Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-04 / 283. szám

* 4 í Megspórolt (?) forintok Takarékoskodni! A felszólí­tás mindenkinek szól nap­jainkban. Takarékoskodni az üzemanyaggal, villamos ener­giával, fémekkel, műanyagok- , kai, mindennel, ami a világ­szerte tapasztalható energia- válság, s az alapanyagok árá­nak ugrásszerű emelkedésének idején pénzbe került. Fontos és állandóan szem előtt tartan­dó feladat. Most mégsem erről van szó. Hanem egy helytelen takaré­kosságról. A jogosan megjáró ■forintok visszatartásáról, a szó rossz értelmezése szerint spó­rolásról. Pontosan: azokról a forintokról, amit az üzemi balesetek elszenvedői sok eset­ben nem kapnak meg. Egy helytelen szemléletről írok, ami sok-sok éve meg­honosodott megyénkben is, s a tapasztalható javulás elle­nére még mindig divat. Egy munkás ujját levágta a szerszám. Minek tette oda a kezét — mondják, — miért nem vigyázott jobban? S már írják is a jegyzőkönyv végére: a baleset a sérült figyelmetlen­sége miatt történt. De valóban csak ez okozta? A tapasztalat azt bizonyítja, a valóságban gyakran nemcsak az ujját vesztett ember a hibás. Hiányzott a védőfelszerelés, bűnös a balesetben egy vagy több másik dolgozó is. A jegy­zőkönyv sorai azonban erről nem beszélnek. Miért? A hallgatásnak anya­gi és erkölcsi okai is vannak. Ugyanis, ha kiderül, más is okolható a balesetért, az SZTK a gyógyítási költségeket be­hajtja a vállalaton, s a kivá­ló és egyéb kitüntető címek odaítélésekor is rontja a mun­kaadó esélyét, ha vétkes. Mi következik ebből? Amit csak lehet, rákenni a sérült dolgo­zóra. Ennek érdekében valósá­gos kis vállalati mechanizmus alakult ki. A balesetet kivizs­gáló munkahelyi dolgozók át­rendezik a helyszínt. A válla­lati jogász — aki esküt tett a törvényesség védelmére — ma­nipulál a paragrafusok betű­jével, mert ő is a vállalattól kapja a pénzt, tehát annak az érdekeit védi. A sor végén az ügyészség, ahol az ügy lezárása után hi­vatalból értesülnek a történ­tekről. S ha nagyon kilóg a ló­láb, akkor is legtöbb esetben csak levelet írnak a vállalat­nak, melyben közlik: helytelen az intézkedés. Levelet írnak, melyet a munkaadó köszönet­tel tudomásul vesz, esetleg köz­li, hogy felhívta a károsult fi­gyelmét, fellebbezési lehetősé­gére. De az ügyészség sem emel minden esetben törvé­nyességi óvást, mert három évig a sérült panasszal élhet, s így mód nyílhat arra, hogy végül győz az igazság, érvény­re jut a törvény szelleme, írott betűje. Három év múlva pedig? Arra az ügy régen fe­ledésbe megy. Megjegyzem gyorsan, nem minden baleset elbírálása tör­ténik így. De még magas azoknak az eseteknek a száma, ahol a sérült — igazának eldön­tésekor — egy bürokrata-had­osztállyal, s az ő érdekeivel ellenkező érdeket képviselő erősebbekkel áll szemben. Bár jobb eset, ha a vállalat csak azért vár erre a bírósági döntésre, hogy kötelező ítélet­tel tudja bizonyítani, hogy muszájból fizetett ki pénzt. A megye üzemeiben, válla­latainál ismerik az érvényben lévő rendeleteket, gyakorlat­ban mégsem mindig tartják be. Ezt bizonyítják az SZMT me­gyebizottságainak és munka- védelmi bizottságának vizsgá­latai. Ezek is feltárták, hogy a baleset vizsgálata nem a való­di ok felderítésére irányul. így próbálják bizonyítani a válla­latok vétlenségüket, s azt, hogy így eleve szükségtelenné vál­jon a veszélyforrás felszámolá­sa érdekében foganatosítható intézkedés. Egyes vállalatok­nál, üzemekben a baleset vizs­gálata során még odáig is el­jutottak, hogy a sérült dolgo­zó fegyelmi felelősségre voná­sát kezdeményezték. így tör­tént ez a ZIM bonyhádi gyá­rában, a Faipari Vállalatnál, a Dalmandi, Szekszárdi, Paksi Állami Gazdaságban, s a Vo­lánnál. Sajnos, sok esetben az üze­mi, vállalati szakszervezeti bi­zottságok tevékenysége sem megfelelő. A baleset vizsgá­latában a szakszervezet képvi­selői csak formálisan vesznek részt. Tevékenységük az ügy­irat aláírásával kimerül. Eb­ből következik szinte, hogy később sem lépnek fel a dol­gozók érdekében, s eltűrik, ha a vállalat nem intézkedik, a veszélyforrás megszüntetéséért. A megyében az elmúlt év­ben 2556 üzemi balesetről vet­tek fel jegyzőkönyvet. A ki­esett munkanapok száma 53 ezer 253 nap volt, 177 év. Eny- nyi kár érte egy év alatt Tolna megyében a népgazdaságot. Ennek csökkentése érdeké­ben történtek és történnék in­tézkedések.' Az Orvos-Egészség­ügyi Dolgozók Szakszervezete megyebizottságának közbenjá­rására történt például, hogy az egészségügyi intézményekben tavaly csak harmincán kértek kártérítést, 34-en kaptak. A szakszervezet ugyanis felül­vizsgálta a baleseti iratokat. Javulást mutat az is, hogy egy év során a megyében nejyedé- re csökkent azoknak a száma, akiknek ilyen irányú kérelmét elutasították. De még sokan vannak akik a számukra ter­helő baleseti jegyzőkönyvet látva nem is kísérleteznek, igazuk érvényre juttatásáért. Nem teszik, mert főnökeik szemében, akik most kegyesen megbocsátják botlásukat, per esetén izgága ellenségek lenné­nek. Mondom, javulás, jelentős javulás történt egy év alatt is. De még mindig sok a tenni­való. Azért, hogy kevesebben érezzék becsapva magukat, fő­leg azért, hogy az esetekből, a valóságnak megfelelő tények alapján a következtetéseket le­vonva intézkedjenek, hogy máskor ne forduljon elő, ha­sonló baleset. Ehhez a vezetők vállalati jogászok szemléletét, esetleg személyét is meg kell változtatni. De megéri. SZEPESI LÁSZLÓ Zilahy Lajos halálára Nyolcvannégy éves volt, s több mint negyed század után most akart hazatérni. Nem tudom, mit mond neve a mai olvasóknak? A háború előtti évek legsi­keresebb regényeit ő írta. A Két fogoly, a Valamit visz a víz, a Halálos tavasz — mind­egyikből film is készült — megborzongatta az idegeket, s erotikájával, ami akkor iga­zán merésznek tűnt, szolid fel­háborodást is keltett. Mai szemmel nézve ez az erotika szinte gyermekded, s az osz­tályfőnöki órák nemi felvilá­gosításának merészségét sem éri el. Az irodalom értői azon­ban nem ezen akadtak fenn, inkább az volt a kérdés, hogy ezek a sikerre sóvárgó regé­nyek rejtenek-e valamit ma­gukban a maradandóságból. Zilahy sem lehetett biztos ebben, s mintha jobban bízott volna a színpadban, sorra ír­ta ugyanolyan sikeres darab­jait, s bár mindegyik bemuta­tója társadalmi eseménynek számított, az igazi irodalmi el­ismerés még mindig váratott magára. Újabb ötlet született, a „ki­tűnőek iskolája”. Valami új Eötvös-kollégium lebegett Zi­lahy szeme előtt, s ha meg­bocsátható idealizmussal is, az ország legjobb fiataljait akar­ta összegyűjteni, akiknek a jövő Magyarországa épül majd. Más példa is biztathatta, ta­lán Keyserlingé is, az azóta el­felejtett német filozófusé, aki Darmstadtban alapított hason­ló iskolát, amit aztán a hit- lerizmus elsöpört. Zilahy a nö­vekvő német befolyás ellen- súlyozására gondolt a „kitű­nőek” toborzásával, s budai villáját is felajánlotta, hogy itt rendezzék be az iskolát. Közben egy valóban kitűnő drámát írt, a Fatornyokat, — ott volt nagyon kevés vígszín­házi előadásai egyikén, tu­dom, hogy a német megszál­lás árnyékában milyen hatá­sa volt ennek az egyértel­műen aktuális drámának. A sok jószándékba azonban beleszólt a történelem. Zilahy budai villáját a földdel tette egyenlővé egy bombatámadás, a Fatornyokat pedig azonnal betiltották a német megszál­lók. A felszabadulás után, 1948-ig itthon volt, de egyre több fenntartással nézte az or­szág sorsát, ám választott ha­zája, az Egyesült Államok sem hozhatta meg lelke nyugal­mát. Hazavágyott, s ha már tervei nem váltak valóra, legalább meghalni akart itt­hon. Ezt sem érhette meg, s alig néhány kilométerre az ország határától, örökre le­hunyta szemét, mely oly so­káig hiába kereste az igazsá­got. írói pályája igazán sikeres volt, de ez a siker sem oldhat­ta fel szívében a hazavágyás fájdalmát. Egyik szép regé­nye, A lélek kialszik, tengeren­túlra szakadt hőse, kétségbe­esve, könnyek között tér vissza új hazájába, mert egyszerre megérti, hogy a régivel és iga­zival minden kapcsolata meg­szakadt. Zilahy Lajos lelke' nem aludt ki, s ha közben az olvasók folyton növekvő tábo­rának ízlése el is távolodott attól a világtól, amit ő képvi­selt, szíve valahol itt dobo­gott a hazai földön, talán a budai villa romjai között, ahol a kitűnőek iskolájának kellett volna állnia, talán a nem lé­tező budai Ág utcában, ahol legnagyobb sikerének hőse őr­lődött két szerelme között. S közben ő is őrlődött az igazi és a választott haza között, mert a kettő közül az adta a többet, amelyiket hiába pró­bált elfelejteni, ezt ő is tud­ta, s ezért vágyott haza, leg­alább meghalni. Mivel búcsúzzunk tőle? Aligha valószínű, hogy nem­zeti klasszikusaink között tart­juk számon. De ott talán min­dig lesz helye, ahol azoknak a neve szerepel, akik hűtlensé­gükben értették meg, hogy nincsen számukra hely a föld­nek ezen az igazán kis zugán kívül, mely — ápol — eltakar. CSÄNYI LÁSZLÓ Gerencsér Miklós: Acsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye önfeledt gyönyörködését súlyos kellemetlen­ség zavarja meg. Csizmája feltörte a lábát, nem képes egy lépést sem gyalogolni, Amheimbein orvosi segítség után néz, és az orvos töprengés nélkül megállapítja: üszkösödésnek indult a lá­ba, le kell vágni. Stancsics eltökéli, inkább meg­hal, de altkor sem engedi amputáltatni a lábát Két napon át jéggel borogatta, sikeresein. Csilla­pult a gyulladás, majd végképp elmúlt. Mégsem tanácsos gyalogolnia, így hát kénytelen szűkös tartalékpánzét vonatra költeni. Hasznát veszi viszont, hogy Utrecht, Leiden, Hága, Amster­dam érintésével gyorsan érkezik Rotterdamba, ama kikötőbe, ahonnan a legsűrűbb a járat Ang­lia felé. Mindenki azt tanácsolja neki, okosabban teszi, ha előbb Londont nézi meg, de ő kitart eredeti szándéka mellett: Párizsba, miméi hama­rabb ! Lelkesedését azonban lehűtik a belga—francia határon. Alaposabb ízelítőt adnak neki a rendőr- uralom mibenlétéről Lajos Fülöp emberei, mint amilyet a Habsburg birodalom határőreitől ka­pott. Még ruhája bélését is kiforgatják, nem akar-e lazító iratokat csempészni a francia ki rályság területére. Végre aztán Párizsban van. Megkeresi azt a Báthory nevezetű élelmes férfiút, aki hivatásszerűen kalauzolja a világvárosba ve­tődő magyarokat. Ez a Báthory rokonszenves úr, nem akarj,a minden áron megkopasztani 'klien­seit, sőt szívesen segít annak, akire ráfér. Stan- csics Mihályt is ilyennek ítéli. Kérleli, öltözzön más ruhába, nem kerül semmibe, hiszen ott van a lakásán mindaz a rengeteg drága ruha, amit nála hagytak a mágnás világfiak, többek között gróf Teleki Sándor, az egykori kolozsvári kedves tanítvány. Stancsics nem tágít a védegyleti posz­* — 61 — tótól, inkább vállalja az előítéletekből származó hátrányt. Különösen két hírneves francia szerzőt szeretne személyesen megismerni: Ledru-Rollent és Cabet-t. Mindkettő műveit nagy tisztelettel olvasta, főképp Cabet-től az Itáliai utazást. Ledru-Rollent nem leli Párizsban, Gäbet viszont szívesen fogadja. Bezzeg igaza tett a módosabb ruházatot ajánló Báthorynak. A nagy hírű fran­cia író .szerfölött meglepődik Stancsics láttán, és mindvégig lekezelően bánik vele. Jóllehet Stan­csics hibátlanul beszéli a franciát, de mégsem olyan könnyedén, ahogy a pergő beszélgetésben kellene. Gäbet erre tüntetőén ajánlja, társalog- jonak inkább latinul. Zavart kelt, hogy ezt vi­szont Stancsics beszéli könnyedebben. Gäbet az­zal tetézi balfogásait, hogy a magyar nyelv szak­értőjének adja ki magát és megkérdezi félig vademberként kezelt vendégétől; melyik elem a túlnyomó a magyar szókincsben: a latin, avagy a szláv? Stanosics, -aki sok éven át folytatott nyelvészeti stúdiumokat, nyugodtan feleli ékes latinsá-ggal: természetesen, a magyar szókincs­ben a magyar etem a túlnyomó. Végül inkább derűsen, mint -bosszankodva -távozik a híres házi­gazdától. Elmerül a párizsi és Párizs környéki műemlékek szemlélésében, a francia -történelem emlékeinek tanulmányozásában. Mégis, fő él­ménye és öröme a magyar munkásokkal való, estéről estére ismétlődő találkozás a Dänemark kávéházban. Elcsodálkozik, amikor megtudja, milyen sok magyar mesterlegény dolgozik sZerte Párizsban, az pedig a legnagyobb lelki ajándék számára, hogy honfitársai osztatlan megbecsülés­nek örvendenek idegen országban mind munká­juk, mind pedig józan, becsületes magatartásuk ■révén. Ösztönzésére egyletet alapítanak a pári­zsi magyar iparosok, akik tiszteletből az ő nevé­vel nyitják meg az alapító tagok névsorát. Bár­hogy is nézzük Stancsics Mihály párizsi útját, legszebb, s legmélyebb élményét a Dänemark kávéházitól vitte magával. Immár következhet Anglia, -a vdlá-g akkor leg­hatalmasabb és leggazdagabb országa. Stancsics külsejét a brit parton is megbámulják, míg szá­mára egyéb bámulniv.alók akadnak. Alig hisz a szemének Lohdon magas fokú civilizációja, eleddig elképzelhetetlen jó­módja láttám. E jómódban pompázó vi lágváros előnyeit a hazai viszonyokhoz ké­— 62 — pest utolérhetetlennek ítéli. Megérti, hogy az Egyesült Királyság a hódítása mellett szerfölött sokat köszönhet a polgári szabadságjogainak, ipari fejlődésének, a kőszénen -alapuló gépi mun­ka elterjedtségének. Kénytelen elismerni maga előtt, hogy hazája, amelynek tisztuló jövőjét mindennél fontosabbnak tartotta, soha nem ver­gődhet akkora gazdaságra, mint a hatalmas Ang­lia. Ám boldogabb igen i-s lehetne. Ha függetle­nül sáfárkodna szerényebb javaival, elegendő -anyagi értéket és még több emberi elégedettsé­get vallhatna magáénak, mégpedig oly módon, hogy szorgalomra, a szabadság és a közösség szeretetére kell nevelni a nemzetet. Londonnal, az angol viszonyokkal ismerkedik, de soha egyetlen pillanatra sem vonatkoztatja el a látottakat a hazai tennivalóktól. Széchenyi a mágnás pozíciójából tette ugyanezt, kiváltságos társadalmi helyzetének -me-gfel-elő környezetben. Stancsics a közember látószögéből pásztázza vé­gig az angol valóságot. Miként Párizsiban, úgy Londonban is céltudatosan keresi a -kapcsolatot az itteni magyar munkásokkal. Csakhamar fel- elevenednek a Dänemark kávéház családiasán jó hangulatú estéinek londoni változatai. Itt már ■előrehaladottabb a munkások szervezettsége, ki­tűnően működő egyletük részben pótolja az ott­hont, részben az érdekképviselet eszköze. Stan­csics remekül érzi magát Londonban, programja egyre ibővüiL Tapasztaló útját- járva, épp egy magyar származású szűcsmester műhelyében időz, ■amikor levelet kézbesítenek neki ■ hazulról. Kedvére hirtelen sötétség -borul. Apát ennél szörnyűbb hír nem érhet. Tudósítják, hogy ki sebhik leánykája vörhenyiben meghalt, fia és nagyobbik lánya ágyban fekvő -beteg, felesége szintén gyengélkedik, fizikailag megviselt, szo­morú -kedvében vigasztalhatatlan. Haza, haza, amilyen gyorsan csak lehet! Útja kétségbeesett, ziháló sietség Európán át. 1846. oiktóber végén érkezik haza. Nem úgy történt, ahogy reménye bátorította: ahelyett, hogy az idő gyógyulást hozott volna, fia is meghalt, felesége ■és egyetlen életben maradt gyermeke még min­dig beteg. (Folytatjuk) — 63 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom