Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-13 / 136. szám

w I * Í Kosárlabda NB IT Veretlen maradt az Sz. Vasas a tavaszi bajnokságban Szekszárdi Vasas—BKV Előre 46:42 (18:28) Szekszárd. vezette: Zsíros és Kápolnás. Szekszárd színeiben a következők szerepeltek: Falvai (4). Eszterbauer (2), Sáfrán (fi). Mechll '7). Skoda (14). Csere: Binder ín Kutas (1). Sabján (—). Az első pontot Szekszárd szerezte meg, ezután a vendégek kerekedtek fe­lül és iól védekeztek, u.p'^takkor helyzeteik nagy százalékát be­dobták. értékesítették. A hazaiak kapkodva. idegesen látszottak, melyre jellemző, hogy hat percen át mindössze egy pontot tudtak elérni, azt is büntetőből. így a BKv Előre megérdemelten jutott liO fontos előnyhöz, az első félidő végére. A nézők közül sokan már attól tartottak, bogy meglepetés lesz. a szekszárdiak hazai pályán szen­vedek. el idei első vereségüket, de végül nem így történt. Fokozato­san magára talált a másodig fél­időben a szekszárdi csapat és szorgalmasan csökkentették hátrá­nyukat. Védekezésben és támadás­ban. egyaránt feli avultak és a fél­idő közepén már átvették a ve­zetést. melyet a mérkőzés vénéig biztosan megtartottak, sőt még növelték előnyüket. A Vasas az első félidőben gyen­gén kezdett, a dobások pontatla­nok voltak. és a védekezésbe is sok hiba csúszott. A második fél­időben is csak közepes teljesít­ményt nyúitott a hazai gárda, vi­szont a lelkesedései nem voh bai. és ez elég volt a vesztésre álló mérkőzés megfordítására. Ez­zel a győzelemmel a szekszárdiad’ veretlenül fejeztél?: be a tavasz' idényt. Befejeződött az asztalitenisz-csb tavaszi fordulója Befejeződött az asztalitenisz- os a patb álnokság tavaszi forduló­jának valamennyi osztályában a küzdelem. Az utolsó fordulóben NB H-es női csapataink igen nagy harcban szoros küzdelemben, fon­tos bajnoki pontokat szereztek. Ennek következtéiben a Tolnai VL» — mint úlonc — igen előkelő he­lvet foglal el a tabellán. de a Szekszárdi KSE csapata is meg­előzte kieső riválisait. Az utolsó fordulóban a tolnai csanat volt könnyebb helyzetben, miután ott­honában fogadta az eddig nyeret­len Kőbányai Lombikot. A tolnai csapat Bolvári és Mát.vus nagy­szerű játékával tartalékosán is 9:7 arányban győzött. A Szekszár­di KSE számára döntő fontosságú találkozón a bajnoki tabellán ed­dig előtte álló Budapesti ME- DOSZ ellen 9 fi arányban győzött. A szekszárdi csapat győzelmét el­sősorban Bottyán Mária nawsze- . rű játékának köszönheti, miután valamennyi ellenfelét legyőzte. Az NB in-ban csak a Bonyhá­di Vasasnak sikerült győznie Mo­hácson. A KSE otthonában várat­lan vereséget szenvedett a Du- naker csapatától. míg a Tolnai VL. idegenben szenvedett 12:4 arányban vereséget az állandóan erősödő Enyingi MEDOSZ-íól. A megyei csb. legnagyobb meg­lepetése a Dombóvári VSE 9:7 arányú győzelme, az esélyesebb Nagykőn yi ellen. Ugyancsak meglepetésnek számít a Duna- földvár minimális 9:7 arányú győ­zelme a Siimontomya ellen. NB H-ES EREDMÉNYEK: Szekszárdi KSE—Budapesti ME- DOSZ 9:7. Az idei bajnokságban váratlanul gyengén szereplő KSE számára az utolsó lehetőség volt pontszerzésre ez a mérkőzés. A találkozó fontosságára jellemző volt. hogy így helycsere történt a bajnoki táblázaton. A KSE-ből Bottyán ezúttal kitűnően játszott, Az országos bajnokság után területi bajnokság Az ígar-simontomyai Lenín_ Ter­melőszövetkezet lovasai kitűnően szerepeltek az országos bajnokság első fordulóján, melyet Budapes­ten tartottak. Kapoli István egy első.- egy második és egy harma­dik helyet szerzett. Rajta kívül iól szerepeit Fonyó László. aki egy első helyet szerzett egyesületének. A simontomyai lovasokra úiabb feladat vár; pénteken, szombaton, és vasárnap a területi bajnokság második fordulóján indulnak, áll­nak rajthoz. A lajosikomáromi versenyen a Kiskunhalasi Határőr Dózsa, Enying, Mezőszilas. Alap, Igar- Stm on t ornya, valamint a rendező Laioskorhárom lovasai mérik össze tudásukat. A simontornyaiak hat versenyzővel és tíz leglobb lo­vukkal képviselik egyesületük szí­neit. Eddigi szereplésük alapján várható, hogy ismét az ifjúságiak kategóriájában érnek el ió ered­ményeket a simontornyaiaik­A verseny mindhárom nap dél­előtt 10 órakor kezdődik. majd ké+ órától folytatódik. Labdarúgó II. osztály A vasárnapi megyei II. osztályú 11. Alsó pél 26 9 5 12 27-60 23 labdarúgó-mérkőzések eredmé­12. öcsény 26 10 2 14 36-73 21X nvei: Alsóoél—Mucsfa 1:2. ifi: 13. Dó bírok. 2S 7 4 15 42-56 16XX 2:2. öcsény—-Dunaszentgyörgy 0:4. 14. F-nána 26 3 3 20 19-125 8x ifi 4:0. Dimakömlőd—-Felsőnána .17:0. ifi: 13:0. Döbrököz —Madocsa Ifjúságiak: 2:1. ifi: 5:2. Izmény—Kajdacs 2:1, D-kömlőd 46 ifi: 4:2. A Dombóvár—'ToLnanéme­1. 26 2f2 2 2 15*0-31 •di riiérkőzés elmaradt. 2. Kajdacs 26 21 1 4 134-40 43 3. öcsény 26 17 1 8 92-4*8 35 A BAJNOKSÁG ÁLLASA 4. Aparhamt 26 15 3 8 95-53 33 5. Izmény 27 14 5 8 84-56 33 Felnőttek: 6. Mucsfa 26 15 2 9 103-71 32 7, Dombóvár 25 13 3 9 67-50 29 1. Dsztgy.. 27 20 4 3 92-29 44 8. Döbrököz 26 12 2 12 95-83 26 2. Aparhant 26 17 5 4 69-27 39 9­Dsztgy. 27 10 3 14 74-105 23 3. Kajdacs 26 15 4 7 86-32 34 10. Felsőnána 27 10 2 14 47-106 22 4. Szakos 26 13 3 10 96-54 30 11. Madocsa 26 9 2 15 74-67 20 5- Mucsfa 26 12 5 9 50-36 29 12. Alsópél 26 8 2 16 28-74 1« 6. Domb. 25 13 3 9 48-3*4 29 13. Szakos 26 5 1 20 42-114 12 7. T-mérned i 25 H 6 8 51-34 28 14. T-némedi 25 5 — 20 34-171 10 . 8. D-kömlőd 26 9 8 9 61-17 26 9. Madocsa 26 H 4 11 44-53 26 Megjegyzés : x = büntetőpont­10. Izmény 27 11 2 14 49-60 24 levonás. Atlétika Vasárnap Miskolcon a Mihályfi- emiékversenyen Torma Ibolya (Sz. Dózsa) 43.7’2-vel a 2. helyen vég­zett a női gerelvhajításbam. * Pécsett a területi összetett ver­senyben ötvös Imre a tízpróbában (5*097 pont). Pálinkás János (Tol­nai VL) az ötpróbában (3H5 pont) aranyjelvényes szintet teljesített. Ezzel a Szekszárdi Dózsa négv versenyzője (Illés. Csaba, vaszkó, Szabó) mellett már a Dunafö’dvá­ri Szöv. SE-neik és a Tolnai VL- nek is van aranyjelvényes ver­senyzője ebben az évben. Pécsett, az 1958-as születésű fiúk csapatversenyét öt próbában a Szekszárdi Sí csapata nyerte Horváth—Hanula—Szűcs összeállí­tásban. míg az 1950-as születésű lány csapat Ham mer—G rósz—Mohai összeállításban a 2. helyen vég­zett, Szombaton és vasárnap a Nép­szava nemzetközi atlétikai verse­nyén a Szekszárdi Dózsa verseny­zői közül a következők indulnak: Vaszkó Judit magasugrás. illés Antal 3900 m síkfutás. Hepp Györgyné 990 m síkfutás. Csaba Györgyi 100 m és 4x100 m váltó. valamennyi ellenfelét lepvőzve. a'7 ő érdeme a csapat győzelme. Raj­ta kívül Pintér játszott még iól. A csapat többi tagi a sajnos foly­tatta az egész idénvre jellemző gyenge játékot. Győzteseik: Boty- tyén 4. Pintér 2. Hshn 2. Péterré 1. illetv-o r7"póz 3. Rákosi 2. Tol­nai 2. Weinberger 0. Tolnai VL—Kőbánnal Lombik 9:7. A Tolnai VL tartalékos fel­állásban játszott. a bain-okság utolsó helyén álló Kőbányai Lom­bik ellen. így érthető a viszonv- lag szoros eredmény. Bolvári Ildi­kó ezúttal is valamennyi ellenfe­lét legyőzte. Győztesek: BolváT' 4. Mátyus 3. Páiinkásné 1. Hodász- né 1. illetve Harangi 3. Sidó N. 2 Horváth 2. Sidó K. 0. NB HI-AS EREDMÉNYEK: Bonyhádi Vasas—Mohácsi TT 10:6. A bonyhádi csapat igen mérkőzésen a számszerű ered­ménynél biztosabb győzelmet jára­tott. Győztesek: Hahn 4. Bá-ny** 2. Szunvogh 2. Ber-ghoffer 2. il­letve Kovács 3. Bittner 2. Bub regh L Enyingi MEDOSZ—Tolnai V* 11:4. A bajnoki táblázat élén álló Enying bizton győzelmet p-rqto+t p serdülő játékosokkal felálló Tol­na ellen. A tolnai csapat mérkő­zéseit Koronván 3. és Sáth Gyu­la 1 nyerték. i * A megyei csb-ben az aléHb; eredményiek születtek: Dunafö’d- vári Szöv. SK—Sím^nto*-nvai tktc 9:7 Dombóvári VSE—N^vkémrt Tsz. SK 9:7. Szekszárdi KSF IL— Decs 16 D. Báta—Tolnai VL II. 8:8 — L. — Kik vezefnek vasárnap? Megyei 1. osztály: Kisdorog— Szedres: Király (Fricsi. Ritzel). Dombóvári Spartacus—Fadd: Mol­nár (Váradi. Berkes). Tamásir—Si­mon, tornya : Korvicska (Baráth. Kerekes). Zomba—Formád: Tóth L. (Beneze I.. Pető). Tolna—Bony- hád: Láng (Csordás. Ponoszkai). Tengelic—Dombóvári VSE: Sioőcz (Rózsa. Berta). Bölcske—Hőgyész: Andorka. (Paulai. Simon). Megyei B osztály: Tevel—Pince­hely : Sebestyén (Pataki. Varga E. ). Bogyiszló—Kötesd: Szín-ser (Farkas. Haáz). Sz. Építők—Bála: Takács Gy. (Paplauer. Szabó A.). Győré—Nagydorog: Altvater (Kró- mer). Gyömk—Sióagárd : Schneider (Horváth J.) Gerten—Cikó: Kiss F. (Imre). A labdarúgó-szövetség közleménye A megyei labdarúgó-szövetség közölte. hogy a labdarúgó-vb. megnyitójára való tekintettel — mivel előreláthatólag azt minden­ki nézi a televízióban — a csü­törtöki hivatalos szövetségi napo’ pénteken. 14-én tartják a szokott időben 17 órakor. A hét 11-e Mármar ősi (Bölcske) Káló Brunner Princz (Formád) (Kisdorog) (Böicske) Heidecker Tóth (Bonyhádi (Tamása) Antal II- Bíró Szentgyörgyi (Kisdorog) (Domb. VSE) (Domb. VSE) Tartalékcsapat: Pallósi (Majos) — Hídvégi (Bölcske). Bíró (Zom­ba). Havel (Simontom y a). Kardos (Sim ontom y a), Pri.ger (Formád) Bóta (Fornád). Barabás I. (Hőgyész). Fenyvesi II. (Fadd). G. Kis* 'Domb. VSE). Kiss tT. ________________ .._ A radi (Fadd) Havasi I- (Tolna) Palotai vezeti az Uruguay—Hollandia mérkőzést A labdarúgó-vb hírei A labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitó mérkőzését, a Brazília—Jugoszlávia találko­zót a svájci Rudolf Scheurer vezeti. Parjtelzők: Loraux (belga) és Pestarino (argen­tin). Elkészült a játékvezető-kül­dés a négy csoport 24 selej­tező mérkőzésére. A magyar Palotai Károly púnius 15-én Hannoverben az Uruguay— Hollandia találkozót vezeti, partjelzője a szovjet Pavel Kazakov és a román Nicolae Rainea lesz. Három nappal később Palo­tai a Skócia—Brazília mérkő­zés egyik partjelzője lesz. Itt a holland Arie van Gémért vezet, a másik partjelző pedig az osztrák Erich Linemayr. Szerda reggelig több, mint 1,55 millió belépő kelt el a kiadott 2,49 millióból. Nincs jegy a megnyitó Brazília—Ju­goszlávia mérkőzésre, a június 22-i, Hamburgban sorra kerü­lő NSZK—NDK találkozóra, valamint a július 6-i és 7-i 3. helyet eldöntő összecsapásra, illetve a világbajnoki döntőre. A további 34 mérkőzésre még kaphatók jegyek. * A chilei labdarúgók felbő­szítették az újságírókat. A nyugat-berlini olimpiai sta­dionban zárt kapuk mellett tartottak edzést, majd a gya­korlás végén közölték, csak 50 dollárért hajlandók nyilat­kozni. • — Egyszeriben világhírű já­tékos lehetnék, ha sikerül Zoffnak gólt lőni — mondotta Emanuel Sanon, Haiti közép- csatára. — Megpróbálom. Dino Zoff, aki az olasz vá­logatottban már 1097 perce nem kapott gólt, így nyilat­kozott: — Ez már óriási teher a vállamon. Legutóbb, amikor Ausztriával 0:0-ra játszottunk, az osztrákok a vereséget is elvállalták volna, csak gólt lőjenek nekem. Minden csatár arra tör, hogy véget vessen so­rozatomnak. • A holland válogatott szer­dán utazott át zeist-i táborá­ból az NSZK-ba. Lezajlott az utolsó pénzügyi jellegű tár­gyalás a holland labdarúgó­szövetség és a játékosok kö­zött. Amennyiben továbbjut­nak a legjobb nyolc közé,1 12 500 gulden jutalom illeti meg a labdarúgókat. A továb­bi lépcsők a prémium 70 szá­zalékos emelkedését jelente­nék. Újabb fölényes győzelem a sakkolimpián Magyarország már 19 pontos Nizzában az 5. fordulóval folytatták á 12. sakkolimpiát A 4. csoportban küzdő Ma­gyarország újabb fölényes győzelmet aratott, ezúttal Ja­pán ellen bizonyult jobbnak 4:0 arányban. A magyar vá­logatott eddigi 5 mérkőzésén mindössze Tunézia és Málta ellen vesztett fél-fél pontot Malaysia, Szíria és Japán el­len a maximális 4 pontot meg­szerezte. öt forduló után Magyaror­szág 19 ponttal áll csoportja élén. a 4. csoport eredményeid Szíria—Malaysia 3,5:0,5 Japán—Magyarország 0:4 Chile—Málta 3:0 (1) Belgium—Spanyolország 2:2 Hazaérkeztek Kubából tornán részt vett kis magyar küldöttség, Adler Zsigmond edző, Kelemen Imre bíró, to­vábbá a két versenyző, Nagy József és Víg János. — Nem volt szerencsénk —• mondotta Adler Zsigmond. — Kisváltósúlyban Nagy József szovjet ökölvívóval találkozott s az első menetben sérülés miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet. Vígh mindjárt a kubaiak olimpiai bajnokával, a Münchenben Kajdi ellen győztes Correa-val került össze. Egyszer már számoltak rá és a második menetben fel­adta a mérkőzést A nagy nemzetközi mezőnyben a vá­ltozásnak megfelelően a ku­niak arattak sikereket. Im­ponáló volt nehézsúlyban az {ilimpiaj bajnok Stevenson, a döntőben szovjet ellenfele sem tudta megszorítani. Stevenson­nak ezúttal sem akadt ellen­fele. Egyébként Kuba nagyon készül a világ lagiobb amatőr ökölvívóinak fogadására. Ál­talános vélemény szerint több résztvevő lesz az augusztus 17-én kezdődő első világbaj­nokságon, mint a legutóbbi olimpián. Ahogy hallottam, el­sősorban az európaiak számá­ra meglepetések várnak, mert az amerikai földrészről nem­csak sok, hanem kiváló képes­ségű verssenyzőket is indító­nak. Akárhogy is alakul, vé­leményem szerint a házigaz­da kubaiak lesznek a fősze­replők. A kubaiak sokat vár­nak, s úgy hiszem nem is csalódnak. Nagy világbajnok­ság következik! Több, mint kéthetes távoliét után visszaérkezett Budapestre a kubai nemzetközi ökölvívó­Pelé, a brazil futballsztár a győzelem jelét mutatta, ami­kor — úton az NSZK feté — Belgrádba, érkezett. O végzi majd el a vb. kezdőrúgását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom