Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-19 / 270. szám

1 Vasárnap Barcelonában ren­dezték meg a már hagyomá­nyos nemzetközi tornaversenyt, amellyel a volt nagy spanyol tornász, Blumenak emlékének adóztak. Az idei versenyt a szovjet Fracseszlav Bojko nyer­te, 56 ponttal, mögötte az NDK- beli Lutz Nack lett a második 55,50-nel, a lengyel Mihail Ku- bica a harmadik 55,20 ponttal. Csak hetedik lett 52.30 ponttal a magyar színeket képviselő Si- vadó Zoltán. • Akárcsak Budapesten, a hol­landiai Amersfoort-ban is befeje­ződtek a vízilabda Európa-kupa középdöntőjének csoportmérkőzé­sei. Nagy meglepetés: a holland bajnok HZC Robben 8:7 (1:1, 2:1, 3:2, 2:3) arányban legyőzte a kupát védő MGU Moszkva csapatát, amely ezzel kiesett. A sorrend: 1. HZC Robben 5 pont 2. Dinamo Bukarest 4, 3. MGU Moszkva 3, 4. VSS Kosice 0. A négyes döntőben tehát az OSC, a Partizán Belgrád, a HZC Robben és a Dinamó Bukarest vesz részt. A körmérkőzésre de­cember elején kerül sor, a szín­hely kijelölése azonban még nem történt meg. * Belgium ifjúsági labdarúgó-vá­logatottja 5:1-re győzött Cseh­szlovákia fiataljai ellefl a nem­zetközi tornán. • A november 17-i kézilabdator­nán a csehszlovák csapat sze­rezte meg az elsőséget a Szov­jetunió előtt. Az utolsó forduló­ban a csehszlovákok 20:17 arány­ban győztek a szovjet csapat el­len. • A szovjet labdarúgó-bajnok­ságból már csak 3 mérkőzés van hátra, ezeket november 21- én játsszák le. A Dinamo Kijev azonban függetlenül attól, hogy a Zenit ellen még pályára lép, biztos első, hiszen 40 pontot szerzett, a második Szpartak Moszkva (39), a harmadik Cser- nomorec (35) és a negyedik Torpedo Moszkva (33) előtt A Szovjetunió ifj. jégkorong­válogatottja vasárnap este Gdanskban 4:1 (1:0, 1:1, 2:0) arányú győzelmet aratott Cseh­szlovákia ifj. válogatottja ellen, s ezzel megnyerte a Barátság nemzetközi jégkorongtornát Ma­gyarország hatodik. A Ruda Hvezda 221 ponttal nyerte a nemzetközi úszóversenyt a KSI előtt (193,5 p) — eredmé­nyek: 400 m gyors: 1. Hargitay 4:12,5 p, 2. Verrasztó 4:14.5, 3. Tóth 4:15.7. 200 m mell: 1. Hargitay 2:27.2 p, 2. Sós 228.9 p, 3. Ver­rasztó 2:33.5 p. 400 m vegyes: 1. Hargitay 4:35.7 p, 2. Verrasztó 4:41.9, 3. Sós 4:44,7. így kellett volna 1. Özd—Komló 2:1 1 2. Várpalota—K. Rákóczi 1:0 1 3. Szekszárd—Volán 1:0 1 4. SZMTE—MÁV DAC 0:0 X 5. Budafok—G.-MAVÁG 1:0 1 6. Sashalom—BKV Előre 0:4 2 7. Növényolaj—PVSK 2:0 1 8. III. k.—Dunaújv. Ép. 3:1 1 9. Saig. KSE—Nagybát 3:0 1 10. Brindisi—Perugia 0:1 2 11. Foggia—Spal 2:0 1 12. Palermo—Parma Irt) 1 13. Reggiana—Brescia Őrt) X +1 14. Kisterenye—Nyíregyháza 3:0 1 1974. november 19. VB II A játékosok kiérdemelték a közönség elismerését Szekszárdi Dózsa-—Volán SC 1:0 (0:0) Palotai Károly, a FIFA- és UEFA-keret tagjának sípszavára kétezer néző előtt, a következő összeállításban lépett pályára a két csapat. Szekszárdi Pólyák — Fodor, Korner, Lubastyik, Simon, Vágó, Pusztai, Micskó, Szentes, Laki, Németh. Csere: Márkus. Ed­ző: Kormos Mihály. Volán: Be­nes — Víg, Márkus, Szegeczky, Szepesi, Lutz, Bodó, Hajdú, Mol­nár, Urbán, Bartosik. Csere: Er­dős, Nagy. Edző: Preiner Kálmán. Kellemes időben, mindkét csapat hatalmas iramban kezdett. A Dó­zsa ragadta magához az irányí­tást és a 2. percben Lubastyik Lakihoz továbbított, akinek be­adását Németh fejéről Benes vet­te le. Korszerű hazai támadások után, a 7. percben Szegeczky fel­vágta Némethet. A szabadrúgást Micskó legurította Lakinak, de annak lábáról leperdült a labda. Az ellentámadásnál Bartosik egye­dül ment el, jó beadását azonban Korner elcsípte. A 10. percben Laki csavart szöglete leperdült Pusztai fejéről és ismét szögletre tudtak menteni a védők. A 13. percben már másodszor szabályta­lankodtak Szentessel szemben. A szabadrúgásnál Lubastyik lövése lepattant a sorfalról, Benes csak szerencsével tudott hárítani. A sorozatos hazai támadások után a 17. percben Lutz belőtt labdáját Urbán kapásból küldte kapura, de Pólyák biztosan hárított. (Ez volt az első komoly helyzet a vendé­gek előtt.) Pár percig Lutz veze­tésével a Volán támadott, de Kor­ner és Vágó mindig időben lépett közbe. A 21. percben Hajdú saját térfélről indult, és élesen belőtt labdája centiméterekkel ment ka­pu fölé. A 28. percben Vágó—La­ki ossz játék után Németh kapta a labdát, de előle szögletre tudtak menteni. Laki beadását Pusztai fejelte, de Benes védett. Ezután kiegyensúlyozottá vált a küzde­lem, néha kemény összecsapások adódtak. A védelmek határozott játéka nem engedett gólhelyzete­ket kialakítani. A 30. percben Korner önfeláldozóan mentett az egyik csatár elől, Korner ezután íájdította a lábát, és a félidő hát­ralévő perceiben sántítva játszott. A 35. percben Micskó—Fodor-akció után Németh kapáslövése suhant el Benes kapuja mellett. A követ­kező támadásnál Németh—Benes összecsapás után Bene%a földön maradt. A pár perces ápolás után az ötös vonalánál Palotai játékve­zető feldobással hozta ismét já­tékba a labdát. Ä 38. percben Szentes beverekedte magát három védőn keresztül a 16-osig, ahol Lutz szerelte. Két perc múlva bra­vúros Polyák-védésnek tapsolha­tott a lelkes közönség. Az utolsó percekben nagy nyomás neheze­dett a vendégek kapujára, de elő­ször Németh, majd Szentes elől mentettek a védők. Szünet után a sérült Korner he­lyett Márkus lépett pályára. Az első percben Márkus Bodóval üt­között. Bodót két percig ápolták. Hatalmas iramban rohamozott a hazai együttes. A 6. percben Né­meth indította Szentest, aki végig vezette a labdát és a 11-es pont­ról óriási kapufát lőtt. (Száz- százalékos helyzet volt.) Ebben a szezonban először, a B-közép is hallatott magáról. Ütemes „Szek- szárd—Szekszárd” kiáltással buz­dították a csapatot. A 10. percben Micskó lövését a gólvonalról fe­jelte ki az egyik védő. Percekig a Volán térfelén folyt a játék. A 15. percben Lubastyik szabadrú­gását Benes a gólvonalról öklöz­te fölé (a vendégek cáak a kitű­nő formában lévő kapusuknak köszönhették, hogy nem estek ezekben a percekben gólok.) Egy perc múlva Laki szögletét Szen­tes mintaszerűen fejelte, de Be­nes ismét a helyén volt. A 20. percben régen látott szép akció következett: Pusztai pontosan lőtt Szentes elé, aki odajátszott kö­zépre és a jókor érkező Márkus- nak csak a befejezés maradt visz- sza. 1:0. A gól után kettős cserét határozott el Preiner edző. Erdős és Nagy lépett a pályára. A csere kissé felhozta a vendégeket és óriási iram alakult ki a két 16-os között. A mindenáron egyenlíteni akaró volánosok sokszor durva belemenésekkel próbáltak ered­ményt elérni. Palotai játékveze­tő biztosan torolt meg minden szabálytalanságot. A 35. percben Pusztai 18 méterről leadott sza­badrúgása a sorfalról pattant vissza és Micskó lövését Benes védte. Két perc múlva Szepesi hatalmas bombája zúgótt el Pó­lyák kapuja mellett. A 39. percben Lubastyik a saját térfeléről lőtt szabadrúgását Szentes a 16-oson lekezelte, Németh elé perdített, de a kitűnően védő Benes reményte­len helyzetben ismét védett. Az utolsó percekben elkeáeredetten támadott a Volán, de a hazaiak mindig biztosan hárítottak. Az első félidő még kiegyensú­lyozott volt, de a második fél­időben a hazai együttes tovább fokozta az iramot, így minden csapatrészben felülmúlta a ven­dégeket. Az egész hazai csapat A Volán SC kapusa magasra felugorva elcsíp egy beadást Szentes elől (a szekszárdi fiú jobbról a magasban). dicséretet érdemel, különösen Pusztai, Lubastyik, Simon, Vágó, Laki és Szentem aki egyben a mezőny legjobbja is volt. A vendégcsapatból Benes, Szegeczky, Hajdú és Lutz tűnt ki. Kormos Mihály edző, a mérkő­zés után a következőt nyilatkozta: — Nagyon örülök a győzelemnek, de talán még jobban annak, hogy a közönségtől oly régen hallott buzdítást, a csapat kiérdemelte és meghálálta. A győzelemnek talán legnagyobb titka az, hogy vala­mennyien szívvel-lélekkel hajtot­tak, tudásuk legjavát adták. Re­mélem, hogy az elmúlt néhány mérkőzésen kialakult játékfelfogás a soron következő két őszi mérkő­zésen is eredményes lesz. A bajnokság állása: 1. SZEOL 17 10 4 3 34­•17 24 2. Kaposvár 17 8 5 4 27­-15 21 3. MÁV D. 17 6 9 2 24­-14 21 4. Bp. Spart. 17 7 7 3 28­-20 21 5. Volán 17 8 3 6 28­-22 19 6. Komló 17 7 5 5 19­-20 19 7. KKFSE 17 7 4 6 18­-18 18 8. Kanizsa 17 6 5 6 28­-23 17 9. Budafok 17 6 5 6 26­-24 17 10. Dunaújv. 17 5 7 5 25­-24 17 11. Várpalota 17 7 3 7 21­-20 17 12. Oroszlány 17 4 9 4 14­-19 17 13. Dorog 17 5 6 6 17­-20 16 14. FÖSPED 17 7 2 8 19­-27 16 35. Szekszárd 17 6 4 7 25­-34 16 16. SZMTE 17 5 5 7 20­-21 15 17. Ganz-Mo 17 4 7 6 17­-18 15 18. Ózd 17 5 4 8 18­■28 14 19. DVSC 17 4 4 9 17­•24 12 20. Eger • 17 3 2 12 14­■31 8 Törlesztés Varga Endre vasárnap a Ka­posvári Vasas—ÉRDÉRT NB III- as mérkőzésen működött, va­sárnap már a Dunaújvárosi Építők—Április 4. Vasas mér­kőzésen lesz ismét partjelző. Tegnap nem ment be munka­helyére, az adósságát ment törleszteni. Hét év alatt tegnap adott huszonötödször vért a kitűnő szekszárdi játékvezető, aki a Kiváló Véradó aranyjelvény fokozatának tulajdonosa is. — A hét év alatt egy fil­lért sem fogadtam el a vér­adásért, mert ezzel tőrlesztek: kislányomnak nem sokkal szü­letése után közel öt liter vért adtak. Tolna megyei természetjárás A Tolna megyei Természetbarát Szövetség megbeszélést tartott a megyei bizottságban munkálkodó sportvezetők számára, a Tolna megyei Tanács V. B. Testnevelé­si és Sporthivatala helyiségében. Az értekezleten Dömösi József, a megyei szövetség elnöke beszá­molt a székesfehérvári tanácsko­zásról, majd a megyebeli túrautak felújításának és bővítésének fel­adatait beszélték meg. A tájékoztatón azt is közölték, hogy a Mecsekvidéki Intéző Bi­zottság bizonyos pénzösszeget ad az új turistautak jelzésére, a régiek felújítására, az irányt mu­tató táblák kihelyezésére, vihar­tól védő beállók, szalonnasütők, s hasonló turistalétesítmények fel­állítására. A. megyei szövetség a szakosztályok közreműködésével szeretné bővíteni a megye turista- út-hálózatát, tekintettel a felsza­badulás 30. évfordulójára, Len­gyeltől, a Kapos völgyén, a Hegy­háton át Tamási nagyközségig és Simontornyáig. A költségvetés el­készítésére Bucsányi Györgyöt, a megyei szövetség technikai bizott­ságának vezetőjét kérték fel. Fel­merült egy új turistaház építésé­nek lehetősége is, elsősorban szakmunkástanuló fiatalok számá­ra, a keleti Mecsekben, a régi, volt Spartacus-ház helyén. Dömösi József, az országos szö­vetség nevében turistakitüntetést adott át Martos Györgynek, a szekszárdi 505. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet szakosztály- vezetőjének, közérdekű, szorgal­mas munkássága elismeréseként. (-s-ó.) Olimpia 1980: Moszkva Megszületett a nagy érdeklődéssel várt döntés, a NOB jubileumi 75. bécsi ülésén: az 1980-as olimpiát Moszkva rendezi. Hat év múlva te­hát először gyülekezik majd szocia­lista ország fővárosában a világ spor­toló ifjúsága. Moszkvát mindenekelőtt a tapaszta­lat teszi kiváltképp alkalmassá az olim­pia megrendezésére. A bajnoki tornák­ra az idén nyáron vagy 10 000 verseny­ző sereg lett a fővárosba és 25 találko­zón nem kevesebb, mint húsz világ-, 19 Európa- és 35 szovjet rekordot döntött meg. Az elmúlt tíz évben Moszkva ti­zenkét világ-, illetve Európa-bajnokság színhelye volt. Röplabda, torna- és öt­tusabajnokság, lövész-, hoki-, boksz-, kosárlabda-, evezős-, súlyemelő- és ka­jak-kenu bajnokságé. A főiskolás világ- bajnokság igazi olimpiai előkóstoló volt. Moszkva 70 stadionjával, 6 sport­palotájával, 26 uszodájával, 1500 torna- csarnokával a világ legnagyobb sport­városa I „ALAKVÁLTÓ” STADION A központi városfejlesztés a Béke sugárútra fedett sportkombinátot ter­vez. A maga nemében szinte páratlan létesítmény közepén futballpálya lesz, 40 000—50 000-res lelátóval. Ami szo­katlan: az aréna pár óra alatt néző­teredtől három» fiég* vagy hat cik­kelyre forgatható szét — például vívó-* boksz-, vagy röplabda-harmadra. Ezt úgy kell érteni, hogy az egyikből a másikba egyetlen hangfoszlány sem szűrődik át. Alakváltó stadion: más for­mát ölt a futballhoz, mint mikor a fen­ti módon tagozatokra válik, vagy ami­kor gyorskorcsolyához idomul. Az újság­írók mindent megkapnak, mi szemük, 6zájulc ingere — beleértve egy előhívó laboratóriumot is. Az ' egyetlen ,,hiá­nyosság” az, hogy Moszkva környékén nem lehet vitorlázni. Ez viszont nem kivételes eset az olimpiák történetében. Az utóbbi négy olimpia közül három­nál nem a gazdavárosbon álltak rajt­hoz a hajók, hanem valahol messzebb. A vitorlásoknak otthont nyújthatna az észt főváros, Tallinn, ahol már hozzá­szoktak a nemzetközi és szovjet ösz- szövetségi versenyekhez. 10 000 VACSORA Az olimpiai falut a tervek szerint Moszkva mellett, Izmajlovóban építik fel. Zöldnegyed, tágas környék és egy tó. Könnyű a közlekedés a városköz­pontba. A falut 15 000 fő számára ter­vezik. Képzeljük el, hogy 10 000 ember egyszerre akar vacsorázni I Az olimpiai faluban épülő szálloda együttes ven­dégei megtehetik, hiszen az öt, 2000 személyes étterem modern berendezésű konyhái mindsn fennakadás nélkül el­láthatnak majd ennyi embert. A 15 hektáron épülő szállodasor har­monikusan illeszkedik a táj szépségé­be. Az öt, egyenként 2000 vendég be­fogadására alkalmas szállodához mo­dern autóút vezet, tükörsima felületű tavakkal tarkított zöldövezetben. A ko- csiparkoió-helyeket zöldövezet választ­ja el az épületektől, amelyek egyen­ként 60 autóbusz és 260 személygép­kocsi befogadására alkalmasak. Ezen­kívül a közeli országút mellett ' több mint ezer parkolóhely lesz. A szállodakomplexum négy 27, és egy 20 emeletes épületből áll. Az alagsorban élelmiszerfeldolgozó üzem és egy 10 000-res telefonközpont kap helyet. A tervezők a szórakoztatásról sem feledkeztek meg. Az öt épület közép­pontjában készül az ezerférőhelyes mozi- és koncertterem. Moszkva hoteljei is felkészülnek az olimpiára érkező turisták befogadásá­ra. A Rosszija — jelenleg a főváros legnagyobb szállodája — 5300 vendé­get láthat el. A központi városterv értelmében a hotelhálózat egy-két éven belül jelentősen bővül. A Moszkva Szállóhoz (a belvárosban) éppen most toldanak egy szárnyat. Új szállodát terveznek a Vnukovói repülőtérre, egy 33 emeletes szálloda falait pedig ezek­ben a hetekben húzzák fel a Lenin- sugófútoRa Hírek A paksi járási labdarúgó-szövet­ség fegyelmi bizottsága Kovács Lászlót (Ozora), Takács Györgyöt (Pincehely), március 24-ig, Feren- czi Jánost (Alsópél), Törjék Fe­rencet (Madocsa), Németh Lajost (Alsópél), Petz Jánost (Pincehely), Brisztella Tibort (Gyönk) április l-ig tiltotta el a játéktól. Az ozo-i rai pályát a fegyelmi bizottság a tavaszi forduló első mérkőzésére eltiltotta, idegenben kell játsza­niuk, ugyanakkor a tavaszi évad első három hazai mérkőzésére szövetségi ellenőrt küld a labda­rúgó-szövetség. * A Szekszárdi Dózsa területi if­júsági bajnokságban szereplő lab­darúgócsapata Máza-Szászvár el­len 2:ö-ás félidő után 6:0-ra nyert. Szekszárd: Bárdos — Götz, Né­meth, Horváth, Weitner A., Prancz* Wahl, Sterez, Molnár, Weitner J.* Hegedűs. Csere: Banai, Turbuk. Közepes iramú mérkőzésen, bizto­san nyertek a dózsások. Góllövő: Németh (2), Weitner J., Götz* Stercz, Molnár. Jók: Németh* Weitner J., Weitner A., és Hege­dűs» * A megyei labdarúgó-bajnokság idei utolsó fordulójának párosítá­sa és játékvezetői: Báta—Tevel: Pető, Paks—Fadd: Paplauer. Tamá­si— Dombóvári Spartacus: Altvater. Bonyhád—Szedres: Keller. Bölcske —Bátaszék: Stumpf. Zomba— Szekszárdi Vasas: Kiss F. Tolna— Fornád: Krómer. Dombóvári VSE —Simontornya: Andorka. Kisdo- rog—Nagymányok: Sipőcz. A mérkőzések kezdési időpontja 13 óra. ff A Dombóvári VSE birkózói va­sárnap Kaposvárott, a területi sza­badfogású birkózóversenyen szere­peltek. A területi bajnokság végig színvonalas küzdelmet hozott, melyről a Magyar Birkózó Szö­vetség képviselője is elismerőleg nyilatkozott. A dombóvári ver­senyzők közül öten szereztek jo­got a Budapesten december 7-én és 8-án sorra kerülő országos baj­nokságra. A dombóvári versenyzők eredményei: 45 kg: Potócska^ Já­nos 2., 49 kg: Juhász Sándor 3.* 62 kg (8 induló): Győré István 2., 67 kg: Bederika János 3., 78 kg: Kun Sándor 2» i

Next

/
Oldalképek
Tartalom