Tolna Megyei Népújság, 1974. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-01 / 204. szám

Számítógépek közlik az infarktus kockázatát ' A szívinfarktus, szélütés és érszűkület formájában jelent­kező érelmeszesedés korunk legsürgősebb megoldást igénylő orvosi problémái közé tartozik. Rovására írható a haláleseteknek több mint a fele és az idő előtti nyugdí­jaztatás eseteinek 40 százalé­ka. Oberwittler professzor, a münsteri Wilhelm-Universitát klinikájának vezető tanára, H. Schulte matematikussal kar­öltve, megvizsgálta a «kü­lönbségelemzésnek” nevezett eljárást, amelyhez nagy elekt­ronikus számítógép igénybevé­tele szükséges és célja az ér­elmeszesedés korai felismeré­se. A „különbségelemzés” erősen emlékeztet a feltételezett di­agnózis esetében alkalmazott eljárásra: a megvizsgált sze­mély ismertető jegyeit és tü­neteit összehasonlítják a kór­képek tapasztalati szimptómái- val. A betegről felvett látlele­tet összehasonlítják valamely ismert csoport adataival, s ab­ban a mértékben, amelyben a látlelet adatai a betáplált Szimptómákhoz hasonlítanak, megfelelő alapot szolgáltatnak a diagnózishoz. Ritkán lehet valamely cso­portot kizárólag egyetlen is­mertetőjel alapján elkülöníte­ni, minthogy a jegyek gyakori­ságának megoszlása keresztezi egymást. A különbségelemzés helyes­ségének ellenőrzésére, diszkri- minatíve összehasonlították egymással 335 „egészséges” férfi véradó csoportját a szív- infarktuson átesett 429 beteg csoportjával. A következő ér­téket adták meg: viszonyla­gos testsúly, szisztolés és di- asztolés vérnyomás, valamint napi cigarettafogyasztás. Az életkort nem vették figyelembe a vizsgálatnál, minthogy az előzetes kísérletek során' túl erős elválasztó tényezőnek bi­zonyult. Ezúttal azonban a vizsgálat feladata az ' volt, hogy próbára tegye a rizikóté­nyezők elválasztó képességét. A különbségelemzés azzal az eredménnyel járt, hogy a 335 „egészséges” közül 31 „veszélyeztetettnek” bizonyult Ezek tünetei egybeestek a Kutató tengeralattjáró " X Csendes-óceán meghatáro­zott térségében különleges, automatizált tengeralattjárót bocsátott a vízre egy szovjet expedíclós hajó, amely a víz felső rétegeit kutatja. A be­gyűjtött adatokat rádió továb­bítja a kutatóhajó fedélzetére, ahol elektronikus számítógép rendszerezi és dolgozza fel a mérési eredményeket. Az eddigi vizsgálódások so­rán megállapították, hogy h Csendes-óceán kutatott térsé­gében 1971. óta jelentősen meg­változtak a hidrológiai viszo­„Zenélő“ párna r Álmatlanság ellen — zené­lő” párnát alkalmaznak egy idő óta Szocsi szanatóriumai­ban. A berendezés nem egyéb, mint egy párnába szerelt, csen­des hangszóró, ami a szanató­rium magnóközpontjának „mű­sorát” sugározza. Altatóprog­ramját aszerint állítják össze, hogy a beteg idegzetét mi zsongítja a legjobban: levélsu- sogás, hullámok moraja, shalk, nyugtató muzsika váltakozik benne, ha kell, a pszichológus szavaival is. A „zenélő” párna segítségével máris sok beteget kigyógyítottak az álmatlanság­ból, a krónikus fejfájásból és más, idegi eredetű bajokból. i* 3 (APN-KS) nyok, többek között a felszín­re emelkedett a mélyben • ke­let felé haladó áramlat, amely növelte a víz sótartalmát. (APN—KS) Zöldbőrűek Az ember nem a dühtől zöl­dül el, hanem a pajzsmirigy egyik hormonjának, a tirozin- nak anyagcseréje során fellépő zavarok miatt. Ilyen esetekben bizonyos fenolok jönnek létre a szervezetben, amelyek az amiloiddal együtt előidézhetik, hogy a bőr, az ajak, sőt a, kö­tőhártya is zöldes színűvé vál­jék. szívinfarktust kiállott betege­kével. Az eredmények felül­vizsgálatánál kiderült, hogy a gyanúra okot adó jegyekkel rendelkező személyek kivá­lasztása helyes volt: a hagyo­mányos orvosi diagnózis alap­ján végrehajtott válogatás aligha járt yolna más ered­ménnyel. A különbségelemzés tehát fontos segítőtársnak bizonyult a „rizikótényezők” eseteinek kiválogatásánál. A megelőző gyógyászat feladata: idejében felismerni a veszélyeztetettség eseteit, s a felismerés ez eset­ben automata rendszer segítsé­gével történik, amivel kétség­kívül nöVélni lehet a megelő­ző vizsgálatok hatásfokát. Az orvos arra összpontosít­hatja a figyelmét, hogy a kü­lönbségelemzés - segítségével kiválasztott személyeket a megelőző rendszabályokról ho­zott végleges döntés előtt meg­vizsgálja .és ilyen módon el­lenőrizze az automatikus elemzés eredményeit. Az elvá­lasztó tényezők listáját a diag­nózis más ismertető jeleivel is kiegészítheti, s ezáltal még ja­víthatja a vizsgálat hatásfo­kát. Végül a különbségelem­zés alkalmazásával lehetsé­gessé válik, hogy nagy népes­ségcsoportokban előzetes vizs­gálatokat végezhessenek az in­fafktüsi>es£Styézj;étettsegről', nem túlságosan nágy szetnély- zet és anyagi ráfordítás^ segít­ségével. Tedd le a fegyvert I Szívesen hallgatják a gyerekek a tapasztalt idős vadász, Asír- baj elbeszélését, aki híres szirti sasát, Dzsambozt is magával i hozta, Ä Kirgiziában, az Iszik-Kul tő partján ■ található a kis Ottuk falu. A vadászmadár-idomítás „utolsó mohikánjai” élnek itt. A: köztársaságban itt van az egyetlen madáridomító iskola. Szirti sasokat, sólymokat és héjákat idomítanak vadászat­ra. A héja nyulat, fácánt, vad­kacsát zsákmányol. A sólyom elejti a vadlibát. A szirti sas pedig pusztítja a rókát, de ha Milyen színű az arany gyapjú Több tucat színben és szín- árnyalatban állítottak elő a szovjet tudósok asztrahánt: van aranyszínű és borostyán­árnyalatú, ezüstös és platina­színű, bronzszínű és óarany- árnyalatú , közöttük. Ismert a Guligaz (rózsaszín), az Urlik- gul (sárgabarack-színű), a Samcsirak-gül (gyertyaláng- , színű) prém. • A Szúr nevű asztrahán este, sötétedés után világít. A hold fényénél ezüs­tösnek látszik, a ’ tűzfény bí-’ borvörösre festi, villanylámpák megvilágításában pedig ara­nyos színárnyalatú. Az üzbég Szőrmeipari Múzeumban, ahol e kincseket kiállították, látható fehér asztrahán is. A fehér prémű juhfajta az állattenyész­tők munkájának legújabb eredménye. ]\em pusztulnak, ki a majmok Afrikai hamádril-páviánok- nak a Szovjetunió szubtrópusi vidékein való meghonosításá­val próbálkoztak a grúziai Szu- humiban. Egyes neves nyugati szakemberek szerint természe­tes viszonyok között a majmok bolygónkon már az évezred vé­gére kipusztulnának. A szovjet kutatók a majmolc új feltételekhez való alkalmaz­kodási képességének vizsgála­tát 'tűzték ki; célul. A rezervá­tumokban;’ három év' alatt egyetlen majom sem pusztult •eh Hamarosan:'Szocsi;: közelé­ben újabb, több ezer majmot befogadó védett terülétetléte­sítenék, így' a !grúziai' .tudósok szélésébb .bázison < folytathatják kutatásaikat-e . ■*, . , ; Lehetetlen Salvator Rosa nápolyi festő­költőnek négy törvényen kívüli gyermeke volt egy asszonytól, akit sohasem vett feleségül. Halátos ágyánál felkereste egy barátja és megpróbálta rá­beszélni a kései házasságra,-—Végül is miért nem veszed feleségül? — Már megbocsáss — vála­szolta elhaló hangon Rosa — hogyan vehetnék feleségül egy asszonyt négy törvénytelen gyerekkel? Á Marsabit óriásai Kenya fővárosától, Nairobi­tól 500 kilométerre északra emelkedik a Marsabit hegy­tömb. Csúcsait — a kialudt vulkán kúpjait — a szárazság­tól szenvedő Észak-Kenyában szokatlanul, erdők borítják, maguk a kráterek pedig festői tavacskákat rejtenek. A marsabiti oázis ritka vad­állatoknak nyújt menedéket, mindenekelőtt az elefántnak, s az észak-afrikai antilopnak. Ezért lett Marsabit Afrika egyik nevezetessége. A legöre­gebb elefántot, amely 1962-ben gusztult el, a lakosság Moha­mednek keresztelte. Két agya­ra összesen 116 kilogrammot nyomott Az állat pusztulása után az értékes elefántcsontot eladták, a most Chicagóban látható. Mohamed örököse Ahmed lett. Első fogai olyan nagyok voltak, hogy majdnem leér­tek a földig. Hamarosan azon­ban Ahmed is elpusztult, mi­után 65 évet élt. Két foga 140 kilogramm súlyú. A kenyai kormány elhatározta, hogy Ah­medet preparálják és a nem­zeti múzeumban kiállítják. Biztonságban a coboly Ä ^Szovjetunióban ».' jelenleg mintegy 200 000-coboly prémet gyűjtenek be, évente'. A. szibé­riai tajga e legdrágább .pré­mes állatának száma?ma már a XVII. század legjobb évei­nek szintjén mozog. Pedig nem is olyan régen, a század ele­jén, a szüntelen és néha ra­gadozó jellegű vadászat követ­keztében a coboly csaknem teljesen kipusztult. Bár a Szovjetunióban ko­losszális természetes készlete­ket vonnak be a gazdaság vér­keringésébe, sok területen a civilizáció által még teljesen érintetlen természet is megta­lálható. Nagy szerepet játsza­nak az állatvilág védelmében a rezervátumok. Az elsőt 1919­ben' a": Volga deltájában,' Ászt- rahánbari alapították, két évvel a szovjethatalom' győzelme után. A Szovjetunióban jelen­leg körülbelül 100 rezervátum működik, sok közülük — az altáji, a barguzini, a voronye­zsi, a kaukázusi — az egész világ szakemberei előtt ismert A Szovjetunióban a szigo­rúan átgondolt intézkedések tervszerű megvalósításával szá­mos, ritkává vált szárazföldi és tengeri állatfajt sikerült meg­óvni a kipusztulástól. Az or­szág partjait mosó vizekben ma például körülbelül 10 000 kalán- és több mint 400 med­vefóka él, pedig ezek is a tel­jes kiveszés határán voltait jól idomítják, megtámadja S farkast is. — A legnagyobb szirti sag komoly ellenfele a farkasnak — mondja Asirbaj Bejerma- nov, a legidősebb, 74 éves ma-' dáridomító. — Ilyen az én öt­éves Dzsanbozom is. Több mint 80 rókát és több farkast ejtett el. Asirbaj legkisebb fia,’ ä IS éves Kamcsibek a sólymokkal foglalkozik. Ez a madár nagy magasságból, zuhanó kőként csap le áldozatára. Kamcsibsií neveltje, a Drakon nevű só­lyom bajnokságot nyert. A tavaly ősszel rendezett vetél­kedőn nemcsak a legjobb ered­ményt érte el, de az ő röpte bizonyult a legszebbnek. A 14 éves Riszkulbek Sam- betovnak két nagyszerű szir­ti sasa van- Az iskolai órák' után felnyergeli lovát és a két madárral a távoli szakadékok­hoz indul vadászni. — Felnövekszik az új Va^ dásznemzedék — simogatja meg elégedetten szakállát Asir­baj apó, — ők lesznek a, ná hagyományaink őrzői. A ragadozómadarakkal tör­ténő vadászat az emberek ré­gi szenvedélye itt. A Kirgiz SZSZK kormánya az ősi'nem-' zeti hagyomány megőrzéséré az Iszik-Kul tó partján „Sze-' miz-Bel” elnevezéssel állami vadgazdaságot létesített. A 9f? ezer hektáron gazdag ragadó-’ zómadár- és apróvadállomány tenyészik. A védett terület alapszabálya: „Tedd le a fegy­vert, szállj a nyeregbe és' vj-' gyél magaddal a vadászat-' ra egy szirti sast!” * (APN — KS) ’ „Ántibébi cipő“ Á napjainkban divatos vas­tag talpú, magas sarkú cipők elváltozásokat idézhetnek- elő a medencecsontozatban, és sok esetben meghiúsítják a teherbe­esést. Erre a meggyőződésre jutott Hugh Johns, aki hang­súlyozta, hogy ez a veszély kü­lönösen a serdülő lányokat fe-’ nyegeti. j mnriii 1974, szeptember 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom