Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-12 / 213. szám
HELSINKI Nem vették ki a pihenőjüket a Rómában járt atléták, az Európa-bajnok- ság után két nappal Helsinkiben ismét pályára léptek. A meghívásos nemzetközi viadalon Irena Szewinska ismét bizonyított, megnyerte a 200 métert, a férfiaknál az 5000 méteren a finn Viren, a 800 méteren honfitársa, Vasala, míg az 1500 méteren a svéd Högberg vigasztalódott gyengébb EB- szerepléséért. MOSZKVA Moszkvában megkezdődött az Izvesztyija Kupa hagyományos nemzetközi jégkorongtorna. Az első mérkőzésen a vendéglátó Szovjetunió Finnország ellen mérkőzött és 8:1 (3:0, 4:1, 1:0) arányban győzött. MOSZKVA A Maryland állambeli Landoverban befejezte tengerentúli túráját a világbajnok Szovjetunió kosárlabda-válogatottja. Utolsó mérkőzésén 82:72 (41:33) arányú vereséget szenvedett az Egyesült Államok legjobbjaitól, s ezzel hat mérkőzésből álló szereplését öt vereséggel és csak egy győzelemmel zárta. ( TEHERAN Teheránban az ázsiai sportjátékok második hetében változatlanul érdekes versenyeket vívnak, de nem hiányoznak az izgalmak sem. Kedden a kerékpárosok országúti viadalán a pakisztáni Khadim Hussain belerohant egy szembejövő gépkocsiba, a sportolót kritikus állapotban kórházba szállították és egyik lábát amputálni kellett. Az ökölvívótornán az egyik iráni és KNDK- versenyző mérkőzése után botrány tört ki, repültek a székek, a padok, végül a rendőrségnek kellett közbelépni. A japán Ouchi után újabb súlyemelőnél állapították meg doppingszer használatát. Kim Jon II, a KNDK válogatottja hiába nyerte meg — japán társához hasonlóan — az aranyérmet, ezt vissza kellett adnia, mert a doppingvizsgálat pozitív eredményt mutatott ki. SZÓFIA A Levszki Szportak az ü. Dózsa BEK-ellenfele a harmadik fordulóbeli bajnoki mérkőzésén 0:0 arányú döntetlen eredményt ért el a Botevvel. Hírügynökségi jelentések szerint a bolgár bajnokcsapat nagyon közepesen játszott. BRUGES Augusztus 3-án a Manchester United szerepelt Brugesben. Az együttessel érkezett szurkolók közül több fiatal ittas állapotban már a mérkőzés délelőttjén botrányt okozott a városban, kirakatokat törtek be, kocsikat fordítottak fel, nagy anyagi kárt okoztak! A rendőrség letartóztatta az angol huligánokat és a belga bíróság most valamennyiüket háromhavi fogságra, pénzbüntetésre, az okozott kár megtérítésére és a bírósági díjak kifizetésére ítélte, illetve kötelezte. SZOCSI A Csigorin sakk-emlékve^senyen négy forduló után a szovjet Polugajevszkij vezet 3,5 ponttal. Forintos, aki legutóbb legyőzte a szovjet Szmiszlovot, 2,5 ponttal holtversenyben a 3—5. PORECS A Balkán férfi sakk-csapatbajnokságát Bulgária együttese nyerte 13,5 ponttal, a 11 pontos Románia, a 10,5 pontos Jugoszlávia és a mindössze egy pontot szerzett török együttes előtt. BUDAPEST A svájci Luzernben az evezős világbajnokságon a nők először, a férfiak pedig negyedszer küzdöttek az érmekért, helyezésekért. Köztük voltak a magyarok is, azonban a kiutazott hét egységből mindössze egy jutott a döntőbe, „megcáfolva” az előzetes számításokat — a vezetők azt várták ugyanis, hogy valamennyi hajó ott lesz a legjobb hat között. Hazaérkezett már a magyar küldöttség. Végh Aladár, a szövetség főtitkára nyilatkozott az MTI munkatársának a látottakról. — Az NDK-s és szovjet versenyzők messze elhagyták a mezőnyt. E két ország sportolói kimagaslót nyújtottak az idei nemzetközi versenyeken, és most is mindenütt ott voltak az élen. Mögöttük igen szoros a középmezőny, s ebbe tartozunk mi is — mondta. Miért nem sikerült a magyar ver senyzőknek előbbre lépniök a múlt évi moszkvai EB balsikerei után? — Ebben az évben mennyiségileg növeltük a válogatott keret tagjainak edzésszámát. Ezzel párhuzamosan azonban nem tudunk minőségileg is javítani a munkán. Az edzésintenzitás, versenyzőink technikai . felkészültsége hiányos. Ezen a következő évben változtatni kell. HONVÉD—DVTK 5:1 VASAS—VM EGYETÉRTÉS 2:0 (2:0) U. DÓZSA—MTK 3:1 (1:1) SALGÓTARJÁN—PÉCS 2:1 (1:0) BÉKÉSCSABA—VIDEOTON 1 dl (0:0) FERENCVÁROS—HALADAS VSE 1:0 (1:0) RABA ETO—TATABANYA 0:0 1974. szeptember 12. A megyei kézilabda-bajnokságért I | Hőgyész már bajnok, a simontornyai lányok esélyesek A bajnokság befejezése előtt négy fordulóval már kialakultak a helyezések. Nőknél a simontornyai csapat négypontos előnye, úgy tűnik, behozhatatlan a hátralévő mérkőzéseken. Ennek csak látszólag mond ellent az, hogy a Szekszárdi Vasas, Mözs és Bony- hád ellen még nehéz mérkőzések várnak a simontornyaiakra. A férfiaknál eldőlt a bajnoki cím sorsa. Négy fordulóval a befejezés előtt Hőgyész már biztos megyebajnoknak tekinthető, miután a hátralévő mérkőzéseken mindössze egy pontot keli szereznie az aranyéremhez. Az SBTC már megelőzte Mözs csapatát, s miután kettőjük egymás elleni mérkőzése Simontornyán kerül sorra, a bőrgyári együttes esélyes az ezüstéremre. Az ifjúsági bajnokság első helyére a Hőgyész férficsapata a legesélyesebb, nőknél viszont Simontor- nya, a Szekszárdi Bőrdíszmű és Bonyhád küzd még a további nyílt versenyben. Részletes eredmények: Nők: Ozora—Simontornya 2:7 (2:1), ifi: 2:18. Vezette: Sudár. A bajnokesélyes nehéz percei Ozorán. Az első félidő 18. percében esett az első gól.- G.: Molnár, Nagy, illetve Molnár E., Székely 6—6, Molnár K. 3, Farkas 2, Sziládi. Bonyhád—Gyönki Gimnázium 22:5 (14:2), ifi: 9:6. Vezette: Király —Kollár. Alacsony színvonalú mérkőzésen Bonyhád ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Sólya Zs. 10, Sólya E. 4, Keresztes 3, Baricz 2, Gáspár, Illés, illetve Sárvári, Szabó 2—2, Szüsz. Mözs—Dombóvári Kesztyű 15:4 (8:3), ifi: 19:6. Vezette: Oláh—Vida. Mözs biztosan nyert. G: Lovasi 6, Fekete, Polánné, Baloghné 2—2, Helyes, Hajdú, Koncz, illetve Apáti, Szűcs, Pflug, Varga. Szekszárdi Vasas—Szekszárdi Kórház 19:9 (10:5), ifi: Sz. Vasas —Sz. Bőrdíszmű 7:19. Vezette: Török. A vártnál biztosabban nyert a Vasas a hazai rangadón. G: Naszladi, Zsinkó ^5—5, Feketéné, Völgyi 3—3, Tam 2, Birge, illetve Uhrin 6, Ruzics 2, Bálint. Férfiak: Szekszárdi Szöv. SK—Györköny 43:17 (20:7), ifi: 33:4. Vezette: Jil- ling—Kincses. Györköny csak percekig játszott elfogadhatóan. G: Nagy 10, Riba, Korsós 7—7, Budai, Sebestyén 6—6, Kostyán 3, Leipold 2, Drinóczi, Műnk, illetve Lückl 12, Stróbl, Krausz 2—2, Krausz 1. Hőgyész—Simontornya 29:24 (15:11), ifi: 22—13. Vezette: Szabó L.—Horváth. Várni kapus az első félidő 20. percébeh megsérült és azután az SBTC rpár nem tudta tartani Hőgyészt. Nándor 8, Erdész 5, Gábor, György 4—4, Szabó 3, Héger, Fonyódi 2—2, Varga, illetve Tenke 11, Mészáros 4, Szili, Cserna 3—3, Horváth, Gara, Ferenci. Mözs—Dunafőldvár 19:19 (13:8), ifi: 25:11. Vezette: Oláh—Vida. Igazságos döntetlen: G: Rovacsek, Varga, Simon 4—4, Bagosi, Simon 2—2, Szelecki, Juhász, Bagdi* illetve Czobor, Révész 5—5, Boros 4, Szilasi 2, Linka, Berzicsa, Bede. Iregszemcse—Dombóvár 29:26 (13:18), ifi: 17:41. Vezette: Kinczli —Kerekes. Az utolsó percekben nyert Iregszemcse. Kiszler 8, Gebhardt 7, Dravecz 6, Sarmon 5, Varga I., Varga J., Schmidt, illetve Horváth 8, Mayer 7, Trupp 5, Túri 4, Maráczi 2. Felnőttek: Nők: 1. Simontornya 14 13 1 159-68 26 2. Sz. Vasas 14 11 3 215-148 22 3. Mözs 13 10 1 2 157-104 21 4. Bonyhád 14 8 1 5 195-132 17 5. Ozora 13 5 3 5 105-122 13 6. Sz. Kórház 14 6 1 7 112-158 13 7. D. Spart. 14 5 1 8 100-131 11 8. D. Kesztyű 14 3 2 9 94-138 8 9. Gyönk 14 2 12 100-204 4 10. Iregszemcse 14 1 1 12 67-90 3 Férfiak: 1. Hőgyész 14 13 1 _ 359-183 27 2. Simontornya 14 9 3 2 342-210 21 3. Mözs 14 9 3 2 254-185 21 4. Sz. Szöv. SK 14 8 2 4 312-222 18 5. Dunafőldvár 14 8 2 4 293-219 18 6. Dombóvár 14 6 8 294-286 12 7. Iregszemcse 14 5 1 8 249-346 11 8. Gyönk 14 4 1 9 230-307 9 9. Györköny 14 1 13 206-467 2 10. Fp*M 14- 1 13 129-243 1 Ifjúságiak: Nők 1. Simontornya 14 12 2 160-58 24 2. Sz. Bőrd. 14 10 3 1 178-71 23 3. Bonyhád 14 9 2 3 138-100 20 4. D. Spart. 14 8 3 3 93-84 19 5. Mözs 13 8 1 4 120-63 17 6. Sz. Vasas 14 6 1 7 109-123 13 7. Gyönk 14 5 2 7 71-103 12 8. Ozora 13 2 11 70-149 4 9. D. Kesztyű 14 2 12 35-154 4 10. Iregszemcse 14 1 13 30-99 2 Férfiak: I. Hőgyész 14 13 1292-106 27 2. Mözs 14 11 2 1 263-156 24 3. Sz. Szöv. SK 14 10 1 3 301-156 21 4. Gyönk 14 9 5 246-182 18 5. Dombóvár 14 8 6 230-227 16 6. Dunafőldvár 14 6 1 7 257-237 13 7. Simontornya 14 5 1 8 228-174 11 8. Iregszemcse 14 2 12 142-327 4 9. Györköny 14 2 12 75-328 4 10. Fadd 14 1 13 44-185 2 Atlétika Sportiskolák ellenőrző versenye Vasárnap Pécsett és Kaposváron került sor a sportiskolák területi atlétikai versenyére, melyen a Szekszárdi Sportiskola II—III. évfolyamos atlétái is indultak 6—6 fős fiú- és leánycsapatokkal. Zala, Somogy, Baranya, Tolna sportiskolás szakosztályai indultak. Mindkét versenyen a lányok a II., a fiúk a III. helyen végeztek. Ez a helyezés örvendetes, mert összesítésben a Pécsi Sí mögött a II. helyet sikerült megszerezni, megelőzve Kaposvár, Komló, Nagykanizsa és Mohács csapatait. Az atléták tehát méltóképpen képviselték a Szekszárdi Sportiskolát és reméljük, hogy a jövőben még sokat hallunk az itt szerepelt fia-? tál atlétákról. Eredmények? Kaposvár: lány csapatverseny: 2.’ a Szekszárdi Sí 14,692 pont. Egyénileg Hammer Mária a 4. helyen Végzett, Grósz Ida pedig 6. lett. A csapat tagjainak legjobb egyéni eredményei: Hammer Mária súly 10,84, Grósz Ida 3030 pont, Jéhn Katalin 600-on 1:41,5, Fábián Emma 600-on 1:42,5, Vida Adrien 600-on 1:45,8. A csapat tagjai: Fábián, Jéhn, Vida, Hammer — Győré. Fiú csapatverseny: ... 3. a Szekszárdi Sí 10 009 pont. Horváth Tibor a VI. helyen végzett egyénileg és 170 cm-t ugrott magasba, Faddi Sándor 2:52,5-öt futott! 1000 méteren és Szűcs Sáridon* 12,03-at lökött súllyal. A csapati tagjai: Faddi, Horváth. Szűcs*1 Szendrei, Hanula. Pécs: Lány csapatverseny: :. .&! Szekszárdi Sí 9885 pont. Egyénid leg Jéhn 1:44,2-es 600-on elért ered<i ménye emelhető kL A csapat tagjai: Jéhn, Wiedemann, Várkonyi,1 Simon, Ilovai. Fiú csapatverseny a . . .3. Szekszárdi Sí 6729 pont.' Egyénileg első Kántor (távolban 609). A csapat tagjai: Kántoo^ Wallacher, Deák, Tajzán, Bedő. HÍREK A Somogy megyei bajnokságban szereplő Dombóvári Spartacus II. tekecsapata Kaposvárott vereséggel kezdett, igaz, mindössze 8 fával szerzett kevesebbet, mint ellenfele. K. Vasas II.—D. Spartacus II. 5:3 (2431—2423). A dombóváriak pontszerzői: Bán 452, Stefán 445, Illés 426. • A Szekszárdi Vasas női kosárlabdacsapata szeptember 13-tól 15- ig Csehszlovákiában, Pozsonyban vesz részt nemzetközi kosárlabdatornán, melyet a vasutasnap alkalmából rendez a Bratislavai Lokomotív. A résztvevő egyesületek: Szlován Bratislava, Lokomotív Bratislava, KPS Brnó, Lokomotív Karlovy Vary, Lokomotív Kosice és a Szekszárdi Vasas. Ma 15 órakor Simontornyán a Simovill Ipari Szövetkezet kispályás labdarúgócsapata a cecei szakmaközi bizottság csapatát látja vendégül. Kezdés 15 óra. A visszavágó mérkőzést szeptember 19-én játsszák Cecén. A labdarúgó-mérkőzés előtt, valamint a szünetben a cecei művelődési ház zenekara szórakoztatja a közönséget. A dombóvári városi kispályás labdarúgó-bajnokság állása. A-cso- port: 1. Tejüzem 30, 2. Vetőmag 23, 3. Gépállomás 18, 4. Gazdasági Vasút 18, 5. Univerzál 15, 6. Fémtömeg 12, 7. Költségvetés 11, 8. Téglagyár 10, 9. Kórház 7, 10. Láng 6 ponttal. B-csoport: 1. Vegyes 27, 2. Honvédség 24, 3. Vasipari 18, 4. DÉR 17, 5. Volán 17, 6. Közal- kalm. 14, 7. Posta 14, 8. Pátria 13, 9. Faipari 11, 10. Kesztyűgyár 8, 11. Fatelítő 6 ponttal. • A megye! ökölvívó-szövetség vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartja a megyei ifjúsági és serdülő körverseny 9. fordulóját. Ezen a szekszárdi, bonyhádi, paksi, tolnai, valamint a dombóvári versenyzők indulnak, 50 ökölvívó nagy csatája várható. • A megyei sakkbajnokság állása? 1. Szekszárdi Építők 11, 2. Báta 11, 3. Tamási 7, 4. Medina 5, 5. Harc 2, 6. Györköny 2 ponttal. Kézilabda-játékvezetőink közül az NB Il-es női VM Egyetértés- Szarvasi Főiskola bajnoki mérkőzést a Király—Taksonyi páros vezeti. Dombóvár ott a város? Járás? sportfelügyelőség a sportköri vezetők, valamint a szakszövetségek tagjai részére szakmai tanfolyamot rendez. A sportkörök legtöbbje a sportkörök vezetőit, illetve vezetőségi tagjait javasolta tanfolyamra, míg a szövetségek részéről az elnökök vesznek részt. • A Bátaszéki VSK férfi kosárlabdacsapata Gödöllőn szerepelt az NB III-as GEAC ellen. A gödöllőiek a budapesti NB m-as csoport második helyén állnak. Az első mérkőzésen Bátaszék 89:80 (41:40) arányban győzött. Ld.; Illés 20, Gyimesi 20, Gaszner 18, Zá- gonyi és Horváth 10—10. A második mérkőzésen az egyetemisták 95:93 (45:38) arányban nyerték a találkozót. Ld.: Gaál 28, Zágonyi 20, Horváth 18, Illés 10. ■ * A szekszárdi kispályás labdarúgó-bajnokság állása. I. csoport: 1. Megyei Tanács 19, 2. Tűzoltók 17, 3. MEZŐGÉP 16, 4. Műszergyár 16, 5. Pénzintézet 16, 6. Tervezők 15, 7. Vasipari 14, 8. Népbolt 14, 9. Nyomda 12, 10. Felsővárosi KISZ 8, 11. Városgazdálkodás 6, 12. Építő Ktsz 3, II. csoport: 1. TOTÉV 24, 2. Kórház 22, 3. Elektromos 19, 4. Gabonafelvásárló 15, 5. Költség- vetési Üzem 14, 6. MÉSZÖV 14, 7. ÉPFU 13, 8. Vasipari II. 11, 9. Gázmű 10, 10. Gelka 4, 11. Tejüzem 1, 12. Tervezők n. 1 ponttal. III. csoport: 1. Kállai KISZ 10, 2. ÁFOR 7, 3. Vendéglátó 4, 4. Irodagép 4, 5. AGROKER 3, 6. Volán 2 ponttal. Az idén alakult meg Dombóváron a Fatelítő Vállalat SK. Társadalmi munkában sporttelepet létesítettek, .illetve a meglévőt korszerűsítették, ahol röplabda-, kézilabda- és iker tekepálya is található. A sportkör célkitűzése: az üzem dolgozóinak rendszeres sportoltatása. • A bonyhádi járási labdarúgó-bajnokság eredményei. Döbrököz— Cikó 1:2, ifi: 1:4. Börzsöny—Mucs- fa 3:1, ifi: 1:0. Závod—Izmény 2:1, ifi: 1:1. Bonyhádvarasd—Kurd 2:2, ifi: 2:1. Győré—Rakasd 8:0, ifi: 5:0. Majos—Aparhant 2:2, ifi: ZiU A paksi üzemi labdarúgó-bajnokság állása: 1. Kinizsi öregfiúk 12, 2. Rendőrség 9, 3. 26. Állami Építőipari 8, 4. Konzervgyár 7, 5. Gyapa 6, 6. GYGV 2, 7. Költségvetési Üzem 2, 8. Építőipari Szövetkezet 2, 9. Betontelep 0 ponttal. p A Szekszárdi Dózsa területi ifjúsági bajnokságban szereplő csapata vasárnap a Kaposvári Rákóczi ifit fogadja 13.45-kor. Labdarúgó MAK Sz. Dózsa—Bonyhád 2:1 (2:1) Bonyhád, 400 néző. Vezette: Haas? Sz. Dózsa: Pólyák — Fodor, Vágó, Micskó, Simon, Somodi, ódor, Németh, Bonnyai. Lubastyik, Korom. Csere: Llpovszky. Edző: Kormos Mihály. Bonyhád: Frltschl — . Acs, Barobás, Deixler, Horváth, Gecző, Bajkai, Cso- both, Baumann, Varga, Molnár. Csere: Doroány és Palkó. Edző: Wágner József. Közepes Irammal Indult a találkozói a Dózsa a 10. percben gólt ért el; egy éles lövést Fritschi csak kiütni tudott, amelyet Lubastyik értékesített góllá. 1:0. Hat perc múlva Csoboth hagyott ki egyenlítési helyzetet, tizenkét méterről fölélőtt. A Dózsa meddő mezőnyfölényben játszott. A 30. percben Varga éles lövését először még kiütötte Pólyák, de másodszorra a csatár már nem hibázott. 1:1. öt perc múlva Lubastyik Németh elé fejelt (a nézők szerint lesen állt), aki közelről a hálóba fejelte a labdát. 2:1. (A gólban a bonyhádi védelem is ludas volt.) A második félidő 6. percében fcw* bastyik nagy erejű lövése centiméterekkel kerülte el a kaput. Negyedóráé át a Dózsa még elfogadhatóan . játszott, de Bonyhád fellelkesült, több támadást vezetett, sőt a 18. percben Bajkai ^ egyenlíthetett volna, de báróra méterről fölélőtt. Tíz perc múlva Vargcs éles lövésszerű beadását Llpovszky bó*> tor kivetődéssel tisztázta. A másik ke» punál Fodor szabadrúgását Németh fejelte fölé. Három perc múlva Dománff éles lövésébe qz egyik védő belenyúlt* a labda a kapufa éléről vágódott kW A 38. percben Domány, a 43. percbeftl Palkó lőtt pontatlanul, majd p 45. percben több Dózsa-kísérlet után Németh lövését a gólvonalról vágta 0 a bonyhádi védelem. Gyenge színvonalú és Iramú mérkő-’ zésen a sérült Komért, Mezeit, Ková^ csőt, a beteg Pusztait és a gyengélkedő Freppánt, valamint a Márkust Is nélkülöző Dózsa csak azzal nyert, hogy helyzeteit jobban kihasználta. Jók: Vá» gó, Simon, Ódat, illetve Varga, Gecző és Horváth. teke Nemzetek közti mérkőzések előtt Az eppeiheiml teke-világbajnokságot követő ..uborkaszezőn" lassan, nemzetközi események terén is megszűnőben: a legjobb magyar klubcsapatok 4—5 bajnoki forduló után vannak, a hét végén pedig a válogatottakra vár jelentős feladat, — Pénteken. utazik mindkét együttesünk a csehszlovákiai Benesovba, ahol a világ élvonolába tartozó vendéglátók férfi- és női csapataival, vív barátságos, nemzetek közötti mérkőzést. — mondta Bihari Tibor, a Magyar Teke Szövetség főtitkára. — A pálya- avatón — vadonatúj csarnokban mérkőzünk — igen szoros, kiegyensúlyozott eredmény várható. A hét 11-e Stölkler L (Kisdorog) Acs (Bonyhád Brunner (Kisdorog) Majsal (Bátaszék) Szabó (Domb. VSE) Kardos (Simontornya) Deixler (Bonyhád) írje«; T Topor Farkas Kovács (Fadd) (Bátaszék) (Nagymányok) (Simontornya) Tartalékcsapat: Harsány! (Bölcske) — Aradi n. (Fadd), Fenyővá- rl (Nagymányok), Vida II. (Domb. Spartacus). Szauer (Zoml0a). For- rai (Kisdorog), Zágonyi (Bátaszék), Kiss II. (Fadd), Horváth I. (Bá ta), Schäffler (Tolna), Lódri (Domb. Spart.) Kajak-kenu A Szekszárdi KSE kajak-kend szakosztálya a PMSC D-típusú országos minősítő versenyén vett részt, hét indulóval, akik a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Részletes eredmények! K—1 férfi ifi bronz 5000 rnfí V Márkus Sándor (Dunaújvárosi Sí), 2. Barina József (Szekszárdi. 3. Várady Csaba (Pécsi Sí). K—1 férfi felnőtt m. 10 000 m2 í . .5. Domsa István (Szekszárdi KSE). Domsa a féinőttmezőnyben is becsülettel helytállt. K—2 férfi ifi bronz 500 m: f Hézinger—Jolbeid (FTC), 2. Barina—Prisetzki F. (Szekszárd), 3. Fazekas—Balogh (FTC). A nagy mezőnyben meglepetés fiatal párosunk kiváló teljesítménye. K—1 férfi felnőtt II. o. 500 m* 1. Gáspár Sándor (Szekszárdi, 2. Márki Imre (PMSC), 3. Varga Béla (Elektromos). Gáspár Sándor idei legjobb teljesítményével szerzett győzelmet. K—2 férfi felnőtt II. 500 m: :. Domsa—Cziky (Szekszárdi. Az első alkalommal szerepelt p£ros pontszerzése jó teljesítmény. K—1 férfi ifi 1000 m: 1. Karádl György (Pécsi VSI), 2. Béres János (Szekszárdi, 3. Atanaszov Illés (PVSI), 4. Bonyai János (Szekszárdi. Béresék első alkalommal indultak ilyen versenyen és máris szép eredménnyel szerepeltek. K—1 férfi ifi bronz 500 m: I: .4.’ Prisetzki Ferenc (Szekszárd). Az előfutamból biztosan jutott a döntőbe és ott várakozásnak megfelelően szerepelt. PK—1 férfi ifi 500 m: .. .5. Szabó László (Szekszárdi