda részvé­telével. A konferenciád Lam­berti Ottó, vállalati gé­pesítési főmérnök érté­kelte az újító-tevékeny­séget. Megállapította, hogy az utóbbi három évben ez a tevékeny­ség mind az újítások, mind az újítók létszá­ma tekintetében rend­kívül erőteljesen fejlő­dött. A tavalyihoz ké­pest az újítók létszáma 52, az újítások száma pedig 81 százalékkal növekedett A beadott és elbírált újításokból több mint kétmillió fo­rint értékű vállalati eredmény származott, részben hozamtöbblet­ből, részben pedig költ­ségcsökkenésből. Ez nagyban hozzájárult ah­hoz, hogy csökkentek a rendkívüli időjárási viszonyok okozta vesz­teségek, s lehetővé tette a feladatok viszonylag minimális veszteséggel való megoldását. Külö­nösen jelentős az, hogy ebből a kétmillióból mintegy 900 000 forint a vállalati fejlesztési alapban történő megta­karításként jelentkezett, ami különösen értékes a vállalat számára. A konferencián az újítók közül sokan hoz­zászóltak, értékelték az újltómozgalom eredmé­nyeit, és hiányosságaira is felhívták a figyel­met. Befejezésül Vas István, a gazdaság igaz­gatója, a vállalat nevé­ben 121 000 forint újí­tási díjat, illetve jutái«: mat adott át az újítók­nak és az újítómozga­lomban élenjáróknak. r ítélt a megyei bíróság 823 000 forint gazdasági bírság A Magyar Népköztár­saság legfőbb ügyésze gazdasági bírság kisza­bását indítványozta a Tolna megyei Gabona­felvásárló és Feldolgozó Vállalat ellen. Az ügyet első fokon a Szekszárdi Megyei Bíróság tárgyal­ta. A bíróság pénteken délután hirdetett ítéle­tet. A megyei bíróság tényként állapította meg, hogy az eljárás alá vont vállalat na­gyobb mennyiségű, fuzá- ruimmal fertőzött kuko­ricából készült tápot szállított két Tolna me­gyei állami gazdaság­nak. E miatt több ser­tés elhullott, csökkent a súlygyarapodás, és többlettakarmány fel- használása vált szüksé­gessé. A bíróság 823 000 fo­rintban állapította meg az eljárás alá vont vál­lalat hibájából keletke­zett kárt. Ezért a Tolna megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vál­lalatot ugyanilyen ösz- szegű gazdasági bírság megfizetésére és a per­költség viselésére köte­lezte. Az ítélet nem jogerős, mivel mind a legfőbb ügyész, mind a vállalat jogosult az írás­ba foglalt ítélet kézbesí­tése után tizenöt napon belül a fellebbezésre. Gemenc árhullámban A gemenci erdőt is elérte a Duna szokatla­nul nagy decemberi áradása. Az árterületen lévő híres vadrezervá­tum nagy részét — nyolcvanöt százalékát — elöntötte az árhullám szombatig. A szervezett kirándulócsoportokat is szállító erdei kisvonat vasúti pályáját már pénteken elborította a vízár, megbénította köz­lekedését, egyelőre. 1 — Az áradás pilla­natnyilag nem okoz kü­lönösebb gondot, akkor válna veszélyessé, ha sokáig tartana. A szarvasok, az őzek és a vaddisznók az ármentes — köztük a szomfovai és a gógai — erdőré­szekbe húzódtak. Ezen­kívül a természetes és a mesterségesen kiképzett vadmentő göröndökön (dombokon, magasabb földhányásokon) talál­tak menedéket az erdei állatok, s részükre ta­karmányról is gondos­kodtak. Az erdő- és vadgazdaság még idejé­ben csöves kukoricát és lucernaszénát szállított a göröndökre — amint azt Böröczky Koméi; vadászati igazgatótól megtudtuk; , i Egyébként a Sió-tor­kolati mű töltésével Gemencben az ilyen nyári jellegű árhullám ellen csak kis erdőrészt mentesít, az árvízkaput a rövid lefutású jeges árral szemben működ­tetik. Jelenleg a feldu®J zadt Balatonból is en*» gedik a fölösleges vizet a Sión lefelé a Dunába; .ooooooooooooooooooooooooooooooooooocs o 5 c Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő szórványosan, fő­ként nyugaton előfordu­ló JMiu^.i.4ai. Változó irányú szél. Leg­magasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. o 0 .OOODOOOOOOOOOOOOOöOOOOOOOOOOOOOOOOOa Tiszta, fűtött szerelvények, 189 mentesítő vonat karácsonyra A vasút szakvezetői a korábbi évek tapasztala­tai alapján meghatároz­ták a Budapestről ki­ágazó és több megyét átszelő főútvonalakon a mentesítő vonatok szá­mát, s ezekhez a Volán­nal együttműködve gon­doskodtak autóbusz- csaftlakozásról is. A jár­műjavító üzemek és a fiókműhelyek tervükön felül 250 személykocsit javítottak meg az ün­nepi forgalomra. A vas­út arra törekszik, hogy tiszta, jól fűtött és kivi­lágított személykocsik­kal várja az ünnepi for-, galom közönségét. A MÁV főleg a buda­pesti pályaudvarokon már az ünnepeket meg­előző munkanapokon olyan forgalomnöveke­déssel számol, amit a naponta közlekedő vo­natokkal nem tud lebo­nyolítani. Az ünnepi csúcsot december 21-re és 26-ra várják, ezeken a -u.pokon a fővárosból 57. illetve 60 mentesítő vonat közlekedik. Kará­csonyra egyébként a menetrendben már erre az alkalomra beállított 83 vonaton kívül 189 mentesítő szerelvényt indítanak, míg az újévi ünnepek alatt 108 me­netrendszerű és kisegítő szerelvény várja a kö­zönséget. Gondoskodott a vas­út arról is, hogy a men­tesítő vonatok közlekedé­si rendjéről megfelelő tájékoztatást kapjanak az utasok, ezért az in­formációs szolgálatot a csúcsidőszakra megerő­sítették, s a pályaudvari tájékoztatást karszala­gos vasutasok segítik. Ugyancsak a csúcsidő­ben a budapesti pálya­udvarok valamennyi pénztárát nyitva tart­ják, a tapasztalat sze­rint azonban ezek, s még a pótpénztárak sem elegendőek a sorban állás, a várakozás elke­rülésére. Ezért ismétel­ten az a MÁV kérése, hogy mindenki, aki elő­re tudja, hogy az ünne­pekben utazni fog. elő­vételben váltsa meg a menetjegyét. (MTI), Szigorított őrizet Tolvaj zsákmány kerékpárkormányról Megyénk igazságszol­gáltatásának történeté­ben kedden került sor első ízben arra, hogy a bíróság a büntetés ki­szabása mellett az elítélt szigorított őrizetét is el­rendelje. A jogi körök­ben nagy érdeklődéssel várt ügyet a Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeti» Ferenc tanácsa tárgyal­ta. ■ _ |-- ^ ' ■; K ocsándi Ignác 35 éves tolnai (Mester ut­ca 3.) lakos, akit koráb­ban már összesen ötévi és kéthónapi szabadság­vesztés-büntetéssel súj­tott a bíróság, főként vagyon elleni bűncse­lekmények miatt, leg­utóbb ez év májusában szabadult. Július negye­dikén a tolnai Alduna- soron járva egy kerék­párt pillantott meg. A gép kormányán táska függött, a táskában ba­romfi volt Kocsándi le­emelte a csekély értékű­nek látszó holmit, és el­tűnt vele. Nenány perc­cel később a károsult kétségbeesve kereste táskáját, abban ugyan­is huszonnyolcezer fo­rint volt Azoknak a vallomásá­ból, akik ebben az idő­ben a környéken jártak; a gyanú Kocsándi Ig- nácra terelődött. Kihall­gatásakor a férfi azt ál­lította, hogy a lopást nem ő, hanem ismerőse, Gát László követte eh Később beismerő vallo­mást tett, sőt az erdő­ben elhajított táskához is odavezette a nyomo­zókat A bíróság előtt ismét úgy nyilatkozott, hogy a lopásban ártat­lan. '• a Szekszárdi Járásbí­róság Kocsándi Ignácot, többszörösen visszaeső által elkövetett lopás, valamint hamis vád bűntettében mondotta ki bűnösnek. Ezért hal­mazati büntetésül há­romévi és hathónapi fegyházra, mellékbünte­tésként pedig a köz­ügyektől ötévi eltiltásra ítélte. A bíróság elren­delte az elítéltnek fegy- házban letöltendő szigo­rított őrizetét is. Ennek végrehajtására a sza­badságvesztés-büntetés kiállása után, folyama­tosan kerül sor. A ta­nácsvezető bíró az íté­let indokolásában ismer­tette a lopás megállapí­tására szolgáló köz­vetett bizonyítékokat is; ezek között azt, hogy a tekintélyes summa „el­tűnése” után Kocsándi költekezett ugyan, de a pénz eredetére vonatko­zóan nem tudott elfo­gadható magyarázatot adni. A bíróság az el­ítélt javára enyhítő kö­rülményként mérlegelte azt a nagyfokú köny- nyelműséget, hogy a károsult az említett te­temes összeget állandó-, an magával hordta, de annak őrzéséről megfej ledkezett, / » Az igazságügyi orvos- szakértők véleménye szerint Kocsándi Ignác diszharmóniás szemé­lyisége — amit koráb­ban elkövetett bűncse­lekményei is sejtettek —, magában hordozza a bűnismétlés lehetőségét; ami fokozott veszélyt jelent a társadalomra. A járásbíróság ezért is lát­ta szükségesnek, hogy a társadalom fokozott vé­delme érdekében éljert az új jogszabály nyúj­totta lehetőséggel; hogy elrendelje a szigorított őrizetet. Ennek legrövi­debb időtartama két évi A vádlottnak a bünte­tés, majd a szigorított őrizet idején tanúsított .magatartása esetén a szigorított őrizet öt évig terjedhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom