Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-25 / 198. szám
5; "■ Gyimesi István élete és világa r — Pista bácsi, beszéljen a munkától, és a báráckfákfól. — Minden embert tud pótolni egy másik ember. Maga ha meghal, mint újságíró, lesz egy másik. Én, hogy eljöttem a tűzoltóságtól, lett helyettem más, no most kérem, én a barackfákkal harminckettőben kezdtem foglalkozni. Ehhez különösen nagy vonzalmam volt, szerettem mindig a Szőlőt, a mezei munkát, főleg a szőlőmunkát- szerettem, és hát azt mondják, értek is hozzá. Amikor nyugdíjba mentem, itt vafinak a szakkönyvek, ezeket mind beszereztem, elkezdtem facsemetézni, kevés volt a nyugdíjam nagyon: ötszázötven forinttal mentem el nyugdíjba. Na, aztán kérem, spekuláltam, hogy mit csináljak, ebből nem élek meg. Vállaltam szőlőt átajába, itt a Horváth Jóskáé mellett, az öreg Zsigmond ügyvédé volt, ezt vállaltam el, ezerhatszáz ölet. Aztán kérem szépen, dolgoztunk. Akkor még a feleségem is dolgozott, spekuláltam, ez a föld, itt van a tanya előtt, mindig kukorica, krumpli szokott itt lenni, mondok a feleségemnek: te, én ebből egy darabot elfoglalok, csinálok facsemetéket, barackfacsemetéket. Kérem, az aljában foglaltam el egy olyan ötven, hatvan, nyolcvan ölet, tudja fene, aztán beültettem keserű piandulá- val, majd rá egy évre beszemeztem, szóval a következő évben kezdtem a csemetéket eladni, utóbb annyira megismertek, mert nem csaptam be a gazdákat. — Magát becsapták? — Engem rengetegen, rengetegen, rengetegen. ;— Hagyta magát? — Én mindenkiről azt hittem, az is olyan ember mint én. Úgyhogy énnekem készpénzem nincsen, takarék- betétem nincsen. De az élet jobb most, mint a múltban. A fiataloknak. Hát azt nem lehet említeni, hogy a mostani fiataloknak, a mi fiatalságunkhoz mérten milyen a különbség. — Kik vannak maga előtt? — Az unokák. Kettő. Na most kérem, hadd mondjam sorba, fiam bevonult ötvenkettőben, ötvennégyben leszerelt, akkor már megismerkedett Hevesen, Heves megyében, az unoka- testvérem férjének az öccsének a lányával. Szolnokon volt a fiam katona, mint esztergályos, rézöntő és sofőr vonult be oda. Szolnokon mindjárt az ezredparancsnoknak lett a sofőrje, már a papírok előre oda mentek, hogy majd ez vonul be most, fölhívták a figyelmét. Tehát az ezredparancsnoknak lett a sofőrje és egyben műhelyfőnök, úgyhogy ö nem gyakorlatozott, a légvédelmi tüzérekhez vonult, de hát ő nem foglalkozott azzal, ő a műhelyben, meg az ezredparancsnokot vitte a kocsival. Ebből ennyi elég. ötvennégyben november ötödikén leszerelt, akkor már Szolnokról oda-odajárt Hevesre, a nagynéniéhez. Ott volt két lány. A sógorom két öccsének volt egy-egy süldő lánya, ezek fogták is egy kicsit, természetes, mint a lányok. Meg hát a nagynénje is nagyon szerette volna, hogy egyik lányát hozza el Szekszárdra, na most, amikor leszerelt a gyerek, hazajött, levelezett a lányokkal, mind a kettővel, és mind a két lány írt neki, ő meg mindegyiknek. Hát aztán egyszer mondom a gyereknek, ötvenöt nyarán, igen ötvenöt nyarán, mert el is ment többször, kevés a pénzem fiam, nem bírom én ezt, hogy te mindig százakat költő el Hevesre, az ősszel meg fogsz nősülni, megértetted? Jól van apikám, aszongya, megnősülök. Olyan a fiam, hogy ő nekem még soha nem mondott ellent semmiben, annyira szófogadó velem, hogy ha én azt mondom, hogy ez fekete, ha fehér is, ő azt mondja fekete. És én ezt akarom is míg élek, hogy igenis én parancsolok, én dirigálok, nemhogy az ő gazdaságukba, gazdálkodásukba, vitelükbe, de abba is sokszor beleszólok, hát fiam, ne így, hanem ezt így jobb volna csinálni. Megnősült a gyerek ötvenötben, november ötödikén, akkor ötven- hét június 18-án született az első unokám, a Zoli gyerek, az most tizenhét éves múlt június 18-án, a palánki mezőgazdasági szakiskola gépészeti részének hallgatója. Hetvenegyben pedig született a második unoka, egy kislány. Egy kis vacak, egy kis minden, az a világ egere a büdös. Borzasztóan szeretjük, ó, azt mondja tegnap is... — Pista bácsi, említette, hogy irodán is dolgozott. — A tűzoltóságnál, a tűzoltóság kötelékében újság, újságszerkesztő, sőt parancsnok is voltam, a szekszárdi tűzoltóság vezetője. Szakasz, nem törzsőrmester voltam, amikor leszereltem, de szakaszvezető voltam, mint parancsnok. — Tűzoltóknál melyik a legnagyobb rang Pista bácsi? Van tűzoltó tábornok is? — Van, van. Tűzoltó vezérőrnagy, tűzoltó vezéralezredes, minden, hogyne. Sima tűzoltó, akkor őrvezető... — Babits Mihály neve mit mond magának? — Babits Mihály neve kérem. Én nem ismertem, nem ismertem. — Pista bácsi. Tud verset? — Hát a vén isten tudja. Azelőtt tudtam, de én most már nem tudok verselni. Hm. Hm. Emelkedik már a nap a hegy fölé, kelj föl nyoszolyádból özvegy Pókainé, fölkel és kitekint tenger nép az utcán, szentpáli csatából jő Báthori István. — Kinek a verséből idézte Pista bácsi? — Erre már nem emlékszem ■— Pista bácsi, a szép asszonyokról mi jut eszébe hetvenéves korában? — Az jut eszembe kérem, ha az isten elveszi a tehetséget, venné el a kívánságot is. *— Pista bácsi, gazdag ember maga? — Nem parancsol nekem senki, egyelőre, azt teszem, amit akarok, azt eszek amit akarok, meg ami van. Akkor kelek, akkor fekszek, amikor akarok, nékem nincsen tőkepénzem, mert én azt nem gyűjtöm — Pista bácsi, mit mulasztott el az életben? — Egy volt, kérem. Azt mondja nekem egy főmérnök: István, gyüjjön el velem ki Detroitba, a Ford autógyárba, garantálom, hogy egy év múlva magának saját autója lesz, maga olyan ember lesz, aki azt is elfelejti, hogy valamikor Magyarországon volt, olyan boldog ember lesz, olyant csinálok magából. — Még mindig bánja? r — Most már nem Azért kérem, meri a fiamnak kint van egy barátja, Balogh Laci. Itt volt Szekszárdon, a fiamnak nagyon jó barátja volt. És kérem szépen, leveleztek is egy darabig, talán egyszer-kétszer, aztán egyszer megjött ez a Laci gyerek, meglátogatni bennünket, nagyon szerettük ezt a gyereket.' Oszt fölhívtam ide a tanyára, mondok neki: Te fiam, te kimentéi oda, háú hogy érzed magad. Aszongya: Pista bátyám, megvan mindenem, meg van egy kis házam, egy autóm, ennyit keresek, ennyi dollárt, van két fiam, meg békesség van a feleségemmel. Hát mondok, nézd fiam, hát barátaid? Aszongya: ott barátokról nem lehet beszélni.1 Ott nem úgy van, mint itt. De hát te azt mondod, ennyit keresel. De hát aszongya, ott nem tudom, hét dollár egy hétdecis üveg bor, aszonta akkor. Mondok nézd, Laci, az én fiamnak is meg lehetne a háza, ha akarta volna, megvan az autója, megvan az egy családja, mert akkor még egy volt neki,’ meg itt vagyunk mi, a szülei, itt vannak az ismerősei mind, itt van a sok barátja neki, akkor jön ki a tanyához mulatni, vagy szórakozni, amikor neki tetszik. Hát aszongya, ez ott nincs. Semmi. Oszt kigyüttek a könnyei, mert mondja, nekem Pista bátyám, ott senkim sincs, ott csak hajsza, hajsza, ott a nyolc órát megállás nélkül végig kell dolgozni, teljesen, addig ott se étel, se ital, se beszélgetés barátokkal, meg barát nincs is. Aszongya, ott nem úgy van,’ hogy az ember átmegy a szomszédba a barátomhoz. Vagy fogok egy csibét az udvaron, oszt levágom, azt mondja, olyan nincs ott. Hát mondok, nem bánod, hogy kimentéi? Nagyon bánom aszongya, de most már nem lehet yisz^ szatáncolni. i — Látta a pincét, a tanyát Hl — Adtam neki egy üveg bort, nd fiam, vidd el, otthun tedd az asztalodra és idd meg, s jusson eszedbe, hogy ez innen van. Az úgy sírt, az a gyerekj hogy csuda. — Pista bácsi, ismeri a város, a megye vezetőit? — Ismerem. Ä Császár a tanácselnök,1 a Szabópál Antal a megyei tanács el-; nőke. — Személyesen is ismeri őket3 •— Persze. r- Pista bácsi, meddig szeretne élni? — Még húsz évem visszavan. De nem ám betegen, vagy nyomorékon, Ilyen egészségben. V. P. Sz. Következik az alsó tagozat Jól halad az általános iskolák körzetesítése A negyedik ötéves tervhez kapcsolódóan 1971. április 6-án készült el Tolna megye általános iskoláinak körzetesítési terve. Ez az összevont — tehát osztatlan és részben osztott — felső tagozatos osztályok körzetesítését irányozta elő. Az igazsághoz tartozik, hogy akkoriban sokan kissé túlzottnak tartották a célkitűzést. A gyakorlat azonban megmutatta, hogy az eredeti elképzeléseket meg lehet valósítani, sőt nem múlt el olyan esztendő, amelyben ne teljesítették volna túl a körzetesítési tervet. Idén lényegében megszűnnek az összevont felső tagozatos osztályok. Szeptembertől a tabódi gyerekek Bony- hádra, a váraljaiak Nagymá- nyokra, a lápafőiek és váron- giak Szakosra, a medinaiak és kajmádiak Szedresre, a sárpilisiek Decsre, a varsádiak pedig Gyönkre járnak a körzeti iskolákba. Valószínűleg megvalósul a pusztahencseiek Nagydorogra történő bekörzetesítése is. Az oktatás korszerűsítésének, az optimális személyi és tárgyi feltételek mígteremtésének folyamata azonban korántsem zárul le. Nemcsak az oktatás1974, augusztus 25. üggyel foglalkozó szakemberek, hanem — egy-egy kivételes esettől eltekintve — a szülők is látják a körzetesítés folytatásának szükségességét Emellett szólnak a körzeti iskolákba járó felső tagozatosoknál tapasztalható kedvező változások is. Korábban szinte agitálni kellett a szülőket, hogy gyermekeiket engedjék a körzeti iskolába járni, mostanában viszont az a jellemző, hogy ők maguk kérik a körzetesítés mielőbbi megvalósítását. A következő — az ötödik — ötéves tervben elsősorban a még meglévő ösz- szevont alsó tagozatos osztályokat szüntetik meg, de sor kerül számos olyan ma még osztott általános iskolára isj amelyben alacsony a tanulók létszáma, vagy a létszám csökkenő tendenciát mutat. Az olyannyira fontos szakos ellátottságot — azt, hogy minden osztályban minden tantárgyat a megfelelő képesítéssel rendelkező pedagógus oktasson — csak ott lehet maradéktalanul megvalósítani, ahol legalább két párhuzamos osztály található. A gyerekeknek a körzeti iskolába törtéhő szállításáról elsősorban a Volán gondoskodik. Mint a megyei tanács művelődésügyi osztályán megtudtuk, a közlekedési válallatot elismerés illeti, mivel mind a mennyiségi, mind a minőségi követelményeket messzemenően igyekszik'kielégíteni, ----— T ájkép Párát izzad a tükörsima víz. Szúnyog-glória kering az emberek feje körül, vadkacsa rebben: — Téged még nem lőttek le? 1 — jegyzi meg valaki. A nap széttépi a szürkület fátylát. Kismotor szalad a töltésen. Rajta korosabb ember, felszerelés, plusz kisszék. Lustán indul a csónak. Belőle csobbanva száll a horog. Szerencsére vár a horgász. Szerencsétlenség vár a halakra. A bokorból Szúnyograj támad és kis fehérmellényű menyét halk zörejjel és kíváqcsi tekintettel méregeti a mozdulatlan embert és csomagját. Mintha gondolkodna: átszaladjon-e vagy inkább maradjon. Háromszor, les ki a bokorból, aztán eltűnik. Az ember a bokrot kémleli. A menyét sehol. Helyette egy patkány mosakszik. Farkára és két hátsó lábára támaszkodva rendezgeti ázott bundáját. Nádiveréb tornászik . . . Gágogó libacsapat szalad a vízre. Fütty és hessegetés. A libák mintha értenék: rájuk itt most semmi szükség, visszafordulnak és a sekély vízben úszkálnak. A fűzfák mozdulatlan tükörképükben gyönyörködnek. A tükörkép hirtelen darabokra törik — süllő vagy balin csobban a kishalak közé. A part csendes, a mélyben folyik a küzdelem a létért Kolomphang közeledik. Nyomában a csorda. A marhák rábámulnak a legelőn parkoló gépkocsikra. Némelyek közelről szemlélik a gépkocsikat, megszagolják a visszapillantó tükröket. Egyikük nekitámaszkodik a Skodának és vakarni kezdi az oldalát. A Skoda rugói megremegnek és átveszik a va- karódzás ütemét. — Hé, te! — kiált kétségbeesetten a Skoda gazdája, de a marha csak a kutya nyelvét érti. A csorda átvonul a legelőn. Bele a vízbe. Zubogva gázolják a vizet. A mélyvízbe érve csak marhafejeket látni. Két bozontos kutya csahol a vízben, a csordás meg a partról hajtja kifelé a teheneket. — Nézd a kutyát! Belegabalyodott a horogzsinórba! A kutya áll a zsinórba gaba- lyodva, társa pedig lihegve szemléli a kibogozást. A tehenek kizubognak a víz- bőL — Most majd jönnek a törpék! * A törpék nem jönnek. Helyettük egy koca bandukol a partra. Az iszapban helyet túr magának és szuszogva belefejkszik a pocsolyába. Száz méterre 1« elhal latszik a szú« szogá&a. A szúnyogok lassan visszavo-j nulnak. Nekik már melegük van. Az emberek is félmeztelenre vetkőznek, törölgetik- izzadó homlokukat. Csend van. Pihen az autócsorda, pihen a tehéncsorda, iszapba túrja magát most egy egész konda. Nagyokat loccsan a víz. A rablóhalak nem pihennek. Ülnek az emberek, mintha belenőttek volna a természetbe. Mindent megszemlélnek: gyíkokat, csigákat, lehulló leveleket, siklókat, békákat, patkányokat, menyeteket, kutyákat, libákat... A vízparton ünnepéinek. Együtt minden élőlénnyeL Tekintetükkel simogatják a vizet, a fákat, a bokrokat, a nádast. ■ Magasan áll már a nap. A halak még mindig nem kapnak. Az öreg horgász előveszi a furulyáját. — Ez használni szokott! — mondja és fújni kezdi: „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék...” Fadd, augusztus 19. SZÁL AI JÁNOS ünnepkor