Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-12 / 264. szám

f

I

Tv-napló

A remekmű sorsa

Filmjegyssef

A% édes szó s szabadság;

' A XVIII. SZÁZAD fordulója az angol irodalom nagy- korszaka: Pope, Defoe, Fielding, Richardson s még Sterne is kortárs, s mindnyájan kortársai a legnagyobbnak, Swiftnek. S még valaki hozzájuk tartozik Sámuel Johnson, akit az angolok ma is dr. Johnson néven tisztelnek, de akinek ma már csak éle«, rajzát olvassák, amit a kitűnő Boswell irt még.

Tarka korszak: minden író rnást szűrt ki a valóságból. Pope neve a klasszicizmust jelenti, Fielding, Defoe a realizmust, Richardson a szenti- mentalizmus előfutára, Swift pedig, mondami sem kell, a szatirikus. Legalábbis így^ él a köztudatban, de azért jóval több ennél, ahogy a Gulliver is több, mint fintor, a kor fonákságainak fölmutatása. Mert ha nem látnánk benne mást, mint a toryk és whigek harcának gúnyrajzát, régen elveszítette volna jelentőségét.

Mint a remekművekben mindig, érvénye általános, s ebben van maradandóságának titka. Mert a keserű, az életből és emberekből kiábrándult Swift valamit felfedezett, amit — ilyen élesen semmiképp — előtte senki nem ismert fel, s amit a jelenség és valóság viszonylagosságának mondhatunk. Swift, a könyörtelen racionalista, már korábban is, legélesebben talán a Hordómesében, a fanatizmus, agyil. kos emberi indulatok ellen száll síkra, s mindent kigúnyolva keresi az ember értékét. létének értelmét.

A Gulliver, ahogy Babits írja, „valóságos pokolbaszállás”. Az is. Mert itt nemcsak a törpék és óriások birodalmáról van szó, a következő utazás Laputába a tudomány paródiája, hogy a végső kiábrándulást az állatsorba taszított ember jelentse, ahol lovak

kormányoznak. Swlft-Gulliver

már csak ebben talált vigaszt, „lovaim elég jól ismerik nyelvjárásomat, nincs nap, hogy legalább négy óra hosz- szat ne társalognék velük” — olvassuk a Gulliver utolsó lapjain.

Ezt a „pokolbaszállást” próbálta filmre vinni a Magyar Televízió, s első szavunk az elismerésé, mert a vállalkozás önmagában is jelentős. Jelentős azért is, mert végre a tv élhet azzal a lehetőséggel, aml mindenkor előnye az élő színházzal szemben: a technikai adottságok a mondanivalót segítik, a mese elemeivé válnak.

A zavart csak az okozza, bogy a rendező, Rajnai András, nem tudta eldönteni, meseként kezelje-e Swiftet, vagy komolvan vegye. Megpróbálta az utóbbit, de szemmel láthatóan jobban vonzotta a gyerekkönyvvé vált Gulliver, a mese. Ezt szolgálta a túlhangsúlyozott díszlet, a hang- szerelés leegyszerűsítettsége, ami akarva-akaratlan a gyerekfilmek hangulatát árasztotta. Swift ellenében, akit „mindig csak az igazság érdekelt”, s aki az utószóban jónak tartotta külön is hangsúlyozni: „Nyers és Valóságos tényeket közöltem, a legegyszerűbb stílusban, mivel kezdettől fogva csak egy cél lebegett szemem előtt: inkább tanítani, mint mulattatni.”

MEZŐGÉP Vállalat várdombi gyáregysége Várdomb FELVESZ:

LAKATOS.

HEGESZTŐ ÉS FORGÁCSOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT, valamint nőket és férfiakat betanított munkára.

_________________ (131)

E

z a tv-film inkább mulat, tatni akar, de ez nem jelenti azt, hogy nem néztük érdeklődéssel, sőt örömmel, s azt sem jelenti, hogy ne várnánk ugyanilyen érdeklődéssel folytatását, ami remélhetőleg nem

fejeződik be az óriásoknál.

*

SZÉP ERNŐ reneszánszát éli, csak azt tudnánk, miért? Ezek a biedermeieres gügyögések nem állták ki az idő próbáját, kár erőltetni. Nemcsak a Lila ákác bukott meg, amit szokatlanul nagy apparátussal újrafilmesítettek, hanem ezek a gyermekded jelenetek is. amiket a tv az utóbbi időben mind gyakrabban húz elő az indokolt feledésből. Bár az is igaz, hogy Vadnai is megkopott... A szombat este egyetlen üde félóráját Offenbach mester jelentette, akit sem az idő, sem szövegíróinak tehetetlensége nem hoz zavarba.

Még egy megjegyzés A buszon című angol filmsorozatról, amit tömören így lehetne jellemezni: humortalanság a humorban. Fárasztó, sőt egyre fárasztóbb, s most, miután mindnyájunk lelki egyensúlyát helyreállítva végre jól szupe- ráló s remélhetőleg tartós árnyékszékhez jutott ez az egyébként derék angol család, időszerű lenne abbahagyni ezt a filmátvételi tévedést.

Cs. L.

FELVÉTELRE

KERESÜNK

gyakorlattal rendelkező GÉPJÁRMŰVEZETŐKET, tehergépkocsi, illetve speciális járművekre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a T. m.-i Talajerő-gazdálkodási Vállalatnál Szekszárd. Keselvűsi út 2. (169)

Chiléről a filmben szó se esik, ami teljesen érthető, mégis minden néző Chilére gondol. A név elkerülése azért érthető, mert bár napjainkban sokfelé dühöng terror, mindenki tudja, hogy a fasizmus Chilében jelentkezett a legleplezetlenebbül. Ezt a rendező és társíró, Vitautasz Zsalakjavicsusz nagyon pontosan érezte és eszerint alkotott: — filmremeket. Általánossá tett igazságát az is indokolja, hogy az életből vett alaptörténet színhelyére már alig-alig emlékszünk. Történhetett Uruguayban éppúgy, mint Bo- líviában, hogy társaik sziklába vájt alagúton át szabadították ki a kommunista foglyokat a börtönből.

Ha a szovjet film csak erről szólna, nem léphetne túl a puszta kaland színvonalán. Sokkal többről szól azonban. Helytállásról, elvhúségről és arról, hogy nehéz indulatainkat fegyelmezve, elvhüen helytállni. Könnyebb hősiesen (és ostobán) fegyvert ragadva „mutatósán” elpusztulni a túlerővel szemben vívott harcban, mint hónapokig, évekig, esetleg évtizedekig dolgozva (lásd a portugál kommunistákat!), az illegalitás idegölő körülményei között készülni a végső leszámolásra. A film mindkettőre szolgáltat példát, anélkül hogy egyszer is a kinyilatkoztatás-szerű közlések buktatóján botlana.

Az erőszakot már sok kitűnő nyugati film is igyekezett leleplezni, de majdnem mindig a brutalitás premier plánban történő ábrázolásával. Vitautasz Zsalakjavicsusz ezzel a veszélyes, mert könnyen öncélúvá váló módszerrel csak a szükségnek megfelelően él, részben ezzel is bizonyítva, hogy ihletetten nagy művész. A szereplők (Regimantasz Adomajtisz, a déliés szépségű

Irina Mirosnyicsenko és a többiek) szintúgy azok. A színhely tökéletesen dél-amerikai, a fényképezés kitűnő, a színek alkalmankénti váltása pompás hangulati aláfestése a pillanatnyi mondanivalónak. Akik a szekszárdi Panoráma Filmszínház vasárnapi és tegnapi előadásain végigélvezhették ezt a hosszú, kétrészes filmet, értékes élménnyel gazdagabban távozhattak.

Ezzel kapcsolatban néhány szót a közönségről, melyről már oly sok szó esett ezeken a hasábokon és cseppet sem mindig hozsannáévá. A vasárnapi első előadást láttuk. Hiányoztak a minden szimbólumokkal túltöltve modernként hatni akaró magyar filmet magasztalva istenítő „vájtfülüek”, viszont bőven voltak olyanok, akiktől a tapasztalt mozilátogató általában nem sokat vár. Tévedett. A legfurcsább viseletű, máskor tüntetőén extravagáns viselkedésű ifjakat éppoly komoly, a vásznon pergő cselekmény által lenyűgözött nézőkké változtatta ,^Az édes szó: szabadság”, mint a meg- tettebbeket, vagy éppen idősebbeket. Sajnos ezen az előadáson se ezek, se azok nem voltak túl sokan. Kifogás csak az óvodás korú gyermeküket magukkal hozókat érhette, de ilyenek sajnos mindig akadnak. Kísérőfilmként az Allen - de közreműködésével készült „Előjáték” című csehszlovák dokumentumfilmet vetítették, önmagában jó, bár kissé sután befejeződő alkotást, ami más alkalommal nagyobb hatást ért volna el. Amellett, hogy elnyújtotta, szinte szándékosan kétrészessé tette az előadást, itt és most túl direkten politizált. Felesleges volt, a közönség nem kiskorú, tud gondolkodni a saját fejével is.

ORDAS TV An

Gerencsér Miklóst

Ácsteszértől a halhatatlanságig

Táncsics Mihály életregénye

Arra biztatták, kínálja oda zsákmányát a falu papjának, Elszaszer Ferdinánd plébános úrnak, akiről széliében tudták, hogy nagy kedvelője a nyúlpecsenyének. El is cipelte a fiú a papiakba a rúgkapáló állatot, tisztes jutalom reményében. De a plébános úr bizony csak két garast adott, holott Mihály legalább egy ezüstre számított. ’

Ezzel aztán végképp a rossz emberek közé sorolta Elszaszer Ferdinándot. Annál inkább sikerült ez, mert a papra az iskolából is haragudott. Hiába volt magyar Ácsteszér többsége, s a kevés német ajkú is mind beszélt magyarul, a plébános csak német nyelven oktatta a hittant. Még agg korában is szemrehányóan panaszolja fel Táncsics Mihály ezt az elfogultságot. Viszont a parányi falusi iskoláról, amely egyetlen tanteremből állott, s még a földes padlóján is zsúfolva üldögélt a sok falusi gyerek, végtelen gyengédséggel beszélt. Végtére is itt tanulta meg a tudás legfontosabbját, az írást és az olvasást. Akkoriban nem létezett egységes oktatási törvény, aszerint folyt és addig tartott a tanítás, ahogy az iskolamester jónak látta. Ácsteszéren Márton napján, november 11-én kezdődött a tanév, és március végén fejeződött be. Amikor a kislibák kikeltek. Ez jelezte a dologidő kezdetét, amikor is a paraszti gazdaságok a legapróbb munkáskezekre is igényt tartottak.

2.

Mihály egyformán kedvét lelte a tanulásban éppúgy, mint az otthoni szolgálatban. Mindegyiket tiszta örömmel cselekedte. Ha -dolgozott, fizikai ügyességével szerzett elismerést, ha tanult, értelmi elevensége keltett figyelmet.

— 4 —

Már a2 első iskolaévben folyékonyan olvasott, az írással is könnyen ismerkedett. Csodának éppen nem mondható az ilyesmi, de látnivaló volt, hogy elemi tudományában inkább önszorgalma a nagyobb rész, semmint az iskolamester buz- gólkodása. Mert a tanító úr csak hébe-hóba nézett a gyerekekre, inkább jegyzősködött a bíró házánál. Ily módon — vak vezet világtalant — a nagyobbacska nebulók négyesztendei kínlódás után sem tanulták meg a betűvetést. Ehhez képest számít érdemnek a kis Stancsics Mihály boldogulása. Nemcsak a maga hasznára tanult meg írni, olvasni, számolni rövid úton, de alsóbb osztályos létére tőle tanultak a nagyobbak is. Méghozzá önként fogadták el tekintélynek. Haladottabb ismereteihez szelíd természet, szerény magaviselet társult. Mondhatni, vele született a tanítás képessége. A világért sem éreztette volna gyermektársaival kivételes tekintélyét, bár a szíve mélyén nagy-nagy örömet érzett.

Csak a szerdák, meg a szombatok voltak nehezek. Ilyenkor Elszaszer Ferdinánd kínozta az iskolát a német nyelvű hittannal. Szegény ácste- széri nebulók, még a saját anyanyelvükön is alig-alig tudták elmondani a leckét, hát még németül. Haragudott is eléggé a plébános úr. Dör- gő-dorgáló szemrehányásai közepette alig várta Mihály, hogy vége legyen a zord, isteni fenyegetésekkel teli hitoktatásnak.

Mivel akkoriban a tankötelezettség sem volt pontos években meghatározva, ki-ki addig járatta fiát-lányát iskolába, amíg jónak látta. Mihály gyorsan is tanult, otthon is szükség volt rá — tízéves kora előtt úgy vélték, eleget tud már, többet, mint a legvénebb iskolások, így hát komolyabb munkára fogták.

Egyrészt bánta ezt, másrészt örült neki. Ettől kezdve örökösen apjának vagy nagyobb fiútestvéreinek segített. Velük együtt végezte erejéhez mérten a mezei teendőket, kísérte őket távoli fuvarokra, idénymunkákra, őrletésre a környék vízimalmaihoz. Színesen telt ideje, fáradságáért bőven kárpótolta a barangolásokkal együtt járó rengeteg élmény, a megannyi újdonság, ami minden gyermek legfőbb gyönyörűsége. Látnivaló volt, hogy Mihályt jó bordába szőtték, egészséges, mint a makk, munkabíró parasztem— 5 —

bér válik belőle. Nem is akart mássá lenni. Magától értetődőnek tartotta, hogy Ősei sorsát folytassa: művelje a földet, szép állatokat neveljen, jól házasodjon. Lehetőleg Pázmándi Katival, a falu egyik szemrevaló lányával, akit az alig kamaszodé parasztfiú titkon máris a kedvesének nekintett. Olyannyira titkon, hogy talán világgá is szalad, ha akárcsak meggyanúsítják vonzalmával. Serdületlen legénykének nem illett még lányok után ólálkodni. Később, amikor már a felnőtt fiatalok sorába állhatott, mindenki számára elfogadott lett, hogy Pázmándi Katit választotta leendő hitvesének.

Mégis másként alakult minden. Kezdődött a betegeskedéssel. Nyakára daganat nőtt, sürgős gyógyításra szorult. Vitték Bakonyszombathely- re Tolnay doktorhoz, de itt nem használt a kúra. Úgy hírlett, az irgalmasrend pápai szerzetesei képesek meggyógyítani. Olyan jó lovuk már nem volt, hogy gond nélkül elszekerezzenek a távolabbi városba, így hát gyalog kelt útra édesapjával. Négy napig koptatták vásott csizmájukat, mire a barátokhoz értek.

Ottfogták a kamaszt, ősszel és télen át kezelték mindenféle füvekkel, látszatra nem sok eredménnyel. Annyi haszna mégis volt Mihálynak, hogy kedvére fogyaszthatta a rengeteg kolbászt, szalonnát és füstölt húst, amit a szerzetesek koldultak össze, de maguk csak módjával élhettek vele a szigorú böjtök miatt. Páratlanul jó munkával hálálta meg Mihály a lakomázó életet. Hajnaltól késő estig dolgozott, nem tudtak tőle kérni olyat, amit a legserényebben ne teljesített volna. Annyira megszerették az irgalmas fráterek, hogy ott akarták fogni örökre. Nem hajlott a marasztalásra. Makacsul eltökélte, bármi lesz is, húsvétra hazatér.

Távozása előtt egész éjszaka nem aludt a hazatérése feletti izgatott örömtől. Leste, mikor világosodik az ablak a pirkadattól. Bármennyire ajzotta a türelmetlenség, korainak találta a hajnalhasadást. Gyanút fokott, kinézett, s látta, hogy tűz lobog a szomszéd házon. Úgy, ingben- gatyában riadóra verte a rendház harangját. Bízvást elmondhatta magáról, hogy tűzvésztől mentette meg Pápa városát. Miközben a» fráterek, cselédek, polgárok lóhalálában oltották a tüzet, ó csendesen útrakelt övéi közé.

— 6 —