Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-07 / 157. szám
* Ezt hozta a hét a külpolitikában így látta a hetet hírmagyarázónk. Pálíy József: Egyes államokban a költségvetési év július 1-én kezdődik és a következő esztendő júniusának végéig tart. Az embernek . az az érzése, mintha a diplomáciában is így számítanák már az éveket: egy szovjet—amerikai csúcstalálkozótól — a következő évi hasonló legmagasabb szintű tárgyalásig. „Újévi lendületet” vár mindenki a genfi négy, és a bécsi egy tárgyalássorozaton is, hiszen valamennyi értekezlet munkáját befolyásolja, hogyan foglalkozott Moszkvában Brezs- nyev és Nixon a legfontosabb nemzetközi problémákkal. Genfben éppen ezekben a napokban kezdte meg munkáját a leszerelési bizottság, ugyancsak a svájci városban ülésezik tavaly augusztus vége óta a biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának 35 delegációja, a Genfitó partján találkoznak rendszeresen a SALT, a hadászati fegyverek csökkentéséről szóló szovjet—amerikai megbeszélések résztvevői. A genfi közel-keleti békekonferencia ügye szintén a moszkvai csúcstalálkozó eredményeinek segítségével mozdulhat el a majdnem-holtpont helyzetéből. Bécsben a közép-európai haderőcsökkentés kérdése kerül új megvilágításba a Brezsnyev— Nixon-tárgyalások után. Természetesen „új év kezdete” ez a két hatalmas ország kapcsolataiban is. Hadd emeljem ki csak az üzleti elemeket: amerikai cégek olyan mezőgazdasági gépeket szállítanak, amelyek még nem szerepeltek a szovjet importlistán. Szó van évi 20—30 ezer,, szarvasmarha tenyésztésére alkalmas telepek vásárlásáról is, ezenkívül komplett betakarító gépek és kukoricatermesztő gépsorok szintén szolgálni fogják a szovjet mezőgazdaság fejlesztését. Az Occidental Petroleum ura. Armand Hammer éppen a Nixon-látogatás napjaiban írt alá sok milliárdos üzletet vegyipari szállításokról. És így tovább ... S ami már a jövőre vonatkozik: az SZKP KB Politikai Bizottsága, a Legfelsőbb TaJárósi Földhivatal Paks, Marx tér 4. felvételre keres airemest. Jelentkezés a hivatal- vezetőnél. (159) A KPM Közúti Igazgatóság Szekszárd, 1974. július 9—10-én ERŐS MÉREGGEL (Hungazin, Dikotex) útpadka-permetezést végez a 6. sz. fkl. út Rakasd és Sió-hid közötti szakaszán. A fenti útvonalon a legeltetés és fűkaszálás 1974. július 25-ig TILOS ÉS VESZÉLYES! ■ - (149) nács Elnöksége és a Szovjetunió minisztertanácsa joggal állapíthatta meg: „A Szovjetunió és az Egyesült Államok között megkötött megállapodások összességükben széles alapot teremtenek a szovjet- amerikai kapcsolatok további fejlesztése és a kölcsönös együttműködés számára.” A szovjet—amerikai csúcs- találkozó után a nyugati hatalmak egymás közti viszonyának tisztázása is új lendületet Jíaphat. Úgy mondhatnék: most már van mihez tartaniok magukat. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa kapcsolata az ottawai nyilatkozattal még csak elvileg kapott meghatározást, gyakorlatilag az érdek- ellentétek továbbra is fenn- nak. így például a'Közös Piac és az olajszállító arab országok közt rövidesen fontos tárgyalások indulnak meg. A NATO európai tagjai óriási katonai megrendeléseket kell, hogy tegyenek: például a hírhedt Starfig’nter-repülőgépek helvett kell újakat beszerez- íiiök. Izgalmas vitakérdés: Ki vágja zsebre a több milliárdos üzlet' hasznát :-az amerikai, vagy a nyugat-európai (például a francia, angol, nyugatnémet) repülőgép-gyárosok ? Kissinger, amerikai külügyminiszter látszatra azért járja végig a 'nyugat-európai fővárosokat, hogy tájékoztassa a szövetségesekét arról, ami Moszkvában történt. Valójában már a további lépéseket készítik elő: például égy francia—amerikai csúcstalálkozót. Franciaország és a NATO úgynevezett európai csoportjának közeledését a Közös Piac és «Z Egyesült Államok szükséges megállapodását. Az amerikai diplomácia aktivitását az is magyarázza, hogy a belpolitikáikig szorongatott helyzetben lévő Nixon- nak továbbra is szüksége van a külpolitikai látványos akciókra. Ezek egyike talán a Kubával történő kapcsolatfelvétel lesz. Fidel Castro a hét végén jelentette be, hogy közte és Fulbright szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke között levélváltás zajlott ]e. Ennek alapján Holt amerikai szenátor ellátogatott Kubába. Fidel Castro közölte, hogy nem látja akadályát Kissingerrel való tárgyalásoknak sem, ezek előfeltétele azonban az, hogy az USA szüntesse meg a Kuba ellen még 1962-ben elrendelt blokádot. Latin-Amerika másik nagy eseménye a héten Perón, argentin elnök halála volt. Nincs egy esztendeje sem. hogy az 1955-ben Buenos Aires-ből elüldözött tábornok-elnök vlsz- szatérhetett hazájába és egy választási győzelem révén visszakerülhetett az elnöki székbe. Oldalán alelnöknek Isabel Perónt választották meg: az özvegy most az argentin állam élére került. A Közel-Kelet eseménye az Arab Ligához tartozó országok védelmi tanácsának kairói ülése, ahol azt vitatták meg, milyen formában siethetnek az izraeli sorozatos támadásoknak kitett Libanon segítségére. Míg Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára eléggé kétkedve nyilatkozott a genfi közel-keleti békekonferencia kilátásairól, Asszad Szíriái államfő egy egyiptomi lapnak adott nyilatkozatában éppenséggel derűlátóan szólt a békekonferencia nyújtotta lehetőségeiről és közölte, hogy rövidesen egyiptomi—szíriai tárgyalások lesznek a genfi közös tárgyalási taktika kidolgozásáról. Asszad nyilatkozata annál is figyelemreméltóbb, mert emlékszünk rá, hogy 1973. decemberében a genfi bekéértekezlet megnyitásakor Szíria nem képviseltette magát. Az akkor üresen maradt széksort most már kész elfoglalni a szír delegáció és hajlandó hatékonyan közreműködni a közel-keleti béke megteremtésében. Mentsük meg a ckilei hazafiak éleiét! Dr. Sík Endre nyilatkozata A világ közvéleménye mély aggodalommal figyeli a Chiléből érkező híreket, ahol a katonai junta lázas tempóban készíti elő a népi egység 39 vezetőjének katonai bírósági perét. Éppen ezért ezekben a napokban, a Béke-világtanács felhívására, a béke- és szolidaritási mozgalmak világszerte nagyszabású akciókat, aláírás- gyűjtést, tiltakozó felvonulásokat, szolidaritási napokat, heteket szerveznek ..Mentsük meg a chilei politikai vezetők életét” jelszóval. A magyar békemozgalom és a magyar szolidaritási bizottság chilei akcióbizottsága csatlakozott a Béke-világtanács felhívásához. Dr. Sík Endre nyugalmazott külügyminiszter, a Béke-világtanács tagja, az Országos Béketanács Lenin-díjas elnöke a szolidaritási akcióról a következőket nyilatkozta a Központi Sajtószolgálatnak: — Újabb, minden eddiginél riasztóbb hírek érkeznek Chiléből. Tíz hónappal az ellen- forradalmi puccs kitörése után fokozódik a fasiszta terror: Pinochet tábornok vérbírái újabb jogtipró „per” előkészítésével igyekeznek elrettenteni a szabadságjogaitól megfosztott népet. Ezúttal olyan hazafiakat akarnak a vészbíróság elé állítani, akiknek kiemelkedő szerepük volt Salvador Allende törvényes rendszerében. Tizenhat volt miniszteren és államtitkáron kívül Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt fő. titkárát, Clodomiro Almeydát, a Szocialista Párt vezetőjét, és a népi egységhez tartozó pártok más jeles képviselőit fenyegeti közvetlen életveszély. Chilére tíz hónapja a fasizmus sötét árnya borult. Legjobb fiai közül sokan életüket adták a demokratikus rendért, ezrek és ezrek koncentrációs táborokban, börtönökben síny-' lödnek, néhány politikumait sikerült külföldre szöknie. Sok százezer chileit munkanélküliségre kárhoztatott a katonai junta, amely az alapvető emberi jogokat cinikusan megnyirbálta. Nem vagyunk, nem lehetünk tétlenek a fasizmus ilyen nyílt tobzódása láttán. A világ valamennyi jószándékú emberének, — tekintet nélkül vallására, politikai meggyőződésére, — össze kell fognia, hogy Chile népét megszabadítsa a fasizmus igájától. Hazánk társadalma már eddig is sokat tett a chilei nép igaz ügye mellett. Milliók emelték fel tiltakozó szavukat a junta jog. sértő módszerei ellen. Milliókat töltött el mélységes megdöbbenés és felháborodás Al- lende meggyilkolása és a hazafiak brutális üldözése miatt. Népünk számára nem történelmi tétel, hanem szomorú saját tapasztalat mindaz, amit a fehérterror, a fasizmus jelent. A história anakronisztikus jelenségének tartjuk, hogy napjainkban, amikor a világ egyik legősibb fasiszta rendszere, a portugál széthullott, a Föld másik pontján: Chilében gyökeret verjen a terror és a gyűlölködés eszméje. Meggyőződésünk, hegy a fasiszta rendszert egy napon elsöpri a nép haragja, s a junta egyszer s mindenkorra eltűnik a történelem süllyesztőjében. Addig is le kell fogni a gyilkosok kezét. Mindnyájunk emberi kötelessége, hogy követeljük: haladéktalanul vessenek véget Chilében a vészbíróságok működésének, állítsák helyre a jogrendet, helyezzék szabadlábra Corvalánt, Álmey- dát, a többi hazafit, akik népük javára, hazájuk felemelkedéséért végrehajtott tetteikkel kivívták honfitársaik és az egész haladó világ becsülését, elismerését. A kongresszusi verseny első eredményei öt kezdeményező vállalatnál A félév befejeztével vállalataink felmérik a tervek teljesítésének menetét, a kongresz- szusi verseny első eredményeit, s számot vetnek az idei terv sikeres teljesítéséhez szükséges további teendőkkel. A verseny első eredményeiről nyilatkoztak az MTI munkatársának öt olyan nagyvállalatunk vezetői, amelyek az elsők között kezdeményeztek munkaversenyt a XI. párt- kongresszus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, CSEPEL VASÉS FÉMMŰVEK A trösztnek mind a 14 vállalata teljesítette felajánlásainak esedékes részét. A szocialista brigádok határidő előtt helyeztek üzembe, korszerűsítettek, vagy javítottak ki nagy teljesítményű gépeket, ezzel is fokozva a munka termelékenységét. Ily módon oldották meg például a kerékpárok egyes alkatrészeinek zavartalan utánpótlását, fokozták a Rába—MAN motorokhoz gyártott hajtórudak méreteinek pontosságát, főbb vállalatnál újításokkal, s szinte mindenütt szervezési műszaki intézkedésekkel gyorsították, könnyítették a munkát, pótolták a hiányzó munkaerőt. Annak ellenére, hogy a Csepel Vas- és Fémművekben az első félévben a létszám csökkent, a félév folyamán 572 millió forinttal többet termeltek a tervezettnél. TATABÁNYAI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT — Patronáljuk a szakmailag gyengébb dolgozókat és az előírtnál is jobb minőségű szenet termelünk — ajánlotta fel az áprilisi munkásgyűlésen csoportja nevében Veszprémi István, a tatabányai 11/a akna frontbrigádvezetője. Azóta a vállalat 580 szocialista brigádja csatlakozott a kezdeményezéshez, s a vállalást a tapasztalatok szerint sikerrel teljesítik. Az első félévben a tervezettnél átlagosan négy százalékkal nagyobb termelékenységgel dolgoztak a tatabányai bányászok, s a fogyasztók nagyobb igényeihez igazodva hat hónap alatt 25 ezer tonna szenet küldtek a felszínre, terven felül. Veszprémi István csapata, amely elsőként vállalt magasabb színvonalú munkát, a gyengébben dolgozókat a korábbinál jobb eredményekhez segítette, s a brigád 114 százalékos átlagteljesítménnyel zárta az első félévet. KŐBÁNYAI GYÓGYSZERÁRUGYÁR Főként a termelés gazdaságosságának fokozására tettek hatékony intézkedéseket az első félévben, hogy ellensúlyozzák a tőkés importanyagok árnövekedéséből származó kedvezőtlen hatásokat. Ezért vállalták a dorogi gyáregység szocialista brigádjai, ’ hogy a tőkés országokból származó drága aceton importjának csökkentésére kidolgozzák a szennyeződött aceton megtisztításának módszerét. Eddig több mint 200 ezer dollár értékű aceton beszerzése vált így feleslegessé, az év végéig pedig elérik a 330 ezer dolláros megtakarítást. A vállalat budapesti gyárában a Vinkamin nevű vérnyomáscsökkentő hatóanyag szintetikus gyártásának félüzemi technológiai kidolgozását is befejezik. A hazai gyártással évente egymillió dolláros tőkés import válik feleslegessé. MÁJUS 1. RUHAGYÁR A vállalatnál a kongresszusi verseny elsősorban nem a darabszám növelését, hanem a választék bővülését és a minőség javítását szolgálja. A vásárlók szempontjából is fontos eredmény, hogy hat hónap alatt 1014 modellt készítettek el és ajánlottak fel partnereiknek, 166-tal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez különösen a külföldi vásárlók körében jelentős, mert termékeiknek 45 —50 százaléka exportra kerül. A keresletnek megfelelően növelték a bőrkonfekció arányát, s igen rövid idő alatt oldották meg a bőrkabátvarró szalag átszervezését, amitől a második félévre a termelékenység 4,3 százalékos növekedése várható. Szinte valamennyi szalagnál igen jelentős eredmények születtek. BÖLYI ÁLLAMI GAZDASÁG A 22 ezer hektáros gazdaságban a terméskilátások igen j>jk. A betakarítás és értékesítés nagy része a nyári és az őszi hónapokra esik, de már az első félévben is nagyobb eredményt értek el a tervezettnél. Hat hónap alatt ötmillió forinttal teljesítették túl eredménytervüket, s ez a többlet alig marad el az egész évre vállalt összegtől. Hízómarhából például egész évre 7765 mázsát terveztek, a teljesítés fél év alatt már megközelítette az ötezer mázsát. 4 Csehszlovákiába 440 ezer tenyésztojást szállítottak terven felül, az NSZK-ba pedig 13 ezer mázsa lucernalisztet exportáltak, pedig egész évben összesen csak 10 ezer mázsát kellene előállítaniok.