Tolna Megyei Népújság, 1974. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-19 / 167. szám

v r

i

!

Á Pekingien folyó szorjet—Hna! liafárfárgyaíasolrÓl

Valóság és valótlanságok a szovjet—kínai tárgyalásokról

Irta: Adam W. Wyaocki

M MÍTOSZOK •V A VESZELYEZTETETT- SÉGRŐL

Az a benyomás támad, hogy Pekingnek nem áll érdekében bármiféle gyakorlati és reális megállapodást kötnie a Szovjetunióval. Peking nem a határkérdések rendezésére, hanem e problémák szándékos felfújárása törekszik szovjetellenes, soviniszta célok jegyében.

Semmi egyébbel nem magyarázható az a lármás provokatív kampány, amely szovjet területek iránt támasztott igények „megalapozását” tűzi ki maga elé. Ez a kampány hol a kínai múzeumokban közszemlére tett különleges kartográfiai tárlók formájában, hol a kínai kiadásban 1972 februárjában megjelent un. világatlasz formájában, hol pedig a kínai vezetők sajtónyilatkozatai formájában folyik. Ide sorolható Pekingnek ■az a visszataszító tevékenysége is, melynek eredményeképpen a tárgyalások kérdésében elszaporodnak a Szovjetunió igazi álláspontját eltorzító különféle pletykák és koholmányok.

E mendemondák, kósza hírek és koholmányok között gyakran találhatunk olyanokat, melyek valamiféle mitikus „északi veszélyről”, „a szovjet csapatoknak a kínai határon történő összevonásáról”, a Szovjetunió által a tárgyalások során Kínára gyakorolt állítólagos „nyomásról”, „a katonai fenyegetések légkörében” folytatott tárgyalásokról, valamint arról szólnak, hogy e tárgyalások „kísérőjelensége a fenyegetőzés* stb.

Hányszor olvashattam az utóbbi időben különböző / hát- borzongató beszámolókat ebben a témában! Skandináv újságírók információi szerint például (1972 novemberében a kínai vezetők hitették el velük) az oroszok úgy próbálnak nyomást gyakorolni a kínaiakra, hogy „egymillió katonájukat helyezték el a határon.”

Az effajta fejtegetések ösz- szefonódnak azokkal a különféle’ nyilatkozatokkal, melyeket pekingi vezetők adnak a Nyugat képviselőinek. Persze ilyenkor egy szó sem esik a kínai háborús készülődésről, a Kínában kialakult háborús hisztériáról, a határon tartózkodó kínai katonák millióiról.

A szovjet elvtársak álláspontját jól ismerem, ezért bátr n állíthatom, hogy Kína egyfelől egyszerűen nyitott kapukat dönget, másfelől kertelés nélkül szólva — arra szárpít, hogy ily módon félrevezetheti a világ közvéleményét.

A Szovjetunió — túl azon a véleményén, hogy a tárgyalásoknak az erőszak alkalmazását, vagy az ezzel való fenyegetőzést kizáró helyzetben kell folytatódniuk — álláspontját konkrét, rendkívül reális és megvalósítható javaslatokkal is alátámasztja. A Szovjetunió szavai nem térnek el tetteitől.

Pillantsunk be ismét a hivatalos dokumentumokba.

1970. március 14-én a TASZSZ hírügynökség külön nyilatkozatot tett közzé, amely teljesen megdöntötte

azokat a különféle gyanúsításokat, amelyek szerint a Szovjetunió Kínát fenyegeti. Ugyanezen év augusztusában a Patriot című indiai lapnak adott nyilatkozatában Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a Kína- ellenes szovjet fenyegetésekről szóló mendemondák egytől egyig alaptalanok és hazugak. „A kínai vezetők — mondotta Leonyid -Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára 1972. december 21- én, a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója tiszteletére Moszkvában rendezett ünnepi ülésen — kijelentik, hogy szovjet részről valamiféle veszélytől tartanak. Ha ezek a nyilatkozatok nem hamisak, akkor érthetetlen, miért hagyta Kína válasz nélkül mindazokat a javaslatainkat, amelyeket 1969 óta tettünk több ízben annak érdekében, hogy világos, határozott és állandó — az egyik országnak a másik ország ellen irányuló támadását kizáró — kölcsönös kötelezettségeket vállaljunk?”

Az a javaslat, hogy a Szovjetunió és Kína kössön kölcsönös meg nem támadási egyezményt, már 1969 szeptemberében megszületett, azaz akkor, amikor a két ország kormányfőinek megállapodása értelmében előkészületek folytak a határkérdések megtárgyalására.

Ismeretes, hogy bár a Szovjetunió és Kína között érvényben van az 1950-ben aláírt barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés, a Szovjetunió — figyelembe véve a kínai félnek azokat a nyilatkozatait, miszerint a szovjet fél szándékai miatt állítólag nyugtalan — javasolta, hogy a Szovjetunió és Kina vállaljanak kölcsönös kötelezettséget arra, hogy nem támadják meg egymást. Á szovjet kormány javasolta, hogy ez a fontos kérdés, amely túllépi a határrendezést, ne a határon fennálló status quo megőrzését célzó ideiglenes intézkedésekről szóló megállapodás egyik pontjaként szerepeljen, hanem egy magas szintű, önálló államközi okmányban nyerjen megfogalmazást. Ez ésszerű és helyes javaslat volt.

Közismert a Szovjetunió elvi álláspontja ebben a nagy horderejű és fontos kérdésben. A Szovjetunió a múltban és ma is töretlenül híve annak, hogy az államok között felmerülő vitás kérdések megoldásában ne alkalmazzanak erőszakot, harcol a nukleáris fegyverek gyártásának teljes beszüntetéséért és használatuk betiltásáért. Ez összhangban áll a szovjet nép, a kínai nép és más államok népeinek érdekeivel. A szovjet kormány mindig hangsúlyozta, hogy egy olyan okmány elfogadása és érvényesítése, amely kizárja az erőszak alkalmazását és azt, hogy bármely fél katonai propagandát vagy háborús előkészületeket folytasson a másik fél ellen, elősegítené a Szovjetunió és Kína közötti normális jószomszédi viszony helyreállítását. Ezért a szovjet fél 1969 szeptemberében késznek mutatkozott arra, hogy bemutatja egy ilyen dokumentum tervezetét.

Az események további alakulása azonban megmutatta, hogy a pekingi vezetőknek a legkevésbé sem áll érdekükben az általuk megkonstruált „veszélyeztetettségi” probléma levétele a napirendről. Valamennyi cselekedetük arra irányult, hogy fenntartsák és felnagyítsák e mitikus „északi veszélyeztetettséget”, megakadályozzák azt, hogy bármilyen formában is megállapodások szülessenek.

(Folytatjuk) ‘

Tv-napTó

Igényeink igénytelensége

Kereken 23 ezer kívánság hangzott el telefonon, levélben, sőt táviratban is, amiből jó egyórás kívánságműsor kerekedett, s ebben az eset-t ben teljesen meddő dolog lenne a műsorszerkesztőt hibáztatni, elvégre „önök kérték . . .”. Sőt, mintha a szerkesztő erőlködött volna, hogy valamiképp mentse a menthetetlent, az aggasztóan sok középszerűséget valahogy kiegyensúlyozza, s a kérők igénytelenségébe becsempésszen valami kis igényességet is. Gondolom a derék Kobayaski Ken-Ichiro, a

tv karmesterversenyének győztese is így villanhatott föl néhány percre, ha csak nem egzotikuma miatt jegyezték meg sokan egyébként nehezen megtanulható, bér szépen csengő nevét, a Petőfi-verset is valószínűleg ilyen szerkesztői jóindulat mentette át a kívánságlistára.

Mi hát a baj? Éppenséggel nem az, hogy a tv időnként ilyen könnyednek vélt műsort is sugároz, amit maga is menteget a szokatlan hőséggel, amiből nyilván egve- nesen következik az agvak nehezebb mozgása. Ám midőn ez a 23 ezer kívánság elhangzott, még nem volt ilyen hőség, s a kérők nyilván szívügyüknek tekintik, egyébként

nem ragadtak volna tollat,’ nem szaladtak volna a postára, telefonálni, táviratozni. Marad tehát az eredmény: 23 ezer kívánság, s nem kell aggályoskodó szomorúság annak megállapításához, hogy ezek a kívánságok nagyon szegény igényt jelentenek.

S ha ez kizárólag igény lenne, ez a laposk iparszerű szórakoztatás, az bizony elég baj. Mert ez a szórakoztatás helyenként, mint Gobbi Hilda jelenetében, már a bár- gyúság határát súrolja, arról nem is beszélve, hogy a gyanútlan néző minden további nélkül egyenlőségi jelet tehet Beethoven és Lehár közé, hisz egy műsorban látta őket, egyformán kitűnő előadásban. Ez pedig megtévesztő.

No, de ne legyünk túl szigorúak, valóban nagy a hőség. s minden ellenvéleménynyel szemben ott áll a tény,' hogy 23 ezer kívánság hangzott el. Igaz, hogy 23 ezer eléggé igénytelen kívánság. Ez lenne tehát szellemi életünk mércéje? Legyünk optimisták. Csak 23 ezren kérték, ami azt jelentheti, hogy több, mint tízmilliónyian nem. Higgyük, hogy ők egészen más kívánságokkal állnának elő. S ebben! az esetben az arány sokkal kedvezőbb!

Cs. I

Régészeti kutatás a veszprémi várban

A veszprémi várban — a tervek szerint — ifjúsági parkot hoznak létre. Az építkezést megelőzően hozzáláttak a vár feltárásához, s előkészítik azoknak a középkori falaknak a rekonstrukcióját, amelyek hangulatos környezetet nyújtanak majd az ifjúsági parkhoz.

Az eddigi ásatásokkal számos XIV—XV. századi falmaradványt hoztak felszínre, s nagy tömegben kerültek elő kétméternyi vastagságú

hamuréteg alól — bronzkori mészbetétes edények törmelékei.

A leletek — a korábban előkerült anyaggal együtt —• megerősítik azt a feltevéstj hogy bronzkori erődített település volt a veszprémi várhegyen.

A régészek most az Árpádkor emlékei után kutatnak. A vár, básiyával határolt részén eddig ismeretlen rendeltetésű épületek maradványaira is rátaláltak. . .

PAPP ZOLTÁN

Lépesé az alagsorba

1974. július 19,

53.

■ '* s

Edit különös gonddal öltözködött fel a hétfői estén. Hat órára már teljes parádéba vágta magát, úgy várta Frankot.

De a férfi nem jelentkezett.

A percek teltek, és a lány egyre türelmetlenebben feszengett a fotelban, majd fölpattant és le, s föl járt a nagyszobában.

Már csak másodpercek választották el attól a pillanattól, amikor menthetetlenül sírva fog fakadni — ő legalábbis így élezte.

Ekkor döntött úgy Danner- né, hogy felhívja telefonon a szállodát.

— Frank Róberttal szeretnék beszélni — mondta a főportásnak.

— Elutazott kérem.

— Hogyhogy elutazott? Az nem lehet. Ugyanis arról van szó . . .

A főportás hideg, hivatalos hangon vágott közbe; — Még szombaton este kiegyenlítette a számláját, és elutazott kérem.

— És nem hagyott hátra

semmi üzenetet? — kérdezte most már kétségbeesetten Dannerné, ........ ...........3 W

— Nem, kérem.

Az asszony még egy utolsó lehetőséggel próbálkozott: —

És nem mondta meg, hogy hova utazott?

— Nem, kérem.

Edit ekkor már a rekamién feküdt és egész testét rázta a zokogás, amely egyik pillanatról a másikra teljesen eluralkodott rajta.

Szabadságot vett ki. Majd amikor kissé rendbeszedve magát, idegeit, visszament dolgozni munkahelyére, igyekezett úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.

A körülmények szerencsére némiképp kezére játszottak. Olyan rövid idő alatt bonyolódott le ugyanis a Frankkal való, végül fiaskóval végződött idill, hogy nem sikerült dobra verni.

így aztán egy hónap múlva a főtéri eszpresszóba is visszamerészkedett.

Olyannak mutatta magát, mint régebben. De a szíve mélyén — noha ezt senkinek nem merte volna soha bevallani —#még mindig reménykedett egy kicsit abban, hogy Frank Róbert egyszer csak életjelt ad magáról és megjelenik,

Egyik év múlt a másik után, és Edit huszonöt éves volt már, amikor Gál Ferenc a könyvelőségről megkérte a kezét.

Ekkorra túljutott már az illúziókon. S letett arról, hogy Frank valaha is jelentkezni fog.

Ami húszéves korában történt vele, az egy különös és egyre valószerűtlenebbül ható álomnak tűnt számára. Mindazzal együtt, amit akkoriban vágyként, illúzióként magában melengetett.

Letett már a nagyvilági életről. Arról, hogy majd külföldön nagy életet fog élni egy gazdag férj oldalán. Hogy olyan élete lesz, mint amilyen a magazinokban szokott lenni a filmsztároknak.

Ezért azíán, amikor némi gondolkodás után igent mondott Gál Ferinek, mindjárt el is határozták, hogy gyűjteni fognak egy szövetkezeti lakásra.

Kilenc hónap múlva egészséges leánygyermeket szült, s ettől kezdve g vele való gond lefoglalta minden erejét, idejét, energiáját.

Egyszóval Danner Edit, akit gőgös, rátarti lánynak ismertek a városban, S aki valaha nagy álmokat táplált, egyik napról a másikra kezdett beilleszkedni azoknak a dolgos átlagembereknek a világába, akiknek keményen meg kellett dolgozni, harcolni az élet minden apró öröméért, eredményéért

S a kislány egészséges voltj szépen fejlődött.

• l

A hat villa utcájában pe- dig ezután már nem történi többé soha semmiféle titokzatos dolog.

Senki nem fejtette megj hogyan került egykor az af halott férfi Gedeonék pincelejáratába. a rendőrségen! végül az elévült ügyek dosz- sziéjába süllyesztették az ak-> tát. i

De Dannerék sem jöttek ráj hogy amíg ők azon a bizonyos nyári hét végén a Ba-' laton mellett víkendeztekj valaki járt az alagsorban.’ Sőt, nemcsak járt ott, ha-, nem ellapátolta a szenet, k*J ásott egy ládát. Majd min-< den nyomot eltüntetett.

Frank Róbert is végérvényesen eltűnt az élet nagy süllyesztőjében. Nem ismerte senki, hová távozott, é9 hogy él-e még egyáltalán.

így aztán arról sem leheJ ■tett az égvilágon senkinek sejtelme, mi történt azon a bizonyos vasárnap estén a város legrégibb szállodája-; nak egyki szobájában.

Hogy két izgatott férfi so^ káig bailódott ott egy pán- célkazettával. mire végre sikerült elfordítani zárjában a kulcsot és felnyitni a tetejét.

S az erős világításban rögtön észrevehették, hogy d láda színültig van rakva fe-, héresszürke zúzalékkővel.

(VÉGE!) ]