Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-01 / 126. szám

t I I Napirenden a tömegsport fejlesztése Ülést tartott ax SZMT elnöksége Ügyeletek Rövid, csendes értekezletnek ígérke­zett a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa elnökségi ülése. Az egyetlen napirendi pontként szerepelt a szak- szervezet helye, szerepe és feladatai a testnevelésben és a sportban, vala­mint az SZMT ezzel kapcsolatos intéz­kedési terve. Pintér Antal, az SZMT testnevelési és sportbizottságának vezetője írásbeli tájékoztatójában felsorolta az elmúlt időszak eredményeit, s az intézkedési tervjavaslatban részletesen kitért a to­vábbi feladatokra. Az MSZMP KB 1973. januárjában ho­zott határozatában a testnevelési és sportmozgalom Irányítását állami fel­adattá tette. Ennek értelmében a SZOT elnöksége is határozatot hozott a szak- szervezet szerepét, felelősségét és jog­körét illetően. Ezek után látszólag egyszerű feladat­nak nézett ki az SZMT intézkedési ter­vének kialakítása. Az elnökségi ülésen a hozzászólások azonban megcáfolták ezt. A résztvevők a helyi gondok is­meretében konkrét javaslatokkal bőví­tették ki az intézkedési tervjavaslatot. Szavaik tükrözték azt a szándékot, amellyel a megye tömegsport-mozgal­mát kívánják javítani. Dr. Szende! Imre, a HVDSZ MB titkára elmondta, hogy megszervezték a háromtusa-bajnokságot, melyen idő­sek és fiatalok egyaránt részt vettek. A későbbiekben hangsúlyozta, hogy a tanácsi költségvetési üzemek mintegy másfél ezer dolgozójának sportolását nem tudják a tanácsok anyagi eszközökkel támogatni. Erre ugyanis ez ideig nincs keret. Kedves Henrik, a Pedagógusok Szak- szervezete MB. titkára arról beszélt, hogy igen alacsony a munkahelyi test­mozgásban részt vevők száma. Jelenleg a megye dolgozóinak csupán egy szá­zaléka állhat meg munka közben, hogy szervezett testmozgás során felfrissít­se az esetleg egyoldalú munka során elgémberedett tagjait. Kitért hozzá­szólásában az úszósport, s a különle­ges felszerelést egyáltalán nem igény­ié természetjárás elterjesztése érdeké­ben hozandó intézkedésekre. Egyed Mihály, az SZMT vezető titká­ra elmondta, hogy a szakszervezetnek e téren kettős feladatot kell megolda­ni. Segíteni kell az állami feladatok végrehajtását, s emellett kielégíteni az üzemi dolgozók sportolási igényeit. A megyebizottságoknak ennek érdekében konkrétan meg kell határozni a felada­Asztalitenisz csb eredmények Egy forduló van hátra a tavaszi szezonból tokát. Szólt a vezető titkár a verseny­szerűen sportolók körében kialakult helytelen szemléletről. Felháborító ugyanis, hogy egyes labdarúgók csak úgy hajlandók vasárnaponként a falu­si bajnokságon játszani, ha hétfőn nem kell dolgozniuk. A Simontornyán, de más községekben is szokássá vált helytelen tendenciához a vállalatok igazgatói, szb-titkárai is áldásukat ad­ták. A sport vadhajtásait sürgősen le kell nyesegetni. Herczig Gábor, a megyei KlSZ-bi- zottság honvédelmi és sportfelelőse ar­ról beszélt, hogy javítani kell a sport­vezetőképzést. Mert például a termé­szetjárók létszámával nem lenne gond, ha lennének olyan tapasztalt sportve­zetők, akik kalauzolják a csoportokat. Reichardt Jenőné, az SZMT titkára összefoglalva a felszólalásokat, megál­lapította, hogv az elmúlt évek során jelentősen fejlődött az együttműködés a megyei tanács sporthivatala és az SZMT sportbizottsága között. E tekin­tetben a korábbiakhoz hasonlóan kell tevékenykedniök. A szakmák szakszerve­zeteit képviselő megyebizottságoknak pedig az anyagi erők fokozottabb kon­centrálásával kell tovább segíteni a tömegsport fejlődését. — srl — OSIV Az asztalitenisz csapatbajnoki rend­szer valamennyi osztályában a tavaszi utolsó előtti fordulóját játszották va­sárnap. Néhány mérkőzést elhalasztot­tak, 1—2 szakosztály pedig rendszeres és ismételt kérés, illetve felszólítás el­lenére sem hajlandó a mérkőzés-jegy­zőkönyveket határidőre megküldeni. A szövetség még a mai napig sem tud semmit a DVSE—Tolna, a Báta—Tol­na és a Nagykónyi—Simontornya mér­kőzések eredményeiről. A női NB ll-ben a Szekszárdi KSE Dunaújvárosban játszott, és igen szo­ros, színvonalas mérkőzésen megsze­rezte az egyik bajnoki pontot. A férfi NB lll-ban ismét megyei rangadóra került sor Tolnán, ahol az ellenfél a Bonyhádi Vasas együttese volt. A mér­kőzés eredménye meglepetésnek szá­mít, hiszen a papírforma szerint esé­lyesebb tolnai gárda vereséget szen­vedett otthonában a három versenyző­vel kiálló Bonyhádi Vasastól. A Szek­szárdi KSE a bajnokság első számú vá­rományosával, a Pécsi BTC-vel ját­szott, és színvonalas — a számszerű eredménynél sokkal szorosabb talál­kozón — 11:5 arányú vereséget szen­vedett. A megyei csb fordulóitól ezúttal in­kább a női mérkőzések érdemelnek figyelmet. A KSE tartalékcsapata hiá­nyosan is biztos győzelmet aratott az idei évben jól szereplő paksiak ellen. Hasonlóképpen meglepő volt a Szek­szárdi Kórház 16:0 arányú győzelme a Dombóvári Kórház ellen. Ä férfimér­kőzések eredményei a várakozásnak megfelelőek alakultak. Eredmények: NB II. női: Dunavidéki Vendéqlátó SK — Szek­szárdi KSE 8:8. A dunaújvárosi csapot előző nap Szombathely ellen játszott, és a KSE ellen néhány játékosán a fá­radtság jelei mutatkoztak. Ennek elle­nére igen nagy küzdelem és jó játék alakult ki. A KSE csapata számára ugyan igen nagy siker a döntetlen, azonban ezúttal is ,.elúszott” néhány biztos győzelem. Győztesek: Maczkóné 4, Becsei 2, Kovács 1, Bátai 1, illetve Hah« 3, Bottyán 2, Péterné 2, Dudás 1. NB m. férfi: Tolnai VL—Bonyhádi Vasas 7:9. Nagy meglepetés a mérkőzés végeredménye. Még teljes csapatok esetén is a Tol­nai VL az esélyes. Ezt az esélyt még növelte az a tény, hogy a bonyhádi csapatból hiányzott Berghoffer, így a Tolna eleve 4:0 előnnyel indult. így aztán minden elismerést megérdemel­nek a bonyhádi fiúk küzdőképessé­gükért. A Tolnai VL vereségét elsősor­ban annak köszönheti, hogy két olyan játékos is volt a csapatban, aki nem tudott mérkőzést nyerni. Győztesek: Hahn 3, Bányai 3, Szunyogh 3, illetve Koronvári 3, Jassó 2, Sáth 1, Pálinkás 1. i Szekszárdi KSE—Pécsi BTC 5:11. Igen színvonalas, látványos mérkőzésekre ke­rült sor. A pécsi csapat több mint egy évtizedes NB-s rutinja a döntő pillana­tokban jobban érvényesült. Győztesek: Hegedűs 3, Varjas 3, Galambos 3, Döme 2, illetve Heronyányi 2, Link 2, Péter 1, Molnár 0. Meqyei csb női Paksi Szöv. SK—Szekszárdi KSE H. 4:12. Iskolai elfoglaltság miatt a KSE csak hiányos csapatot tudott Paksra küldeni, de iá játékerőt képviselt, és minden mérkőzését biztosan nyerte. Győztesek: Pohlon 4, Dicső 4, Pintér K. 4. Dombóvári Kórház SK—Szekszárdi Kórház SK 0:16. A szekszárdi csapat ilyen arányú győzelme meglepetést je­lent, mert az eddigi találkozók meg­lehetősen szoros eredményeket hoztak. Győztesek: Dr. Vassné 4, Köves 4; Gi'trai 4, Méry 4. Tolnai VL—Simontornya! BTC 12:4. A tolnai csapat megérdemelten qyőzött ilyen arányban is. Győztesek: Werllng 4, Csöglei 4. Bán 4, Potyondi 0, illetve Viczkó 1, Kovács 1, Berecki 1, Rie- mesch 1. Megyei csb férfi: Dunnfoldvári Szöv. SK—Szekszárdi KSE 16:0. Játék nélkül jutott a két baj­noki ponthoz a Dunaföldvár, mivel a szekszárdi játékosok iskolai elfoglalt- sáqa miatt a KSE kénytelen volt fel­adni a mérkőzést. Paksi Szöv. SK—Dombóvári VSE 5:11. Színvonalas mérkőzésen a rutinosabb dombóvári csapat megérdemelten sze­rezte meg a két bajnoki pontot. A DVSE-ből Egri, a Paksból Harmath játszott jól. Győztesek: Egri 4, dr. Var­ga 3, dr. Iván 3, Békefi 1, illetve Harmath 3, Peterdi 1, Schukkert S. 1. Ma délután Szekszárdon, a városi sporttelepen 14 órakor kezdődik az OSN sportünnepélye. Dombővárott, a vasutas-sporttelepen 16 óra az OSN kezdési idejo» közben kisdobosavatás. Kosárlabda NB 11 1. Szekszárd 11 11 — 722-438 22 2. MAFC 11 8 3 736-738 10 3. Szigetvár 11 8 3 652-576 19 4. Nagyanizsa 11 7 4 6*04-623 18 5­Szolgáltató 11 7 4 624-606 18 6. Pécsi TK 11 6 5 646-654 17 7. ZTE 11 6 5 680-572 17 8. Z. Volán 11 6 5 656-645 17 9. BKV Előre 11 6 5 725-6*24 17 10. Komló 11 5 6 647-700 16 11. Tatabánya 11 3 8 471-534 14 1?. Főv. Sütöip. 11 3 8 467-607 14 13. Dombóvár 11 1 10 646-776 12 14. Veszprém 11 — 11 556-755 11 Súlyemelés A területi kiválasztó versenyen tíz egyesület versenyzői vettek részt. Megyénket a Tolnai Vö­rös Lobogóiból 2, a Lengyeli ME- DŐSZ-tói 2. Faddról 2. Bonyhád­iról 3, Szedresből 6, Bátaszékből 1, míg a Szekszárdi Vasasból 8 fiatal képviselte. Minősítési szin­teket versenyzőink közül a kö­vetkezők értek el: Serdülők:, Aranyjelvényes: Deli József (Szedres). Ezüstjelvényes: Miklós Mihály (Bonyhád). Rabatin Attila (Bonyhád). Bronzjelvényes: Gyur- kó László (Szekszárdi. Ignácz Im­re (Szedres). Ifjúságiak. Ezüst­jelvényes: Lebenyei László (Szek­szárdi. Herczeg Gábor (Bony­hád) . Bronzjelvényes: Orsós György (Lengyel), Url József (Fadd). Suiálk Endre fSzek^zárd). Labdarúgó-vb ’74 A HÁZIGAZDA' ÉS SZOMSZÉDJA (H.) A hazai közönség a Német Szö­vetségi Köztársaságban jelenleg éppoly nehezen tudja elképzelni, hogy ne maradjon otthon a vi­lágbajnoki trófea, mint a brazüok 1950-ben. Mégis Uruguay nyert. S a brazil szurkolók amikor bú­csúztatják a legjobbjaikat, nyúl­ván azt mondják nekik. világ­bajnokként térjetek haza. Ez pedig hasonlít a mi helyzetünk­höz. 1954-ben. A világ legjobbjá-. nak tartottak bennünket és az ‘ NSZK győzött. Amikor Helmuth Schönt megkérdezték a sorsolás után. kik a legveszélyesebbek. így válaszolt: „A legnehezebb ellen­felek nem a vendégségbe érkező csapatok, hanem a hazai nézőkö­zönség”. Ez persze nem azt je­lenti, hogy a pontosan kidolgo­zott felkészülési tervből jottányit Is engedne és az előkészületek alatt ne a jövendő ellenfelekre, hanem a közönség meghódítására fordítaná a legnagyobb gondot. A szomszéd, vagyis a Német Demokratikus Köztársaság válo­gatottja lényegesen csendesebben készül, mint a házigazda. Georg Buschner. a szövetségi kapitány szavai is ezt tükrözik: ..Számunk­ra nem létezik sem túl könnyű, sem túl erős ellenfél”. Értsd: a lehető legjobb körülmények kö­zött kell felkészülni, a lehető leg­jobban kell ismerni valamennvi várható oMenfél erényeit és hibáit, a saját erő tudatában, de az eV. lenfelet nem lebecsülve kell pá­lyára lépni már a csoportmérkő­zéseken is. Az a nagyfokú sze­rénység azonban, amely az NDK sportolóinál, sportvezetőinél im­már megszokott dolog, ne vezes­sen félre senkit. Az ütőképes csapat kialakításában, az 1973-as esztendőt a fordulat évének te­kintik. bár nincsenek teljesen megelégedve az elért eredmények­kel Hiányzik válogatottakból az igazi karmester és hiányzanak a szólamvezetők Is. Márpedig ve­zéregyéniségek nélkül nehezebb sorozatos győzelmeket elérni. Ne­hezebb. de nem lehetetlen. Az összeszokottságon alapuló, igazi „csapatgépezet” — ahogyan diva­tosan mondják — képes erre. Megfigyelők egyöntetű véleménye szerint Buschner legfőbb törek­vései erre irányulnak, amiből a múlt év őszén már mi is ízelítőt kaptunk a Népstadionban A szakértők a csapat legerősebb részének a védelmet tartják. Valóban Branseh kiváló képessé­gű, jó érzékű és állandóan szín­vonalasan Játszó söprögető. Kurbjuweit és Fritzsche gyors és hallatlan rúgóbiztonsággal rendel­kező két szélső hátvéd. Ez a hár­mas nyugalmat kölcsönöz a csa­patnak, mert ha a támadás nem sikerül, akkor sem kell kétségbe esniük. A csatársorban kétségtele­nül az öreg Ducke és Streich a két legveszélyesebb, ő.k ékelődnek az ellenfél védőfalába és igyekez­nek azt megbontani. Mind a ket­tő olyan adottságokkal rendel­kezik. hogy egyedül képes mér­kőzéseket eldönteni. Az él har­madik méltó tagja lehet a fiatal Hoffmann, de készenlétben áll a lendületes Vogel, a kiszámíthatat­lan Sparwasser. Löwe és Schellen­berg, akit nemzetközileg ugyan még nem ismernek, de a hazai pályákon már megtanulták tisz­telni a nevét. Hosszasan sorolhatnánk még a készenlétben álló tehetséges já­tékosok nevét. Bőven akad ilyen az NDK-ban. hiszen a legutóbbi statisztikai adatok szerint csak­nem félmillió labdarúgót tartanak nyilván. A szomszédok számos sportág­ban okoztak már nagy meglepe­téseket a világnak, s ezeket rend­szerint amolyan vihar előtti csend előzte meg. Aki részlete­sebben ismeri a Német Demokra­tikus Köztársaság sportmozgalmá­nak szisztematikus, már a gyer­mekkortól kezdődő, alapos fel­építését, annak az sem lenne ele képzelhetetlen, hogy akár a leg­jobb nyolc közé. sőt még annál is tovább jussanak. A jósok, a fogadási irodák, de a szakemberek is biztosra ve­szik, hogy az NSZK és az NDK jut a legjobb nyolc közé az első csoportban. A sorrendet tekintik csupán kétségesnek, mert ennek kialakulásában még taktikai el­gondolások is nagymértékben közrejátszhatnak: ki kivel nem szerelne találkozni a következő fordulóban, amikor már a négy közé jutás a cél. (Folytatjuk) ORVOST ÜGYELET: Szekszár- lon a Hunyadi u. 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet van. na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed ■ Szekszárd váro­son kívül Szálka községre is. Te­lefon: 12—122. Dombővárott a központi orvosi ügyelet látja el a felnőtt- és gyermek betegeket - szombaton 13 órától, hétfőn reggelig. A felnőtt- körzeti orvosi ügyelet helye: a kórház bőrgyógyászati szakrende­lést. a gyermekorvosi ügyelet he- 'ye: a kórház gyermekszakrende- lési helyisége, a városban körzeti orvos, illetve körzeti gyermek­szakorvos csak az ügyeleti helye­ken található. Házhoz hívás is itt jelenthető be. Telefon: 13—67. vagy a 14—52-es telefon 168. il­letve 194-es mellékén. Bonyhád. Kakasd, Aparhant, Hidas, Mecseknádasd körzetében dr. Kövér Ferenc ügyel. (Bony- V'd. Perczei Mór u, 49. Telefon: 80.) Nagymányok. Máza és Győré körzetében dr. Molnár Ferenc lát­ja el a hétvégi orvosi ügyeletet. (Máza.) Tevel. Kisdorog, Hőgyész, Kéty és Zomba körzetében dr. Patő József látja el a hét végén a be­tegeket. (Kisdorog, telefon: 7.) Medina. Kölesd. Sióagárd, Szed­res és Tengelic körzetében dr. Vida János ügyel. (Sióagárd. te­lefon : 3.) Fadd. Gerjen, Dunaszentgyörgy községekben az orvosi ügyele­tet dr. Királyfalvi Elek végzi,’ (Dimaszentgyörgy, telefon: 7.) Bátaszék.' Alsónyék, Báta köz­ségekben dr. Csanády György ügyel. (Bátaszék, Kossuth u. 54» Telefon; 32.) Tolna. Mözs. Fácánkert és Bo- gyiszló körzetében dr. Pr.taki György ügyel. (Tolna. Garay u» 6. Telefon: 136.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szek­szárdon a hétvégi állatorvosi ügyeletet dr. Rappai József (Szék-. szárd, Ady u. 1«. Telefon: 12—37*3») végzi. Az ügyelet kiterjed örmény,’ Szálka. Harc és Sióagárd közsé­gekre is. Zomba, Hőgyész, Tevel és á Hőgyészi Állami Gazdaság terüle­tén az állatorvosi ügyeletet dr» Kovács Barna (Hőgyész. telefoni 22.) végzi. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETI Szekszárdon a hétvégi és ütH népi ügyeletes a 11/3-as gyógy­szertár végzi. (Hunyadi u.) Bonyhádon, Dombó váróit, palc* son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és. éjjeli ügyele­tet. Állandó ünnepi és éjjeli iigygí letet tart még Bátaszék Nrgydo* rog és Tamási gyógyszertára. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Szimfonikus zene. ÍO.OS: Rádió­színház. 10.56: Fiatal művészek hangversenyei. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.3*0: Magyarán szól­va. . . 12.46: Melódiakoktél. 14.06: Terített asztal. 14.16: Mihály And­rás—Raics István: 1-871. kantáta. 11.25: U1 Zenei Újság. 15.05: Kis magyar néprajz. 1*5.10: Slágermú­zeum. 16.00: 168 óra. 17.30: Uj Mozart-lemezeinkbő!. 17.50: Bajno­ki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.30: \ Magyar Rádió automata közön­ségszolgálata. 22.15: A súlyemelő- EB köhnyűsúlyú versenyéről, Veronából. 22.30: Beat. 23.15: Bar­tók ^-felvételekbőL 0.15*: Melódia­koktél. PETŐFI RADIO 8.05: A koldusdiák. 9.03: Nóta- est. 9.46: Válaszolunk hal^atóink- nak. 10.00: Zenés műsor, üdülők­nek. 12.00: Verbunkos muzsika. 12.10: örökzöld dallamok. 12.60: Héra Zoltán két verse. 13.03: Beethoven: II. szimfónia. 13.35: .jelképek erdején át. . . ” 14.00: Kis tárcsa. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.00: Orvosi tanácsok — az ed­zésről. 15.05: Respighi: Róma fe­nyői — szimfonikus költemény. 15.27: Falurádió. 16.65: A hét mű­sorából. 17.24: Ritka kőformák a kék jelzésben. 17.39: A Muszty— Dobay kettős és a Kaláka-együt­tes műsorából. 18.10: Közkívánat­ra! 20.15: Uj könyvek. 20.18: Nép­dalcsokor. 21.05: Donizetti: Sze­relmi bájital. 23.10: A súlyemelő- EB könnyűsúlyú versenyéről. Ve­ronából. 23.15: Nat Adderley kvintettje játszik. m. MŰSOR 12.23: Beverly Sills énekel. 1*2.52: Csongor és Tünde. 13.37: Bach-művek. 14.53: Debussy: g- moll vonósnégyes. 15.20: A 6-os stúdióból. 16.40: Ötórai tea. 18.10: Művészlemezek. 19.06: A világiro­dalom remekei. 19.5*7: Zenekari muzsika. 21.37: Századunk zenéié­ből. - I. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés^ hírek. 17.05: Beat-műsor. Dám László összeállítása. 17.46: Ismerőseink közelről: Detre Annamáriával be­szélget Tiszay László. 18.00: Hí­rek. tudósítások. 18.10: Pécsi művészek oDorah an g versenye. 18.25: Korty vismerteté s. 18-30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hall­gatóink kérés*ére. Zene. — Bara- nván át. összeállítás. — Hallga­tóink kérésére. Folytatás. — Hársfavirágzás hava. Zenés, iro­dalmi összeállítás. 19.15: Német nyelvű műsor. Zenés szombat­este. Közben: Csolnoki mozaik. Riport. — Lapszemle és a jövő hét műsorából. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.30: ..És színész benne minden férfi és nő.” Kalandozás kétezer év színpadán.” Madách színháza. 10.30: Parasztok. Tévéfiimváltozat. (Színes í) n. a vásár. 11.20: Mú­zeum. falak nélkül. (Színes!) Képzőművészeti filmsorozat. III. Kréta és Mykéne. 12.10: A nő — három szerepben— 14.42: Cha­bert ezredes Balzac elbeszélésé­nek tévéfilm-változata. 16.15: Reklám. 16.25: Hírek. 16.30: Slá­gerlista. 17.30: Kutatók a Csendes­óceánon. Ismeretterjesztő rövid­film. 17.46: Tanév végi helyzetje­lentés. Beszélgetés dr. Gosztonyi János miniszterhelyettessel. 18.25: Cimbora. Irodalmi Magazin gyer­mekeknek. 19.15: Cicavízió. (Szí­nes!) 19.30: Tv-híradó. 20.00: °riest1y: Veszélyes forduló: Té- ’éláték. (14 éven felülieknek!) ?L00: Tánozene. (Színes!) 21.55: Tv-híradó. — 2. 22.05; „Arany­cipő”. Nemzetközi atlétikai ver^ seny. Osztravúból. 22.50: Fábry* Zoltán-sorozat. (Színes!) Plus* mínusz egy nap. Film. JUGOSZLÁV TV 16.46: Jugoszláv kézilabó n-baáá'J| nokság. 18.16: Gyermekeknek^® 16.15: Mit csináljunk vas'ímap?';ij$ — Humoros adás. 20.30: K'+ona-* .■ zenekarok hangversenye. 22.18Ö Egy játékfilm. li n. MŰSOR 2fr30: Jugoszláv ki árazik us ok» I . 21.45: Tízezer nap. 22.15: Külföld di dokumentumműsor. ; OSZTRÁK TV 16.05: A kis ház. Gyermekfii v 16.55: Senior Klub. (73.) 17.56: Al tv-műsor kritikája. 18.25: Jó éj-* '‘I szakát gyerekek. 18.30: Kulturá-': lis specialitások. 19.30: Tv-híradóJ 20.06: Sporthíreik. 20.15; Wig-* Gála 1974. Nemzetközi show-« műsor. 21.50: Sporthírek. 22.200 Tv-híradó. 25.25: Éjszakai fűnk-; vetítés: Ccrdurából jöttek! H. MŰSOR 36.55: Tarzan, a majomembetí Film. 18.30: Mind-max. 18^6: ze­nei hírek. 19.30: Ty-híradó. 20.06: | Tudományos hírek. 20.15: AZ egyiknek butának kell lenni. Víg­játék. 21 50: Riportműsor. 22.20? Tv-híradó. MOZI BONYHÁD: Életünk legszebb napja. (Amerikai film.) DOMBÓVÁR: Csínom Padkö.1 (Magyar film.) DUNAFÖLDVÁR: A ..Satumus* csapdájában. I—H. (Dupla hely- árral.) (Szovjet film.) PAKS: A diktátor. (Amerikai film.) SZEKSZÁRD. PANORAMA: P«J riszkóp a fjardok között. (Szov­jet film.) SZEKSZÁRD. NAGYVILÁG: KH hívás. (Lengyel film.) TAMASI: Az Anderson-magnö- szalagok. (Felemelt hely árral-) (Amerikai film.) TOLNA: Sortűz. film.) (Jugoszláv FELVÉTELRE KERESÜNK: KONFEKCIÖS ÜZEMÜNKBE GYAKORLOTT és KEZDŐ VARRÓ DOLGOZÓKAT egyműszakos munkára. Betanulási idő: 30 naptól 3 hónapig. MOSODAI ÜZEMÜNKBE BETANÍTOTT NŐI DOLGOZÓKAT Vidékieknek útiköltséget térítünk. Textiltisztító és Ruházati Vállalat Szekszárd, Tartsay V. u. (53)

Next

/
Oldalképek
Tartalom