Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-26 / 173. szám
I I Madarak és emberek A mesebeli Jancsi és Juliska morzsát szórt, hogy visszataláljon. A teherautók és vontatók búzát szórnak az úton, hogy oda találjanak, ahol le, illetve meg kell rakodni. Jancsi és Juliska nem nézhette a kilométerköveket, az útjelző táblákat. Csak a morzsa volt a tájékozódási eszközük. A morzsát megették a madarak, és ők eltévedtek. A búzát is megeszik a madarak, de a gépkocsivezetők, vontatóvezetők szerencsére ismerik az utat és oda-, illetve visszatalálnak. Az út szélén iidvözlik őket a kapirgáló fácánok, verebek... — és szidják őket, meg a főnökeiket a lelkiismeretes emberek. — Elszórják a drága búzát! — Hát ezért termelték, ezért adtak olyan nagy adag műtrágyát, ezért rimánkodtak esőért...? A megjegyzés is, a kérdéssor is jogos. Minden megtermelt szemért megküzdöttek. Minden megtermelt szemért aggódtak. Minden megtermelt szemet féltettek. Óvták, féltették, amíg megtermelték. Most pedig szórják. Ki érti ezt? A Biblia szerint az. aki vállalta magára az égi madarak etetését. Hagyják meg e faladatkörét. A gazdasági vezetők, gépkocsivezetők és vontatóvezetők ne törődjenek azzal, hogy mennyi jut a madaraknak. Helyette törődjenek azzal, hogy mennyi jut az embereknek. Ez az ő feladatuk. (Szalai) Magánházépítési bemutató Pécsett Az Építésügyi Tájékoztató Központ magánházépítési bemutatót szervezett Pécsett. Az állandó jelleeű bemutató célja az, hogy sokoldalú segítséget nyújtson a családi házat vagy társasházat építő, illetve építtető lakosságnak. A bemutatót csütörtökön Soltész László, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium lakáspolitikai főosztály- vezetője nyitotta meg. Közölte : országos építésügyi információs hálózatot alakítanak ki a magánházépítés tervezésének, előkészítésének, lebonyolításának segítésére. Az .első állandó bemutató Budapesten nyílt meg március végén, s azóta — mutatja a nagy érdeklődést — több mint hetvenezren keresték fel tanácsért, tapasztalatért. A vidéki városok közül elsőként Pécsett hozták most létre az állandó építésügyi bemutatót, a következő város — ősszel — Debrecen lesz. A háromszáz négyzetméter területű pécsi bemutatón tervezők, gyártók, kereskedők termékei láthatók: tervdokumentációk, katalógusok, fotók és makettok, továbbá különféle építési anyagok, előregyárMagasságkorlátozás a Budaörsi úton Csütörtöktől a Budaörsi úton — az Osztapenko emlékmű és a Dajka Gábor utca között — gyalogosfelüljárók építései miatt, az építkezés be- fejezéséig 4,2 méteres magas- Ságkorlátozást rendeltek el. A KPM felhívja az érintett gépjárművezetők figyelmét, hogy a kijelölt terelőutakon közlekedjenek, mert a túlmé- retes járművek visszafordítása az építkezés helyszínén forgalmi torlódásokat okozhat. (MTI) — Négy fogoly túszul ejtett 11 embert, a texas állambeli Hunst- ville fegyintézetében elbarikádoz- ta magát, és most tárgyalásokat folytat a börtönhatóságokkal feltételeiről. A rabok fegyvereket és golyóálló öltözetet követelnek a túszok szabadon engedése fejében, hogy aztán elmenekülhessenek. _ A Jornal do Brasil című b razíliai lap jelentése szerint Sao Paul<Ä>an az elmúlt két hétben legkevesebb 180 ember halt meg Járványos agyhártyagyulladásban. A ragály már más városokban is szedi áldozatait. .------------------t ott épületelemek, berendezési tárgyak, barkácsolási anyagok és szerszámok. Harmincnál több gyár, vállalat és szövetkezet termékeit állították ki, kizárólag olyanokat, amelyek a kereskedelemben kaphatók. Az Építésügyi Tájékoztató Központ állandó információs irodát tart fenn. A díjtalan szaktanácsadás kiterjed a tervezésre és az építésre, valamint áz építőanyagokra. Mintegy 300-féle magánház tervdokumentációja áll az építtetők rendelkezésére, s ezeket 60—80 százalékkal olcsóbban megkaphatják itt. mintha egyedileg terveztetnék. Információs szolgálat Röszkén A Szegedi Idegenforgalmi Hivatal a várható nagy nyári turistaforgalom időszakára információs szolgálatot létesített a röszkei közúti határátkelőhelyen. A hazánkba érkező turistáknak több nyelven adnak felvilágosítást a pénzváltási, nyaralási, szállásfoglalási lehetőségekről. Felhívják a figyelmet a szegedi ünnepi hetek eseményeire, a továbbutazókat pedig tájékoztatják hazánk más vidékeinek kulturális és szórakoztató programjairól. A különféle események idegen nyelvű programfüzeteit ugyancsak átadják a vendégeknek. JÚLIUS 26 PÉNTEK Névnap: Anna A Nap kél 4,13 — nyugszik 19,27 órakoi A Hold kél 13,03 — nyugszik 22,38 órako — Egész napos programot rendeztek az elmúlt vasárnap a Bonyhádi Cipőgyárban rendezett, ifjúmunkások járási kulturális bemutatóján. Délelőtt a tánccsoport, énekkar, szólóének, népdaltrió és több versmontíó közül a zsűri három műsorszámot küldött tovább az augusztusi megyei döntőbe. Délután divatbemutatóra került sor. A program a Color tánczenekar műsorával zárult — írja dr. Kovács Zoltán. — lljabb gumiipari cikkek gyártását veszi át a Palma gumiárugyártól a Dombóvári Univerzál Szövetkezet. Ezeknek az egészségügyi gumicikkeknek a gyártását folyamatosan kezdik meg Dombóváron, és az év végéig félmillió fo- ritnyit állítanak belőle elő. FELSZAKADOZÓ FELHŐZET, MEGERŐSÖDŐ SZÉL Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen futó esővel. Mérsékelt, időnként élénk, délnyugati, nyugati, többfelé megerősödő, észak- nyugatira forduló szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: eleinte erősen felhős idő, esőkkel, élénk széllel. Később felhőátvonulások várhatók, futó esőkkel, helyenkint zivatarral. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—17 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 19—23, később 24—28 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 60 százalékán várható. •VrtXg MCíETÁliffltCVESuífcTEfr TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG AMAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT lOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ/», Elsi fokú árvízvédelmi készültség Tolna megyében Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Duna Tolna megyei szakaszán Báta —Szekszárd, a Sió és a Nádorcsatornánál, Góga és Medina között a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A készültséget a Dunán most egymást követő két árhullám miatt tartják a védvonalakon éjjelnappal figyelő és jelentő szolgálattal. Miv§l a Sió-árvízka- pu nyitva van (csak jeges árvízkor zárják) a Duna vissza- duzzaszt a Sió és a Nádor csatornába. A Dunához csü-. törtökön szivattyúberendezéseket szállítottak ki Paks és Báta környékén, arra számolva, ha a folyam vízellátása annyira emelkedik, hogy a zsilipeket le kell zárni. Akkor a Dunába torkolló vízfolyások vízét szivattyúval emelik át a töltésen a Duna medrébe. A folyamon egymás után következő két árhullám külön-kü- lön nem olyan heves, mintha egyszerre folyna le, így azonban huzamosabb ideig tart, ezért tették az óvintézkedéseket. (-s-ó) Befejeződött a nemzetközi ( hidrológiai tanfolyam Az Országos Vízügyi Hivatal székházában csütörtökön tartotta záróünnepélyét az ötödik nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyam, amelyet az UNESCO felkérésére Magyar- ország rendezett. A hathóna- t pos továbbképzésen 11 ország 21 hidrológusa vett részt; a hallgatók fele fejlődő országokból érkezett. Az előző négy nemzetközi továbbképző tanfolyammal együtt már 29 ország 82 hid- rológus mérnöke vett részt a magyarországi továbbképzésen. Az UNESCO kedvező tapasztalatokat szerzett a magyarországi tanfolyamok eredményeiről, ugyanis a végzett hallgatók hazájukba visszatérve, jól hasznosították a tanultakat, sikeresen alkalmazták a legújabb vizsgálati módszereket. Vandálok az utazóközönség ellen A turizmus helyzetét elemző vizsgálat után javasolta a Volán 11. számú Vállalatának a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, hogy igyekezzék az utazóközönséget az autóbusz- járatok menetrendjéről jobban tájékoztatni. A vállalat ismertette dolgozóival a közérdekű feladatot. Nemhiába. Kovács Zoltán irodavezető újításként esztétikailag jó hatású, időálló tábla prototípusát készítette el; ebből a vállalat — mintegy kísérletként — harmincat legyártott, és egy hónappal ezelőtt felszerelte Szekszárdon. Amint Hajnal Iván, a vállaPihenés Tamásiba n, a Dám Hotel előtt. Fotú: Gottvald lat személyforgalmi és kereskedelmi osztályvezetője tájékoztatott: a tetszetős — és fontos! — táblák egyenként majdnem 150 forintba kerültek. A város belterületén épségben vannak a táblák, — állá- pítottuk-meg az osztályvezetővel és a megyei NEB elnök- helyettesével tartott kőrútunk alkalmával. Sajnos, a külterületen már megmutatkozott a szomorú igazság, hogy a vandálok kései leszármazottai igyekeznek ősatyáik nyomdokait^ lépni. Itt a fémlemez letépve, ott az egész tábla leszakítva. .. A korábban kihelyezett, plexiborítású menetrendekből úgyszólván hírmondó sem maradt. Kotróhajók a Balatonon A Bal&tonon, a hajók útvonalain és egyes partközi területeken munkához láttak a kotrógépek. Az egyik nagy teljesítményű kotrógépet ismét a tihanyi szorosba vezényelték. A Balaton két medencéjét elválasztó tihanyi szorosban az állandó vízmozgás vastag iszapréteget hord össze, ezért — miután a homokzátony kikerülésére nincs mód —, kotrással teszik mélyebbé a hajójáratok útját. A kotróhajók ezenkívül folytatják a déli parti terület feltöltését és a leendő új strandterületek kialakítását is. A rongálókkal szemben kialakult közhangulatra jellemző egy koros csatári asszony véleménye: „Villanyárammal kellene védekezni ellenük!”! Ez, természetesen, nem járható út. De járható volna a törvény szigorát alkalmazni ellenük. Lehetne is, csak tudnánk, hogy személy szerint kik a vandálf iák... A közhangulat, :— és erről különös öröm megemlékezni —, nem csupán vandálellenes, de gyakorlatilag is menetrendbarát. A. déli kertvárosi temetőnél látható ennek bizonysága. Az egyik, otromba módon letépett alumínium táblát huzallal, a másikat szigetelőszalaggal erősítették helyére. Lám, a sajnos névtelen vandáloknak támadtak olyan ellenfelei, akiknek szívesen mondanánk nevüket megírva, köszönetét. — b. z. — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt ToJria megyei Bizottságának lapia Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség:. Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 1 Telefon: 129—01, 123—61 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó I Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11, 120—10 Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárdi Postafiók 71. ' Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca -46. Telefon: 129—21 Felelős- vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely { postahivatalnál ps kézbesítőnél { Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069 .