Tolna Megyei Népújság, 1974. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-24 / 275. szám
< i V í Kiriü Honára a karmesteri monkárű! Bányásznapok Tarnowskie Gory Lan A katowlcei vajdaság egyik járási városában, Tarnowskie Góry-ban minden évben hagyományosan megrendezik a bányásznapokat. Tarnowskie Góry bányászati hagyományai a korai középkorba nyúlnak vissza. A város már a XII. században fontos bánya- és kohóipari központ volt, ahol értékes ólom-, horgany- és egyéb fémérceket hoztak a felszínre. a középkori bányászok külön társadalmi csoportot alkottak, amelynek megvoltak a maga jogai és szokásai. Hagyományaik mindmáig fennmaradtak. Baltikum—Portugália hajójárat — Több mint negyven íve vagyok karmester, — mondta Kirill Kondrasin, Állami díjas, Érdemes művész, a Moszkvai Filharmónia zenekarvezető karmestere. — Munkásságomat tulajdonképpen négy szakaszra bonthatnám. Az elsőt az a törekvés jellemezte, hogy minél gyorsabban és ügyesebben „boldoguljak" egy-egy művel. A másodikban szélesítettem repertoáromat; szerettem volna minél többet átfogni a zeneirodalom végtelen gazdagságából. A harmadikban kritikusan elemeztem, amit addig csodáltam, a negyediket a sajátos, egyéni stílus keresése jellemezte. Igyekeztem beleoltani a zenekarba a partitúra egységes értelmezését. — Az előadóművészek me* lyik csoportjába számítja önmagát; az „univerzálisok”- hoz, vagy a ,, szakos odók”hoz? — Azt hiszem, hogy egy karmester csak univerzális lehet. Soha nem értek egyet azzal, ha valakit úgy jellemeznek _ ez Csajkovszkij- ez p edig — mondjuk —■ Soszta- kovics-karmester. — A szovjet televízióban mind nagyobb teret kap a zene. Mi erről a véleményeT __ őszintén szólva számomra a televíziós közvetítés soha nem tudja helyettesíteni a közvetlen találkozás élményét. A zenei nevelésben viszont óriási szerepe van a tv-nek. Felkelti a művészettől távol álló emberekben az érdeklődést, sajátos nevelő sőt propagandaszerepe is van. Ezért tartom ott fontosnak a koncert bevezetőjét a művek történetéről, formavilágáról, ábrázolási rendszeréről, a partitúra tartalmáról stb. Ügy gondolom, az a jó, ha a nézőben sikerűi felkelteni a hangv ersenyterem és nem a mozi légkörét. Ezért vagyok híve annak, hogy a kamerák átfogó képeket adjanak, s Csak a mű érzelmi csúcspontjain emeljenek ki egy-egy előadót. — Nyilvános hangversenye, ken tart-« bevezetőt? — Igen. A Moszkvarecsje munkás művelődési házban Zenekarunk az elmúlt évadban koncertsorozatot adott. Minden hangverseny előtt igyekeztem felkészíteni a közönséget a muzsika aktív befogadására. — Hogyan értékeli a mai előadómúvészetet? — Véleményem szerint sok kitűnő nyugati zenekar, amely évekkel ezelőtt a legmagasabb színvonalat képviselte, ma már nem áll a régebbi szinten. Sok kiváló karmester eltávozott az élők sorából, a fiatalok pedig hajlanak arra, hogy — bármilyen műsorról van 1« S2ó — beérjék kevés próbával. S ehhez még hozzá kell vennünk a nyugati koncert- szervezés pénzügyi gondjait. Mindez együtt oda vezet, hogy a kiváló nyugati zenekarok, amelyek ragyogóan játszanak lapról, kitűnően megszólaltatják a modern zenét, a finoman kidolgozott együttes hangzásban elmaradnak a legjobb szovjet zenekarok mögött. — Ml « véleménye a fiatal előadókrólt Osztja-e az idősebb muzsikusnemzedék véleményét, hogy szenvteleneb- bül, érzemek nélkül muzsikálnak? * — Úgy gondolom, hogy az érzelmi töltés mindig egyforma volt. A rejtett érzelmes- ség, amelyet a mai előadói stílus jellemzőjének tartanak, a mélység felé változik. Szer- gej Prokofjev játékára emlékszem vissza. Milyen sziká- ran, kopogósán játszotta saját szerzeményeit. Az volt az érzésem, hogy szégyelli saját poézisét, és ezért toccaták, gépszerűség és humor mögé rejtőzik. Mi pedig ma ugyanabban a muzsikában a déli éjszaka melegségét érzékeljük, amit nem lehet a szerző modorában tolmácsolni. Ami az előadóművész új típusát illeti, véleményem szerint mindig voltak és ma is vannak különböző típusok, mint ahogy különböző a tehetségek színvonala is. Meg vagyok győződve arról, hogy tehetséges fiatal karmestereink vannak, de egyetlen olyan karmestert sem ismerek, aki mély interpretáló és pedagógus lett volna 35 éves kora előtt. Ez a hivatás sajátossága. Ahhoz, hogy valaki teljesen birtokában legyen, kidolgozza művészi hitvallását, elegendő élettapasztalatra van szüksége. — Mit tart a karmester jövőjéről? Elmondhatjuk-e, hogy teljesen kialakult a szerepe napjainkra? — Azt hiszem, igen. Azóta, hogy Berlioz,! akit az első hivatásos karmesternek tekinthetünk, hátat fordított a közönségnek és először vett kezébe vékony karmesteri pálcát, ez a „foglalkozás" nem változott. Gondolom, hogy ezen az úton is fejlődik tovább. A karmester képekben látó gondolatvilága gazdagodik, a zenekari tagok pedig aktívabban kötődnek a karmester látás- és ábrázolásvilágához. A vezénylés technikája már aligha fejlődik tovább, de feltétlenül jelentősebbé válik a karmester nevelő funkciója mind ismeret- terjesztő, mind társadalmi és pedagógiai értelemben. (APN—KS) Útnak indult Rigából az Engure Diesel-motoros teherhajó a Baltikum—Portugália útvonalon. Szovjet külkereskedelmi szervek, portugál, belga és holland hajóstársaságok megállapodásának értelmében menetrendszerű járatok indulnak a baltikumi kikötők és Portugália között. A szovjet tengerészhajózási társaság négy hajóval vesz részt a nemzetközi forgalomban. (APN—KS) Gerencsér Mikié» t Ácsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye Jónak látta Mihály, ha életében először nem takarékoskodik saját költségére a tápláló falatokkal. Ebédre, vacsorára rostélyos pecsenyéket fogyasztott, kiadós vörös borral. Igaz, minden pénze elúszott a járvány alatt, de megmaradt legnagyobb kincse, a puszta élete. Eddig azért házitanítóskodott, hogy megélhessen iskolái végzése közben, Mostantól jó ideig főfoglalkozása lesz elszegődni gazdag családok gyermekei mellé. Megbízói közül az ómoravicai Szalmássy Miksa, Bács megye pénztámoka nyitja a sort. Gondos atya, józanul sáfárkodó gazda, a műveltséget becsülő földesúr lévén, a lehető legjobb nevelőt kívánta felfogadni négy fia tanítására. Komoly emberek ajánlják neki Stan- csics Mihályt, ő maga is kéri a jó nevű tanítót, költözzék házába, Ómoravicára. Készségesen vállalkozik Mihály a feladatra. Kedve tovább nő, amikor tapasztalja, milyen nagyszerű családdal élhet egy fedél alatt. A gyermekek illedelmesek, törekvőek, édesanyjuk igen széles látókörű, művelt asszony, aki a legjobb szépíró szerzők mellett Kantot és Hegelt olvas Mihály meglepetésére. Hamarosan kiderül, Szalmássyné nemcsak műveltség, de emberség dolgában is kiváló. A kolerajárvány eléri Ömo- ravicát. Stancsics Mihálynak ezúttal nincs szerencséje. Leveri lábáról a kór, nagy nyomorúságában a ház asszonya ápolja éjt nappallá téve. Ennek az önfeláldozó gondoskodásnak köszönhette életben maradását. Ha lehet, még nagyobb, — 37 — még odaadóbb nevelői munkával hálálta meg a gondoskodást. Négy tanítványa ugyanúgy rajongott érte, mint a szülők, akiket boldoggá tett fiaik előmenetele. Ügy látszott, Mihály tartósan a Szalmássy-kas- tély lakója marad, mégis igen hamar és kellemetlenül ért véget ómoravicai időzése. Felkészítvén a négy fiútestvért az esedékes vizsgákra, Szabadkára, Bács megye székhelyére vitte őket a ferencesrendi barátok iskolájába, hogy hivatalosan is számot adjanak tudásukról. A vizsgák pompásan sikerültek, mindössze a szerzetesek elégedetlenkedtek a szűkén mért vizsgadíj miatt, mondván, máskor többet kaptak. Stancsics maga is kevesellette az összeget, véleményét meg- / mondta az apának. Érvként még hozzátette, a gyerekek szintén úgy emlékeznek, hogy korábban nagyobb díjban részesültek a franciskánu- sok. Nos, Szalmássy Miksa nemcsak jóravaló gazda, gondos apa, de amellett igen indulatos ember volt. Csúnyán összeszólalkoztak, olyany- nyira, hogy Mihálynak el kellett hagynia állását. Pestre úgy tért vissza, mint végképp megszokott helyére. Van némi kitartása, egy ideig független maradhat, írással tölti idejét. Elkészíti „Magyar és német beszélgetések” című könyvét, először Heckenast nyomdász és kiadó, majd a közönség nagy megelégedésére. Heckenast hatvan váltóforintot fizet a könyvért és 1833-ban jelenteti meg. A hasznos mű napokon belül elkél, igény van a második kiadásra, de vita támad a szerző és a nyomdász között, hogy kit illet a jog, mert ebben nem állapodtak meg. Mindegyikük ragaszkodik a maga igazához. Vitájuk azonban fölöslegessé válik: a könyvet betiltják. Hiába tanultak belőle még József nádor gyermekei is, sürgősen kivonták a forgalomból, mint olyat, amely káros az állam, a társadalom érdekeire. Amíg mindez történik, Stancsics megírja a „Budapesti levelek” című könyvét. Választ sem kap rá a cenzúrától. Kézirata egyszerűen eltűnik a cenzorok kezén. Tiltakozik, követeli igazát, nem érti, miért káros irodalmi munkássága, pláne nyelvkönyve a társadalomra. Hiszen igaza van, gondolatai ezerszer inkább hasznosak, mint károsak, dehát a hatalomnak más a véleménye. — 38 — A fondorlat, a ravaszság különösen veszélyes megnyilvánulásának tekintették, hogy Stancsics Mihály még az ártatlannak tűnő nyelvleckéi beszélgetések szövegébe is politikát csempészett Nem ilyen mondatokat adott a tanulók szájába, hogy „Kisasszony, ma igen szép idő van”, hanem ilyeneket: „A jobbágyok sokat szenvednek, az állaténál is rosszabb a sorsuk, pedig az urak minden gazdagságukat nekik köszönhetik”. írhatott eoÁr akármit Stancsics Mihály, szövegéből valósággal sütöttek a felvilágosultság gondolatai. Aki a francia enciklopédistákon nevelkedett, annak ugyancsak szemet szúrtak a hazai hűbéri viszonyok. Minden mondatában támadta, vagy a földesúri osztályt, vagy a papságot, vagy a német elnyomást. Mindössze három dolog volt, amihez nem nyúlt világ javító szenvedélye: a nép, a király, meg az isten. A népet azért nem bántotta, mert szerette, érette támadta a bűnös állapotokat. A királyt csak fővesztés veszélyével bánthatta, az istent pedig azért kellett kímélnie, mert mindenkit kiközösített a társadalom, akire rábizonyult az istentagadás. De Stancsics Mihály vallásos ember volt. Éppen az isteni igazságosság nevében támadta a papságnak a közép-, főképp a jobbágy parasztok rovására megnyilvánuló mérhetetlen önzését. 11. Mindamellett Stancsicsban nem volt semmiféle harcias szándék. Amit tapasztalt szenvedélyes kíváncsiságában, afelett természetes igazságérzete szerint gondolkodott, s amit ily módon megérlelt, azt írásba foglalta. Tette ezt a leg- jámborabb jóhiszeműséggel, egyszersmind a legkonokabb eltökéltséggel: vallott, leírt véleményéhez tűzön-vízen át ragaszkodott, ha tekinté- lyi, vagy hatalmi alapról próbálták rábírni nézetei megváltoztatására. Csakis az ellenérveket volt hajlandó respektálni. Nem hiába vált kedvenc mondásává: „Ha nincs igazam, cáfoljatok meg!” (Folytatjuk) — 39 —
