Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-28 / 175. szám
V Várhonyí Nándor: LEONAR T „Szebbe tesszük városainkat« falvainkat!“ Ä küzdelem nyitánya egy szinte borzongatóan drámai akkord. Iratainak tömegében megállásra késztet egy feljegyzés, ifjúkori emlék — váratlanul bukkan fel, minden kapcsolat nélkül az előtte és utána járó résszel. Maga is rgp- szodikus, három részre tagolt, s csak Leonardo tudhatta, miféle gondolatmag köré szövődött a szaggatott látomás és elmélkedés. Valószínűleg később rögzítette, s ez az élmény nem mosódó erejére, az emlék elevenségére vall. Először a nála gyakori vízionárius modorban a. természet vad, fékezetlen erőiről fest képet: „Nem zúg és harsog oly hatalmasan a vihar korbácsolta tenger, ha a zord északi szél verdesi tajtékos hullámait Skylla és Charybdis között, és nem a Stromboli vagy az Etna, midőn a beléjük bortönzött kénsárga lángok a hegy tömegét áttörik és kettérepesz- tik, s a köveket és a földet a kiokádott, felcsapó lángokkal együtt a levegőbe hajítják, — sem amikor az Etna izzó kohói az alig fékezhető elemen- tumot kivetik magukból, visz- szahányják és felröpítik a maga szférájába (a tűz egébe), úgy, hogy minden akadályt, mely dühöngő hatalmuknak ellene szegül, vad erőszakkal legázolnak ...” A hasonlat befejezetlen, de a folytatásból kiderül, hogy a saját szenvedélyes, ifjúi tudásvágyáról beszél, amellyel a természet mélyére hatolni, az ismeret gátjait elsöpörni akarta. Ez a vágy szülőföldje hegyei közt tört fel benne: a Monte Albano szakadékaiban, félelmetes sziklavadonában bolyongva, ismeretlen barlangra bukkant, melyben még senki se járt. De Leonardo mit sem szól ezekről a körülményekről, s a befejezetlen hasonlat után, átmenet nélkül, így folytatódik az írás: „És minthogy fékezhetetlen vágyódás vont, hogy szüntelen sóvárgástól űzve vizsgáljam a furcsánál furcsább sziklaalakzatok roppant tömegét, amiket a művészi leleményű természet alkotott, miután egy ideig a komor szirtek közt bolyongtam, nagy barlang szájához értem, és jó darabig csodálkozva álltam előtte, mert eladdig mit sem tudtam róla. Azután meggörnyesztettem derekamat, s bal kezemet térdemre támasztva, a másikkal leszegett és összeráncolt homlokómat ernyőzve, erre-arra hajlongtam, hogy lássam, mi volna benn kivehető; de az ott uralkodó homály megakadályozott ebben. És amikor darab időn át így álldogáltam, hirtelen két érzés támadt bennem, mégpedig félelem és vágy; félelem a komoran fenyegető üregtől és a vágyakozás, hogy kikutassam, nincs-e valamely csodálatos dolog ott...” Az írás ismét megszakad, mintha Leonardo csak emlékeztetni akarta volna magát az élmény lelki hátterére: mint járta át a félelem és a vágy a sötét üreg előtt, a természet rejtelmeinek, az élet titkának küszöbén. Ez a borzongás az élmény magva; nem tudhatja, hogy a barlang felkutatása előre jelképezi és dramatizálja élete egész küzdelmét, csupán arra emlékszik, hogy a szenvedélyes tudásvágy elnyomta félelmeit, tétovázását, és bemerészkedett az ismeretlen sötétségbe. Nem mondja el, mint bolyongott a hegy mélyében, a szöveg ugrik,’ s a folytatásból annyit tudunk meg, hogy valóban csodálatos dologra lelt: egy őskori tengeri szörnyeteg megkövült, hegybe ágyazott csontvázára. Ez új gondolatsort indít. benne, eszmére bukkan, mely mindvégig üldözni fogja: fölrémlik előtte a természet alkotó hatalmának és az idő emésztő erejének képe, — a fény és a homály drámájának egyik változata: „Ó hatalmas, egykor eleven műve a leleményes természetnek! így hát hiábavaló volt roppant nagy erőd, neked is el kellett hagynod az életet, és engedelmeskedned a törvénynek, amit Isten és az Idő szab a teremtő természetre ... Itt nyugszol most, az időtől megemésztve, és csupasz, bőrétől és húsától megfosztott vázad gerendázatúl és támasztékul szolgál a fölötte emelkedő hegynek Leonardo nem sejthette, hogy a kép is róla szól, és hogy ugyanez lesz az ő sorsa is. De a barlang sötét mélyén, az ősszörnyeteg megkövült csontváza előtt valóban csodálatos dologra lelt: felismerte a természet alkotó és enyész- tő hatalmát, s ez szenvedélyessé szította vágyát megismerésére. De mit nyert művészete, a festés? Mindig is a természet leghívebb másolójának tekintette : „Ha te lebecsülöd a festészetet, jóllehet egyedüli utánzója a természet látható alkotásainak, akkor bizonyára egy oly kitűnő találmányt fitymálsz, mely finom és filozofikus megfigyeléssel szemléli az érzékletes formák tulajdonságait: tengereket és szárazföldeket, fákat, állatokat, füveket, virágokat és mindent, amit csak fény és árnyék övez. Igen, a festészet valóban tudomány, s a természet törvényes leánya, mert belőle született. De még szabatosabban szólva, a természet unokájának kellene neveznünk, mert a természet hozott létre minden látható dolgot, s ezekből eredt a festészet.” Ez a „filozofikus” alapelv. Ha „gyakorlatilag” nézzük képeit, az első, ami szemünkbe szökik: a reneszánsz általános irányzatával szemben nem kolorista, eltörli a kontúrt, a formák kidomborítására törekszik, illetve mindjárt tökélyre viszi. Erre szolgál hírneves módszere, a sfumato”, a színek párafinom egybeolvasztása, észrevétlen átmenetekkel. Erről szól gondosan kidolgozott elmélete és gyakorlata a tompított világításról, mert az árnyék döntő szerepet játszik a formák „tulajdonságainak" kiemelésében, a rilievóban, s fontosabb, mint a fény. A színek és formák eredendő, természetes összhangja csak ilyen barlangi világításban éled fel híven, mert a teljes világítás, az erős fény ejnyeli az árnyalatokat, megmerevíti a formákat, s hű utánzása „keménnyé és nemszéppé teszi a művet”. Ezért a rikító napfény kerülendő, sőt maga a természet is kerüli, a távolság, azaz a levegő tompító, árnyaló, változtató hatással van a színekre: Leonardo fölfedezi a valőrt. Mindebből'következik a távlat megérzékítésénelc roppant fontossága; ezt a kor fedezi föl, s valóságos tudománnyá fejleszti a perspektíva tanulmányozását. De míg az elődök és kortársak csak geometrikusán alkalmazzák, Leonardo nyomban a tetőfokra hág: nem csupán a formákat és a testeket, hanem a színeket is távlatba helyezi, s éppen a sfumato, a valőr, a fény-árny játék finom kezelésével természetes rendbe szedi. A természetes rend felismeréséből, ám épp annyira művészi ösztönéből ered, hogy új tárgyat fedez föl a festészet számára: a tájat. S mint ahogy tervszerűen tanulmányozza a természetet, programmá avatja ábrázolását is: „írd le a tájakat szélben és esőben, napkeltekor és napnyugtakor.” Addig a tájék vagy városkép legfeljebb hátteréül vagy színpadául szolgált a figurális témának, elhagyható volt, kidolgozását Michelangelo és Raffaello iparosmunkának minősítette, mely tanítványokra, segédekre bízható, Botticelli szerint pedig elegendő „tetszetős tónusú, nedves festékkel itatott szivacsot nyomni a falra”, hogy szép tájszerű hátteret kapjon a kép. Leonardo azonban gyerekkorától fogva teleszívta magát szülőföldje szépségeivel, valóban mint a szivacs, és csodálattal, és megértéssel mélyedt el a különféle tájait életének szemléletében. Huszonegy éves korában megörökíti kedves toszkánal tájainak egyikét: meredek sziklafalak szorosából széles völgy tárul szét, s hullámozva fut a háttér hegyei felé, a levegő szinte reszketni látszik fölötte; könnyedén, súlyától megszabadulva lebeg a kép, minden figurális lény, ember, állat, madár hiányzik róla, önmagában s önmagáért van. És Leonardo, mint fontosnak tartott munkáinál szokta, gondosan keltezi a rajzot a felső bal sarokban: „Havi Boldog- asszony napján, 1473. augusztus 2.” Valóban fontos dátum a művészet történetében, az első öncélú tájkép születése napja. A JÖVŐ NEMZEDÉKE A vansoi óvárosi Piactér nemrégiben újjáépített ódon házai előtt fiatal művészek alkalmi tárlata vonzza a turistákat. Az egyik kapubejáróban farmernadrágos, loboncos hajú társaság tanyázik a földön. Ketten gitároznak, a többiek énekelnek. Mindkettőt nagyon rosszul csinálják, a rögtönzött hangversenynek más célja nincs is, mint a feltűnéskeltés. Fiatal lányok egyik cigarettáról a másikra gyújtanak. s szemlátomást nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az őket körülvevő tömeg valamiféle kábítószert képzeljen cigarettáikba. Minket a ti világotokból semmi sem érdekel, csak ez a kis dal —• akarják kifejezni viselkedésükkel. Eszembe jutottak az autógyári fiatalok, akik szintén nagyhajúak, s farmernadrágo- sak. Két esztendeje még apró üzemekben dolgoztak, most százezerszámra csinálják a motorokat. A szalagok mentén alig láttam húszesztendősnél idősebb munkást. Persze ezen nem szabad csodálkozni, hiszen 33 millió lengyel közül 12 millió még nem töltötte be 19. életévét, s a lakosság fele már a népi Lengyelországban született. Aztán eszembe jutott egy másik hangverseny: a Lazienki park Varsó legnagyobb hangversenyterme. Tavasztól őszig minden vasárnap felhangzik itt Chopin zenéje. A zeneszerző hatalmas bronzszobrának lábánál áll a zongora, az egész park a nézőtér. Fiatalok az előadók, s tarka ruhás fiatalok a hallgatók is. Nos hát a kitűnni akarás, a fontossá válás mindig a fiatalok mozgatóereje volt, mint Edward Gierek egyik beszédé. Az NpK egész területére kiterjedt a .,Még szebbé tész- szük városainkat és falvainkat!” jelszóval megindult mozgalom, amely része a német munkás-paraszt állam negyedszázados évfordulóját előkészítő programnak. Az ország polgárai szabad idejükben az A meteorológusok elkészítették az idei első félév napsugárzási statisztikáját. Az adatok szerint január 1-e és június 30-a között összesen 1000 órán át 6Ütött a Nap hazánkban. Sok ez vagy kevés? — kérdeztük Barta Bertalanné- tól, az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetőjétől. — Sok évtizedes megfigyelés, hogy Magyarországon évenként átlag 2000 a napsütéses órák száma. Ilyenformán nincs okunk panaszra, hiszen a Nap — időarányosan — teljesítette ,normáját” az év első felében. A mérleg azonban mégsem kedvező, mert az is régi meteorológiai tapasztalat, hogy az első félév rendszerint jóval „napfényesebb”, mint a második. Hiszen az utóbbiban szeptember, október, november, december jobbára borús, felhős idővel jár. Egyszóval „fény-deficitünk” van, méghozzá körülbelül 140 óra. A tetemes adósság egy része januárban és februárban halmozódott föl. Március és április ebből sokat ledolgozott (március 50, április pedig 15 óra napfény-többletet hozott). Május és június azonban ismét napfényhiánnyal zárult. így kerekedett ki az említett deficit. Önmagában ez nem jelenben mondta: ~.. a fiatalok kritikus nyugtalansága a fejlődés nagy lehetősége”. Ezt a nyugtalanságot kell megfelelő vitorlákba fogni. Úgy tűnik a lengyelek rendelkeznek olyan programokkal, amelyek a fiatalok fantáziájára, cselekvőképességére, romantikus érzéseire megfelelően hatnak. Felépítik a „második Lengyelországot”, bányák egész sorát nyitják, erőművek tucatjai épülnek, Bielsko Biala várja a fiatal munkásokat: Ebben az ötéves tervben 3,5 millió fiatal került a lengyel iparba. A mezőgazdaság is újból értelmes elfoglaltságot biztosít a gazdálkodni vágyó fiatalok számára. Lengyelországban az új nemzedék előtt óriási lehetőségek nyíltak: három évtized alatt 730 ezren végeztek főiskolát, egyetemet, 4 millióan középiskolát, a nemzet egynegyede valamilyen szintű iskola tanulója. Az új oktatási reform még szélesebbre tárja az iskolák kapuit: 1990-ben a 19— 24 esztendős fiatalok jelentős hányada felsőfokú tanintézetek hallgatója lesz. Általános lesz a középiskolai végzettség — oz oktatásfejlesztési program 18 évre tolja ki a tanköteles kort. A LEMP központi lapjában, a Trybuna Luduban nem lehet befejezni azt a vitát, amelyet a szocialista karrierről indítottak. A levelek ezrei érkeznek a szerkesztőségbe. A Lengyel Népköztársaság parlamentjében, a szejmben nagy számmal vannak fiatal képviselők, a különböző szintű tanácsok tagjainak 20 százaléka fiatal. Jó néhány meghökkentően fiatal vezetővel találkoztam, akik gyakran ezerfős nagyságrendű üzemek munkájáért voltak felelősek. Tar Károly, a Lengyelország utcákat szépítik, új kerteket és parkokat ültetnek, segítenek az iskolák, üdülők, sportlétesítmények építésében, A lakosság önkéntes munkájának eredményeként tavaly . csaknem 8000 óvodai és bölcsődei férőhelyet építettek terven felül, s 13 400 lakást újítottak fel. tene túl nagy problémát, há a szűkösen mért napfény legalább egyenletesen oszlott volna meg. Nem így- történt, s különösen június bánt mostohán velünk. Ebben a hónapban annyi napfény-adósságot jegyeztünk föl. amennyi az előző öt hónapban összesen felgyülemlett Jellemző adalék, hogy nagyvárosaink közül Miskolcon és környékén több, mint 105 óra volt a júniusi „fény-kiesés”. — Területileg hogyan oszlik meg a sugárzás? — Napsütést illetően Szeged és a Duna—Tisza közti terület van a legelőnyösebb helyzetben. Itt az évi átlag 2100 napfényes óra. A legkedvezőtlenebb adottságú részek közé tartozik Szentgotthárd, Zalaegerszeg és az északkeleti felvidék 1800 órás átlaggal. — Bízhatunk abban, hogy! az év hátralévő részében aa öreg Nap pótol valamit & mulasztásból? — Ebben csak bízni lehet. T „ Bármilyen előrejelzés közelebb állna a találgatáshoz^ mint a megalapozott prognózishoz. Mindenesetre reményi kedjünk sugaras nyárban, flab ban, hogy a vénasszonyok) nyara sem hagy cserben bennünket. című, magyarul is megjelenő folyóirat egyik szerkesztője, elmondotta, hogy bár a fiatalok Lengyelországban is nehezen jutnak lakáshoz, mégsem reménytelen a várakozás, ö például — minden munkahelyen van erre lehetőség —• 30 ezer zlotyt kapott kölcsön ilyen célra. Havi ötszáz a törlesztés. Ha 20 ezret fizet, és közben nem változtat munkar helyet, a többit elengedik. Az elmúlt három esztendő pozitív változásaiban a több mint ötmillió fiatalt tömörítő ifjúsági szervezetek is jelentős feladatokat vállaltak. Ezek a szervezetek csak a legutóbbi időkben olyan nagy jelentőségű akciókat 'hajtottak végre, amely a fiatalok millióinak nyújtott hasznos elfoglaltságot. s erősítette a szocialista hazafiság érzését. A lengyel cserkészszövetség Munka Zászló Érdemrendet kapott az 500 esztendős Kopernikusz-év- fordulóra végzett városrendezési és műemlék-helyreállítási munkáiért. Egy másik akció keretében végigjárják a II. világháború nagy csatáit. A Falusi Szocialista Ifjúsági Szövetség öntevékeny színjátszó csoportjai a községek kultúr-misszionáriusai. A „minden kalász aranyat ér”, akcióban az idős, s a háborúban megrokkant parasztok földjeinek megmunkálásában nyújtanak lemérhetetlen értékű segítséget. Varsóban az Óváros házainak helyreállításában, romtakarításban végeztek a fiatalok óriási munkát. Épül a „második Lengyelország”, amely a mostani fiatalok országa lesz. Ez a Lengyelország új, jó szakembereket, bátor újítókat, ügyes konstruktőrökéi, nagy fantáziájú vezetőket követel, Olyanokat, mint akik az első szabad Lengyelországot felépítették. Lombos! Jenő (Folytatjuk) Három évtizede szabad Lengyelország Száznegyven óra deficit napfényből
