Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-26 / 276. szám
< 1 Befejeződött a megyei labdarugó-bajnokság őszi idén\e A vendégcsapatok közül Bátaszék, a Dombóvári Spartacus és a Szekszárdi Vasas győzött — Kisdorog megőrizte őszi hazai veretlenségét A HELYZETFELISMERÉS ÉS -KIHASZNÁLÁS EREDMÉNYE Befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A Bálaszéki VSK már a 16- fordulóban, az elmúlt vasárnap már bebzitosította őszi elsőségét. A vasutasok: vasárnap Bölcsken v-endégszerepeltek. ahol 2:l-es félidő után 4:2 arányban győztek. Bölcskei tudósítónk szerint a helyzeteit jobban felismerő és kihasználó Bátaszék ''elsősorban nagyobb rutinjának köszönheti a győzelmet. Második helyen a Dombóvári Spartacus fejezte be az őszi idényt. Tamásiban 0:0-ás félidő tuná l:o arányban nyert a dombóvári csapat és ezzei szorosan a listavezető Bátaszék nvomábam maradt. Dombóvári VSe 'Simontorny a ellen nagy küzdelem után 1:0 arányban nyert és ezzel bebiztosította az őszi 3. helyet magának. A nagymányokiak Kisdorog - ra látogattak. Mint az várható volt, a hazaiak óriási becsvággyal harcoltak, Nagymá- nyokkal szemben, részben azért, hogy megőrizzék őszi hazai vereUens ég ükét. 3 :l-e; győzelem után tervüket ßike rült vég re hajtani. A Szekszárdi Vasas Zombán játszott és jó eredménnyel, mert 0:0-ás félidő után 3.1-re nyert a szekszárdi csapat. Tudósítónk szerint a szekszárdi gárda azzal szerezte rneg a két pontot, hogy helyzeteit jobban kihasználta, mint & hazaiak. A Bonyhádi vasas tartja eddigi gyenge formáját, melyet bizonyít, hogy a gyenge játék erőt képviselő Szedressel szem ben csak minimális 4r^-c-s győzelmet tudott elérni a bonyhádi pályán. A Vasas -50 százalékos teljesítményt nyújtott az őszi idényben. 17 mérkőzésen 17 pontot szerzett, viszont a gólaránya negatív, hárommal többet kapott, mint rúgott. A magára talált paksi Kinizsi Fadd ellen O:0-ás félidő után 2:0 arányban nyert. Ezzel Paksnak 16 pontja .lett. és 11 •ként fejezte be az őszi .sxezoní A fornádiak Tolnára látogat' taik, ahol a hazaiak hiába játszották fölényben, csak mini' mális i:0-ás győzelmet tudtak elérni a vendégekkel széniben. A bátaiak Tévéit fogadták. . hazai csapat úgyszólván végig irányította a küzdelmet és 3:' arányban nyert. Az újonc Bát; 12. őszi helyezése kellemes meglepetés. A bajnoki táblázat élmező nyét már említettük, ahol i sorrend: Bátaszék. Dombóvár- Spartacus és Dombóvári VSE, A táblázat alján Tevel áll ponttal, Tamásinak 7, Szedresnek 8, Fornádnaík és Bölcskének 9 pontja van. Őszi végeredmény Felnőttek j 1. Bátaszék 17 14 — 9 91-26 28 2. D. Spat. 17 11 4 2 33-13 2)6 3. DVSE 17 11 2 4 34-13 24 4. N.mAnyok 17 11 1 5 46-23 23 5. Kisdorog 17 11 1 5 32-26 23 6. Fadd 17 10 2 5 47-30 32 7. S.tornya 17 9 3 5 40-20 21 a. Tolna 17 9 3 5 29-25 21 9. Sz. Vasas 17 8 2 7 30-32 18 10. Bonyhád 17 7 3 7 33-36 17 11. Paks 17 6 4 7 28-2)8 16 12. Báta 17 3 7 7 27-39 13 13. Zomba 17 5 3 9 29-42 13 14. Bölcske 17 4 1 12 31-38 9 15. Fornád 17 4 1 12 24-49 9 16. Szedres 17 4 2 11 13-64 8X 17. Tamási 17 2 3 12 11-37 7 .1 8, Tevel 17 2 2 13 13-46 6 s = büntetőpont-levonás. Ifjúságiak} '< 1. DVSE 17 16 — 1 75-12 312 2. Kisdorog 17 13 1 3 43-22 27 3. Bátiaszéik 17 12 1 4 54-26 25 4. S.tornya 17 10 3 4 44-23 23 5. Bölcsike 17 10 2 5 42-35 22 6. Paks 17 9 3 5 47-19 21 7. Tamási 17 8 5 4 46-29 20. 8. D. Spar^. 17 7 4 6 30-20 18 9. Tevel 17 8 2 7 41-35 18 10. Tolna 17 7 3 7 37-36 17 11. Fadd 17 7 2 8 38-39 1« 12. Sz. Vasas :i7 8 1 10 33-3» 13 13. Fonnád 17 6 — 11 45-45 12 14. Bonyhád 17 5 2 10 31-41 12 15. Zomba 17 4 3 10 35-46 11 16. Nagymányok 17 5 — 12 32-51 10 3 7. Báta 17 3 1 13 21-65 7 3 8. Szedres 17 — 1 16 0-120 1 tápunk mai számában megjelent sporttudósításokat írták:' Jaszenovics Géza, Mérges Miklós, Gaál István, Lauter János, May László, Zerza József, Túrós József, Újvári Zoltán, Va- sadi Lajog éa Mlaüoocsics üyörgji. . ■ BÁTASZÉK—BÖLCSKE 4:2 (2:1) Bölcske. 300 néző. Vezette: Stumpf. Bátaszék: Pénzes — Hur- tony Makk, szalai. Aradi, Maisai. Németh, Zágonyl. Topor, Tóth I-, Tóth H. Bölcske: Mármarosi, — Rojer. Hídvégi, Franako. papp, Fü- löp Meszlényl, Las&ingleitner, Sipos, Pásti, Lőrinc. Csere: Berecz- M, Kovács. Maisai édesanyja emlékére egyperces gyáSzszünettei kezdődött a mérkőző::. Kiegyenlített első negyedóra után a 11, perc- bon Topor leugrott a védőit közül és a hálóba 15tt. 1:0. A 20. percben. Papp távoli lövése szállt fölé A 23. percben a hazai védelem' nem tudott felszabadítani, a labda Tóth II. elé került, aki közelről a bal sarokba" gurított. 2:0. A 38. percben LOrincet szabálytalanul szerelték a 16-oson belül. A IP-est Meszlényi értékesítette. 2:1. A második félidőben a hazai csapat kezdett jobban, azonban 14. percben védelmi hibából Tóth I. volt eredményes. 3:1. Ezután sem adta fel a hazai csapat a reményt és a 31. percben Pásti remek kiugratásával Meszlényi kicselezte Pénzest és a kapu közepébe fíuri- tott. 3:2. A kiegyeniités a ,levegőben lógott, amikor a 38. percben. Majsai labdájával Zágonyi kiugrott, és lövését Mármarosl nem tudta védeni. 4:2. Nagy iramú mérkőzésen, a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat lélektani gólokkal győzött. Jók: Tóth L. Topor, Zágonyi. Majsai, illetve Hídvégi. Papp, Las- singleitner és Meszlényi. Hegyi, Kiss, Rozenberger, Penes, Bazsonyl, Kránitz A fornádiak akciójával kezdődött a mérkőzés, Kránitz szép cselekkel kiugrott, de Havasi I. az utolsó pillanatban ön-1 íeláldozóan mentett. A 7. percben Molnár indította Fehérvárit, aki közelről megszerezte a vezetést. 1:0 A gól után Fámád átvette az irányítást, fölénye azonban nem jelentett veszélyt a hazai kapura. A 39. percben Fehérvárit elengedték lesről, de hosszan szöktette magát és Kovács L önfeláldozó an mentett. ... A RUTTN DÖNTÖTT A SPARTACUS JAVARA DOMB. SPARTACUS—TAMÁSI 1:0 (0:0) Tamási, so néző. Vezette: Altva- tcr. Dombóvári! Dobos — Vida 11-' Hcrielendl, G. Kiss. Vida I.. Pintér, Vámosi, Pál, Gsramvári. Orbán, Lódri. csere: Illés. Tamási: Németh — Noé, pruck, Radano- vlcs, Kai tár. Egerszegi. Horgos, Leim. Jvirasits. Turbók, Boros. Csere: Béres. Mtr.dkít csapat nagy iramban kezdett, a hazai csapat harcolt ki némi mezőnyföiényt. A vendégeik hosszan előre lőtt labdákkal veszélyeztették Németh kapuját. a 30. -percben Vámosi nagy helyzetben hibázol:, öt perc múl- v-a Boros felfutott, ír-' : labdájáról lemaradtak a csatárok. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban. Előbb Lódri, maid Vámosi hagyott ki helyzetet. A 25. percben Lódri lövése a hálóba tartott, de Noé kézzel megfogta. A 11-est Dobos értékesítette. 1:0. A gól után a mérkőzés ellaposodott, alacsony színvonalú játék alakult ki. A hazai csapat mezőnyfölénybe került, de eredménytelenül. Közepes színvonalú mérkőzésen a rutinosabb vendégcsapat megérdemelten nyert, jók: Vida rí.. Her- teiendi Garamvári, Orbán, illetve Pruek, Kajtár, Egerszegi. Boros. NAGYON NEHEZEN NYERT A VA.SŰT DOMBÓVÁRI VSE—SIMONTORNYA 1:0 (0:0) Dombóvár, 300 néző. Vezette: An- dorka. DV.SE: Foki — Horváth I.. Szabó, Havasi, Tarsoly, Szíjártó, Lakos, Szőcs, Hosnyá-nszki. G. Kiss. Bíró. SBTC: Horváth — Csepregi, Gerussi, Jobbágy, Kardos, csóka. Baranyai. Molnár, Szelei, Km ele. Kovács. Élénfic iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét c&aipat nagy erőbedobással támadott. A 17. percben Szelei csapott beívelését Foki a léc alól tornászta ki. A 27. percben Molnár beadását Kovács 5 méterről lőtte, de Foiki hárított. A 39. percben G. Kiss 20 méteres lövése a hálóba tartott, Horváth szögletre tisztázott. : .&■K33SDOROGNAK SIKERÜLT MEGŐRIZNI HAZAI VERETLENSFCÉT KISDOROG—NAGY MANY OK 2:1 (2:0) Kisdorog, 400 néző. Vezette: Si- pőcz. Kisdorog; Stölkler L. —Ber- ning. Kerekes, Brunner, Győrfi, Antal, cseke, Kniesz, Cselinácz, Boda, Varga. Nagymányok: Balogh — Nádasi, Fenyővári, Gyöngyösi. Bíró L, Bíró II.. Demeter, Viszló, Guth. Farkas, Balázs. Csere: Bajer. Frank, Oláh. Az első percekben már hazai fölény alakult ki. A 4. percben Boda Í4 méterről leadott lövése a kapu fölött szállt el. A 8. percben. Vargához került a .labda, aki Győrfihez gurított és ő kapásból a felső léc alá lőtt. l U>. A 14. percben Brunner veszélyes lövése szállt fölé. A 33. percben Kniesz labdája Bodához került, aki a ll-es pontról nagy gólt lőtt. 2:0. VÉGIG NAGY IRAM, SZÍNVONALAS KÜZDELEM 5S3* PAKS—FADD 2:0 (0:0) \ Paks;'- m> riÉBŐ. Vezette: Pap- tauer. paiks: Dunai — Horváth, Kovács, Vilmányi, Köss, Váczi, Bagó, Kajári, Kródi. Somodi, 6eae. Csere; Vácz, Keresztes. Fadd: Fenyvesi I, — Aradi, Kovács I.. Baros, Papp EL, Szűcs, Kovács HL, Fény. vési H., Kovács I.„ Kiás EL. Hor- váthszabó. A 3. percben Kródi remek labdával indította Kajánt, akinek lövését Fenyvesi L bravúrral hárította. A IS. percben Kajári —Somodi akció végén Somodi 12 méterről föléemelt Ezután feljöttek a vendégek, dé a h-azai védelem Kováccsal az élen a sorozatos támadásokat rendi» hárította.' A 43. .percben Bagó szabadrúgása a sorfalról Kajári elé pattant, aki nagy helyzetben, az oldalhálóba lőtt. A második félidőben, a hazaiét», ALACSONY SZÍNVONAL — EGV 7 ( 1974, november 20. TOL^A—FORNÁD fi A második félidőben a hazai csapat került fölénybe, és a 13. percben Molnár óriási helyzetben 4 méterről az oldalhálót találta el. A tolnai fölény tovább tartott, eredmény nélkül. A 32. percben. Paull nagy lövését védte Kovács I. A tolnai támadások rendre elakadtak a lestaktikát kitünően alkalmazó vendégvédókön. A for- nádtak első félidei mezőnyfölénye nem Jelentett különösebb veszélyt a hazai kapura az egyébként alacsony színvonalú mérkőzésen. Jók: Havasi I., Fekete. Bagdi, Pauli. Illetve Bóta, Kovács I. és Káló. VÁLTOZATOS KÜZDELEM, HAZAI VERESÉGGEL SZ. VASAS—ZOMBA 3:1 (0:0) Zomba, 150 néző. Vezette: Kiss II. Szekszárdi Resch — Paróczai, Tarn, Fusz, Lehr, Papp, Boros, Fo- nyódi, Dobos, Bakó, Hunyadvári. Csere: Korcsmáros. Zomba: Újvári — Fejős, Bíró, Illés, Barabás, Domokos, Käufer, Csíki, Turbuk, Marsai, Miklós. Csere: Faragó. A 8. percben Dobos lövését Resch hárította. A 24. percben Turbuk elől tisztázott a vendégvédelem. A 29. percben Dobos legurítását Fonyód! mellélőtte. Egy perc múlva 11-est ítélt a játékvezető a hazai csapat ellen kezezés miatt, de a büntetőt Papp íölélőtte. A 36. percben Marsai lövése a kapufán csattant, majd a 43. percben Papp lőtt kapufát. A második félidőben a vendégcsapat kezdett támadni és a 6. percben Papp átadását Fonyód! értékesítette. 1:0. A 10. percben kezezés miatt a hazai csapat Jutott ll-eshez, melyet Turbuk értékesített. l:l. A 19. percben Fonyódl kapu előtti kavarodás közben ismét megszerezte a vezetést 2:1. A 26. percben Csiki szögletét Faragó kapásból kapu fölé lőtte. A 40. percben Fonyódi 18 méterről leadott lövését Újvári kiütötte, de Paróczai kapásból gólt lőtt. 3:1. A 45. percben Turbuk a kapust is kicselezte, de éles szögből fölé- lőtt. Közepes iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten nyert. Jók: Paróczai, Pann, Fonvódi. Dobos, illetve Marsai, Bíró, Fejős. BONYHÁD TARTJA EDDIGI FORMÁJÁT BONYHÄD—SZEDRES 4:2 (2:1) Szünet, után a második percben Szőcs szögletét Havasi 8 méterről alig fejelte m-eV-é. A 8- percben Hosnyánszki keverte meg a vendégek védelmét, a labda G- Kiss elé került, akii 10 méterről . lőtt a sarokba. 1:0. Középkezdés után Molhár megsértette a játékvezetőt, aki ezért kiállította. A 29. percben Kovács lövése túljutott Fokin is, Szabő a gólvonalról mentett. A 36. percben Lakos is a kiállítás sorsára jutott, mivel megsértette a játékvezetőt. Jó iramú! küzdelmes mérkőzésen nehezen nyert a hazai csapat. Jók: szijártó, G. Kiss. Horváth I., Foki, illetve Baranyai, Kardos, Gerussi és Jobbágy. Bonyhád, 150 néző. Vezette: Keller. Bonyhád: Fritschi — Acs, Gecző, Delxlfer, Guzorán, Barabás, Molnár, Baumann, Varga, Bulla, Palkó. Csere: Läufer, Bus. Szedres: Merk — Koleszár, Szabván, Balogh, Haszeg, Simon, Gyémánt, Felkelt, Tornai, Wilhelm, Csicsó. Csere: Bíró. A 3. percben Bulla lövése csattant a vendégek kapufáján. A 10. percben Palkó lövése csattant a vendégek kapufáján;^ A 10. percben Palkó indította Vargát, aki két védőt kicselezve a kapus mellett gurított a látóba. 1:0. A 15. percben ellentámadás során Szabján átadását Simon 14 méterről fölévágta. A 30. percben Baumann a jobb szélen vezette fel a labdát, beadását Bulla értékesítette. 2:0. A 42. percben a bonyhádi védélem szabálytalankodott, Szabján IS méterről leadott szabadrúgása a hálóban kötött ki. 2:1. A második félidő 10. percében Bauipann kapufát lőtt, majd a 25. percben Simon vezette fel a labdát, Tornait indította, aki futtából lőtt. 3:2. A 42. percben Bullát felvágták a 16-ogon belül. A ll-est Baumann értékesítette. 4:2. Alacsony színvonalú mérkőzésen a helyzetei alapján a hazai csapat nagyobb arányban is hyer- hetett volna. Jók: Varga. Baumann, Barabás, illetve Koleszár és Merk, A HAZAIAK VÉGIG FÖLÉNYBEN VOLTAK BAT A—TEVEL 3:0 (1:0) A második félidő 3. pereiben. Kniesz a 16-oson bélüL jó labdát kapott a kapust is kicselezte," de lövése a kapufáról kipattant. A 15. percben Balázs oldalról beívelt labdája a leapufáról a hálóba pattant. 2:1. a gól után feljött Nagy- mányotk és többször nehéz helyzetbe hozta a hazai védelmet. A 41. percben Boda kitört a védők közül és a kifutó kapusba lőtt, a kipattanó labdát Kniesz könnyedén gurította a hálóba. 3:1. Kisdorog nagyszerű teljesítményével megérdemelten nyert és így az őszi fordulóban hazai pályán veretlen maradt. Jók: Győrfi, Kerekes, Kneisz, Boda, illetve Faikas, Bajer és Demeter. Háta, 250 néző. Vezette? Pető. Báta: Veres — Faidt, Horváth II., Csele, Dékány, Braun.. I., Braun II., Tamaska, Horváth I., Weitner dr., Pál. Csere: Besszer. Tevel: Marton — Nagy, Illés X.„ Szőcs, Miklós, Gödrei, Illés II., Barabás, Forral, Antal, Illés ÜL Csere : Kerekes. A mérkőzés 3. percében Dékány sérülése kiújult és helyette Besszer állt be. A 7. percben a bátai védelem hibájából Forral vezetést szerezhetett volna, de föléemelt. Két perc múlva a te- veli Nagy elesett és csuklója eltörött. A 20. percben Horváth L szabadrúgása a felső lécen csattant. A 29. percben Tamaska indításával Horváth I. indult, átjátszotta a védelmet és a berobbanó Weitner dr. megszerezte a vezetést 1:0» .j ,V-*5 A második félidőben is a hazai csapat kezdett jobban és a 1 percben Tamaska indítását a tereli védők gyűrűjében Horváth I. értékesítette. 2:0. A 15. percben Braun II. beadását ritkán látható kapáslövéssel Weitner dr. értékesítette. 3:0. A 25. percben Illés II. kapura emelt, Veres aláfutott, de a védők tisztáztak. A 44. percben Tevel kezezés miatt szabadrúgáshoz jutott. Illés II. in méterről leadott lövése a sorfal fölött is átszállt, de Veres bravúrral hárított. , . • A hazai győzelem megérdemelt és a helyzetek alapján nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Braun I., Veitner dr. Horváth II.. Tamaska, illetve Illés UJ.» Eorrai és Kerekes, .. pat fergeteges támadásokkal vezetett, de góllövéssel a csatárok adó- BOk maradtak. Ellentámadás során, a 19. percben, sakk-matt volt ,a hazai védelem, de Horváthsz&bó a felső lécet találta el- A 27. percben Besét felvágták a I6-0s oldalvonalánál. A szabadrúgást Bagó a felső léc alá lőtte. l.*0. a 34. percben Somodi elől Kovács I. röviden szabadított fel. a labda Kajári elé ke- a ll-es pontról védhetet- lea 'gólt lőtt. 2:0. a 49. percben Kovács n. lóvédét ^jidgY*.sb9»Yúri*l Védte Dunai. . natíMT =?anSfcwsEet5s meSett végiffinagy iramú, változatos színvonalú méric&zésen ■ a hazai csapat megérdemelten nyert. Jók- D-unai, Kiss, Kajám L Kovács, illetve Ball. Tolna, a» née.5. Vezette: Krómén. Tolna; Mayer — Feke'e. Havasi I-, Kavasi U., Fazekas. Basái, Kulcsár. Sch aller. Pauli, Fehérvári. Molnár, Fornád- Kovács I. — Miszlaj, Bút*. Kaid, Kovács II. A mezőny legjobbjai: Bála—Tevel: Braun L (Báta) Paks—Fadd: Kiss (Paks) Tamási—Domb. Sparte Kajtár (Tamási) Bonyhád—Szedres: Varga (Bonyhád) Bölcske—Bátaszéki Hídvégi (Bölcske) r Zomba—Sz. Vasas: Majsai (Zomba) Tolna—Fornád: Havasi t. (Tolna) ” Gomb. VSE—Simontomya; Szíjártó (Domb. VSE) Kisdorog—Nagymányok: Kniesz (Kisdorog)- Ml Játékvezetője: Paplaue* 2 ______