Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-15 / 241. szám

i ? r I AEROFILA *74 A Magyar Posta négyértékű so­rozattal teszi gazdagabbá a Buda­pesten tartandó nemzetközi légi- postabélyeg-kiállítással kapcsolatos eseménysorozatot. Az Aerofila ’74 elnevezésű, világméretű bemutató emléksorozat&t Vertei József gra­fikusművész tervezte. 1920-ban használt, kezdetleges kétfedelű repülőgép és az első hazai légipos­tajárattal Lembergbe szállított levél képével kezdődik a sorozat. A kö­vetkező bélyeget a Parlament fe­lett lebegő Zeppelin díszíti, mögöt­te a léghajó 1931. évi magyaror­szági kőrútján szállított levelező­lap. Az utolsó címletek az 1967. évi Aerofila-kiállításra emlékeztet­nek. A harmadik bélyegen meg­elevenedik a Vajdahunyad vára fölé emelkedő léggömb, mögötte az akkori ballonpostával szállított levelet láthatunk. A befejező érté­ken Szegedhez közelít az 1967. évi kiállítás alkalmából útnak indított helikopter, a hátteret a különle­ges légi járművel szállított boríték díszíti. A mostani kiállítás alkal­mából Budapestről Nyíregyházára és vissza október 20-án indul majd helikopterposta. A bélyegeket a posta 2 forint értékben fogadja el bérmentesítésre, de megvásárlásuk­kor a kiállítás költségeinek fede­zésére, a gyüjtőmozgalom céljai­ra példányonként 1 forint felárat ’is kell fizetni. MAURITIUS A rádióban hallottak a legendás értékű Mauritius-bélyegekről Schmidt Gizella és Piroska, akik jóval 70 felett élvezik a nyugdí­jas élet örömeit és szenvednek a korral járó betegségektől. Nagy kutatásba kezdtek, - mert eszükbe jutott, hogy a távoli gyarmatról több levelet őriznek szekrényük valamelyik zugában. Négy boríték­ra leltek, de az egyiken a bélyeg még, évtizedekkel ezelőtt’, a felbon­táskor megsérült, össze is vesztek, egymást vádolva a gyermekkori gondatlanságért. A leveleket se­lyempapírba, majd karton közé, ezután ismét selyempapírba cso­magolták és taxival siettek a Ma­gyar Filatélia Vállalathoz. Kincsei­ket alig akarták elővenni, mert a környezetet nem látták elég biz­tonságosnak. Csak a páncélszek­rényekkel övezett belső raktárak­ban nyugodtak meg és mutatták meg a leveleket. A vásárló 100 forintot kínált. Az összeg hallatá­ra két oldalról, szinte egyszerre indult meg a szidalmak özöne, köztük talán a legenyhébb így hangzott: „Maga szerencsétlen, nem vette észre, hogy ezek Mauritius- levelek!” A szakértő hiába ma­gvarázott, a nővérek egyre inkább oda lvukadtak ki, hogy szándéko­san félrevezetik őket. A vita fo­lyamán a vásárló egyszer ezzel ér­velt: „Csak korábbi bélyegekkel bérmentesített . Mauritius-levél ér­tékes . . . , ha idősebb lenne . . .” Erre az eladók borítékjaikat el­rakták és köszönés nélkül távoz­tak. Az ajtóban Piroska magában mormolta: „Hogy még idősebb le­gyek, akkor nem kellenek a száz­ezrek.” SIMON TAMÁS Szigorúbban ítélt a megyei bíróság n fl» 1 rr •• rr\ szexuális bűnözök büntetése — Ne bántsatok! Segítség! Jaj, megfulladok, — erre éb­redt álmából április 28-ra vir­radó éjjel Simontornyán Gszellmann Péter kádár és fe­lesége. Az előbbi az udvarról égy lécdarabot kapott fel. úgy futottak a Hunyadi utca felé. Ott rémülettől remegő, ruhá­zatától nagyrészt megfosztott fiatal lányra találtak. Szeren­csére, még jókor érkeztek ... A jelenet előzménye az volt. hogy este Halász Péter 21 éves gépkocsivezető (Igar-Vámsző- lőhegy, Petőfi utca 86.), Kolo- nics László 20 éves gépszere­lő (Igar-Vámszőlőhegy, Petőfi utca 123.). Heisz Antal 24 éves segédmunkás (Simontornya, Pásztor utca 13.) és Lepsényi László 2Q éves gépszerelő (Si­montornya, Sándor Imre utca 5.) meglehetősen sokat ivott. A kultúrház bálján Lepsényi László táncolt azzal a tizen­nyolc éves tolnanéfnedi lány­nyal is, aki nem sokkal ké­sőbb elvetemült támadás áldó. zata lett. Mivel a kislány a mulatság után nem vele, ha­nem egy korrekt fiatalember társaságában indult a vasút­állomás felé, Lépsényi megsér­tődött. Megkérte imént emlí­tett cimboráit, hogy lássák el a leányt kísérő férfi baját. Halász Péter nyomban lefogta a lányt, Kolonics László és Heisz Antal pedig az addig békésen sétáló fiatalembernek esett. Amint ennek sikerült ki­szabadulnia és segítségért el­iramodnia. a három huligán á leányra rontott. Minden igyekezetük megerőszakolásá­ra irányult, de szándékukat — nem kis részben részegsé­gük miatt — nem tudták vég­hez vinni. Ezt követően tá­voztak a helyszínről Kolonics motorkerékpárján. Az ügyben első fokon eljáró Tamási Járásbíróság Halászt és Heiszt kétévi és kéthónapi, Kolonicsot kétévi és négyhó­napi börtönre, valamint a köz. ügyektől kétévi eltiltásra. Lep­sényit hathónapi börtönre ítélte. A vádhatóság képvise­lője valamennyiök terhére s,ú- lyosításért jelentett be felleb­bezési óvást. A fellebbezés eredményesnek bizonyult. A Szekszárdi Megyei Bíró­ság büntető fellebbviteli ta­nácsa — a járásbíróság által helyesen megállapított tényál­lás alapján — lényegesen sú­lyosította a büntetéseket. A megyei bíróság Halász Pétert és Heisz Antalt háromévi és hathónapi, Kolonics Lászlót, háromévi és héthőnapi szigo­rított börtönnel sújtotta, mel­lékbüntetésül pedig négy év­re tiltotta el őket a közügyek­től. Lepsényi Lászlóra tízhóna­pi börtönt és a közügyektől egyévi eltiltást szabott ki a megyei bíróság. Az ítélet in­dokolásakor a büntető fellebb­viteli tanács elnöke — többek között — rámutatott arra, hogy a társadalomra nézve igen veszélyes bűncselekményt az elítéltek ittas állapotban követték el. Az ítélet jogerős. IDEGENVEZETŐI TANFOLYAM! 1974. november hónap közepén ORSZÁGJÁRÁS-VEZETŐK TANFOLYAMAT INDÍTJUK A MEGYESZÉKHELYEN. Jelentkezés 1974. október 25-lg. V. Idegen nyelvet beszélők csoportkísérői tolmácsvizsgát tehet­nek és 1975-ben külföldre utazó csoportok mellett kerülnek alkalmazásra. Orosz és szláv nyelveket beszélők előnyben. Jelentkezés: az Express Utazási Irodánál 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. 1. Telefon: 12—354. (344) CSATÁR, KERÁMIA­ÜZEM AZONNALI BELÉFÉSSEL FELVESZ 2 PORTÁST ÉS 1 FÉRFI SEGÉDMUNKÁST. Jelentkezés: az üzem ve­zetőjénél. / (234) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat köz­ponti gondnoksága fel­vesz: PORTÁSOKAT, TAKARÍTÓNŐKET. Jelentkezés: Szekszárdi Tartsay V. u. 10. munka­ügyi osztályon. (317) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat felvesz lakatos- és acélszerkezet­gyártó üzemébe gyakor­lattal rendelkező ÁLTALÁNOS GÉPÉSZ­MÉRNÖKÖKET gyártás-előkészítő munkakörbe. /Jelentkezés: Szekszárd, Tartsay u. 10. személyzeti osztály. ______________________(318) I F’T'SS MOZI Október U. BONYHÁD: Közelharc íéríiak és nők között. (Amerikai film.) DOMBÖVAR: Fogadó a Törött Patkóhoz. (Szovjet film.) DUNAFÖLDVAR: ... és hamaro- j San a sötétség. (Angol film.) (18.) PAKS: Koncert szólópisztolyra. (Felemelt helyárral.) (Olasz film.) Du.: Éjszakára hajnal. (Magyar film.) * SZEKSZÁRD, PANORAMA: Ro­binson Crusoe. (Szovjet film.) SZEKSZÁRD, NAGYVILÁG: Dip­loma előtt. (Amerikai film.) (16.) TAMÁSI: A tábornok állva al­szik. (Olasz film.) (16.) TOLNA; Vér és liliom. (Francia ÍUm.) ^ r a | AlAPlTVA 1049 \ ISKOLATÁSKA '75 BEMUTATÓJÁN EZ ÉVBEN IS KIÁLLÍTJA AZ 1975-BEN FORGALOMBA KERÜLŐ TÁSKATÍPUSOKAT, Kereskedelmi dolgozók és érdeklődök egyaránt meg­tekinthetik okt. 17-én 9—16 óráig, Szekszárd, Babits M. a 1. sz. alatt. (PIÉRT-lerakat). . 2 (255) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szere­tett halottunk KLEIN GYÖRGY K temetésén megjelentek és részvétüket nyilvánítot­ták. Gyászoló család (307) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat KOVÁCS BÉLÁT utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút vittek és résztvétnyilvání- tásaikkal mély gyászunk­ban velünk együtt érez­tek. Gyászoló csalid (355) A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: A magyar népdal hete. 8.45$ Harsan a kürtszói 9.20: Schumann- müvek. 10.05: Iskolarádió. 10.35 3,:? Szabó Csilla zongorázik. 10.543’ Édes anyanyelvűnk. 11.04: Glucks.;' A rászedett kádi. 12.35: Melódia-*!’ koktél. 13.&: Szeplőcske. 14.515./ Éneklő ifjúság Szegeden. 15.10: Rá-* $ dióiskola. 16.00: A világgazdaság1 hírei. 16.05: A cigánybáró. 16.26: 4 Bács megyei mecénások. 16.46: A / magyar népdal hete. 17.05: A be** fejezetien mondat. 17.36: Lézereié^ új szerepben. 17.51: Lemezek kö/.tjo válogatva. 18.30: A Szabó családja 19.25 örökzöld dallamok. 20.20: Aár magyar népdal hete. 20.53: Élet a# születés előtt. II. 21.23: Bartókig Concerto. 22.30: Offenbach: Hoff*** mann meséi. 22.40: A közgazda**/ ságtudomány műhelyeiben. 23.003-/ A kamarazene mesterei. 0.100* DzsesszfelvételekbőL t '“X PETŐFI RADIO 8.05: Operarészletek. 9.03: Bartók;!,. Elmúlt időkből. 9.20: Verbunko*^ sok, nóták. 9.53: Könyvek, tájakjEf^ emberek. 10.00: A zene hullám*^ hosszán. 12.00: Zenekari muzsika^ 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Lisztül»«, zongoramüvek. 14.00: Kettőtől ha-^J# tig... 18.10: A XX. század míto*jf szai. HL 18.35: A magyar népdal»^ hete. 18.55: Régi hangszerek vilá«^ ga. n. 19.16: A vehetői szólistákig hangversenye a Luganói Fesztivá-| Ion. 21.10: A magyar népdal hete 21.40: Gondolatok filmekről. 21.55: Sárosi Katalin és Vámosi Já-i nos énekel, a Stúdió 11 játsziké j 22.40: Holnap közvetítjük . .. 23.15* Operettrészletek. ^ t & -^kí «“• műsor ß te.m fskolarádió. 18.25: Száza* dunk mesterműveiből. 19.27: Rész^sl letek Mozart operájából. 20.15: Deb-fef récén városának tudós fizikusa*$F 20.33: Magnósok, figyelem! 21.18 Msztyiszlav Rosztropovics gór do, kázik. 22.13: A magyar népdal bi te. 22.33: Darvas Gábor: Arany metszés. 22.46; Dzsespzfelvételeink bók m PfiCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés,' hírei 17.35: Pákolitz István költő hete, 17.40: Sztambul rózsája. Fali Lei operettjéből énekel Bárdos Anniig és Wágner József. 17.50: Vendé* ., geink voltak... 18.00: Egyenlő munkáért, egyenlő bért. Riportmű*' sor a Mohácsi Bútorgyárból. 18.154 Testvérszerkesztőségek zenéjéből.* * 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45a Caruso énekel. 19.00: Szerb-horvá4 nyelvű műsor. Az ifjúság hullám* hosszán. Zenés ifjúsági műsor. —? Hírek. 19.30: Német nyelvű műsonj Hírek, tudósítások. — Dolgozók is* kólája. Riport. — Újdonságok in* nen-onnan. — Hallgatóink kérésé-* re. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárásé MAGYAR TV % 9.»: Iskola-tv. 9.06c Környezet*’* ismeret (ált. iák. 3. oszt.) 9.55 i/’ Fiaiba (ált. isk. 6. oszt). 10.16: Ak­im kis cirkuszunk. 11.06: Törtig nelem (ált. isk. 6. oszt.) 11.561 Matematika (ált. isk. 7. oszt.) 14.301 Énekeljünk együtt. 14.33: Környe­zetismeret. 15.25: Fizika. 16.251 Történelem. 17.20: Matematika. 17.48: Hírek. 17.55: láthatatlan, karmester. 16.20: Telesport. 18.408 Játék a betűkkel. 19.05: Reklám-* műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: tv- híradó. 20.00: vaszillj suksln: Egy nap tavasz. 20.35; A napsugár nyo­mában. m. 21.05: színházi Album. 22.10; Tv-híradó 3. n. MŰSOR 20.00: Kezdőkör. 20.50: Külön­leges síverseny. Amerikai rövid- film. 21.05: Tv-híradó 2. 21.30: A lázadó nő. Spanyol operettfilm, JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-napl6J 17.30: Vad Ausztrália. 18.15: Ko­moly zene. 18.45: A felismerés pil­lanata. 20.00: Külpolitikai tárca. 20.45: Seriff New Yorkban, -y Filmsorozat. 22.15: Panoráma. n. műsor 20.00: Látogatóban a zenekarnál« 21.10: Dokumentumfilmek. 21.30: Is­métlés. 22.30: Huszonnégy óra. .,-*.$***­Jonatán a legjobb alma, olcsó áron megkaphatja KILÓJA 3,80 FORINT A TESZKERV ÁRUHÁZÁBAN SZEKSZÁRD, PIACCSARNOK. (319)

Next

/
Oldalképek
Tartalom