Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-08 / 184. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG mn Nő a kereslet a növényi olajok iránt Elegendő alapanyagot kap az ipái* Az év első hét hónapjában az elmúlt évinél 15 százalékkal több étolajat vásárolt a lakosság és csaknem egynegyedével több margarin fogyott. A növényolajipar szakemberei arra számítanak, hogy az év hátralévő részében tovább növekszik az érdeklődés a korAUGUSZTUS 8 CSÜTÖRTÖK Névnap: László A Nap kél 4,30 — nyugszik 19,09 órakor A Hold kél 20,48 — nyugszik 10,01 órakor — Jutalomul. Az elmúlt tanévben végzett jó mozgalmi munkájáért 20 úttörőt utaztatott NDK-beli testvérmegyénkbe, Karl-Marx-Stadt-ba a megyei úttörőelnökség. A pajtások tegnap délután indultak testvérmegyénkbe, ahol 20 napot töltenek. —■ Egyhetes továbbképzésen vesz részt több mint 100 úttörő rajvezető a KISZ Tolna megyei bizottságának Dombo- riban lévő Mátai Antal vezetőképző táborában. A fiatalok az 1974/75-ös iskolai év mozgalmi feladataival ismerkednek. — Ki mit tud klub Tolna megyéből. A televízió népszerű Ki mit tud klubjának következő adása a KISZ Tolna megyei bizottságának dombori vezetőképző táborából jelentkezik augusztus 16-án. A nyilvános felvételre 200 fiatalt várnak a megye különböző területeiről. — A második OTP-kivlteleZésű négylakásos társasház műszaki átadását tartották a hét elején Gyünkön, a Táncsics Mihály utcában, ahol az év folyamán még további két OTP-ház kivitelezését kezdik meg. A most átadott új épületbe tegnap Itóltöztek a boldog tulajdonosok. * — Szabók Szegeden. Az elmúlt hét végén 10 különbusz- szal közel 500 dolgozóját utaztatta a Szekszárdi Szabó Szövetkezet a szegedi szabadtéri játékokra. — Befejeződött a héten a megye földrajzi neveinek gyűjtése. A több tízezer név felülvizsgálatát egyetemi, főiskolai, tanárokból álló munkaközösség kezdte meg. ÍDÖJAltASJELENTÉS Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen futó záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb .nappali hőmérséklet 23—28 fok TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd,, Beloiannisz u. 2. Telefon:* 129—01, 125—61 Sportrovat: 128—-15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1, Telefon: 120-11, 120-10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárd, Postafiók 71. Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft flndéxsxá m; 25 069 _____ B onyhádi dolgozó nők társadalmi munkavállalása A mázai iskola nagytakarítása a hivatalsegéd betegsége miatt megakadt. Ezt látva a bonyhádi Ruházati Ktsz Klára Zetkin szocialista brigádjában lévő 14 dolgos kezű nő, augusztus 5-én délután, a rek- kenő hőség ellenére, 44 órás társadalmi munkával segített. Pár óra elteltével ragyogott utánuk minden, az ablakok, a falak és a parketta. A különböző lakhelyű asszonyok, akik közt csak egynek van iskolás gyereke, önzetlen munkára vállalkoztak. Hazaérve további vállalás várta őket, a nagymányoki nevelőotthonnak készítettek 17 kis nadrágot és inget, szintén társadalmi munkában, majd a hét végén 8 kisgyermeket látnak vendégül, 2—3—5 napfa. Jókedvvel végzett munkájukból az tükröződött,- hogy valóban megérdemlik a szocialista brigád címet. STRIGENS PÄLNS iskolaigazgató Telt ház az üdülőben Az igar-simontornyai Lenin Tsz siófoki üdülőjében június közepe óta telt ház van. Azóta általános iskolások zajától hangos az üdülő, és annak udVara, ahol sátrakban is táboroznak a fiatalok. Simon- tornyáról két csoport, a vaj- tai általános iskolából egy csoport, míg a parádi iskolából szintén egy csoport vette igénybe — minimális ellenszolgáltatásért — az üdülőt. Hétfőtől kezdve a termelőszövetkezeti tagok is üdülnek Siófokon. A termelőszövetkezet két autóbusza kora reggel szállítja dolgozóit Siófokra, ahonnan késő este indulnak vissza Simontornyára. Mivel a távolság Siófok és Simon- tornya között minimális, így a dolgozók naponta hazatérnek saját otthonukba. szerű táplálkozásnál nélkülözhetetlen termékek iránt és a növényi olajokból 20—30 százalékkal több fogy majd, mint 1973-ban. Erre annál is inkább lehetőség van, mert biztatóak a terméskilátások. Az üzemek várhatóan az elmúlt évinél több alapanyaghoz jutnak a következő hetekben, hónapokban. A vidékről érkezett jelentések szerint a káposztarepce — fontos ipari alapanyag — aratása jó ütemben halad. Az üzemek 4250 vagonnyi terményre számítanak, ebből háromezer vagonnyit már át is vettek a termelőktől. Az országban elsőként Szolnok megyében augusztus elején megkezdték az olajlen betakarítását. Az országos termés egyharmadát várják a feldolgozó üzemek erről a vidékről. Az összes, termés 1450 vagonra tehető, ez jobb eredmény az elmúlt évinél, s így a festékgyáraknak elegendő olaj alapanyagot biztosítanak majd. A gazdaságok ebben az évben 113 0Ó0 hektáron termesztenek napraforgót, ez a termőterület 10 százalékkal nagyobb az 1973. évinél Ea azonban nem tekinthető végleges adatnak, mert sajnos a2 ár- és a belvízkárok miatt a számítások szerint legalább ötezer hektár termése kiesett.' A mezőgazdasági nagyüzemekben azonban nagy területen korszerű technológiákat vezettek be az idén, s így remény van arra, hogy az olajipar a tavalyinál több napraforgóhoz jut. • , ZÁRÓRA A STRANDON A-Fotó: Szepesi Lovat loplak Nagydorogon A nagydorogi Uj Barázda Tsz központi majorjából vasárnapra virradó éjjel eddig ismeretlen tettesek két lovat loptak el. Az egyik: négyéves, törzskönyvezett, világos deres heréit; a másik: hároméves fekete kanca. A bűncselekmény idején mindkét állaton szíjból készült, új kötőfék volt. A termelőszövetkezet kára meghaladja az ötvenezer forintot. Közérdek, hogy aki az ellopott lovakról, vágy a tettesekről tájékoztatást nyújthat, késedelem nélkül értesítse a legközelebbi rendőri vagy tanácsi szervet. Új seprű „Szenzációs újítás: nem fogyaszt áramot, nem ég ki a vezeték, nem kell a porzsákot cserélni!" Baranyában felújítják a történelmi borvidékeket Baranya történelmi borvidékei „megértek” a teljes felújításra. Az ültetvényeknek ugyanis több mint a kétharmada negyedszázadnál idősebb már, és évről évre csökken a termőképességük. A szőlész-borász szakemberek most láttak hozzá az 1976— 1990 közötti telepítési program koncepciójának kialakításához, meghatározzák a feladatokat és felmérik a lehetőségeket. A tervezett rekonstrukció keretében — előreláthatóan —• mintegy hétezer hektár szőlő telepítésére kerül majd sor. Nagy munkát és nagy költséget jelent ez, hiszen körülbelül 35 millió szőlőoltványt'keír elültetni és csaknem másfél milliárd forintot igényel. A tizenöt éves program megvalósulásának eredményeként újjászületnek a baranyai — főként a Pécs környéki és villány-siklósi borvidékek, visz- szanyerik teljes termőképességüket. Augusztus 20. Az üzletek ünnepi nyitva tartása Az üzletek 1974. augusztus 20-i ünnepi nyitva tartását a 12/1970, (Vili. 30.) Bk. M. számú rendelet 5. §., illetve a 3/1971. (Vili. 17.) Bk. M. számú rendelet 2. §. (2) bekezdése alapján', a KPVDSZ Tolna megyei Bizottsága véleményének meghallgatása után az aíábbiak szerint állapítom meg: Augusztus 17. (szombat) Kiskereskedelmi és vendéglátóegységek hétköznapokon szokásos módon tartanak nyitva. Augusztus 18. (vasárnap) Kiskereskedelmi és vendéglátóegységek szombati nyitva tartás szerint üzemelnek. Augusztus 19. (hétfő) áthelyezett pihenőnap. Vasárnapi nyitva tartásra kijelölt boltok vasárnapi* vendéglátóegységek szombati nyitva tartós szerint üzemel nek. Augusztus 20. (kedd) Kiskereskedelmi egységek zárva, vendéglátóegységek vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek. Augusztus 21. (szerda) Kiskereskedelmi és vendéglátóegységek hétköznapi nyitva tartás szerint üzemelnek» Kottás István osztályvezető Csalónak bizonyult a képügynök Közérdekű felhívásban táé jékoztattuk tavaly nyáron olvasóinkat arról, hogy megyénIS keleti részét csakS járja: fia-» talasszony, aki boltban 12 forintért kapható képeket száa forintjával árusít. Az akkoí! még ismeretlen ügynök néhol az általa kitalált Vakok éá Bénák Szövetsége, másutt a Képzőművészeti Alap küldött teként mutatkozott be. Négy-- venkét embert sikerült ráJ szednie, így hozzávetőleg négyezer forintot keresnie, j A publikációnak köszönhet tőén a rendőrség a lakosság segítségével fogta el a tettesti Tóth Lászlóné (Sára Anna) 2Í éves pécsi (Bajcsy-Zsílinszk?! út 42.) lakos személyében! Tóthnénak korábban üzérkedésért, lopásért gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással! Tóth Lászlónét a Paksi Járásbíróság dr. Molnár István' tanácsa egyévi börtönre és a közügyektől egyévi eltiltásra ítélte. A Szekszárdi Megyei Bíróság jogerőre emelte a járásbíróság ítéletét; Tóth Lászlóné immár büntetését tölti. — „Georgíkon információ" címmel közleményeket továbbít a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési intézet^ azoknak a termelőszövetkeféteknek, amelyek igénybe veszik az intézet szaktanácsadó szólná* latát. A leautóbbi kiadványokban, ősz- szesen 16 témakörben, a mezőgazdasági termelés egy-egy ágazatának új termesztési módszereiről, technikai úfc dón sásairól adtak tájékoztató st J