Tolna Megyei Népújság, 1974. október (24. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-22 / 247. szám
1 \ / Hetvenöt nyelvű irodalom Herbert Wells amikor — századunk hajnalán — megpróbálta elképzelni a nemzetek és nemzetiségek jövőjét, ezt írta: „A huszadik század tanúja lesz annak, hogy a gyenge, vagy kevéssé fejlett nyelvek túlnyomó többsége vagy teljesen kiszorul a használatból, vagy háttérbe kerül azzal a világnyelvvel szemben, amelynek területével érintkezik.. De melyik nyelv lesz a „világnyelv”, amely egyesít, de kiszorítja a többit? Wells nem kételkedett abban, hogy az angol. Eltelt azonban a huszadik század, majd háromnegyede és a futurológusok már azzal foglalkoznak, hogy milyen lesz a beköszöntő huszonegyedik század. Ám Wells jóslata nem teljesedett be. Sőt, ez a század úgy vonul majd be a történelembe, mint a nemzeti felszabadító harcok, a kultúrák felszabadulásának korszaka. Szemünk láttára újabb és újabb népek vívják ki önállóságukat és állami függetlenségüket. Űjabb és újabb nyelvek kelnek életre, amelyeket azelőtt elmaradottnak és fejlődésre képtelennek tartottak; az emberi kultúra kincsesháza új színekkel és árnyalatokkal gazdagodik. Herbert Wells, aki a technikai civilizáció sok vívmányát megjósolta, ebben rossz prófétának bizonyult. Hibáinak gyökere abban keresendő, hogy csak egyetlen tendenciát — a nivellálódást, a nemzeti kü- löbségek eltűnését, a kis népek és kultúrák eltűnését — vette észre. Nem vette azonban figyelembe a másik — ezzel ellentétes — tendenciát; a függetlenségre. a szabadságra és a nemzeti felszabadulásra való törekvést. E két tendencia harca — amely az imperializmus viszonyai közepette fájdalmas, antagonisztikus forrná, kát ölt, sőt fegyveres konfliktusokhoz és háborúkhoz vezet — sok mindent megmagyaráz S mai világ bonyolult képéből. Ilyen körülmények között különös vonzerővel bír a nemzetiségi kérdés megoldásának és a nemzeti kultúrák fejlődésének szovjet tapasztalata. A Szovjetunió félévszázados története — valamennyi köztársaság, az ország minden nemzete és nemzetisége erősödésének. gazdasági, politikai és kulturális virágzásának a története. A Szovjetunió a világon először oldotta meg különböző nemzetek és nemzetiségek internacionális érdekeinek összekapcsolását a nemzeti érdekekkel, sajátosságokkal és igényekkel. Szeretném hangsúlyoz.ni, hogy az új szocialista kultúra létrehozásában nemcsak azok a fejlett nemzetek vettek részt, melyek gazdag történelmi és kulturális múlttal rendelkeznek. mint például az orosz, vagy az ukrán, de olyan nemzetek és nemzetiségek is, amelyek fejlődését ilyen, vagy olyan okok meggátolták: Kö- zép-Ázsia népei, néhány kaukázusi és Volga menti nép, sok északi és távol-keleti nép, akik a huszadik század hajnalán messze elmaradtak a haladás fő útvonalaitól. A statisztikai adatok szerint 1917-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom pillanatában Oroszország nemzetiségek lakta vidékein 25 milliónyi ember még nem jutott el a fejlődés kapitalista fokára. Északon 26 nemzetiség a patriarchálisnemzetiségi társadalom viszonyai közepette élt! A szovjet írók első kongresszusán (1934), ahol Gorkij szavaival élve „valamennyi köztársaságunk soknemzetiségű, soknyelvű irodalma” először lépett fel, mint „egységes egész” — 52 testvéri nép küldöttei vettek részt. Napjainkban pedig a soknemzetiségű szovjet irodalom művei hetvenöt nyelven jelennek meg. Figyelemre méltó, hogy ma már nemcsak arról a hatásról beszélünk, amit a fejlettebb orosz irodalom gyakorol a Szovjetunió más népeinek lite- ratúrájára, hanem a nemzeti irodalmak hatásáról is az oroszra. A testvéri irodalmak ilyen kölcsönhatása, egymást gazdagítása átért vált lehetségessé. mert a nemzetiségi irodalmak az utóbbi években hallatlanul megerősödtek. És a színvonalbeli különbség — ami annyira szembeötlő volt a szovjethatalom első éveiben — jelentős mértékben csökkent. Szinte valamennyi irodalom olyan tehetségeket szült, akik átlépték nemzeti határaikat és más országokban is ismertek lettek. Ezek megjelenése azzal magyarázható, hogy műváezi fejlődésükben nemcsak saját, még nagyon is fiatal irodalmuk hagyományait használták fel, hanem képletesen szólva az egész „szervezet” nedveiből táplálkoztak. Az irodalomtudósok ezt a folyamatot mint a szovjet iro. dalmak színvonalának kiegyenlítődését tartják számon. Feltétlenül szükséges hozzátenni azonban, hogy ez a kiegyenlítődés egyáltalán nem jelenti a nemzeti jegyek elmosódását. Épp ellenkezőleg, minden irodalom feltárja belső, potenciális lehetőségeit, s eközben nem veszíti el saját arculatát, nemzeti jellegét, formáit. A tatár költészet gazdag hagyományokkal rendelkezik. A baskír irodalmi nyelv viszont csak az utóbbi 50 esztendőben alakult ki. De amikor 1 eredetiben olvasom a baskír költők, Musztaj Karim, Nazar Had- zsim. Muszu Gáli, Angam At- nabajev, Rafael Szafin verseit, néni érzem ezt a különbséget. A baskír költészet egyenrangú. ként kelhet versenyre a tatárral, s nemegyszer győztesként kerül ki ebből a „versenyből”. Whitman azt írta: „Ahhoz, hogy nagy költők szülessenek, nagy közönségre van szükség”. A nemzetiségi költőknek az orosz fordítás jelenti az;t a sokmilliós közönséget, amelyről más körülmények között nem is álmodhattak volna. Rafael Musztafi tatár író. kritikus MSZBT-tagcsopoptolí megyei vetélkedője Szekszárdim Vasárnap délelőtt a Babits Mihály megyei művelődési központ márványtermében Király Ernő, az MSZMP megyei bizottságának titkára nyitotta meg a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjainak megyei vetélkedőjét, amit felsza. badulásunk 30. évfordulója alkalmából rendeztek meg. Tolna megyében harmincegy MSZBT-tagcsoport működik. A házi elődöntőket követő megyei ’vetélkedőre tizenhét tagcsoport nevezett be és érkezett meg háromfős csapatával. A háromtagú zsűriben foglalt helyet Czank József, az MSZBT Országos Elnökségének tagja, az MSZBT megyei elnöke, Vető Kálmán, az MSZBT központi munkatársa és Varga István, az MSZMP megyei Bizottságának munkatársa. A vetélkedő három fordulóban zajlott le. Az elődöntőben 17 csapat mérte össze tudását és számolt be arról, mennyire jártas Tolna megye felszabadulásának történetében. A középdöntőben már csak 10 csapat állt rajthoz a döntőbe jutásért. A döntőben öt csapat között alakult ki izgalmas harc az első három helyezésért. A versenyzők ebben a fordulóban zenével, dallal; színes diával kísért képzeletbeli utazáson vettek részt a Szovjetunióban,1 Feladatuk az volt, hogy eldöntsék hol, merre járnak. Képzeletben közösen látogattunk testvérmegyénkbe, Tam- bovba és ismerkedtünk meg nevezetességeivel. Az utolsó fordulóban azok a csapatok, amelyek tagjai orosz mű- és népdalt énekeltek oroszul, plusz pontot szereztek. Az utolsó negyedórában pedig holtverseny alakult ki az első helyezésért a moziüzemi vállalat és a művelődési központ csapatai között. A csapatokat Vető Kálmán, az MSZBT központi munkatársa állította kérdéseivel nehéz feladat elé, de a versenyzők ismét bebizonyították felkészültségüket a Szovjetunió gazdasági, politikai és kulturális eredményeinek ismeretéből. Végül az első helyezett a moziüzemi vállalat, a második helyezett a Babits Mihály művelődési központ MSZBT- tagcsoportja lett. Harmadik helyen végzett a Rózsa Ferenc Szakközépiskola kollégiumi csapata. E három csapat képviseli megyénket az MSZBT- tagcsoportok januári területi versenyén, ahol Tolna, Baranya. Somogy és Fejér megye versenyzői küzdenek meg az országos döntőbe jutásért. Szovjet diplomával ••• Több mint 50 észak-vietnami hallgató fejezte be ebben az évben tanulmányait Ogyesz- sza felsőoktatási intézményeiben. Mérnöki, hajótiszti, hajó- gépészt, hajóépítő, fizikusi, vegyész és biológus diplomákat kaptak. Az utóbbi 15 év alatt Ogyesszában több mint 400, magasan kvalifikált szakembert képeztek Vietnamnak. Ugyanebben az időszakban 30 vietnami aspiráns védte meg kandidátusi disszertációját olyan szakterületeken, amelyek fontos szerepet játszanak hazájuk népgazdaságában A Szovjetunió főiskoláin és technikumaiban jelenleg mintegy 5000 vietnami tanul. Ugyanennyi azoknak a száma is, akik már befejezték tanulmányaikat a Szovjetunióban. (BUDAPREESS—APN) Lászllo^ m'mmmkum ■— I960, szeptember 13-án raktuk le a vegyi dúsító alapkövét a következő szövegű okmány- nyál: „Ez az üzem a magyar föld uránkincsének a feldolgozására létesül. A technológiai folyamat szovjet és magyar kutatóintézetek közös munkájának az eredménye. Az üzem terveit szovjet és számos magyar tervezőintézet baráti együttműködéssel készítette el. A berendezéseket a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság gyárai állították elő. Építése és szerelése magyar vállalatok munkája. A mű a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közvetlen irányítása alatt épült. Hirdesse a magyar munkások és mérnökök tehetségét, a felszabadult magyar nép barátságát, a szocialista országok ösz- szefogásában rejlő hatalmas, megdönthetetlen erőt.” — 1962 májusában kaptunk engedélyt a próbaüzemelésre, és ez gyakorlatilag 1963 közepéig tartott. Sokat küszködtünk még hatvanháromban is, de végre elérkezett az ünnepélyes átadás ideje, amelyen megjelent a nehézipari miniszter. Ezen az ünnepségen „kértem engedélyt a távozásra”, amit meg is kaptam. Idegileg teljesen kimerülve kerültem vissza a fővárosba, a Vegyipari Tröszthöz. Ekkor már a második feleségemmel éltem. Az első házasságomból két gyerek származik, ma a egyik pedagógus, a másik mérnök, ötvenegy éves vagyok, és nagyon fáradt. — És most ismét itt van. Mikor tért vissza, és miért? — 1967-ben, de hogy miért?! Nem tudom! — Talán kimerült abban a munkában is. — Lehet. Pedig az a három év ... A külföldi kapcsolatok osztályán dolgoztam. Bejártam Nyu- gat-Európát. Négy nyelven beszélek. — Most mivel foglalkozik? •— Ezzel. Angol nyelvű folyóiratot tesz az asztalra. —; A nyugati világ urániparának jövője. Ma— 76 — gyárrá fordítom. Értékelést is készítek hozzá. Megy a vállalati főmérnökhöz. — Képzeletben bejárja ismét azokat az országokat. _ Kevés. Most szóltam a munkaügyi osztályon, hogy adjanak más feladatot is, egyébként elmegyek. — Horva? ötvenegy éves. Hallgat Néhány perc múlva rátekintek. Leveszi a szemüvegét. A szeme körül vörhenyeges karikák, árkok. Néz a sarokba, aztán megszólal. — Barátaim vannak a magyar vegyiparban. Akikkel kezdtem, ma vezetők. Most még segítenek. Két év múlva már nem. Nem várom meg ezt az időt. Unom magam itt. — Úgy tudom, tulajdonképpen nincs főnöke. Szabadon dolgozik. — Kevés ez nekem. Három gyárat építettem. — Az egyikről már beszélt. — A másik kettőt rövidesen a felszabadulás után. Az elsőben, Rákospalotán, növényi olajat készítettünk. A másikban növényvédő szert. Negyvennyolcban én államosítottam a vegyi üzemeket. A következő évben a Markó utcában ültem a vizsgálati fogságban. — Az volt a vád ellenem, hogy rossz csávázószert gyártottunk. A gabona megüszkösödött. Egymilliárd forint kárt okoztam az országnak. Az államvédelmi hatóság emberei kihallgattak. Elém tették a jegyzőkönyvet. Felháborodtam. Nem írtam alá. Rendben van. Ujjal se nyúltak hozzám. Másnap ismét elém tették a papírt. Megint nem írtam alá. Visszavittek a zárkába, amelyben alig fért el két ember. Társam, dörzsölt bűnöző, „kioktatott”, írjam csak alá, maid az ügyészségen visszavonom. Megtettem. Az ügyész aztán olyan vádiratot készített ellenem, amelynek alapján négy—öt évet kaphattam volna. De a tanúk bevallották, hogy vetés előtt nem keverték össze a gabonát a csávázószerrel, csak ráöntötték. Siettették őket, hogy a tanácsok jelenthessék: befejezték a vetést. Karácsony előtt volt a tárgyalás, utána mindjárt hazamentem. — Még egyszer volt dolgom az államvédelmi hatósággal. 1950-ben a vegyigyárban kigyulladt az az üzemrész, amelynek vezetője voltam. Éjfél lehetett. Az irodában dolgoztam, amikor berohant a portás a hírrel. Nem volt más bent, csak — 77 — az üzemi rendőr, egykori Hunyadi-páncélos. Míg a tűzoltókat riasztották, hárman eloltottuk a lángokat. Nem is gondoltunk arra, hogy a vegyszer bármelyik pillanatban robbanhat. A tűzoltókkal egy teherautó államvédelmi katona is érkezett. Mi ott álltunk kormosán, piszkosan, remegve. Vártuk, hogy megdicsérjenek bennünket. De hiába vártunk, tehát indultunk mosakodni. Akkor az államvédelmi főhadnagy, a parancsnok megfogta a karomat: „Hohó, mérnök úr, maga velem jön!” „Hová?” „Az irodába!” — Mentünk fel a lépcsőn. Cigarettára akartam gyújtani, de a kezem annyira remegett, hogy nem sikerült. A főhadnagy nevetett. Felkattintotta az öngyújtóját. Azt kérdezte: „Mérnök úr, maga miért reszket?” Nem tudtam válaszolni. Fent az irodában a tiszt felvette a telefonkagylót, és bejelentkezett az illetékes parancsnokságra. Azt hittem, megint bevisznek. De a főhadnagy azt mondta a kagylóba: A tüzet eloltották. Oka: műszaki hiba. Felelősségre vonást nem javasol. Majd kezet fogott velem: „Mérnök úr, maga ne remegjen!” > 28. — 1952-ben a felszabadulás óta végzett munkámért és egy vegyi ipari találmányért Kos- suth-díjra terjesztettek fel. Nem kaptam meg. Akkor bántott ez a dolog. Az a társam kapta a kitüntetést, aki később csatlakozott a munkámhoz. Viszont nem volt afférja az Élelmezésügyi Minisztériummal, mint nekem. 1951- ben ugyanis a minisztérium azt szorgalmazta, hogy Magyarországon is kezdjék meg kukoricacsutkából a szeszgyártást. Hülyeségnek tartottam. Javaslato nra a Minisztertanács elvetette az indítványt. — Az első házasságom felbomlása után vittek először idegszanatóriumba. A feleségem elhagyott, kirúgatott a munkahelyemről. Akkor kerültem először Pécsre. Egyéves szanatóriumi kezelés után. Albérleti szobám volt. Repülővel jártam le Pestről. Fél év múlva megnősültem. A második feleségemet rövidesen autóbusz-szerencsétlenség érte. Alig tudták megmenteni. Megint megbetegedtem. Uj hélyemen, a Vegyipari Trösztnél sem voltam teljes értékű ember. Azt hiszem, nem bánták, amikor ismét Pécsre kívánkoztam. Az ércdúsító főmérnöke lettem. Dé nem jöttem volna, ha tudom, mi vár rám. (Folytatjuk) — 78 _
