Tolna Megyei Népújság, 1974. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-01 / 178. szám

f ♦ •Vilid ?*<5t£fíRKt©3yeS0TJSÍjflÍ! TOLNA CSÜTÖRTÖK 1974 Gug. 1. XXiV. évf, 173, szám. ARAI j 0,90 Fi **> Telefonközpontok Szekszárdié) Megkezdődött az új profil kialakítása a BHG Kapcsológép Gyárában * ifii íi >üii Koszontiuk Sierra Leone állásiét Hazánkba látogat az afrikai Sierra Leone-i államfő, dr. Siaka Stevens köztársasági elnök, hogy viszonozza Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének tavaly őszi hivatalos látogatását. Sze­mélyében a mai Afrika egyik leg­érdekesebb személyiségét látjuk vendégül, aki határozott belpoli­tikájával és haladó, el nem köte­lezett külpolitikájával mindinkább felkeltette a világ közvéleményé­nek érdeklődését és a felszaba­dulásért, a gazdaság megerő­södésért küzdő afrikai népek el­ismerését $ * Losonczi Pál tavalyi látogatása alkalmából a Sierra Leone-i saj­tó méltatta annak jelentőségét hogy ő az első államfő, aki or­szágukba látogat A magyar ál­lamfőt és kíséretet a Sierra Leone-i nép mindenütt nagy lel­kesedéssel fogadta. A tárgyalá­sokon megállapították, hogy a két ország mélységesen egyetért oz ENSZ alapokmányának ren­delkezéseivel, a béke és bizton­ság ügyének támogatásával, a gyarmati rendszer, a fajüldözés maradványainak felszámolásával. A két ország kapcsolatai az el­múlt évek során a kölcsönös ér- lamfőt és kíséretét a Sierra Leone exportjának 65 százalékát az ott bányászott gyémánt jelen­ti, további tíz százalékát a vas­érc, és bíznak a molibdén- .pla­tina -és krómércbányák feltárá­sában.) A bányászatban dr. Siaka Stevens határozottan, álla­mi közbeavatkozással serkenti a fejlődést. Most Magyarország és Sierra Leone gazdasági kapcso­latainak erősödésére számítha­tunk. Semmi kétségünk, hogy kedves vendégünk látogatása megerősíti a tavaly kialakult személyes-kap­csolatot hazánk vezető politiku­saival. Dr. Siaka Stevens, aki él­vezi az afrikai, harmadik világ­hoz tartozó országok bizalmát és megbecsülését, s aki a világ nagy nemzetközi kérdéseiben a miénkhez oly közeli nézeteket váll — maga mondta egy nyi­latkozatában, hogy külpolitikájá­nak alapja: nyitás mindenfelé. Magyarország népe hasonló­képpen — nyitott szívvel, barát­sággal köszönti 1 magas rangú vendégét (KS) . Egy hónap óta a szekszárdi vállalatok között már nem szerepel a vasipari vállalat. A megye egyik jelentős üzemé­nek több gyáregységét szövet­kezethez, illetve tanácsi válla­latokhoz csatolták, a központi üzemből, valamint a dunaföld- vári gyáregységből megalakult . a BHG Kapcsológép Gyára. A vállalat a következő évek­ben a hazai híradástechnikai ipar rekonstrukciójában vesz részt. Uj profilja a- telefon- központok alkotóelemét képező kapcsológép lesz, amelyekből a szekszárdi gyárban három tí­pust, a szovjet, a hazai és a svéd tervek alapján készült berendezéseket gyártanak. Ké­szítenek még alközponti ke­zelőkészülékeket, interurbán- berendezéseket, valamint a telefonközpontokban használa­tos számlálókat. Itt fogják a berendezéseknek a lakatos fi­nommechanikai, felületkikészí­tő és hőkezelő technológiát igénylő munkáit is elvégezni. A következő évben a jelen­leg még olajkályhát gyártó szalagokon megkezdik a szov­jet típusú kapcsológépek alkat­részeinek gyártását, szerelését, s ezekből a berendezésekből 1975-ben már hatezret készíte­nek. Ezzel egy időben a ma­gyar tervezők által kialakított Crosbaar típusú kapcsológépek A 30—32 fokos kánikulai forróságban végre felszáradt a gabona, az arató-cséplő gépek az ország egész területén min­den időt kihasználva működ­nek. összesen mintegy 13 000 kombájn dolgozik. Az aratás műszaki előkészü­letei idén jól sikerültek, a gé­pek megfelelően felkészítve várták a csúcsszezont. A MEZŐGÉP Tröszt vállalatainál összesen 971 kombájnt szerel­tek össze, ezeket a gépeket a szovjet és az NDK-beli mező- gazdasági gépgyárakban készí­tették, s az aratásra érkeztek be az országba. Ezzel párhu­zamosan megfelelő számú cse­redarabot és alkatrészt bizto­sítottak a régi kombájnok ki­javításához, s stratra kész álla­potba hozásához. A gyomosodások miatt kü­lönösen ügyelniük kell a kom- bájnosoknak a helyes gépbe­állításra. A korábbi esőzések nyomán ugyanis a gabonatáb­lákon megerősödtek a gyom­növények, ezek erős szárú rost­jai feltekerednek az aratóbe­rendezés dobtengelyeire és gyakran előfordul, hogy ten­gelytörés miatt le kell állíta­ni a berendezéseket. A MEZŐGÉP Tröszt szerelői 300 szervizgépkocsival járják a határt, s éjjel-nappal ügyele­tük sorén kívül felveszi a. gyártásét és szerelését honosít­ják meg, melyből jövőre tíz­ezer darabot készítenek el. Ezeken túlmenően a budapesti törzsgyárral kooperálva előál­lítanak különféle alkatrészeket. A gyár dunaföldvári üzemé­ben pedig főleg lakatosmunkát végeznek, melynek során a Szekszárdon gyártott berende­zések kereteit készítik. Ezekben a hónapokban a Szekszárdi Vasipari Vállalat utódjánál a régi ütemben fo­lyik az olajkályhák gyártása. Ezzel párhuzamosan a szer­számüzemben már készítik a szekszárdi és a budapesti gyár részére a termeléshez szüksé­gek szerszámokat, készülékeket. Az itteni műszaki gárda be­kapcsolódott a pesti gyár mű­szaki részlegének munkájába, s közösen oldják meg, a hír­adástechnikai ipar rekonstruk­ciójának megfelelően, az új feladatokat.- A gyár végleges kialakulása 1977-ben fejeződik be. Ekkor­ra a jelenlegi munkáslétszám kétszeresére nő. Ennek érde­kében konkrét megállapodások születtek az 505-ös szakmun­kásképző intézettel, valamint a Rózsa Ferenc Szakközépiskolá­val, ahol szakembereket ké­peznek ki, akik az új profil tá­masztotta feladatokat oldják meg. ' V kombájnok kijavítására szóló megrendeléseket. Az elmúlt tíz napban 250 esetben végez­tek javítást arató-cséplő gépe­ken, összesen kétezer szerelő­órát dolgoztak a hibás gépré­szek felújításán. Az aratás eddig eltelt idő­szakában 1000 esetben dolgoz­tak a szerelők különböző be­rendezések kiigazításán, a leg­több munkát a kombájnok ad­ták. Sorrendben ezután a trak­torok következnek, eddig 94 vontatót javítottak meg. Mo­torhibák elhárítására 32 eset­ben szálltak ki. A javítási megrendeléseknél jó gyakorlat alakult ki; sok esetben a termelők nem vár­ják meg, hogy a helyszníre ki­jöjjön a szervizgépkocsi a hi­ba felderítésére, hanem a hely­színen a gazdaság szakemberei állapítják meg, mi okozta a gép leállását, és megrendelé­süket ennek megfelelően tele­fonon közlik a közeli teleppel, ahonnan az alkatrészt nyom­ban elküldik. Más esetben a hibás alkatrészt kijavításra küldik be a vállalat központi telepére. Az aratási főszezon­ban még komplett motorcseré­re is volt példa, ami azt iga­zolja, hogy az aratási javító- szolgálat maximálisan eleget tesz kötelezettségeinek és a helyzet magaslatán áli. Általá­Az új gyár a jelenleginél lé­nyegesen nagyobb területen is fog termelni. Jelenleg a beru­házási programot készítik, ez augusztus végére lesz kész, s az ősz folyamán az Állami Tervbizottság a hazai híradás- technikai ipar rekonstrukció­jának keretén belül hagyja jó­vá. A szekszárdi új üzemcsar­nokot a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat szakemberei tervezik, s a kiviteli munká­kat az elképzelések szerint a Tolna megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói végzik. Jelenleg folyamatban van a meglévő szerelőcsarnokok át­alakítása. Az egyik részben, ahol a, közelmúltban még olaj­kályhákat gyártottak, hungaro­cellel burkolják a falakat, s szerelik azokat a fényesőarmá­A Pravda genfi tudósítói á lap szerdai számában nagyobb terjedelmű kommentárban elemzik azokat az eredménye­ban azonban nagyobb hibák sorozatban eddig nem adódtak az aratásnál, a gépek felkészí­tése ugyanis jól sikerült, főleg azért, mert az aratást megelő­ző műszaki szemléken minden gazdaság gondosan megvizsgál­ta a kombájnokat, traktorokat és más berendezéseket. A.vidékről érkező jelentések szerint a MEZŐGÉP Tröszt vállalatai esetenként még olyan javítási munkákra is vállal­koznak, amelyek egyéb javító- szolgálat hatáskörébe tartoz­nak, előfordult már, hogy el­fekvő készletekből javítottak ki olyan szállítóberendezést, amelynek gyártásával, javítá­sával a hazai mezőgépipar nam is foglalkozik. (MTI) Gyula] on is befejezték az aratást Szerdán a kora délutáni órákban befejezték az aratást a gyulaji Uj Barázda Termelő- szövetkezet 908 hektárén. 734 hektárról 43,6 mázsás átlag­terméssel búzát, 134 hektárról 50 mázsa 38 kilogrammos át­laggal árpát takarítottak be. túrákat, melyek a precíziós sze­relési munkához szükséges fényt biztosítják. A Szekszárdi Vasipari Vál­lalat az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment ke­resztül. Megvalósították az olajkályhák nagyüzemi gyártá­sát. A kialakított gyártási rend­szerek továbbfejlesztése, módo­sítása során lehetővé válik, hogy a megyeszékhelyen nagy pontosságú munkát igénylő híradástechnikai berendezése­ket készítsenek. Ily módon Szekszárdon kialakul a hazat híradástechnikai ipar egyik je­lentős bázisa. Ez beleillik a megye iparfejlesztési koncep­ciójába, s egyben elősegíti a Posta távbeszélő-hálózatának teljes újjáalakítását két, amelyeket a biztonsági értekezlet nyári ciklusában si­került elérni. Mindenekelőtt megállapít­ják, hogy sikerült megoldani az értekezlet egyik legfonto­sabb kérdését: kidolgozni a kultúra, az oktatás, a tájékoz­tatás és a kapcsolatok, illetve az érintkezések területén meg­valósuló együttműködés elvi alapjait. A koordinációs bi­zottság egész komplexumában jóváhagyta azt a megállapo­dást, amely szerint az említett területen kifejtett együttmű­ködés során maradéktalanul be kell tartani az államközi kapcsolatokat szabályozó elve­ket, köztük a szuverén egyen­jogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás elveit. Az első számú munkabizott­ság — minő a Pravda rámu­tat — továbblépett az emberi jogok és az alapvető szabad­ságjogok elvének megszövege­zésében is, s összeegyeztették a hadgyakorlatokra meghívott megfigyelők cseréjéből szóló szövegrészt is. A gazdasági, a tudományos, a műszaki és a környezetvédelmi, együttmű­ködés kérdéseivel foglalkozó bizottság munkája is közel ke­rült a befejezéshez. A hármas számú bizottság­ban kidolgozták a tételeket a tudományos együttműködésről, a kölcsönös érdeklődésre szá- fnot tartó kérdésekkel foglal­kozó tudományos fórumok megszervezéséről. Közelebb jutottak az ■ álláspontok az adatszolgáltatásban való jobb együttműködés kérdéseiben is. Kezd végleges formát ölte­ni a záróokmányok tervezete. — állapították meg a Pravda tudósítói. _ ____, A z aratás legforróbb napjai Síi —■ A Pray da a biztonsági értekezlet munkájáról /

Next

/
Oldalképek
Tartalom