Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-29 / 201. szám
r t l TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 29 CSÜTÖRTÖK Névnap: Erna A Nap kél 4,57 — nyugszik 18,32 órakor A Hold kél 16,40 — nyugszik 1,32 órakor , — TJj hely a gyorstisztítónak. Szekszárdon, a Hunyadi utcában megkezdték a Patyolat épülete hátoldalán azoknak az új helyiségeknek kialakítását, ahová a népszerű gyorstisztító részleg költözik rjaajd a közeljövőben, jobb, korszerűbb körülmények közé. Barátok, pályatársak; a táncművészet hívei kísérték utolsó útjára szerdán a farkasréti temetőben Rábai Miklós, Kossuth-díjast, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatóját. ’ — Munkásportré pályázatot hirdettek Szombathelyen, az $g4sz országra kiterjedő hatállyal. A Tolna megyei Képzőművészeti Stúdió tegnap Kiss, János, Gyénél Judit, Bertalan Sándor, Vass Imre, Héritész Gábor, Kovács Ferenc, Lippai Tamás és Farkas Pál összesen tizenöt alkotását indította útba. A beküldött alkotások zsűrizése után a kiállítás szeptember és október hónapban lesz nyitva Szombathelyen, a művelődési házban. ■ r — Kétnapos nemzetközi al- tnatermesztési tanácskozás kezdődött szerdán Nyíregyházán, amelyen mintegy 250 magyar, szovjet, csehszlovák, román, NDK- és NSZK-beli Szakember ismerkedik meg az almatermesztésben elért legújabb eredményekkel, tapasztalatokkal. ..... ^ •— Lengyel turisták balesete Budapesten, az I. kerület Hegyalja út és a Sánc utca kereszteződésében egy lengyel turistákat szállító autóbusz a közvilágítási Oszlopnak, majd az útk'orlátnak .ütközött. Az autóbusz utasai közül Kordel Teresa 41 éves lengyel állampolgár a helyszínen meghalt, Pandúr Erzsébet 17 éves idegenvezető, budapesti lakos életveszélyes,vaz autóbusz lengyel vezetője és nyolc turista súlyos, többen könnyű sérülést szenvedtek. . ii... 1 — Beborozva személyautót vezetett Sabján József 26 éves csornai (Petőfi utca 67.) lakos A Dombóvári Járásbíróság ezért 3000 forint pénzbüntetést szabott ki reá. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd# 3. Beloiannisz u. 2. Jjfi, ■ Telefon: 129—01, 123-61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120—10 ? Postafiók 71. Felelős kiadó: PETRUS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd# Telex: 13339 Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft ___ Indexszám; 25 069 ______ K itüntetések Sipter Gézának,' a Volán 11.' számú Vállalat főmérnökének a belügyminiszter a korszerű ipari tűzvédelem megszervezésében kifejtett értékes munkásságáért a Tűzrendészet! érem ezüst fokozatát adományozta. A kitüntetést tegnap nyújtotta át dr. Farkas Gyula tűzoltó alezredes, a Tolna megyei Tűzoltópararícsnokság vezetője. Právics György calmandi önkéntes tűzoltó századosinak a mezőgazdasági és a falusi tűzbiztonságért végzett sok éves hasznos tevékenységéért a belügyminiszter a Tűzrendészeti érem ezüst fokozatát adományozta. A kitüntetést tegnap nyújtotta' át Szimon János tűzoltó hadnagy, a Dombóvári Városi és Járási Tűzoltóparancsnokság vezetője. !, SZ Várható időjárás csütörtök estig: nyugaton erősen, keleten változóan felhős idő, sokfelé, főként a Dunántúlon esővel-, záporral, zivatarral. Többfelé élénk, időnként erős, a Dunántúlon északi, északnyugati, máshol keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: általában 17—22 fok között, délkeleten még 25 fok körül. .iVt.V • .A kivitelező figyelmessége Szekszárd új ékessége az Angyalszurdík Szekszárdon e héten nem éppen tipikus, de éppen ezért figyelemre méltó előzménnyel került sor egy műszaki átadásra. A kivitelező — a Sárköz- Völgységi Vízitársulat — már jó előre meghívta a környékbelieket, s munkatársaival megüzente: várja véleményüket. Az Angyalszurdík műszaki átadásáról van szó. Ez az aktus a megyeszékhely víz- és iszapelöntés-védelmi munkáiból az'előhegyi vízrendezés egyik igen fontos szakaszának befejezését jelenti. Az ünnepélyes eseményen ott volt dr. Nedók Pál, az MSZMP Szekszárd városi Bizottságának titkára, Gsászár József, Szekszárd város Tanácsának elnöke, a szekszárdi történelmi borvidék rekonstrukciós bizottságának elnöke, valamint számos más közéleti személyiség; ott volták a munkában részt v.evő szocialista brigádok vezetői is. Pataki László, a Sárköz- Völgységi Vízitársulat elnöke elmondotta, hogy az élvadult hegyoldal helyén 600 méter hosszú, 60 méter széles, 20 méter mély, részben zárt vízlevezető rendszer létesült. Uj híd ível a Mérey és a hozzá közel fekvő lakótelep között. Már sarjad a park füve, rövidesen játszótérrel gazdagodik a környék. Anélkül, hogy ez akár a minőség, akár a gyorsaság rovására ment volna, a beruházás csak 2,2 millió forintba került. Az, hogy a létesítmény határidőre, kifogástalanul készült el, azt bizonyítja, hogy az építőbrigádok eleget tettek kongresszusi felajánlásuknak. Császár József tanácselnök az új létesítménynek hármas jelentőségét ismertette. Szólott arról, mit jelent a szőlők védelme érdekében, mennyiben vet gátat az eróziónak, s menynyire szépíti a városképet. Kérte, hogy a választók már most ismertessék a további fejlesztésre vonatkozó javaslatai- kat. * A környékbeliek közül Bérezi Örs azt indítványozta, hogy a közelben építsenek még egy játszóteret, ahol a nagyobbacskák tölthetnék kellemesen idejüket. Mások kérték, hogy a tanács tegye ródlipálya építését lehetővé. Nedelkovics Istvánná többgyermekes édesanya ígérte meg, hogy segít ápolni, védeni a parkot. Császár József válaszában többek közötl megemlítette, hogy az ő véleménye szerint célszerű volna nyolc-tízéves fák, úgynevezett földlabdás telepítésével gyorsítani a park szépülését. Dr. Nedók Pál méltatta az építők érdemeit, örömmel köszöntötte a felszólalók érdeklődését és segítőkészségét. Nyomatékosan rámutatott arra; hogy nem egy, de minél több olyan műszaki átadásra volna szükség, ahová a kivitelező a jól végzett munka magabiztosságával hívja meg a vezetőket, a lakosságot. .....;.. Lakásátadás előtt A Körösi Csorna Sándor utcában 105 lakásos OTP társasház épül a Tolna megyei Balassa János Kórház-Rendelőintézet dolgozói részére. Az ötszintes, hét lépcsőházas épületet folyamatosan adják át az igénylőknek. Augusztus 12-én az első két lépcsőház 30 lakásának műszaki átadása történt meg. Az itt felmerülő apróbb műszaki hibák kijavítását a TOTÉV augusztus 28-ig vállalta elvégezni. A vállalás teljesült. Tegnap délelőtt megvolt az átadás. Kezdődhet a beköltözés, illetve a kulcsátadás. További harminc lakást adnak át még 1974. szeptember végéig. A.z utolsó lakásra várók pedig 1975 márciusában költözhetnek be új otthonaikba. _ < • I Áz OTP-társasházat 1973 márciusában kezdték el építeni. 1974. január 4-én á végleges lakáselosztás előtt lakógyűlést tartottak, amelyen je-i Csökkent a belvízveszély Tegnap reggel megérkezett a Repülőgépes Növényvédő Állomás őcsényi repülőterére a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság PZL—101 típusú repülőgépe. Küldésével a pécsi vízügyi igazgatóság adott értékes segítséget a Közép-dunántúli , Vízügyi Igazgatóság Feleségé! verte, s rendőrökre támadt Kiser Ferenc 27 éves ma- docsai (Kis utca 47.) lakos meglépett a munkából, s egy kollégájának születése napját ünnepelte a kocsmában. Dél tájban részegen keveredett haza, és különb szórakozás híján verni kezdte a feleségét, Az asszony segélykiáltásaira á közelben tartózkodó személyek értesítették a Paksi járási Rendőrkapitányságot Három rendőr robogott gépkocsival a helyszínre. Kiser előbb becsmérelte, majd megrúgta a rendőröket, sőt gépkocsijukat is megrongálta. Annyira hányta-vetette magát, hogy megvágta kezét az a rendőr őrmester, aki a nekivadult férfi zsebéből kivette a nyitott bicskát. Á Paksi Járásbíróság dr. Molnár István tanácsa Kiser Ferencet hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hathónapi börtönre ítelte. Az ítélet jogerős.'Kiser Ferenc megkezdte büntetése kitöltését, j, ... . ,w..—szekszárdi szakaszmérnökségének. Megfigyelő útjáról Goóts Kálmán, a szakaszmérnökség vezetője így. tájékoztatta la- • púnkat :. „1 ■’ ar A fTM — • őcsényből Szakályba; majd a Baranya csatorna fölött Sásdig repültünk, onnan , Nagykónyinál vettük szemügyre a Koppányi, ezt követően a Kapos és a Sió folyását követve szálltunk le Öcsény- ben. Körülbelül kétszáz kilo- - métert repültünk, átlagosan 150 méteres magasságban. Jól láthattuk, hogy a felső szakaszokon megindult az apadás, és hogy a vizek több helyütt gyorsan térnek vissza a zsilipeken medrükbe; Jelenleg hozzávetőleg 150 hektár áll belvíz alatt; a területből Csak elenyészően kevés a szántó. A Baranya csatorna apadását különösen örvendetes tényként üdvözölhetjük, hiszen ez a csatorna a felhő- szakadástól nagyon sújtott Komló és Tekeres környékéről vezeti a vizet Dombóvár felé. Délelőtt a város határában, valamint a Koppány torkolatánál dolgoztak munkásaink a töltés megtámasztásán. Légi útunk legfontosabb, megnyugtató következtetése, hogy megyénkben csökkent a belvízveszély. üj. len voltak a megyei kórház' szakmai, gazdasági és tömegszervezeti vezetői, és az OTP képviselője is. Ekkor jelölték ki azt az öttagú bizottságot, amely megállapodott abban; hogy a szétosztás előtt milyen szempontok alapján döntenek a beadott lakásigényekről, azaz az OTP-társasház lakásainak értékesítéséről. A lakásigénylők csak a megyei kór-’ ház-rendelőintézet dolgozóinak sorából kerülhettek ki, akiknél figyelembe vették azt is, egye-' dülállóak-e avagy családosak: A lakáselosztásnál különös gondot fordítottak azokra a családokra, ahol több gyérrnek van. De meghatározó tényező volt az igénylők szociális helyzete,’ valamint az is, hogy jelenleg milyenek a lakáskörülményeik, mennyi időt töltöttek a kórháznál.1 A lakásigénvlőli közút 53 dolgozót, elsősorban végzett ápolónőt juttattak lakáshoz,’ mert a kórháznak nagy szüksége van képesítéssel rendelke- ző ápolónőkre.’ t' Ä kórház dolgozói közül ä Tolna megyei Tanács lakásépítési alánjából 25-en kamatmentes kölcsönben részesültek ' Ä lakások' kétszobásak éá kétféle méretben készültek Hetvefi lakás 54,36 négyzetméter alapterületű, irányára 297 ezer forint. Harmincöt lakás 48,52 négyzetméteres, ára 254 ezer forint. A lakások befize-' tendő összege a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett árak 25 százaléka; 50—80 ezer forint körül van. ' Az épület alsó szintjén 2Ö garázs is helyet kapott. Ezeknek az árát — harmincezer forintot — egy összegben kell befizetniük az igénylőknek: ■J A lakótelep szennyvíz- éá villanyhálózata megépült. Befejezés előtt áll a vízhálózat építése is. saws*,. , Az elmúlt napok felhőszakadásai után szinte tültéskoronáig megduzzadt a Kapos vize. A néhány évvel ezelőtti szabályozás nagy haszna, hogy sehol sem lépett ki medréből, le tudja vezetni a nagy vízmennyiséget. . Fotó: Gotívald