Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-02 / 152. szám
A PaifiiS es a televízió műsora KOSSUTH RADIO Ez év tavaszán az eddigi évektől eltérően, viszonylag nagy károkat okoztak több helyen a kukorica-vetésterületeken a fácánok és vetési varjak. Ennek következtében a mezőgazdászok és vadgazdák között vadkárral kapcsolatos viták alakultak ki. Jelen esetben nem a vadkár jogi kérdéseiről, csupán a bekövetkezett fácánkárokkal kapcsolatos vizsgálatainkról kívánok szót ejteni. [ Először — nagyon röviden — a mezőgazdaság jelenlegi helyzetével kezdem, mely néhány éve alapvető strukturális változáson ment, illetve még ma is megy át. A táblásítás, a monokultúrás termesztési rendszerek megváltoztatták a mezőgazdasági terület kénét. Az út menti fasorok, erdőfoltok gátolják a mezőgazdasági termelést, ezért azokat sok helyen kivágták. Megyénkben vannak ol 'an ha+~ '■'' :s'_ 500—1003 ha-on folyik monokultúrás gazdálkodás, valamely termesztési rendszerben. Ezzel a változással együtt járt a gazdálkodás maximális gépesítése és kemizáláaa, melynek következményeként a gyomflóra és rovarfauna sok helyütt teljesen elszegényedett. Ezzel egyidejűleg a vadgazdálkodás terén is történtek változások. Valamennyi vadfaj, de különösen a fácánállomány növekedett az utóbbi években. Jelenleg már arra a szintre fejlődött az állomány, melyet 1977. évre terveztek elérni megyénk vadászterületein. Ezt a nagy mértékű növekedést részben a mesterséges fácántenyésztés eredményének, az utóbbi néhány enyhe télnek, a vadgazdálkodás színvonala emelkedésének (dú- vadmentesség, tojásmentáe, vérfrissítés stb.), valamint az állomány számára kedvező környezeti viszonyoknak tudhatjuk be. Jelenleg — a tavaszi vad- létszámbecslés eredménye szerint — megyénk vadásztársaságainak területén mintegy 80 —85 ezer darab fácán található. Ez a szám, illetve a fá- cánsűrűség más megyékhez viszonyítva nem mondható túlzottnak. Mégis, ez évben egyes területeken súlyos kártételekről hallottunk és győződhettünk meg. Felmerül tehát a kérdés, mi az oka annat. hogy idén ez az állomány is ilyen károkat okozott? Fentebb szóltam arról, hogy a monokultúrás gazdálkodás eredményeként egyes határrészeken óriási táblákon csak kukoricát, csak napraforgót, csak lucernát, illetve gabonát termelnek. Tavasszal, április és május hónapokban a gabonán kívül alig van olyan terület, ahol az éppen ebben az időben párzó és fészkelő fácán búvóhelyet, menedéket, élelmet találna. Kénytelen tehát az elmunkált területekről a számára kedvező, jó védettséget és táplálékot biztosító kultúrákba húzódni, ahol azután előfordul, hogy szinte baromfiudvart meghazudtoló sűrűséggel található meg. Ilyen mozi JŰUUS 2. BONYHAD: A vizsgálat lezárult, felejtse el. (Oiasz film.) DOMBÓVÁR: Hangverseny Bar.gladesárt. (Amerikai film.) ARTKINO: Anna es a farkasok. (Spanyol film.) (16.) PAKS: A hetedik töltény. (Szovjet film.) SZEKSZARD. PANORAMA : Szik - rázó lányok. (Magyar Km.) (14.) SZEKSZÁRD, NAGYVILÁG : Alphaville. (Francia—olasz film.) (14.) TAMÁSI: Volt eevszer egy zsaru. (Felemelt helyárra.'..) (Francia-olasz film.) Du. 5 órakor: Az elveszett kutya. TOLNA: Merénylők. (Francia— olasz-NSZK film.) (14.) növényzet lehet .őszi gabona, lucerna, kisebb erdő vagy erdősáv. Az így összetömörült vad ide van kötve és itt is kénytelen maradni a tojásrakás idejére, április végére, májusra. A fácán a költési időszakban rovarevő madár, tehát előszeretettel azokkal táplálkozik, ha azok egyáltalán-megtalálhatók. Télen, illetve tavasszal gyomnövények és kultúrnövények magvait is fogyasztja. Április végén, május elején a gabonák rovarvilága viszonylag szegénv. Ugyanakkor a kukorica-vetésterületeket vetéssel egyidejűleg, majd utána — sziikséffszerűen — rovarölő szerekkel kezelik. Elméletileg ott rovarnak nem szabad maradni. Mi marad a fácán számára? Az, ami a tartózkodási he- lvén, illetve annak közvetlen közelében található. Sor kerül tehát a kukoricára, azt eszi, esetleg pur.ztíthatia, a gabona, lucerna vagy erdő melletti vetésterületeken. Ez év tavaszán megyénkben több termelőszövetkezet területén végeztünk felméréseket a fácán- illetve madárkárokról. Valamennvi helyen gabona, lucerna, erdő és erdősáv közvetlen szomszédságában volt mérhető a kár. A fácánok kiváltása helyén 5—10 m-es sávon 80 —90 százalékos kártétel is előfordult. A vártétel a táb'a közöné felé fokozatosan csökken, és 20—25 m u+án legtöbb esetben meg is szűnik. A kárt a csírázó szemek, vagy a két-három leveles növények kivágásával okozza. Főként ott. ahol kis területű ku-' koricatáblát vesz 2—3, oldalról közré gabona vagy lucernatábla. ott előfordul olyan nagy mértékű kár is, hogv újból kellett a kukoricát vetni. Több esetben — még nagyüzemben is — tapasztaltuk azonban, hogy barkó-, illetve drótféregkárt is fácánkárként tüntettek fel. Főként az egyéni gazdálkodók kisparcelláin fordul elő ilyen eset, ahol megfelelő növényvédelem hiányában a rovarok akár a teiies növényzetet elpusztíthatják. Ugyanebben az időszakban a vetési varjú is szívesen felkeresi a kukoricatáblákat. Ahol tömegesen fészkel, annak közelében érzékeny kárt tud okozni. Mindkét madárra jellemző, hogy csak a csírázó és a 2—3 leveles kukoricát vágja és eszi meg. A fácán azonban csak az előbb említett területeken és a leírt módon, míg a vetési variak a táblán szétszórtan, esetleg foltokban károsítják a kukoricát. Szükséges a kártétel mértékénél megjegyezni, hogy az idei „rendhagyó” tavasz ennek növekedéséhez nagymértékben hozzájárult. A hideg és esős időjárás lassította a kukorica csírázását majd fejlődésében leállította, mely abban a kritikus 2—3 leveles korban történt, amikor a fácán és a varjú azt károsítja. A 2—3 hé.tig „álló” kukoricában a fácán és varjú, de egyéb kártevő is jóval nagyobb pusztítást tudott tenni, mint abban az esetben. ha a kukorica számára kedvező meleg időjárás lett volna. Felmerül tehát a kérdés: lehet-e egyáltalán védekezni, vagy lehet-e csökkenteni a fácán és varjú okozta károkat? Ennek eldöntésére megyénk több területén, illetve Szolnok meavében végeztünk megfigyeléseket. A kísérletek valamennyi esetben nozitív eredménnyel végződtek. Mesurol vadriasztóval csávázott kukoricát vetettünk, majd vizsgáltuk az okozott kár mértékét. Egves esetekben a kártétel megállt, illetve másutt csak ezrelékes mértékben tudtuk a kártételt kimutatni. Ebből a szerből egy mázsa vetőmagra 1 kg szükséges, mellyel azt vetés előtt csávázni kell. A Mesurol egyben a fritlégy ellen is hatásos szernek bizonyul. Várható varjúkár esetén teljes táblát, míg fácánkár megelőzésére csak a veszélyeztetett 20—30 m széles szegélyeket kell Masurollal csávázott vetőmaggal elvetni. Ugyancsak hatásosnak bizonyult a fácánkár csökkentésére a károsított területeken, az „elterelő etetés” alkalmazása. A kukoricatábla szélén, ott ahol a fácán a gabonából vagy egyéb növényzetből kivált, kukoricát, ocsut, magtári söpredéket szórtunk ki a károsítás teljes hosszában. A kukorica- táblára érkező fácánok ezt a takarmányt ették fel először, s így kisebb kárt okoztak a kelő kukoricában. Az elmondottakhoz kiegészítésként hozzá kell tenni, hogy a Mesurolt nem szabad csodaszernek tekinteni. Ott. ahol a fácánok más ■ táplálékot nem találnak, mint Mesurollai csá- . vázott kukoricát, azt is felszedhetik. Jó módszernek tartjuk ha a két védekezési módot együttesen alkalmazzák, mely eredményesebb lesz, mint külön-külön bármelyik. Végezetül pedig megjegyzem, hogy soraim az idei évet tekintve már későn jelennek ugyan meg, de remélhetőleg a jövőt illetően még időben ahhoz, hogy a Mesurolt külföldről az illetékesek beszerezzék, és megfelelő módon propagálják. FARKAS DÉNES természet- és vadvédelemtechnológiai állomás Fácánkert Egy özvegyasszony elhunyt és egyik fiát tette meg kizárólagos örökösévé. Döntését azzal indokolta, hogy gyermekei közül csak ez a fia törődött vele és gondoskodott róla. Az egyik kitagadott testvér a végrendelet érvénytelenségének megállapítására pert indított. Arra hivatkozott: az örökös a végrendelet megtételében anyjukat befolyásolta, az irat az ő közreműködésével készült, tehát a javára szóló juttatás érvénytelen. A járásbíróság megállapította: az özvegy végrendelkezését fia jelenlétében egy papírra leírta, átadta neki, elküldte ügyvédhez, aki annak alapján a végrendeletet elkészítette, majd az örökös visszavitte azt a kórházba. Később az idős asszony — fia távollétében — a gépelt iratot aláírta és két tanúval láttamoztatta. A járásbíróság ebből arra. a következtetésre jutott, hogy az örökös a végrendelet alkotásában közreműködött, tehát az érvénytelen. Ezt az ítéletet a megyei bíróság jogerőre emelte. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőképpen döntött: — Az írásbeli magánvégrendelet tanúja, vagy más, abban közreműködő személyek, illetve ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg készítette és aláírta, önmagában az a körülmény, hogy az örökös jelen volt, amikor anyja a feljegyzést az ügyvéd részére megcsinálta, — tehát tartalmáról tudomást szerzett —, még nem nyújt alapot annak megállapítására, hogy a végrendelet elkészítésében részt vett, megalkotásában szerepe volt. Tevékenysége nem terjed túl a küldönc sze8.20: Népdalok. 8.34: Mozart: A varázsfuvola. Opera. 11.50: Scheibe: Vadász-nyitány. 12.30: A labdarúgó-világbajnok Ságról. 12.55: Me l ód lakok tél. 13.55: Törvénykönyv. Megint egy úi rendelet! 14.10: Ezüstpatkó. vaspatkó. Mesejáték. 15.10: Az élő népdal. 15.20: 1793. Victor Hugo regénye rádióra. Hr. 15.59: Hallgatóink figyelmébe ! i6.00: Világgazdaság. 16.05: vasasok védelmében. Riport. 16-15: Szovjet dalok fesztiválja. I. 16.31: a Budapesti Konoertfúvós- zenekar látszik. 16.49: Önéletrajzi Jegyzetek. Benjámin László költeményéből. 17.05: Maria Callas énekel. 17.35: Hol iárt — mit csinált? Ríportműsor. 17.50: Népzenei Magazin. is.30: A Szabó család. 19.25: Szimfonikus zenekari hangverseny. 20.30: Kulcsra zárt szobában- Epizódok Hegedűs Gáza regényéből. 21.03: örökzöld daVamolc. 23.20: Külpolitika. 22.30: Dietrich Fischer-Dieskau és a Schubert- dalok. 23.28; Nóták. PETŐFI RADIO 8.05: Kodály-kórusok. 8.30: Fény rs Szabolcs operett.ieiböL 9.03: Tudod-e? Gyermekrádió. 9.28: Verbunkosok, katonadaiok. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: zenekart muzsika. i3.03: Beethoven- "elvátelekből. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Párizsi oillanatok. 13.40: Tánczene. 19.14: Gitárral angolt’,1! 19.20: Mahalla Jackson életéből. 19.53: Jó estét. gyerekek! "0.2,: Ui könyvek. 20.28: Nóták. 'T"9: összeállítás Tinódi Lantos Sebestyénről. 21.10: Bach: A-díir angol szvit. 21.30: „Ml szén a mi •öladatunk”. 22.4.0: Könnyűzenei újdonságok. 23.15: A XX. század zenéjéből. i m. MŰSOR ~ 7 18.10: Magyar zeneszerzők. 18.41: IJJ Lassus-iemezünk. 19.31: Távol- kelet — 19*45. Ránkt Gvörgy és Rázró Gyula történészekkel. 19.54: A baden-badeni dzsesszte.’álkozó ’974-ben. n. 20.29: Ui Schubert- lemezünk. 21.13: Az úrhatnám szolgáló. Opera. 20..30: Mahler: I. szimfónia. 22.24; zsebrádiószlnház. A vtuüova”. Hangjáték. PÉCSI RADIO 17.30: Műsorismertetés, hírek. !7.4)y.ttdüíőKfői. üdülőknek. 18.OO: Félidőben. Tpari körkén. A riporter: Laky Rudolf. 1.8.1S: Jákó Verepén. Egyébként is az elhunyt a végrendeletet fia távollétében, tőle teljesen függetlenül írta alá. Nincs adat arra sem, hogy az örökös a végrendelet szövegének megalkotásában meghatározó szerepet játszott volna. — A tényállás azonban nincs teljesen felderítve. Ki kell hallgatni az ügyvédet arra vonatkozóan, milyen megbízás alapján járt el, és hogy az örökösnek a feljegyzés átadásán túlmenően a végrendelet alkotásánál meghatározó szerepe volt-e. Ezt a bizonyítási eljárást a járáshíróságnak kell lefolytatnia. Egy vidéki családi ház tulajdonosa udvarában olyan szélrózsát szerelt fel, amely csengővel volt összekötve. A szél hatására a szerkezet forgásba lendült, és a hozzá erősített vaspálca egy félgömbhöz ütődve csengő hangot adott. A szomszéd birtokhábo- rítási panasszal a tanácshoz fordult. A tanács a bejelentést elutasította. Helyszíni vizsgálat alapján ugyanis azt állapította meg, hogy a csengő nem zavarhatja. Ezután az illető bírósághoz fordult. A járásbíróság helyszíni szemléjén megállapította, hogy a készülék ellen nem lehet kifogást felhoz- hozni. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság ellenkező álláspontra helyezkedett. A járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a csengő tulajdonosát kötelezte, hogy a berendezést szerelje le! — Az emberre káros behajtások 1 elleni védekezés fontos társadalmi érdek — hangzik a határozat. — Ezek közé tartozik a zajártalom is. Minden olyan szükségtelen és indokolatlan zajkeltést, amely mára és Palcsó Sándor énekel. 18.307 Dél-dunántúli híradó. 18.45: Werner Müller ének- és zenekarának műsora. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosz- szán. Zenés ifjúsági műsor. —. Hírek. 19.30; Német nyelvű műsor. Hírek, események, tudósítások. — A földekről Jelentjük. újdonságok innen-onnan. — önök kéri ék. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV--srí 15.48: Műsorismertetés. 15.90: Hírek.' 1 16.00: Telesport: Labdarűsá-vb. 18.09: Tavasz Jasznaja pollanában. Rövidfilm. (Színes!) 18.10- Magyarország a KGST-ben. 18.40- Játék a betűkkel. 19.05: Reklám- műsor. 19.10; Esti mese. 19.30 ■ Tv- híradő. — 1. 20.00: Urbán F.-1Ő- rrott maiaszt. Tévéjáték. (14 éven felülieknek!) 22.10: Tv-híradó — 3. II. MŰSOR 20.00: Ahogy Európában élünk.’ Dokumentumfilm. (Színes!) 20.45: Napos freskók. Rövidfilm. (Színes!) 21.-00: Tv-híradó — 2. 21.20: Vineze Ottó: Szüzek városa. Zenés játék. (Színes!) JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-naplóú 17.46: Filmsorozat gyermekeknek. 18.30: Népi muzsika. 19.00- Tudományos stúdió. 20.30: Fórum. — Belpolitikai tárca. 21.15: Összeütközés a határon. — Filmsorozat. II. MŰSOR 20.30: Tábortűz. 21.30: A belgrádi dokum entum film - iskola. 21.003 A béke odüsszeája, OSZTRÁK TV ß 18.00: Stan és Pan. Filfnbohő-J ■zat. 18.25«; Jó éjszakát gyerekeké U9.00: Osztrák: képek:. 19.30: TV~ híradó és kultúra. 2ßM: Sporthírek. 20.15: Mi vagyok én? Vidám műsor. 21 .«00: A fee véne ésr az özvegy.' Film George«? Simenon regényéből. 22.25: Tv-híradó. ___ . ..... H . MŰSOR 19.310: Tv-híradó. 20.06: Tudómé-5 nyos magazin. 20.15: Jazz-konr eert. (2.) 21.40: Osztrák képek. 22.00: Tv-híradó és kuitúra. sok nyugalmát zavarja, kerülni kell. Ez esetben teljesen indokolatlan olyan szerkezetet működtetni, amely a nap minden szakában erős hangot ad. Egy gyermektartásdíj fizetése iránt indított perben a fiatalember tagadta, hogy a leánnyal viszonya lett volna. A vér- és antropológiai vizsgálatok alapján a bíróság az apaságot megállapította. A fellebbezési bíróság azonban elutasító ítéletet hozott, mert a viszonyt nem látta bizonyítva. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság álláspontja más volt. Kimondta: mind az anya, mind a fiatalember előadásában ellentmondások vannak. Amikor az apaság csak közvetett bizonyítékok alapján dönthető el, szükség van az Essen—Möller féle vizsgálatra és szerostatisztikai értékelésre. A szerológiai öröklési jellegek (vércsoportok) számának emelkedése, valamint egyes ilyen jellegek ritka előfordulása — az apaság kizárásán túlmenően — az apaság ellen vagy mellett bizonyítékot nyújthat. A gyermek és a feltételezett apa közötti ritka jellegek megegyezése különösen nagy súly- lyal esik latba. Ezért a vizsgálatokat újból el kell végeztetni. Amennyiben azok eltérő eredményeket adnak, a bíróságnak az összes körülmények alapos mérlegelésével kell a pert eldöntenie. HAJDÚ ENDRE 1974. július 3. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Madárkár a kukoricában