Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-22 / 299. szám
* 1 I SAKK A TASZSZ-nok a Reuter-re hivatkozó jelentése szerint a ma- laysiai Penangban, az első ázsiai sakkbajnokságon részt vevő Max Euwe-nak, a nemzetközi sakk- szövetség elnökének sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozata szerint a Fischer—Karpov sakk- világbajnoki döntőre 1975 júniusában kerül sor. Euwe ismételten hangsúlyozta, ha Fischer nem hajlandó kiállót a nemzetközi szövetség Karpavot nyilvánítja új világbajnoknak. A TASZSZ egy másik, a Tan- jugtól átvett hír alapján közti, hoqy Manuel Vega, a mexikói sakkszövetség elnöke kijelentette, kérni fogja országa számára a sakk-világbajnoki döntő házigazda szerepét. A nemzetközi sakkszövetség egyébként 1975. február 17-én amszterdami ülésén határoz a sakk-világbajnoki döntő színhelyéről és pontos időpontjáról. A találkozó megrendezését Mexikón kívül már Előzetesen Buenos Aires, Stockholm és Porto Rico is kérte. TAMPERE Az Izvesztyija-kupa jégkorong- torna mérkőzéssorozatán Ftnoor- ország 3:2 (1:0, 2:1, 0:1) arányban győzött Svédország eilen. A Tolna meeryei Állami Építőipari Vállalat Felvételre keres: autóbuszvezetőket.-Autóbuszok telephelye: Sárbogárd, Kölesei. Jelentkezés: Szekszárd, Tartsay V. u. 10. munkaügyi osztályán. (425) FAIPARI TECHNIKUSOKAT jó kereseti lehetőséggel FELVESZÜNK. Részletes önéletrajzot a szekszárdi hirdetőbe „Bútorgyártás 387552” jeligére kérjük küldeni. (441) A Simontornyai Bőrgyár saját építési részlegéhez SEGÉDMUNKÁSOKAT FELVESZ. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (34) Évadzáró a röplabdátoknál „Soha ilyen rossxul még nem állt” Gyermekkorom legszebb emlékei közé tartozik a rongylabdával való focizás, és az, hogy mindenütt röplabdásokat lehetett látni a faluban, ahol nevelkedtem. Az ötvenes évek röplabdakultusza minden községben népszerűsítette ezt a sportágat. Sajnos ezek az évtizedek már elmúltak és jelen pillanatban megyénkben „halódik” a röplabdasport. Jelenleg a megyebajnokságban hét női és ugyanennyi ifjúsági, valamint három férficsapat szerepel. Ezenkívül magasabb osztályban megyénkben, csapat nem vesz részt, sőt alsóbb osztályokban, járási bajnokságokban sem versenyeznek röplabdá- saink. A bajnokság befejezése után a megyei szövetség elkészítette a sorrendet és értékelte egy-egy csapat munkáját. A női felnőtt bajnokságban a bátaiak nyertek, de mégis a bonyhádiak utaztak az NB Il-es osztályozóra (melyre a későbbiek folyamán visszatérünk), a bonyhádiak játéka és az NB lies osztályozón való részvétele reprezentálja a röplabdasportot. Veszprémben csak a Győri MÁV DAC-tól kaptak ki, két mérkőzésüket megnyerték, így másodikak lettek. A lehetőség, hogy feljussanak, még nvitott, mert mint a legjobb másodikak, esetleges visszalépések esetén részt vehetnek az NB Il-esek versenyében. A csapat edzéseit Istenes László vezeti. aki korábban a kakasdi röo- labdásokat sok sikerhez juttatta. (Sajnos, miután Istenes átvette a bonyhádiak edzéseit. Knkasdon visszaesett a röplabdasport). A bonyhádi együttes nagyon jó támaszt kapott a kereskedelmi szakközépiskolától, melynek vezetői minden támogatást megadnak a szakosztálynak. Példa erre, hogy az Iskola igazgatója és tanárai a Szendrei-emlékversenyen — idén februárban — maga is beállt a csanatba. Nagy játékosanvaggal rendelkeznek. 18—20 serdülő kor- osztálvú fiatal jár rendszeresen edzésre. Az első helyen végzett hátai lányok edzéseit , Bánki , Nándor, röplabda szakos testnevelő tanár irányítja, amely meglátszik, a' csa- rtat versenyzésén is. A sportkör vezetői nem adják meg a megfelelő támogatást, mivel a bátai röp- labdások az állami támogatásón kívül csak 770 fprintot kaptak a sportkörtől.' iwivei az általános is-' kola tanára foglalkozik a csapattal, ígv az utánpótlással nincs izond, de mire beérnének a gyerekek. eltávoznak á faluból, s így nehezen kovácsolható össze a csapat. Ezért nyújtanak néha rap- szodikus teljesítményt. Deák István testnevelő tanár a ..röplabda szerelmese” a legtöbb hagyománnyal rendelkező csapatot vezeti öcsényben. Ahhoz, hogy a megvebalnokságban szerepeljenek, megfelelő játékosanyaggal rendelkeznek, csak itt is érvényesül a falusi sport betegsége, a különböző vidéki munkahelyek miatt nehéz edzést tartani. A bajnokságban fiz előkelő harmadik helyen végeztek, ami igen jó teljesítmény, mivel az utánuk következő negyedik helyezett Sióagárd már öt ponttal leszakadt tőlük. Sióagárdon szintén régi hagyó* mánnyal rendelkeznek a röplabdasportban és itt is pedagógus, Kilián György foglalkozik a csapattal. Sok fiatal játékos van, akik az utánpótlást biztosítják. Medina 5. helyezése nem meglepetés, mivel igen rapszodikus teljesítményt nyújtanak, pedig képesek a legjobbakat is megszorítani, ugyanakkor a játékosanyag hiánya miatt meglepően gyengén is tudnak szerepelni. Mester Béla a csapat edzője, aki a vidéki mérkőzések előtt nagy gondban van mindig, mivel kevés a szerepelni kívánó lány Medinán. A Bezerédj Szakközépiskolában nincs múltja ennek a sportágnak, Laczkó László testnevelő tanár egy éve, hogy beindította és a bajnokságban a 6. helyük elfogadható. Jövőre a csapat vezetését Körösz- tös Ferenc fogja irányítani, akinek nagy játékosanyag áll rendelkezésére. Serdüíőcsápatuk versenyen kívül indult és k^t mérkőzést nem játszott le, így is ' a második helyet szerezték meg. Ezért a jövőre nézve számíthatunk arra, hogy Szekszárdon égy erős röplabda-szakosztály fog felnőni. A rutintalanságból adódó problémákat még szakmailag javítani kell, de hát a következő bajnokságig még van idő. Várható, hogy még erősödik a csapat, néhány Bonyhádon végzett, de Szekszárdon lakó játékossal. Végül Harc női csapatáról pár szót. Sajnos munkájukat nehéz értékelni, mivel minden alkalommal vereséget szenvedtek. A serdülőcsapatot már év- közben törölni kellett a bajnokságból, többszöri távolmaradás miatt. A nők versenyének végeredménye: Serdülők,, Bezerédj eredményeivel 1. Bonyhád 10 10 - 30 :03 20 2. Bezerédj 8 5 3 17:12 13 3. Báta 9 5 4 18:17 13x 4. öcsény 10 3 7 15:25 13 5. Medina 9 3 6 11:17 lix 6. Sióagárd 10 1 9 11:28 íOx Felnőttek 1. Báta 12 11 1 33:08 23 2. Bonyhád 12 10 2 32:10 22 3. öcsény 12 9 3 31:13 21 4. Sióagárd 12 5 7 20:24 16x 5. Medina 12 5 7 19:23 16x 6. Bezerédj 12 2 10 09:30 14 7. Harc 12 -12 0:36 ÍOx x *=» büntetőpont-levonás. A férfiaknál már, sokkal rosszabb a helyzet, mivel az igen jó létszámnak számító női mezőny mellett csak három-három férficsapat versenyez Tolna megyében. A Tolna megyei Építőipari Vállalat csapata nyeri már évek óta a bajnokságot. Az idén már jobban megszorította őket a Szekszárdi ITSK és a Báta is. Több játékos eltávozott az. egyesületből, főiskolai tanulmányik vágv katonai szolgálat miatt, így jórészt csak fiatalok vettek részt a versenyben. A csapatot már évek óta Izsó Mihály vezeti. A Szekszárdi ITSK csapatában 14—17 éves korú fiúk szerepelnek, Horváth György tanár iránvításá- val és a lelkiismeretes edzések a csapat munkáján látszanak. A serdülők első helyezése, valamint a felnőttek ezüstérme biztosított a következő évekre is. A bátai férficsapat edzéseit is Bánki Nándor vezeti, aki egyben részt vesz a játékban is. Katonai szolgálat és főiskolai tanulmányok miatt gyengült a csapat, a legtöbb gondot mégis az okozza, hogy többen szerepelnek a labdarúgócsapatban és így ha mindkét csapat vidéken szerepel, akkor kiállási problémáik vannak. A bajnokság végeredménye: Serdülők 1. Sz. ITSK 2. Tm. Építők 3. Báta Felnőttek 1. Tm. Építők *. Sz. ITSK 3. Báta ra. Mint mondotta „nem áll hivatása magaslatán az országos szövetség sem. Többször félreinformálnak bennünket, és ezért az itteni munka sem zökkenőmentes. Az NB Il-es osztályozok a nevezést még a befejezés előtt kérték és akkor a bonyhádiak vezettek a bajnokságban-.- Később az osztályozó ideje megváltozott, de nem volt lehetséges, hogy a bajnokság győztesét, Bátát javasoljuk arra. Ebből számunkra, és főleg a bátai sportkörre nézve, sok probléma adódott, mivel mindkét csapat szívesen ment volna el Veszprémbe.” A bajnokság során négy csapattól kellett büntetőpontot levonni, ami szintén vitát váltott ki, mert például a bátai serdülőknek ugyanazon a napon lett volna a mérkőzése, és a járási úttörő-olimpia időpontja is arra a napra esett. Természetesen nekik az úttörő-olimpiára kellett elmenni, mivel az általános iskolának azon kötelező részt venni. Arra már nem volt mód, hogy megváltoztassák a bajnoki mérkőzés idejét, s ezért sajnos a bátyiakat hibájukon kívül büntetni kellett. A szövetség elnöke után Horváth György beszélt a sportág múltjáról, és mint mondotta, valamikor a Szekszárdi Dózsánál, Hő- gyészen, Tamásiban, Gyönkön, Szedresen, Dombóváron és Alsó- nánán is volt röplabdacsapat. Ez az egység 1964-ben kezdett megbontani, és végül 66-ban tetőzött, amikor nagyon sok szakosztály felbomlott. Később Páli György még egvszer megpróbálkozott, hogy az általános iskolákban megpróbálja feltámasztani ezt a sportágat. ami időlegesen sikerült is. Miután az állami támogatás miatt kötelezővé vált, hogy két csapatot kell indítani, felnőttet és serdülőt, ismét csökkentek a szakosztályok. Leginkább olyan helyen morzsolódtak le, ahol nem volt középiskola és így csak az általános iskolásokra lehetett támaszkodni. A következő években feltétlen fel kellene keresni a kisipari szövetkezeteket, ahol évek óta mint tömegsportot űzik ezt a sportágat. A Dombóvári Univerzál Ktsz a munkahelyi spartakiád területi döntőjén 2. helyen végzett és ez, valamint a csapat képességei alapján feltétlen biztosíthatnák helyüket a megvebalnokságban is. Ugyanakkor Hőgyészen, Tolnán, Dombóváron ketten, Szekszárdon egy sportember rendelkezik edzői minősítéssel, illetve vizsgával, tehát az ő munkájukra, lelkiismeretűkre is szükség lenne, hogy elmozduljon a holtpontról, megyénk röplabdasportja. — Hazafi — 8 6 2 16:7 14 »44 11:12 12 8 2 6 6:28 1« 8 5 3 18:13 13 844 15:17 12 835 13:16 11 Az évadzáró értekezleten Izsó Mihály, a szövetség elnöke már a bevezetőben rávilágított a röplabdasport hanyatlásának egyik okáFELVÉTELRE KERESÜNK FÉRFI SEGÉDMUNKÁST, NŐI BETANÍTOTT MUNKÁST könnyű fizikai munkára. Jelentkezni lehet a Szekszárdi Nyomda közgazda- sági csoportjánál. (379) A támadó futballé a jövő A X. labdarúgó-világbajnokság szakmai tapasztalatait még sokáig elemzi majd a futballvilág, nagy általánosságban azonban máris sok érdekességet le lehet vonni a legjobb 16 csapat több mint háromhetes mérkŐzéssorozatábóL Elsőként azt kell megállapítani, hogy ez a vb a támadó futball diadala volt. A megújhodást elsősorban Hollandia, Lengyelország és az NSZK csapata jelentette. Különösen a lengyelek mutattak sok újat, megszívlelendőt. így elsősorban azt, hogy az eredményes szerepléshez a saját játékosanyag képességeinek megfelelő játékszisztémát kell találni, s nem pedig mást ut/mozni. Kazimierz Gorski lengyel szövetségi kapitány, amikor számításba vette játékosait, csapategységeit, azonnal rájött arra, hogy legnagyobb erősségüket a támadósor jelenti. Mögéjük megtalálta a megfelelő középpályássort, mégpedig Deynával a tengelyében, s a védelmet is magabiztossá, gyorssá és keménnyé tette. Mindez Gorskinál sem ment máról holnapra. Négy évet szántak a jó vb-felkészülésre és közbül még azt is elérték, hogy olimpiai aranyérmet is kaptak fiai. Gorski nem bízott semmit a véletlenre. Segítőtársa, Gmoch, statisztikát készített a vb valameny- nyi részvevőjéről, úgy „feltérképezte” a csapatok játékerejét, játékosállományát, hogy Gorskit semmi nem érhette meglepetésként. Uwe SeelertőJ, a volt nagy hírű nyugatnémet csatártól hallottam:-7 Azt hiszem» hatalmas előrelépést tett a világ labdarúgása, s a támadó játék győzedelmeskedett. És ezt azok tudják igazán játszani, akiknek megvan a képességük a megfelelő ritmusváltásra, amikor kell, a tempó fokozására, de nem feledkeznek meg a biztonságos védekezésről sem. Igen, a vb ismételten megmutatta, hogy a totális futball van kialakulóban a világ minden szegletében. Hamarosan teljesen elmosódnak az egyes posztok, és a játék hevében mindenkinek lehet támadó, védő és szervező feladata is. Megszívlelendő volt, amit Rinus Michels, a hollandok kiváló szakvezetője mondott: — Az eredményes szerepléshez elsősorban a játékosok kifogástalan technikai és taktikai képzettsége szükséges, ezenkívül megfelelő csapategység. A dirigensnek egy minden tekintetben a többiek játéktudását felülmúló szupersztárnak kell lennie. Mi szerencsések voltunk ebben, hiszen rendelkezésünkre állt Cruyff. Rávilágított ez a vb arra is, hogy a dél-amerikai és a latin futball (spanyol, portugál, olasz) messze elmaradt a fejlődéstől. Máig is ott tartanak, hogy a szép kivitelezésért, egy-két technikai trükkért mindent feláldoznak. Nem bírják a tempót, a kemény, férfias küzdelmet pedig gyakran összetévesztik a sportszerűt,lenségggel, szabálytalansággal. Ha Dél- Amerika 1970-ban múltjához és hagyományaihoz méltóan akar szerepelni az argentínai XI. vb-n, már most elkezdhetik íutballsportjuk modernizálását. HOFFEB JÓZSEF Szekszárd Körzeti Sütőipari Vállalat legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐKET VESZ FEL szekszárdi és mözsi telephelyeire. Jelentkezés: Szekszárd, Rákóczi u. 10. (403) A nagydorogi ÁFÉSZ FELVESZ ácsmunkában is jártas ASZTALOS SZAKMUNKÁST. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban az ÁFÉSZ irodájában Nagy- dorog, Mező Imre u. 4. Fizetés megegyezés szerint. (359) Az Orion tamási gyáregysége FELVESZ NŐKET, 14 éves kortól TELEVtZIÖALKATRÉSZEK SZERELÉSÉRE, könnyű, tiszta, ülőmunka. Kezdő kereseti lehetőség kb. 1500 Ft Vidékről bejáróknak teljes útiköltséget fizetünk. Kéthetenként szabad szambáit. Az ebédeltetés lehetősége biztosított; Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán Tamási, Szabadság u. Telefon: 36. (U8) A Főv. Őrá- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi gyáregysége FELVÉTELT HIRDET: szekszárdi telephelyére FÉMCSISZOLÚ MUNKÁRA BETANULÓ FÉRFI DOLGOZÓKAT, továbbá FŰTÉSSZERELŐ és SZERSZÁMKÉSZÍTŐ szakmunkásokat. Kölesdi telephelyére LAKATOS ÉS ÁLTALÁNOS MŰSZERÉSZ szakmunkásokat. Érdeklődni a gyáregység, Szekszárd, Keselyűsi úti telepén. (424) 1911. december 22.