Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-03 / 282. szám
7 I I Befejeződött a skandináv nemzetközi asztalitenisz-bajnokság, amelyet két hónappal a Calcuttái vb. előtt sok ország válogatott versenyzői főpróbájának tekintett. A Karlshamnban rendezett négynapos sorozat sok érdekességet hozott, s azt is megmutatta, hogy az európaiak állják a versenyt az ázsiaiakkal. Így elsősorban a férfi egyes, a féri páros, és a vegyespáros döntője hozott nagy sikert a kontinensnek; ezeknek a számoknak a fináléja ázsiaiak nélkül zajlott le. Tetőzte a meglepetéseket, hogy a hét versenyszám közül utolsónak megrendezett vegyes párosban két jugoszláv páros egymás között döntötte el az elsőséget. A Sztipancsics, Palatínus páros 3:0 (9, 13, 14) arányban biztosan győzött a Surbek, Korpa kettős ellen. Végeredményben a Kínai Nép- köztársaság játékosai szerepeltek a legeredményesebben, megnyerték a női egyest és párost, s a férficsapatot, utánuk a jugo- szlávok következnek a férfi "fegyes és a vegyes páros, a svédek a férfi páros és a japánok a női csapat elsőségével. Érthetően óriási volt a svédek öröme; az egyéniben elszenvedett vereségek utón a Bengtsson, Johansson világbajnok kettős ismételten bebizonyította klasszisát és a döntőben szép győzelmet aratott a szovjet Gomozkov, Sarhojan pár ellen. * A svájci Adliswilben rendezték meg a már hagyományos Sihltcl- kupa nemzetközi versenyt, amelyen nyugatnémet, svájci, francia és magyar sportolók indultak. Az elsőséget komoly fölénnyel Magyar Zoltán, a lólengés világbajnoka szerezte meg, Molnár Imre negyedik helyen végzett. 1. Magyar 56,30 p. 2. Mössin- ger (ny.-német) 55,65, 3. Giess (svájci) 54,80, 4. Molnár 54,60, 5. Ritter (ny.-német) 54,50, 6. Vock (svájci) 54,40. Magyar Zoltán a lólengésben 9,8 pontos gyakorlatot mutatott be. A Szombathelyen megrendezett Asztalos János-emlékverse- nyen a férfiak mezőnyében Do- náth Ferenc, a TFSE tornásza győzött. A Nagykőrösről Budapestre került fiatal tehetség ezen a viadalon ritka bravúrt hajtott végre: a gyűrűn Magyarországon először mutatta be az úgynevezett Cukahara-leugrást, amely egy dupla szaltóból és közben egy 360 fokos fordulatból áll. Ezt a nehéz figurát a japán és a szovjet tornászokon kívül eddig még csak igen kevés európai versenyző építette be a gyakorlatába. Nagoyában befejeződött az év utolsó nagy nemzetközi egyéni tornaversenye. Nők; 1. Dronova (szovjet) 38,25 p., 2. Sziharulidze (szovjet) 38,05, 3—4. Schmeisser és Escher (mindkettő NDK) 37,95—37,95. Férfiak: 1. Kadzsijama (japán) 57,25, 2. Andrianov (szovjet) 57,20, 3—4. Kenmocu és Horide (mindkettő japán) 56,95—56,95 p. » Az idei tenisz Király-kupa döntőjének már ismert résztvevője volt a Bulgáriát 4:1 arányban le- j győző magyar válogatott és a rendező Svédország. A másik két hely sorsa az Olaszország—Dánia és a Csehszlovákia—Hollandig mérkőzésen dőlt el. Olaszország—Dánia 5:0. Csehszlovákia Jan Kodes nélkül csak nehezen, 3:2 arányban győzte le a hollandokat Így a Király-kupa döntőjében december 13—15 között az olasz- országi Anconában Svédország Csehszlovákiával, Magyarország Olaszországgal mérkőzik. A hajrában öt mérkőzésen kilenc pont l RÁDIÓ-TV Szekszárdi Dózsa—Budapesti Spartacus 3:1 (1:1) A méríkőzés előtt az öltözőben Szsnftgyörgyi Kálmán a vezetők, Freppón Miklós, a játékosok: nevében búcsúztatta el az aktív játéktól Lelovics Lászlót és Kalász Jánost. a 3C;0ó néző kíváncsi érdeklődése mellett K-évizi játékvezető sípjelére, a következő felállításban léptek pályára a csapatok. Szeik- 6Zárd: Pólyák —• Fodor, pusztai, Lubastyik, Simon, Vágó, Lugo-si, Mieskó, Szentes, Laki, Németh. C.;ere: Márkus. Eclző: Kormos Mihály. Bp. Spartacus: Szőke — Kiss, Trenko, Rab. Zelics, Strasz- szer. Kaszás, Szalai, Németh. Zöldi, Dorogi. Csere: Pákái, Óllári. Edző: Szimcsák István, a hazai csapat kezdett jobban és így a 3. percben Mieskó saját kapuja előtt elcsípett egy labdát, indította Szentest, aki két csel után beverekedte magát a 13-osra, de a védők mentettek. A támadások ellenére a 4. percben egy ellentámadás során Zöldit üresen hagyták a védők és 14 méterről a kifutó Pólyák mellett megszerezte a vezetést. 0:1. a gól után feljöttek a vendégek és a 6. percben Lubastyik csak önfeláldozás árán tudott menteni a biztos helyzetben lévő Németh elől. Pár percig mezőnyjáték alakult ki és annak ellenére, hogy a vendégek vezették, a közönség továbbra is bíztat,ta a csapatot, a 10. percben Fodor—Szentes—Lugosi adogatás után a védők kivágták a labdát, melyet Mieskó ismét megszerzett, de ellene szabálytalankodtak. A szabadrúgást Lubastyik magasan fölé rúgta. Hazai támadások után a 18. percben Fodor hibájából Kaszás kapott jó labdát. A 1.6- os pontnál egyedül állt pólyákkal szemben, de lövése kipattant a kapusról és az üres kapuba Zse- ■lics nem talált be. (Ismét 100 százalékos helyzet adódott a vendégek előtt.) Ebben a játékrészben a Spartacus taktikája bevált. Hagyták, hogy ■a mezőnyben a hazaiak legyenek fölényben, majd ha hozzájuk került a labda, két-három húzással Pólyák kapuja előtt teremtek. a bizony talari. védőket csak a szerencse és Pólyák bravúrja mentette meg a góloktól. A 82. percben Fodort löktek a sM egymagasságban. Pusztai szabadrúgását az egyik véd5 magadra fejelte, a hazai csatárok nem ugrottak föl ás így Szőke könnyen védett, az ellentámadás során Kaszást vágták föl a 16-osnál. a szabadrúgást Dorogi fölélőtte. a sorozatos sikertelenség, és a vendegek gyors, higgadt játéka teljesen megzavarta a hazai csapatot. Abban az esetben sem vállalkoztak lövésre, ha tiszta helyzet adódott. A 310. percben Szentes kapott labdát, végigvezette és éles szögből belőtt, de szőke védett. (Első alkalomma*1- lőttel: a hazaiak kapura veszélyesen), a 32. percben teljesen egyedül hagyták Szálait a jobb szélen elment, beadását Németh két csel után a jól helyezkedő Pólyákba rúgta, a 35. percben közvetett szabadrúgáshoz jutott a Dózsa, mivsl Lugosi ellen szabálytalankodtak. Simon legurította a labdát a sorfal mellett, Szentes ' a meglepett védők mellett betört, Némethez továbbított, aki estében lőtt, majd a kipattanó labdát a betöm örült játékosok lábai között, háttal a kapunak, sarokkal a hálóba gurította. (1:1) (Ritkán látható helyzetfelismerésnek lehetett tanúja a nagyszámú közönség.) Az ecetnél megsérült Szentes és Szőke, Hévízi játékvezető, három perc hosszabbítást ítélt, a kiegyenlítés utánra közönség lelked biztatása mellett már elfogadható lett a hazai .csapat játéka. Megnyugodtak és kQrszerű támadásszövéssel irányították a mérkőzést, a 46. percben Mieskó előirevágot|: labdáját Lugosi tisztán kapta, lövésébe az egyik védő belolépett, és a labda Szőke elé pattant, aki azt felvette. A második félidőben a sérült Szentes helyett Márkus lépett a pályára. Ideges kezdés után már a hazai csapat került fölénybe és a 4. percben Németh fordulatból leadott lövése Lugosihoz pattant, aki keresztbe lőtte a labdát Szőke kapuja előtt. Két perc múlva Vágó előrevágott labdájával Fodor elfutott, végigvezette a labdát. Beadását Márkus a hálóba gurította. 2:1. (Ritka hátvédteljesítmény Fodor részéről), a 11. percben Fodor ismét elment, végigvezette a labdát, és beadását a szemfüles Márkus a jobb alsó sarokba lőtte. 3:1. a gól után fergeteges hazai támadások következtek, először Lugosi— Márkus, majd Mieskó akciójánál volt veszélyben Szőke kapuja, a 19. percben a les>tak- tikára játszó védekezés majdnem megbosszulta magát. A 4. alkalommal már Kaszás nem volt lesen, egyedül maradt, éles szögből beadott. de Pólyák felvette a labdát két üresen álló csatár elől. a 23. percben Pusztai labdájával Lugosi elfutott, a 16-oson belül felvágták. Százszázalékos 11-es volt. de Hévízi játékvezető továbbot intett. (A .mindvégig lelkes közönség percekig tüntetett a játékvezető ítélete ellen.) Közben Németh ejtett labdája a felső lécen csattant. Ezután ellaposodott a mérkőzés, a vendégek belenyugodtak a vereségbe. Az első félidőben idegesen, kapkodó játékkal kezdtek a hazaiak. Végig támadtak, de a gyorsabb budapestiek két-három cseles húzással gólhelyzetbe kerültek. A széteső védekezés csak Pólyák bravúrjának köszönheti, hegy az első félidőben nem estek gólok, a kiegyenlítő gól után fokozatosan magára talált a hazai • csapat és a második félidőben már minden csapatrészben felülmúlták a vendegeket. jók: Fodor, (a mezőny legjobbja). Pólyák, Lugosi, Márkus. Lubastyik. illetve Trenko, Strasszer, Zöldi, Dorogi, Kaszás, — Hazafi — Kosárlabda AB II Az utolsó 10 perc döntött Szekszárdi Vasas—Zalaegerszegi TE 69:54 (31:32) A vasárnap lejátszott mérkőzésen a szekszárdi csapatban. az a'ábbiak szerepeltek: Falvai (9), * Blinder (18), Kutas (4) .Vecsési (3), Sabján (10). Csere: Skoda (12), Sáfrány (9), Götz (4). Marth, Csuka. Végig egészpályás letámadást játszott a Vasas csapata, hogy a nagy magassági fölényben lévő ZTE játékosait kifárasszák. Amíg bírták erővel a zalaegerszegi játékosok, addig végig vezettek. A második félidő közepére elfáradtak, s ekkor állt be csak először Skoda, aki az elmúlt héten betegeskedett, akkor a ZTe 46:43- ra még vezetett, az utolsó 10 p-erc eredménye 2" :ii volt a szekszárdi csapat javára. Ez a mérkőzés azt bizonyította, hogy még az NB II- höz viszonyítva is nagyon alacsony a csapatunk, az utolsó mérkőzéseken csak jobb erőnlétinek köszönheti, hogy győztesen tudta elhagyni a pályát. Kérdés, hogy az NB I- ben ez az erőnlét mit ér majd. Az már biztos, hogy testmagasságban nagyon az átlag alatt áll a csapat. December 2-án kezdi meg a csapat az alapozást az N'B I-es bajnokságra. Még mindig nem tisztázott, hogy a különböző csapatok hol fognak edzeni. Február 20-án kezdődik a bajnokság és itt volna az ideje, hogy az érdekeltek végre megnyugtatóan rendezzék a dolgokat. 1974. december 3. Sabján tör kosárra, de a magasabb zalaegerszegi könnyen védekeztek. Őszi végeredmények NB I 1. Ü. Dózsa 15 13 2 — 46-16 28 2. Bp. Honvéd 15 10 4 1 31-9 24 3. FTC 15 7 6 2 28-12 20 4. Csepel 15 7 4 4 23-16 18 5. Videoton 15 5 6 4 18-21 16 6. DVTK 15 6 3 6 22-24 15 7. B.-csaha 15 5 4 6 19-21 14 8. ZTE 15 6 2 7 15-22 14 9. Rába E. 15 5 3 7 21-21 13 10. MTK 15 3 7 5 13-16 13 11. Egyetértés 15 3 5 7 18-25 11 12. Vasas 15 4 3 8 16-26 11 13. PMSC 15 3 5 7 14-24 11 14. SBTC 15 3 5 7 12-22 11 15. Haladás 15 4 3 5 14-27 11 16. Tatab. 15 3 4 8 9-17 10 NB II 1. SZEOL 19 11 4 4 35-20 26 2. Rákóczi 19 9 5 5 29-17 23 3. MÁV D. 19 6 10 3 24-16 22 4. Bp. Sp 19 7 8 4 32-2G 22 5. Komló 19 8 6 5 23-21 22 6. Volán 19 9 3 7 31-23 21 7. KKFSE 19 8 5 6 23-22 21 3. Budafok 19 7 6 6 28-24 20 9. Dorog 19 6 7 6 18-20 19 10. FÖSPBD 19 8 3 8 26-32 19 11. Szekszárd 19 7 5 7 28-35 19 12. Kanizsa 19 6 6 7 32-29 18 13. Várpalota 19 7 4 8 24-24 18 14. Oroszlány 19 4 10 5 17-23 18 15. SZMTE 19 6 5 8 21-22 17 16. Ganz-M. 19 4 9 6 18-19 17 17. D. új város 19 5 7 7 25-23 17 is. DVSC 19 5 5 9 22-28 15 19. Ózd 19 5 5 9 18-29 15 20. Eger 19 4 3 12 16-32 11 [gy kellett volna 1. Budafok—MÁV DAc 2 r0 1 2. IXmaúj v.—Dorog 0:1 2 3. DVSC—K. Rákóczi 2:1 1 4. Kanizsa—Komló 1:1 x 5. Siófok—BKV Előre 0:0 x 6. Máza-Sz.—PVSK 1:1 x 7. Kaposvári V.—Bp. Ép. 1:3 2 8. Szigetvár—D.újv. Ép. 3:0 1 9. III. kér.—Törekvés 1:0 1 10. Ascoli—Fioremtína 0:1 2 11. Inter—Juventus 0:1 2 12. Róma—Lazio 1:0 1 13. Torino—Milan. 1:1 x +1 14. Foggia—Genoa 1:0 1 Eredmények NB H; Eger—Ganz MA VÁG i:l, Oroszlány—Kossuth KESE 3:3, Szeged—Ózd 1:0. szolnoki MTE—Volán SC 1:0. Debreceni VSC—Kaposvári Rákóczi 2:1/ Nagykanizsa—Komló 1:1, Dorog—Dunaújváros l*.0, Fö- SPED Szállítók—Várpalotai Bányász Budafoki MTE—MAY DAc 2:0. KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Harson a kürtszó! 8.57: Az 'elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Cervantes regénye. XI. 9.17: Verbunkosok, népdalok. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Irodalmi évfordulónaptár. 11.00: Zenekari muzsika. 12.35: Melódiákoktól. 13.48: Törvénykönyv. 14.03: Rendezte: Gál István. 15.10:- Tardos Béla: III. vonósnégyes. 15.25: Rádióískola. 16.00: Világgazdaság. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.16: Zenekari muzsika. 16.38: Arany János élete és művészete. 17.05: Az élő népdal. 17.15: A jövőbe látni I. 17.40: Az év legjobb tánczenei felvételeiből I. 18.30: A Szabó-család. 19.25: Dupla vagy semmi. 20.30: A XX. század mítoszai. VI. 21.03: Puccini» ciklus — III. 23.26: Nóták. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Gasparone. Millöcker op®» rétijéből. 9.03: Zenekari muzsika- 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: A matematika és az irodalom. 12.00: Népdalok. 12.15: Massenet operájából. 13.03: Prokofjev: f-moll szonáta. 13.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Kettőtől hatig. J 18.10: A színháztörténész mondja. 18.25: Régi hangszerek világa — IX. 18.45: Bach: C-dúr szólószvit. 19.10: A rock mesterei. 19.40: Kincsek a föld alatt. 20.28: Nóták. 21.02: Az emlékezés törvényei. Nyi- kolaj Jevdokimov regényéből. 21.40: Emlékezetes találkozások. 22.00: Kórusművekből. 22.30: Jereb Ervin szerzeményeiből. 23.15: Csajkovszkij: I. szimfónia. III. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Kamarazenekari hangverseny. 19.19: Külföldi tudósoké a szó. 19.34: A Zeneakadémia nagyterméből. Közben: Kb. 20.28: Léda-zsoltár. Kb. 21.25: Dzsessz. 22.00: Világhírt! előadóművészektől. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv. Matematika (ált. ísk. 5. oszt.) 9.00: Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret (ált. *sk. 3. oszt.) 9.55: Történelem (ált. Isk. 5. oszt.) 10.25: Varázsolló (színes). Képzőművészeti műsor gyerekeknek. III. 11.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) 12.10: Filmesztétika (középisk. I—II. oszt.) íl. 13.0ŐS Osztályfőnöki óra (középisk. I—II— III—IV. oszt.) 13.35: Matematikai 14.30: Énekeljünk eqyütti 14.35* Környezetismeret. 15.25: Történelem. 16.25: Földrajz. 17.18: Hírek. 17.30« őrjárat a holnapért I. A víz tisztaságáért. 18.00: Nyitott boríték. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Rel»- Iémműsor. 19.15: Esti mese. 19.30c Tv-híradó. 20.00: Szabó Magdac Kiálts város! Dráma, 22,15: Tw» híradó — 3. f II. MŰSOR 20.00: Könyvek, kották között a Zeneműkiadónál. 20.45: Látogatás Badhizban. Rövidfilm. 21.00: Tv- híradó — 2. 21.20: Lichtensteinhercegség. Dokumentumfilm. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Bemutatjuk a jubileumra készülő dunasze-kcsői vegyeskart. 17.45: József Attila-versek. 17.50: A magyar—finn barátság hete. 18.00: Élet a Dráva mentén. Riport. 18.15: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc operettjéből. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Huba János népdal-feldolgozásaiból. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosszán. Zenés- ifjúsági műsor. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. Hírek, események. — Tudósítóink jelentik. — Újdonságok innen-onnan. — Hallgatóink kérésére. Zene. 20.00: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-naóló. 17.30: Népszerű tudományos film. 18.15: Zenei és zenészportrék. 18.45: Közönségesen nézve. 20.00: Tárca. 20.50: Dona Juanita hét esete — filmsorozat. 21.55: A kultúra ma. II. MŰSOR 20.00: Vendégségben a zenekarnál. 20.50: Q'niaazgatók — dokumentumfilm. 21.25: Huszonnégy óra. 21.40: Szabadegyetem. MOZI BONYHÁD: Hárommilliárd lift néU kül (Francia—olasz film). DOMBÓVÁR: Sötét Torino (Francia- olasz film.) ARTKINO: Nem félünk a farkastól (Amerikai film). DUNAFÖLDVÁR: Fennakadva a fán (Francia film). PAKS: A gejzírvölgy titka (Szovjet film). SZEKSZÁRD PANORÁMA:. A látogatók (Amerikai film.)' (16.) SZEKSZÁRD NAGYVILÁG: Machbeth (Angol film). (16.) TAMÁSI: dvegház (Amerikai film.) (18). TOLNA: Ne hagyd magad, Pitkinl (AaaaJ filmje