Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-29 / 303. szám
ft i t WZ ereken ezernégyszáz kL Ä lométernyi utazás után •— amiből kilencszáz kilométert már szovjetunióbeli „szállásunkon”, a különvonat hálókocsijában tettünk meg — érkeztünk menetrendszerű pontossággal az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosába, Kijevbe. Volt alkalmunk már a vonaton tájékozódni. hiszen a vonat rádiója bemondta az adatokat, nem túl sokat — az Inturisztosok, nagy tapasztalatú emberek, tudják, hogy a turistát meddig lehet „terhelni” adatokkal, hogy azok meg is maradjanak emlékezetében. Mert ilyenkor a túl sok végeredményben kevés. Kijev Ukrajna fővárosa, a hatszázezer négyzetkilométernyi szovjetköztársaság fővárosa, közel kétmillió lakossal. Nemcsak politikai, hanem ipari, kereskedelmi, kulturális központ is. Az első írott emlékek a hatodik századból tanúskodnak már létéről, az „orosz városok anyja”. Egyike ama hat szovjet városnak, amelyek — a Nagy Honvédő Háborúban tanúsított hősi ellenállásért, a fasizmus ellen vívott harcban szerzett érdemeikért elnyerték a „Hős város” kitüntetést. Bővebben pedig a délutánra kitűzött baráti találkozón ismerkedtünk meg ezzel a szép várossal. Mindenki izgul, feszült várakozás az egész szerelvényen. Legtöbbünk első ízben lép szovjet földre, ismerkedik — már amennyire ilyen rövid idő alatt lehet — a szovjet élettel, a szovjet emberekkel. Megjött a hó. Mint később megtudtuk, az éjszaka kezdett hullani — és ahogy a délutáni baráti találkozó egyik szónoka kissé tréfálkozva mondta, a kedves magyar vendégek tiszteletére öltözött fehérbe a város. örülünk a télnek, a hónak, annak ellenére, hogy csúszkálunk, mire a pályaudvar előtt a katonás rendben sorakozó Inturiszt-buszokhoz érünk, és már előre tudjuk, hogy bizony a látnivalókból keveset fogunk látni a párás ablakokon keresztül. De maradjunk egyelőre a buszoknál. Ismerősök. Piros, Barátságvonattal a Szovjetunióban szinte vadonatúj Ikarusz panoráma autóbuszok. És megismerkedünk idegenvezetőnkkel is. Minden csoportnak — a csoportos útlevél szerint kialakított csoportnak — idegen- vezetője van. A miénk — a 3-as csoporté — Néger Mariann. kárpátaljai lány, angol nyelvtanári diplomája van, de néhány évre több társával együtt az Inturiszthoz szegődött. Ö az idegenvezetőnk Ki- jevben és Moszkvában, Lenin- grádban pedig csoportunk tolmácsa lesz. Már a bemutatkozásnál rájövünk: a hangja ismerős, ő jelentkezett mindig, amikor a vonat rádiójában megszakították a zenét és egy. egy várost, vidéket ismertettek, vagy éppen a megérkezéssel kapcsolatos tudnivalókat közölték. foltos tanácsokat kapunk most is. A program: Reggeli a Metro étteremben — a város központjában, a Kres- csatyikon van a város „főutcáján” egyidejűleg kétezer- egyszáz személy étkezhet benne — utána városnéző körséta, délután szabad program — ajánl néhány áruházat, szaküzletet a bevásárlásra — pontosan fél négykor találkozó a Metro étterem előtt, mert négykor barátsági gyűlés lesz az élelmiszeripari főiskolán. Ha valaki eltévedne, kérdezze, merre kell menni a Krescsa- tyikra, bárki útbaigazítja. De a legbiztosabb a taxi. Itt is, Leningrádban is, Moszkvában is. Kilométerenként tíz kopej. ka a tarifa, és biztos a „házhoz szállítás”. Járjuk a várost. Megnézzük Tárász Sevcsenko szobrát, felkapaszkodunk a Vlagyimir- dombra, megcsodáljuk a Szófia székesegyházat, a kilátónál kiszállunk, de csak pár percre. metsző szél fúj és a köd miatt jóformán semmit sem 3. Kijev látunk a Dnyeperből, az elénk táruló panorámából. De valahogyan ez is elég. Rückersz Henrik pálfai tsz-tag megszólal: „Egy hónapig feküdtem itt Kijevben, a hadikórházban. Akkor itt mindenfelé romok voltak. Öröm látni, hogy azóta mindent újjáépítettek. Számomra Kijev a legnagyobb élmény, hiszen — sajnos — ismerős a táj.” Méretek. Kijevnek egyeteme és húsz főiskolája van. A húsznak egyike, az élelmiszer- ipari főiskola, amelyben vendégek. ünnepeltek vagyunk, mint a magyar—szovjet barátság Tolna megyei követei. Köszönt bennünket a rektor: „örülünk, hogy ismét magyar vendégeket fogadhatunk Kijevben, hős városunkban .. . Főiskolánk sokat tett és tesz a két nép barátságáért. Több mint tizenöt éve kollektív tagja a szovjet—magyar barátsági társaságnak és számos magyar intézménnyel építettünk ki gyümölcsöző kapcsolatokat...” Az egyik tanszékvezető a városról beszél, a következő szónok az iskola adatait ismerteti. ötezer diák tanul itt. Eddig tizennégy magyar állampolgár kapott itt diplomát. Neveket hallunk, magyar vezető szakemberek neveit, akikkel állandó kapcsolatban van a főiskola. Megforrósodik a légkör, amikor az egyik szónok párhuzamba állítja Budapesttel Ki j evet. Ünnepeltek vagyunk Kijevben, abban a városban, amely nagyon sokat szenvedett a második világháborúban és amelynek számos fia ott volt — harcolt a második és a harmadik ukrán front katonájaként — harminc évvel ezelőtt nálunk. „Az orosz télbe jöttek az elvtársak, hidegebb van itt mint önöknél. De a hideget szívünk melegével elolvasztjuk ...” A barátsági gyűlést magas színvonalú műsor zárja. ¥ zelítőt kaptunk a szov- "*■ jet nép vendégszeretetéből Kijevben. Mint ahogy később, Leningrádban és Moszkvában is, számos megnyilvánulását tapasztalhattuk ennek a barátságnak és szeretetnek. Mire vége a találkozónak, eláll a hóesés. Csúszkáltunk a havas, síkos járdán, amikor kiszálltunk a buszból, most pedig tiszta a járda. A hó eltűnt. Az egyik téren még kupacokban áll, de biztos, hogy reggelre eltakarítják. És ezt lát'tuk napközben is. Dolgoztak a hóekék. kissé lelassult a forgalom a Dnyipro szálló előtt, ahol éppen a valutacsekkek beváltását intéztük, de nem áll meg az élet tíz-húsz centis hótól. Valáki megjegyzi: „Láttátok a vasútállomásokon azokat a hatalmas hóéltakarító gépeket?” A szomszédja kissé maliciózusan teszi hozzá: „Fogadni mernék, hogy itt nem tartanak minden ősszel sajtótájékoztatót, hogyan készültek fel a télre, hogy aztán az első tízcentis hónál megbénuljon a forgalom.. Mire este elérkezik a tovább- indulás ideje, mindenki az élményekről beszél. Milyen szép lehet ez a város tavasszal, nyáron, amikor zöldek a ligetek, nyílnak a virágok. A tél, a havas idő nem a legalkalmasabb városnézésre. Többen fogadkoznak: Visszajövök én még ide... Persze, nemcsak az élményekről esik szó. Mert mi tagadás, a turista nemcsak látni. hallani akar, hanem vásárolni is. És Kijev volt az els‘ő alkalom. Az otthoniak az éf- ménybeszámoló mellett ajándékot is várnak. Meg aztán, „emlékeztessen valami mindig arra, hogy itt jártam.” Van, amit csak itt lehet beszerezi ni. Vagy itt jobbat és olcsóbbat, mint otthon. A turis;« valutája pedig arra való, hogy elköltse. f¥¥i a sláger? A bimbam- csengő. Valaki elkezdi, felfedezi, hol lehet kapni és fél óra múlva kifogy a készlet, Este aztán összehasonlítja k 3 Kiderül, hogy két rubel húszé rí; lehet kapni, de másutt ötrub^-. les volt és az nagyobb. Aztán a szamovár. — Negyvenkettőben hetekig takargattam egyet' A hóba rejtettem, hogy ha a tudjam vinni. Nem emeltem el, pénzért vettem. De aztán túl- gyorsan kellett futni, ittmara-'t a szamovár. De most ha törik, ha szakad, veszek egyet. Még ha sohasem főzök ve a otthon teát, de álljon ott a vitrinben ... És a baba. Az idős ellető te- henésznek három lányunoká a van. A legkisebbik két és f 1 éves, a legnagyobb tizenhét; Mindegyik babát kért. Itt aztán van választék és természetes, hogy a legnagyobbat, a legszebbet, amelyik sír, alszik, jár, kell megvenni. Egyformát, mert különben összevesznének rajta. Nagypapa megveszi a három babát és viszi Kijevból Leningrádba, Leningrádból Moszkvába, Moszkvából haza. De ez nem olyan egyszerű, hiszen a baba törékeny jószág, és a dobozon hamar elszakad a madzag, összefogunk, segítünk. hogy a babák épségben érjenek haza. Mielőtt Lenin - grádba érnénk, a vonat rádiójából értesülünk a tennivalókról. Mindenki tegye majd a hálókocsi elé a csomagjait, jelölje meg lehetőleg névvel és az útlevél számával, mert külön kocsival viszik azokat a szállodába. Nagypapa kétségbeesik: mi lesz a babákkal? Szigorú utasítás ez, hogy minden csomagot le kell rakni ? Megtudjuk, hogy nem, ez csak a bőröndökre vonatkozik. És elosszuk egymás közt a három babát, vigyázunk rájuk... Este kilenckor már ott vagyunk a pályaudvaron és hamarosan beáll külön vonatunk. Indulás... irány Leningrád .., JANTNER JÁNOS Következik: Leningrád Nyikoláj Zabelkin, a Szovjetunió hose: Magyarországért harcoltunk (6.) Az utolsó csata Budapesten Budán február 12-re virradó éjszaka zajlott le az utolsó csata. Teljesen véletlen, hogy részvevői között mi is ott voltunk. Előző napon két pihenőnapot kapott egységünk, hogy rendbe tegyük a felszerelést. A Fillér utcában állomásoztunk. és nekiláttunk a munkának. A gépészek javították az autókat, ellenőrizték a sorozatvetőket. Koskin őrmester a raktárból felvételezte és kiosztotta a téli ruházatot, amire addig nem jutott idő. A harcosok fürödtek, rendbe tették holmijukat, levelet írtak, azt tették, amit a katonák szabad idejükben szoktak. Este két géppuskával megerősített őrséget állítottunk, magunk meg egy tágas villában gyűltünk össze, udvarán két Katyusa állt. A másik két sorozatvető a szomszéd ház udvarán volt. A tágas hall egyik sarkában, ahol a híradósok tanyáztak, katonák gyűltek össze és vitatkoztak. Galimzjan Kaszimov éles mgját többször is hallottam, ttam, hogy Vologya Anyiszi- :nov élénk kézmozdulatokkal magyaráz» Gahmzjaw ftnrófe^ keleti karakteréhez illően végül legyintett, vállára dobta köpenyét és kiment az utcára. — Mi történt? — kérdeztem Viktor Dusk int. —' Semmi különös. Galimz. Jan és Vologya összeszólalkozott az ifjúság nevelésén, fe ******* j t— Hát az apák & a gyermekek problémáján — magyarázta Viktor. — Galimzjan azt mondta, hogy a háború után ez a probléma megszűnik. Egyszerűen nem lesz. Az emberek annyi mindent átéltek a háború alatt, hogy a fiatalok is, az öregek is meg akarnak pihenni. Meg nem is lesz rá idő, hiszen mindent feldúlt, szétrombolt a háború és épí_ kell majd. embernek tűnt a szemünkben. Igaz, nem feledkeztünk el arról, hogy a háborúban, elsősorban a fronton a fiatalok szellemileg különösen gyorsan érnek. Egy háborús évet össze se lehet hasonlítani egy békés esztendővel. A vitának azonban akkor nem jutottunk a végére. Meg se lepődtünk, amikor valahol lövések csattantak és Galimz. jan Kaszimov berobbant a házba: „A németek! Megint Jönnek!" Ez volt Budapesten az utolsó csatározás. A fasiszták, akik M M érezték, hogy közel a vég, azon az éjszakán még egy elkeseredett kísérlettel megpróbálták áttörni a bekerítés gyűrűjét. Az egyik csoport a mi ütegünk irányába támadott. Golyószóróink és géppisztolyaink heves tüze fogadta őket. Nehéz bármit is mondani erről az összecsapásról: nem volt szükség parancsokra, mindenki tette a dolgát. A harc szinte egész éjszaka tartott, hol csitult egy kicsit, hol meg újult erővel tombolt. Egy hitlerista csoportnak sikerült valahogy kijutnia Budáról, de hadseregünk egységei hamar leszámoltak velük. Ezekben az ütközetekben egyébként vállvetve harcoltak a szovjet hadsereggel a Budai önkéntes Ezred magyar katonái. Bátran, jó katonaként küzdöttek, hogy segítsék a város felszabadítását Aztán elcsendesett minden. Hosszú harcok után a város néma volt, mintha még nem hinné, hogy vége van. Katonáinkkal felmentünk a Gellérthegyre, és először láttuk meg az egész Budapestet. A szépséges város romokban hevert. A Duna fölött szárnyszegett madárnak látszottak a fasiszták által fölrobbantott hidak i'oncsai. Úgy tűnt, nincs erő, amely felélesztené a várost. De ez csak a látszat volt. Az emberek kijöttek a pincékből. a szovjet katonák is segítettek megindítani az életet, a gyárakat; élelmiszert adtak. (Folytatjuk) mm í— És Yok&feaC w6 s ug- fcanénye? —- Azt Bizonygatta; Bogy ez e probléma mindig él. és minden újabb nemzedéknél felvetődik. Vologya azt mondta, hogy az ősi egyiptomiak is szidták a fiatalokat, hogy semmirekellők, és biztosan elpusztítják a világot, Furcsa volt hallani ezt a katonáktól. Hiszen még mind abban a korban voltunk, akiket a fiatalok kategóriájába sorolnak. Koskin őrmester, aki • 40-es éveket taposta, öreg «iviéloek” a Kaíyusák Budsprst utcáin.
