Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-25 / 224. szám
Kerékpár Szekszárdira került a Balaton-kupa Október 12—17. Női röplabda-yb. Az eseményről Borovicz Tamás, iá szövetség főtitkára és Henriig Ernő szakfelügyelő elmondotta: A világbajnokságon 24 csapat {szerepel. A selejtezőket hat négyes csoportban kezdi — a magyarok, Románia, Brazília és a Fülöp- szigetek társaságában. Idén a románoktól kétszer vereséget szenvedett a csapat, egyszer győzött. A brazilokkal utoljára a várnai vb-n mérkőzött a gárda, s akkor 3:2-re nyert. A Fíilöp-szigetek együttese ismeretlen. ’ Ha a csapat tövábbjut a selejtezőből, akkor a középdöntőben folytatja a szereplést, Ha első helyen sikerül a továbbjutás, akkor a Szovjetunió, Lengyelország vagy Kína, Csehszlovákia, vagy Bulgária lehet az ellenfél. Ha másodikként lép előre a válogatott, akkor Japán, a KNDK, Kuba az Egyesült Államok, vagy Mexikó lehet a ve- télytárs a hatos döntőbe jutásért. A középdöntőket Pueblában 2100 méter magasságban rendezik, a «döntőre pedig Guadalajarában kerül sor. A világbajnokság alatt ülést tart ® nemzetközi szövetség is. Ezen magyar részről dr. Holvay Endre. £ szövetség elnöke jelenik meg. BÉCS A magyarok elleni szombati mérkőzésre készülő osztrák labdarúgó-válogatott keret kedden délelőtt edzést tartott Bécs-Kag- ran-ban. Tizenhat játékos vett részt a bemelegítésből, félpályás játékból, majd íövőgyakorlatokból álló edzésen, de a sérüléssel bajlódó Eigenstiller, Gombasch és Kögelberger Leopold Stastny utasítására csak bizonyos gyakorlatokat végzett. Kögelberger például ß kapura lövést hagyta ki. MEXIKÓ Az OTSH szerdai sajtóértekezleten két közelgő világbajnokságról esett szó. Mindkettő résztvevőit Mexikó látja vendégül: a ka- Qakozókat és kenuzókat, illetve a röplabdázókat. A két vb-n ott lesznek a magyar sportolók, a papírforma és a korábbi eredmények alapján nem azonos esélyekkel. A magyar kajak-kenu szövetség képviselői elmondták, hogy a magyar küldöttség, amely tartalékokkal együtt 21 versenyzőből áll. szeptember 28-án utazik el Bécs— Brüsszel és a Bahama-szigetek érintésével Mexikóba. (A versenyhajók tengeren már megérkeztek a színhelyre.) A magyar kajakozók és kenuzók Szeptember 29-től a vb. rajtjáig október 16-ig akklimatizálódbat- nak, azaz csaknem három héten keresztül alkalmazkodhatnak az új klimatikus viszonyokhoz. RIO DE JANEIRO Jose Rocha Sobrinho de Oliveira egy távoli nagy lövéssel egy ifjúsági mérkőzés befejezése előtt megszerezte csapata győztes gólját. Amikor a hálóból boldogan kivette a labdát, óriási verekedés tört ki a j'átékosok között. A lelátóról egy néző négy lövést adott le és a gólszerző játékost agyonlőtte. KOPPENHÁGA Szerdán kerül sor a Dánia— Spanyolország Európa-bajnoki mérkőzésre. Dánia 16-os keretében 6 külföldön szereplő játékos (Seneca, Olsen, Nygaard, Bjerg, Simonesen és Jensen) található. BUDAPEST A labdarúgó NB I. küzdelmeit fezerdán a 7. forduló 8 mérkőzésével folytatják. A három fővárosi és az öt vidéki pályán egyformán 15 órakor kezdődnek a találkozók. Bozsik József szövetségi kapitány e forduló tapasztalatai alapján szűkíti majd 25 játékosból álló válogatott keretét 16 tagúra, így a szerdai találkozók lényegében a szombati osztrák—magyar főpróbáját is jelentik. VANCOUVER Magyar idő szerint keddre virradóra Vancouverben került sor a kanadai profi válogatott és á Szovjetunió válogatottjának 4. jégkorong-találkozójára. Ezúttal is nagyszámú közönség 16 000 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, amely ismét döntetlennel végződött. Kanadai profi válogatott—Szovjetunió 5:5 (5:2, 0:1., 0:2)« Fonyódon került megrendezésre &z országos hosszú távú bajnokság. valamint a. Balaton-kupa versenysorozat, ahol valamennyi szekszárdi versenyző rajthoz állt. A versenyen nagy szekszárdi siker született. A szép eredmények közül kiemelkedik Halász László országos bajnoki címe, melyet nagy küzdelem után az utolsó 55 méteren szerzett meg a klubtársa. Pálinkás Csaba előtt. Ugyancsak szép eredmény az úttörő korcsoportban Halász il. ezüstérme és Brozovácz 5. helye. A Balaton-kupát nagy küzdelemben 69 ponttal, a 63 pontos FTC előtt a Szekszárdi Szövetkezeti SK kerekesei nyerték meg. A serdülő korosztályban Halász László itt is megszerezte biztos 500 méteres előnnyel a bajnoki cíTömörül a mezőny az NB I. B- ben, mind a felső szakaszon, mind pedig a tabella alsó részén. A tavaszi szezon listavezetője a TF. szinte behozhatatlan pontszámmal (25) vezetett, de az őszi szezonban még csak egy pontot szerzett és ígv összetömörültek a csapatok, az élen is. A kieső zónában ugvancsak megindult a harc. A DVSC együttese is rákapcsolt. Sőt nem is fog kiesni a DVSC. A szakvezetők elmondták, hogy még négy mérkőzést fognak megnyerni és 18 ponttal nem esnek már ki. A két szarvasi játékvezető, szemmel láthatóan igazolta is ezt a relációt. A Bőrdíszmű csapata szakszerűbben készült Debrecenbe. Á csapat edzője részletes feljegyzések alapján dolgozta ki a taktikai utasítást védekezésre és támadásra egyaránt. Úgy érezte a csapat és az edző is, hogy van mit keresni Debrecenben, hiszen itthon 15:6-ra legyőzték a DVSC-t úgy, hogy 5 büntetőt még ki is hagytak. Szombaton 14 órára tervezték az indulást. Sajnos a külső körülmények úgy alakultak (szállítóeszközök hiánya), hogy csak este 19.30-kor tudott elutazni a csapat. Éjfél után érkeztek Debrecenbe. Két órakor kerültek ágyba. A 4. percben büntetővel szerzett vezetést a DVSC. Az 5. percben Bányai lőtt kapufát, majd a 9. percben Fazekasné labdája csattant a felső lécen. A 10. percben Török, a 11-ben Láborcz nagy helyzete maradt kihasználatlanul. Közben az ellenfél 4:0-ra elhúzott. A 12. percben Bányait szabálytalanul szerelték. A büntetőt Török MB EL. DOMBÓVÁRI VSE— NAGYKANIZSA 53:64 (női mérkőzés,) Dombóvár. 1-00 néző. Vezette: Fülöp. Kapusi. DVSE: Katatics (—), Hilbert (28). Linde (—), Dé- kányné (14). Schmidt (7). Cs; Sá- rosi (2). Radochainé 02!). Halmo- sinó (—), Molnár (—), Zobor (—)- Nagykanizsa kezdett jobban. Her- bitsné néhány jó távoli dobása ll:2-es vezetéshez juttatta a vendégeket. a hazaiak idegesen, kapkodva játszottak. így helyzetek és távoli dobások maradtak kihasználatlanul. A 13. percben sikerült a hazaiaknak a 17 pontos előnyt 10-re csökkenteni. A vendégcsapatból Herbitsnét nem tudták a vasút lányai a játékból kikapcsolni. ugyanakkor percekig nem tudtak akciót kezdeni a kulcsjátékosok. A második félidőre Dombóvár nagyobb rohamot akart diktálni, de ez pontatlanná tette játékukat. A nézők igényesek és türelmetlenek voltak, s ez idegesítette saját csapatukat. A 9. percre hat pontra csökkent a hazai hátrány, de néhány rossz átadás újra kizökkentette a csapatot a folyamatos játékból. A mérkőzés utolsó perceiben változva estek a kosarak, megállapítható, hogy egy gyengébb Dombóvár játszott a múlt vasárnapi csapatnál. s sajnos képtelenek voltak a vendégek \ kulcsjátékosait a játékból kikaocsotok met Pálinkás előtt. Eredmények: Országos hosszú távú bajnokságon: Úttörők: ... 2. Halász Zoltán, ... 5. Brozovácz László. Serdülők: 1. Halász László. 2. Pálinkás Csaba. Ifjúságiak: ... 14. Éppel László (aranyjelvényes szint). Felnőttek: ... 15. Schneider Konrád. A Balaton-kupán: Úttörők: ... 3. Brozovácz László. Serdülők: 1. Halász László. 2. Pálinkás Csaba. Vas. ifik: ... 3. Szunyogh Nándor, 4. Liska Pál. Ifjúságiak: ... 12. Éppel László. Felnőttek: ... 5. Schneider Konrád. A- verseny befejeztével Schneider Konrádnak nagy ünneplés közepette adták át a Balaton-kupát, melyre, vagy ehhez hasonló eredményre a sportkör fennállása óta eltelt 22 év alatt, még nem került sor. értékesítette. 4:1. A 16. percben Laborcz Játszott ■ be Verhásnak, aki 4:2-re szépített. A 18. percben Török kapufára lőtt büntetőjét Verhás ismét belőtte. 5:3. Az ellenfél is büntetőből növelte előnyét 6:3. A 24. percben Bányai góljával kialakult a 6:4-es félidő eredménye. A második félidőt is a hazai csapat kezdte jobban. 3 perc alatt két gólt lőttek, egyet büntetőből. Topolszki kétszer is bravúrosan védett. Verhást időnként durván „semlegesítették”, alsó és felső ruhadarabjait félig letépték, de még szabaddobást sem ítéltek a játékvezetők. A 4. percben Török büntetőből szépített. 9:5, majd szélről dobott újabb gólt. 9:6. Vonalon belüli védekezésért Török újabb gólt szerzett büntetőből 10:7. A 12. percre 12:7-re elhúzott a DVSC. Laborcz Töröktől kapott jó labdát és értékesítette. 12:8. A 13. percben Török újabb gólt lőtt büntetőből: 12:9. Bányai helyére Má- linger állt be és jól védekezett. Támadásnál bátor volt. Szélről határozottan tört be. Ellökték. Büntetőt harcolt ki. A 15. percben Topolszki kiütötte a nagy erővel lőtt büntetőt. Az utolsó 10 percben zuhogott az eső. A játékvezetők Czakót kiállították. Emberhátrányból Török szerzett újabb gólt, majd Verhás szépített. így alakult ki a 14:ll-es végeredmény. Góldobók: Török 6, Verhás 3, Bányai, Laborcz. Kezdőcsapat: Topolszki, Török, Verhás, Bányai, Fazekasné, Czakó, Laborcz. Csere: Kadosa I., Kadosa E„ Málinger. NB HL DOMBÓVÁRI VSE— KAPOSVÁRI HVSE 75:32 <32:14* (férfim érkőzés) DVSE: Tamási (2), Bogdán (6), Illés (16). Herr (4). Pakoth (16). Csere : Gcrecs (10). Ruzicska (10), Horváth (2), Haraszti (6). Póka (3). A rangadón a DVSE emberfogással, Kaposvár zónavédekezéssel kezdett. A csúszós talajú pályán nehezen alakulhatott ki jó játék. Bogdán és Illés kosaraival a DVSE kezdett jobban, a U- percben H8:8 volt az eredmény- Jó védekezés de kevés kosár jellemezte a DVSE játékát. A második félidőben fokozódott az iram, s színvonalas játék alakult ki. A tizedik percben 52:26 volt a DVSE javára. Az utolsó hét percben a dombóvári csapat 17 pontot, míg a vendégcsapat csupán két pontot tudott szerezni. A mérkőzésre jellemző: végig fegyelmezett védekezéssel, eredményes támadásszövéssel megérdemelten nyert 43 ponttal a dombóvári csapat. A közönség tapssal jutalmazta a bajnokságban eddig igen eredményesen szereplő hazai csapatot. Kitűnt: Gerecs, Pakóth. Ruzicska. BONYHAD—PÉCSI MŰSZAKI FŐISKOLA 63:47 (35:20) (női mérkőzés) Bonyhádi Rózsa J. (14). Gréczi "E* tök Rózsa M« cm. BaJor (14^ Atlétika Vasárnap Pécsett a Baranya megyei atlétikai szövetség rendezett serdülő „A” minősítő versenyt, melyen megyénkből is indultak és néhány figyelemre méltó eredmény született. Jobb eredmények: 600 m síkfutás: 1. Jéhn Katalin (Szekszárdi Sí) 1:39,9. 2. Fábián Emma (Szekszárdi SI) 1:40.4. 3. Schwébl Mária (Tolnai VL) 1:40,9. 4. Vida Adrienn (Szekszárdi Sí) 1:43,1. Diszkoszvetés: 1. Hammer Mária (Szekszárdi Sí) 35,28. ...3. Koncz Anna (Szekszárdi Sí) 30,04. Súlylökés: 1. Hammer Mária (Szekszárdi Sí) 10,87. 2. Koncz Anna (Szekszárdi Sí) 9,50. 800 m síkfutás: ...4. Illés Attila (Szekszárdi Sí) 2:07,6. * Hétfőn megyei minősítő atlétikai verseny volt Szekszárdon. Az elázott pályán kiemelkedő eredmény nem született. Említést érdemel a női 200 m síkfutás, melyben 1. Csaba Györgyi 25,8. 2. Deé Márta 26,3. 3. Hénn Katalin 27,2. 4. Vida Adrien 27,9. Vaszkó Judit 165-tel győzött a magasugrásban, Pék Gáspár (Bonyhádi Spartacus) pedig 13,50-nel a súlylökésben. A női diszkoszvetők nem remekeltek, mert Búzás Erzsébet 36,90-nel győzött, Szekeres Klára 35,40-nel lett második és Hammer Mária 34,34-gyel harmadik. Férfi 1500-on Illés Attila 4:23,7-tel legyőzte Lugasi Györgyöt, aki 4:23,8-at futott. Bajnoki táblázatok BONYHÁDI JÁRÁS Felnőttek: 1. Győré 5 5 — — 25-7 10 2. Závod 6 3 3 — 7-3 9 3. Cikó 5 4 — 1 19-3 8 4. Máj os 5 3 1 1 25-9 7 5. Aparhant 5 2 2 1 12-6 6 6. Izmény 6 3 — 3 11-11 6 7. B.-varasd 6 3 — 3 8-17 6 8. Kakasd 6 2 1 3 8-20 5 9. Mucsfa 6 1 2 3 5-7 4 10. Lengyel 5 1 2 2 7-13 4 11. Börzsöny 6 2 — 4 8-18 4 12. Döbrököz 5 1 1 3 8-10 3 13. Kurd 6 — — 6 5-24 — PAKSI JÁRÁS Felnőttek: 1. Nagydorog 6 5 1 - 24-3 11 2. Pincehely 6 4 2 - 22-8 10 3. Tengelic 6 4 1 1 19-4 9 4. Alsópél 6 4 1 1 9-4 9 5. Kajdacs 6 3 1 2 20-11 7 6. Gyönk 6 3 1 2 8-9 7 7. Madocsa 6 2 2 2 8-12 6 8. D.-földvár 6 2 2 2 15-8 4X 9. Tolnanémedi 6 3 3 15-14 4X 10. Németkér 6 2 4 : L3-22 4 11. Dunakömlőd 6 1 1 4 8-22 3 12. Pusztahencse 6 1 ■ 5 : 10-17 2 13. Ozora 6 1 5 1 L2-24 2 14. Alsótengelic 6 1 5 7-32 * TAMÁSI JÁRÁS Felnőttek: 1. Magyarkeszi 6 6 — — 34-8 12 2. Dombóvár 5 5 — — 37-7 10 3. Nak 5 4 1 — 15-6 9 4. Hőgyész 6 4 — 2 17-12 8 5. Regöly 6 3 2 1 9-4 8 6. Szakály 6 2 2 2 11-12 6 7. Kocsola 6 2 2 2 10-11 6 8. Dalmand 5 2 1 2 15-12 5 9. Iregszemcse 5 2 1 2 13-11 5 10. Simontornya 6 2 1 3 15-15 5 11. Szakcs 6 2 — 4 19-20 4 12. Nagyszokoly 6 2 — 4 10-21 4 13. Szárazd 6 — 1 5 8-30 1 14. Felsőnyék 5 — 1 4 4-38 1 15. Medgyes 5 — — 5 7-17 — x = büntetőpont-levonás. bda Végh (2),’ Csere: Antal W Daradics (—), Geísz (—). Gébért (—)- A csúszós pályán a bonyhádiak lassították a játékot, és pontos dobásokkal az első 10 percben jelentős előnyre tettek szert, a zónavédekezéssel játszó vendégeikkel szemben, így a cserejátékosok is szóihoz jutottakA második félidő elején feljött a pécsi csapat, de az ötödik perctől kezdve a kiemelkedő formában játszó Rózsa M. kosarai végképp eldöntötték a mérkőzést. Jók: Rózsa M. (a mezőny legjobbja), Bajor és Rózsa L BONYHÁD—PÉCSI MŰSZAKI főiskola w :64 (26 -.30* (fénfimérkőzés> Bonyhád: Losoncz (10). Ábrahám (8). Szabó (2). Végh (42), Pém (—). Cs: Kovács, Balázs, Kiszler (2). Nagy iramban kez- - dődött a játék Mindkét csapat ■ emberfogásos védekezést alkalmazott. Fej-fej mellett alakult az eredmény. A l3. percben az eredmény 18:18 volt. A hajrá a vendégeknek sikerült jobban. A második félidőben a fáradni kezdő pécsi csapat zónavédekezésre tért- át. és ekkor a hazaiak ügyesen pozíciójátékra törekedtek, melyből az eredményes Végh sorra pontot dobott. A hajrában már nem volt kétséges a hazai győzelem. Jók: Végh (a mezőny legjobbja), illetve az egész -hazai csapat - ■ ■ ,^ _ A rácwió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Szimfonikus zene. Közben: 9.00: A Prometheus-rejtély. Mesterházi Lajos regényéből. II. 10.05: ..Nyitnikék'' 10.40: A varázs-hege- •dű. 11.30: A Szabó-család. 12.35; Tánczenei koktél- 13.20: Néni zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóin :- nak. 14.06: Az élő népdal. 14.15: Harsán a kürtszó. 14.50: Kóruspódium. 15.10: Világgazdaság. 15.11: Diáktarisznya. 15.50: II. felidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-m s- kőzésekrői 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Évfordulók nyomában. . . 17.45: A munkaversenyről. m. 18.00: Zsoldos Imre trombitál. 18.13: Gondolat. 19.25: Han ,- szerszólók. 19.35: Bartók-hangvei- seny. Közben: Kb. 20.25: Népballadák. Kb. 21.20: Népdalcsokor. 22.20: Haydn-müvek. 23.00: H. C. Artmann, osztrák költő versei. 23.25: Dzsessz. 0.10: Operakórusok. PETŐFI RADIO 8.05: Slágermúzeum. 8.53: Johann Strauss: A királyné csipkekendője ~ Nyitány. 9.03: Népi zene. 9.30: Mi van a varázsdohozban? 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55; Néhány perc tudomány. 12.00: La- lo: g-moll szimfónia. 12.30: A 04. 05. 07 jelenti. Balesetek, tüzesetek, bűnügyek. 13.03: Beethoven.» B-dúr trió. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 14.00: Kettőtől halig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Az OIRT Nemzetközi Gyermek- dalverseny díjnyertes alkotásán., 18.45: Föld és csillagok. 19.00: Az , U. Dózsa—Haladás bajnoki labda-; rúgó_mérkőzásről. 19.20 : Az Ének- v lő Ifjúsági KlSZ-táborábúl. 20.25: • Kis magyar néprajz. 20.33: Fél óra.} sanzon. 21.03: Az együttműködés áramkörei. 21.22: A Rádió Dalszínháza. Hl. MŰSOR 18.05: iskolarádió. 18.25: Magyar zeneszerzők. 18.55: Josef Hofmann zongorázik. 19.30: Szabó Gábor együttese játszik. 19.44: Külföldi tudósoké a szó. 19.5A; Ertescu: Oidipusz. Opera. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés,' hírek! 17.35: Hét közben. Szerkeszti: Nádor Tamás. 18.30: Dél-dunántúlt híradó. 18.45: Az Alexandrov- együttes lemezeiből. 19.00: Szerb-* horvát nyelvű műsor. Tambura- zene. A szocialista brigád naplójából. — Riportműsor. Hanglemez-, tárunk újdonságai. Hírek. 19.30» Német nyelvű műsor. Ifjúsági műsor. Hírek. Iskolák, diákok. IlL rész. Riport. Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.201 Iskolatévé. Kémia (középük. I. oszt.) 9.56: Német nyelv (középisk. I—II—m—IV. oszt.) 10.20: Delta. 10.45: Az utolsó paradicsom. Olasz dokumentum- film. 12.10: Játék a betűkkel. 16.03: Három srác a hadseregben. I. Tüzérek. 16.45: Hírek. 16.50: Nyugdíjasok műsora. 17.25: Reklámmü- . sor. 17.30: Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.10: MRT Közön ég- szolgálat. 19.15: Esti mese. 19.303 Tv-hiradó. 20.00: Kék fény. Riport- műsor. 21.00: A Budapesti Zenei Hetek nyitóhangversenye. 21.45: Menuhin Bartókról. (Színes). 22.25: Tv-híradó 3. Jó . H. MŰSOR ' - -A-Vf*-; - - V 20.00: Benedek Katalin: Alattunk: a város, színmű (14 éven felülieknek!) Közbeni kb. 21.00:- Tv-híradó a. jugoszláv tv 02.36: ökölvívás: Foreman—Clay*. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ. 18.30: Riporté 19.00: Szórakoztató zene. 19.20: Időszerű tudomány. 20.30: ^Édes irgalom. — Amerikai film. 22.30: Elő-v térben. 23.20; Sakk-kommentár, n. MŰSOR 20.30: Szabadegyetem. 21.15: Egy kamarazenei antológiából. 21.453 Tv-tárca. 22.10: Huszonnégy óra,1 MOZI ■mmí Szeptember 25. BONYHAD: Az Olsen banda hagy fogása (Dán film). ARTKTNO: Gyerekkocsi (Svéd film,) (18.) SZEKSZÁRD PANORÁMA: Ne hagyd magad, Pitkin! (Angol film.) SZEKSZÁRD NAGYVILÁG: Kari tariiia vétke. (Csehszlovák filing Késilabda NB I B Debreceni VSC—Sz. Bőrdíszmű 14:11 (6:4) Kosária