Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-07 / 209. szám

f

1

1

*

\

Munkásőrök

felszabadulási emlékversenye

Sörfőző István megyei parancsnok nyilatkozata

fi búzatermesztés fejlesztésének lehetőségei

Tsz-szakemherek Bölcskén

' — A mai nappaJ olyan, a munkásőrség egész személyi állományát mozgósító versenysorozat indul, amely a termelőmunkában kibontakozott szocialista versenyhez hasonlóan, a XI. párt- kongresszust, és felszabadulásunk 30. évfordulóját ünnepli, köszönti. Munkásőreink példamutató, kommunista magatartással vesznek részt a munkaversenyben munkahelyükön, de önként vállalt társadalmi munkájukban is arra törekednek, hogy a kiképzési, a szolgálati feladatokban még nagyobb odaadással álljanak helyt.

A ma induló felszabadulási emlékverseny célja, hogy biztosítsa az egész személyi állomány aktív részvételét, legyen a felszabadulási évfordulóra készülés egyik területe, a munkásőrök kommunista nevelésének egyik eszköze, segítse a kiképzést, a fegyverek, technikai eszközök kezelésének gyakorlását, növekedjék a munkásőrök ismerete a szolgálat, a kiképzés témaköreiben. Tartalmában: segítse a proletár internacionalizmus, a Szovjetunióhoz fűződő barátság elmélyítését; eszmeileg és érzelmileg erősödjön a szocialista haza iránti hűség, szeretet; segítse a politikai tisztánlátást; járuljon hozzá az önként vállalt fegyelem továbi megszilárdításához, a munkásőrközösségek még szorosabb összekovácsolásához.

rancsnokság győztes raja címért, minden fordulóban magasabb, és magasabb követelményekkel. A szakaszok győztes rajai egy- ’ségparancsnoki dicséretben részesülnek és emléklapot kapnak, az egységek győztes rajai területi parancsnoki dicséretet és elismerő emléklapot kapnak a területi parancsnokságok legjobb raja tárgyjutalmat és emléklapot. A területi parancsnokságok győztes rajait az országos parancsnok elvtárs vendégül látja, meghívja a felszabadulási díszszemlére.

A verseny lebonyolítási formája járőrverseny, egy járőrt egy szervezetszerű raj képez, amely feladatát a rajparancsnok vezetésével oldja meg. Ebből következik, hogy a verseny arra is jó lehetőség, hogy fejlessze a rajparancsnokok parancsnoki készségét. Három-öt kilométeres menetvonal állomásain politikai kérdésekre kell válaszolni, pisztolyt szétszedni-ösz- szerakni, kézigránáttal célba dobni, géppisztolyt szétszedni- összerákni, figyelést és távbecslést végezni.

A politikai kérdések egyrészt a felszabaduláshoz, a Szovjetunió honvédő háborújának, a magyar- országi felszabadító harcok eseményeivel kapcsolatosak; részben hazánk harminc éves fejlődéséhez, társadalmi küzdelmeihez; részben pedig munkásőrkiképzésí témákhoz kapcsolódnak.

Az emlékverseny előkészítésében, lebonyolításában, értékelésében nagy szerepet kapnak a társadalmi törzsek, a megalakított szervező bizottságok. Az előkészületeket alegységgyűlések előzték meg, amelyeken tényleg, nagyon lelkesen vállalták munkásőreink a részvételt.

Az emlékverseny mellett munkásőreink baráti találkozókat rendeznek a szovjet hadsereg képviselőivel, az úttörőmunkósór szakaszokkal, ifjúgárdistákkal. Az eseménysorozatot megyei ünnepség zárja, amelyen fellép a munkásőrség központi énekkara.

Befejezésül a megye munkásőreinek az emlékversenyben, és munkahelyükön a kongresszusi, felszabadulási versenyben eredményes helytállást, sok sikert kívánok.

0 KGST tagországok szövetkezeti vezetőinek tanácskozása

A verseny éppen ezért három nevezetes dátumhoz kapcsolódik. Első fordulója, amelyben a szakaszok keretében, rajok között folyik a verseny, a fegyveres erők napjához, szeptember 29-éhez. A második fordulóban november 7., a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeihez kapcsolódva, az egység legjobb raja címért folyik a verseny. Végül a harmadik fordulóban, március 21. a tarvácsköztársasági évfordulóhoz kapcsolódva, a területi paA KGST-tagországok központi szövetkezeti szövetségei illetve tanácsai elnökeinek részvételével pénteken kétnapos tanácskozás kezdődött az OKISZ szabadsághegyi üdü-- lőjében.

Dr. Molnár Frigyesnek, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökének megnyitó szavai vezették be a tanácskozást, amelynek fő témája a szövetkezetek gazdasági integrációja, az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségei. Megvitatják a szövetkezeti szervek között megvalósult gazdasági, tudományos-műszaki együttműködés eredményeit, s azt is. hogy nemzetközi összefogással hogyan fejleszthető tovább a tagországok szövetkezeteinek kis- és nagykereskedelmi tevékenysége, a mezőgazdasági felvásárlás, a tudományos-műszaki információcseré, a külkereskedelem és a furizmus.

1961-ben Pakson tizenöt és fél mázsa búzát termeltek hektáronként, a Dunamenti Egyesülés Tsz 1974-ben 51,4 mázsát. A bűvös ötvenes számot túlhaladta a mözsi, a zombai, a dunaszentgyörgyi tsz, a du- nakömlödi pedig megyei rekorderként az ötvenötöt. A megye termelőszövetkezetei a tavalyi 39,5 mázsás átlagot további néggyel növelték. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy szinté korlátlanok a termésnövelés lehetőségei, de mutatják azt is, hogy indokolatlanul nagyok a különbségek az üzemi átlagok között.

A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztály* éppen ebből a megokolásból hívta össze tegnap Bölcskére harminc termelőszövetkezet fő- agronómusait, növénytermelési ágazatvezetőit, hogy véleményt cseréljenek, a legjobbak ismertessék tapasztalataikat: miként lehet a búza termésátlagát tovább növelni, hogyan lehet csökkenteni az akár tíz mázsákban mérhető különbségeket.

A vendéglátó házigazda bölcskei Rákóczi Tsz termesztési eredményeit Dávid Csaba ismertette.

A szövetkezet növénytermesztésében — de a jövedelem alakulásában is — meghatározó szerepet tölt be a búzatermesztés, ezer hektárt meghaladó területtel. A termesztésben levő három fajta — az Aurora, a Bezosztája, a Jubilejnaja — 44,8 mázsás átlagterméssel fizetett, valamint hat és fél milliós'nyereséggel.

Kiss János, a paksi Duna- menti Egyesülés főagronómusa a gazdaság termelési adatait ismertette, összehasonlítva a különböző fajták terméseredményeit, teljesítőképességét. A búzatermesztést annak idején forradalmasító Bezosztája területi aránya csökken, terjednek újabb, nagy hozamú fajták. Az idén a paksi közös gazdaság 42 fajtával végzett egy-egy holdon, 11 fajtával ötöt holdon összehasonlító kísérleteket. A tizenegyből nyolc hozott a Bezosztájánál nagyobb termést

A tanácskozáson alaptételként fogalmazódott meg, hogy a termésnövelés további útja a megfelelő fajtaválaszték al- kalmazása.

Meghatározó továbbá az elő-' vetemény, a talaj-előkészítés, a vetés, a vetőmagmennyiség megválasztása, a műtrágyamennyiség, a kombjánteljesít- mény..

Az elöveteményről szólva, a bölcskeiek tapasztalata, hogy három mázsával magasabb lehetett volna a termésátlag, ha a vetésterület egyenlő arányban oszlott volna meg borsó; trágyázott kapás és búza elő- vetemény között. Az optimális az lenne, ha az elővete- ményből a borsó ötven százalékot képviselne, harmincat a trágyázott napraforgó, tizet silókukorica, a fennmaradó tízet a búza. Az idén például a borsó után vetett búza — a terület 18 százaléka — 58.6

mázsás terméssel fizetett. Ugyancsak bölcskei- tapasztalat, hogy a műtrágyamennyiséget a tervezett átlaghozamnak megfelelően adagolják, á Balatonboglári Talajjavító Vállalat talajvizsgálatai alapján. Az idei őszi vetéseknél már ötven mázsa hozammal számolva használnak műtrágyát.

A műtrágya alkalmazásává! kapcsolatban általános volt az ellátásról szóló kritika. „Csak azt és annyit szórhatunk ki, ami és amennyi van.” Van gazdaság, amely szükségből a kálit tízkilós csomagolásban is megvásárolja.

A töprengő ember

A Garay tér sarkán örömmel üdvözli egymást két férfi. Megállnak a hirdető- tábla alatt, a „verébfa” és a fagylaltablak között, S szót váltanak.

— Te még élsz? Ezer éve nem láttalak. — mondja lelkendezve a nyurga, széles mozdulatokkal.

— Élek, — feleli a másik.

a.

— Pocakosodsz pajtás — így a nyurga.

— Kappanháj, — feleli tartózkodóan a másik.

A többi „jön” egyszuszra.

— Jól vagytok, a nej dolgozik? Emlékszel a pécsi bulikra? Azok voltak a szép idők. öregszünk pajtás és az élet csupa rohanás. Olyan a hajtás, hogy meghalni sincs idő. Megvettem a Zsigát, no azóta néhány Zsigás ürgével eldumálok, ennyi az egész, más semmi. De hát mi Zsigások tartsunk össze. — mondja a nyurga.

— Guba a gubával, Zsiga a Zsigával.

A nyurga nem érti, meglódul.

— Rohanok öregem, de legközelebb majd felugrok hozzátok. Hol laktok?

— Mi az egyes lépcsőházban, ti a kettes lépcsőházban.

A nyurga nevet.

— Szomszédok vagyunk. Nejem meg fog őrülni, — s órájára pillantva fut a környezetvédelmi ankétra.

Guba a gubával, Zsiga a Zsigával?

ördög tudja.

Ma másodszor hallom az elmarasztalást.

Első változat: K. állandóan éjszakás, abból a meggondolásból, hogy nappalait szőlőmunkával, disznóhízlalással töltse. Élet- és munkarendje: éjjel üzemi dolgozó, reggel hattól este tízig szőlősgazda és hizlaldatulajdonos. Valamikor talán alszik néhány órát, de hogy mikor, azt emberfia nem tudja. Mindegy. A szőlőt egyedül műveli, a negyven disznót a maga erejével hizlalja. Félmillió forintja van a bankban.

Szerintem harácsoló, vélekedik róla a fiatalasszony.

Szerintem hülye, állapítja meg róla a fiatalasszony férje.

' Második változat: Z. osztályvezető és 1200 forintos mellékállását felmondta. A másodállást biztosító hivatal vezetője elképedve hallgatja, megkísérli észhez téríteni. „Mindannyian a piacról élünk, a pénz neked is pénz. Heti háromórás, havi tizenhárom órás elfoglaltság, kapsz ezerkétszáz forintot. Megéri?”

Z. hajthatatlan. Előadja, többet akar élni, tévét nézni, olvasni, moziba járni... A pénz nem minden, s elköszön. Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, a titkárnő nyomban közli a főnökkel: ez az ember hülye.

Tanácstalan vagyok. Ki az okos?

Kapsz egy akkora pofont, hogy megemlegeted, hányszor mondjam, tanulj meg viselkedni, szól az atyai intelem a parkban hancúrozó gyerkőcre.

Viselkedni, viselkedni.

Emberi mivoltunk követelményként állítja elénk, ám némi gyanakvással figyelem az örökké viselkedő embereket, mivel némelyik végzetes tévedés áldozata, s a színészkedést, az alakoskodást, az alkalmazkodást gyakorolva hiszi, hogy „tud viselkedni”.

Mondom. A házaspárt az idős kolléga meghívta otthonába, elmefrissítő csevegésre. A meghívás elfogadtatott. A fiatal

házaspár nem köpött a házigazda poharába, nem hajigálták a csikkeket a szőnyegre, nem törték be az ablakokat, szóval viselkedtek, s jelezték, megtisztelve érzik magukat, hogy az idős kolléga érdemes, s méltó, szellemi társnak ■tekinti őket. Mégis borsókázik a hátam. Semmi különös nem történt, csupán annyi, hogy a házaspár a meghívást tiszteletteljes képpel elfogadva, az idős kolléga háta mögött a meghívásból gonoszul gúnyt űzött.

Igaz, a vendéglátó házában tudtak viselkedni.

Mondom tovább.

— öregem, tűnés — szól sörre szomjas társam, amikor észreveszi a presz- szóban kávézó főnökét. Az ajtóban visszafordul, bánatos képpel közli: Itt nem iszunk. Tudod egy egész világ omlik össze az öregben, ha meglátja társaságomban a sörösüveget.

Értem.

Csak azt nem értem, hogy a „viselkedő” ember mikor az — aki.

Valahol Magyarországon, talán Kecskeméten, talán Szolnokon, talán Miskolcon az esti korzón sétáltam, s jókat röhögtem a harmincas, a negyvenes fi- csúrokon. Nyakkendős, mandzsettás urak, tartózkodó hölgyek pózolva, mesterkélt meghajlásokkal, bájologva társalognak egymással, s műméz mosolyokkal olvadoznak. Ejnye, de ismerős látvány. S mi ez egyáltalán? Emlékeztet valamire, de mire. Közhelyek, avitt bókok, meglepetést színlelő édelgések, s vigyorgásra késztető szertartásos meghajlások sűrűjében járok.

Fejemhez kapok, megvan. Ez az egész utánzás. A derék vállalati tisztviselő munka után otthon puccba vágja magát, s nejével elindul vissza a harmincas évekbe. A hasonlóság közte és a régi hivatalnokfigura között kísérteties. Ikertestvérek, ötvenesztendős különbséggel, és csupán a sétapálca hiányzik. Mesterkéltek, a természetest, a póztalant pó-: riasnak vélik, olyan alakítással és átéléssel bűvölik egymást, ami már évtizedek óta nevetséges.

Sötétedés után az urak és a hölgyek visszavonulnak hálószobáikba, s gondolom esti szereplésükkel roppant elégedettek. Kedvükre kiélvezték finomkodó létezésüket.

Holnap megismétlik a produkciót i

Az Országházból indultunk. Ők hárman István kocsijába ültek, határozottan értésemre adva, tragacsomat lenézik. Zsörtölődtem: ej, micsoda emberek. Ide- jövet a Trabant is jó volt, s most István kocsiját látva pofátlanul faképnél hagytak. Mindegy, a főváros forgatagában biztos kézzel, úgyszólván természetes eleganciával vezettem a Trabantot, a közlekedési szabályokat betartottam, kapcsoltam, a kocsi minden porcikáját ismertem, autó- és jogosítványtulajdonosnak éreztem magam. Érdnél még a tanfolyam néhány epizódja is felködlött bennem. Némi rosszallással korholtam magam: nagy ívben vettem a kanyart, ezt még jó ideig gyakorolnom kell.

Kajdacsnál sorompót kaptam, s kocsimból kiszállva, szemügyre vettem a gumikat, mert már Dunaújvárosnál volt olyan érzésem, hogy a bal hátsó ereszt. A síneken végigrobogott az esti gyors és a zörgésre, csattogásra — felébredtem.

Elfogott valami különös szorongás. Az imént még volt kocsim, volt jogosítványom, most nincs semmim, Trabantom, amelynek minden porcikáját ismertem, örökre ottmarad a kajdacsi sorompónál, és nem fogok beleülni soha. Gazdátlan. A sorompókezelő holnap, holnápután valahová majd bizonyára jelenti, itt egy autó, ajtaja tárva-nyitva, s körülötte, benne senki. Az álom és az ébrenlét mezsgyéjén eszembe jutott. Ilyen lesz a halálba ébredés is.

Egyetlen pillanat és minden odaát marad a-túlparton.

SZEBULITY PÉTER J