Tolna Megyei Népújság, 1974. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-13 / 136. szám

Kcmpingtalálkosó Balatonssemesen közül valaki kitalálta, hogy egy szál gitárral járjuk végig a sátrakat és csalogassuk ki a fiatalokat énekelni. Az ötlet bevált. Lelkesen, tiszta szívből énekeltük a népdalokat, a pol- beat-számokat. Az ismerkedé­si estből ígv lett valóban az, ami a célja volt: barátságkö­tés. Másnap kezdődtek a verse­nyek. Egy időben folytak a kispályás labdarúgó-mérkőzé­sek és az asztalitenisz-verse­nyek. Akinek éppen nem akadt semmi dolga, az napo­zott. vagy fürdött a Balaton­ban. Este sétahajózás volt. beat-zene, tánc a hajón. Ä harmadik napon játszották a döntő mérkőzéseket és k.io ol­tották a díjakat is. Jövőre íj Velencei-tónál rendezik még az ötödik ifjúsági kemping- találkozót, Agúrdon verik fel a sátortábort. NAGY VENDEL Fiatalokról — öregesen Tó harmincöt évvel ezelőtt úgy néztem néhai dr. Zi- " mándi tanár úrra, mint egy Matuzsálemre. Én akkor 135 centi magas lehettem, ő ISO, és mindehhez enyhén őszü­lő, szemüveges, harminckét éves ember, csak tíz egynéhány esztendővel fiatalabb az apámnál, tehát valóságos aggastyán. Másként szólva: — nem tudtam megítélni a tényleges kort, és ezzel napjainkban is nagyon sokan vannak így. A mahol­nap tizenkilenc éves lányomra, meg leszerelő mostohafiam­ra gondolok, akik (időnként) olyan tapintattal bánnak ve­lem, mint egy enyhén szenilis vénemberrel, akinek meg kell magyarázni a világ dolgait. Attól félek, hogy ez nincs egé­szen így, de most nem bizonyítékokat akarok keresni, hiszen mindez egészen másról jut eszembe. Legutóbb két fiatal nyomdásszal beszélgettem, huszonévesekkel. Utánuk mások­kal is, és beszélgetésünk tárgya nagyjából mindig ugyanaz volt: — nem unnak-e, vagy ha igen, mennyire unnak ben­nünket, akik az ötödik „X” táján, kissé félve ugyan a szív- infarktustól, de még bizakodunk abban, hogy talán a hato­dik „X" derekáig is eljutunk. Évekkel ezelőtt meglehetősen meddő „nemzedéki vita” folyt irodalmi hetilapunk hasábjain. Eszembe se jutott vala­mi hasonlót feleleveníteni, hiszen pofon egyszerű tudomásul venni, hogy a nagyapák nemzedéke más tapasztalatok, küz­delmek és örömök emlékét hordozza, mint aZ apáké, akik ismét másokét mint fiaik. Tegnapelőtt, vagy tegnap vala­mennyien voltak „mai fiatalok’’, ami elé ha ódat esszük a „bezzeg a...” kezdetű sóhajt, akkor eljutunk a leer: r' ább panaszok egyikéhez. Fiatal beszélgető társaim udvariasaié voltak és nagyjából arról sikerült meggyőzniük, hogy nem unnak bennünket jobban, mint néhány évtizeddel ezelőtt mi a jelenlegi korunkban lévőket. Állítólag nem is mondjuk olyan sűrűn, hogy „Bezzeg a mi időnkben!”, ami lehet igaz, de lehet, hogy csak tapintat. Ar-a véletlenül se hivatkoztak, hogy ugyanakkor lehet mögöttünk némi élettapasztalat, ami­ből ha nem is mindent, de egy s mást érdemes leszűrni. Na­gyon sürgősen visszadobták azonban a labdát és megkér­dezték. hogy én mennyire tudom elviselni őket. Valahogy így: Néhány héttel ezelőtt egy — még meg nem jelent — 11 terjedelmesebb tanulmányt írtam, melyben úgy jelle­meztem megyénk székhelyének lakóit, hogy „egymás mellett élünk, de nem együtt”. A legkülönbözőbb okból, helyről, forrásokból örökölt hagyományok jóvoltából sokkal jobban elszigetelődünk egymástól, mintsem, az kívánatos lenne. Az északi és déli kertváros lakója a Bartina-belitéi, az Oncsa telepi az Ivánvölgyben élőktől, orvos a tanártól, műszaki ér­telmiségi ismét mástól. Ellenpéldaként a fiatalokat tudtam felhozni, ifjúsági klubban, Babits-presszóban, FUK-ban szer­zett tapasztalatok alapján, ami jó, előre mutató, örvendetes és talán része van benne, hogy nem éltünk hiába. Aztán számtalan dolgos, meglettebb, vagy idősebb parasztember és kétlaki példája jutott eszembe. Ők azért, mert inat sza­kasztó munkájuk célja nem életük szebbé tétele (a gyere­keik életére ez már nem vonatkozik!), hanem a munka ma­ga. Ezt próbálom keresni, de o legjobb akarattal sem talá­lom meg a „mai” fiatalokban, ami felett ismét nem tudok keseregni. Hogy felületesebbek, mint mi? Ki nem volt az húszéves kora táján, amellett, hogy ez nem is egészen biz­tos. Rohanóvá vált és egyre rohanóbbá váló életünk más felkészültséget kíván, mint a XIX. század eleji. Akkor az antik klasszikusok tudása szinte egyértékű volt a „művelt ember” rangjával, ma — fogyatékos műszaki, technikai, sőt részben természettudományos ismereteimmel — sokakkal együtt egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt a jelzőt joggal használhatom-e önmagámra. (Most vem aka­rok hivatkozni ki-mit-tud jellegű vetélkedők „extra-klasszi­saira"). Tömörítve az elmondottakat: egyáltalán nem unom, legfeljebb néha kissé irigylem a fiatalokat. De persze a he­lyemet csak akkor óhajtom átadni bárki másnak, amikor a múló évek száma, vagy a végső szükség rákényszerít. Ennek a rovatnak a szerkesztője úgy vélekedett, hogy talán érdemes lenne megtudni egy-két másfajta véleményt is, „öregekről — fiatalosan.” ORDAS IVÁN Közel száz fiatal szakmunkás és ipari tanuló küldte be munkáit a KISZ megyei bizottsága által meghirdetett „Mestermunkák és vizsgaremekek” pályázatra. A pályázat anyagai hét­főn Tolnán, a pamutszövőgyárban rendezett ifjúmunkás-tanácskozáson állítottak ki, m<u- hemutatják Pakson a Duna menti fiatalok találkozóján. Ekkor kerül sor a zsűrizésre is. A KISZ Központi Bizottsága és az Express negyedszer ren­dezte meg ezer dolgozó fiatal részvételével az országos ifjú­sági kempingtalálkozót. Min­den évben máshol tartják, idén Balatonszemesen. a Hul­lám kempingben verték fel a sátrakat. Az ország csaknem minden megyéje képviseltette magát. A különböző KISZ- szervezetek jól működő aktí­vái, sportolók és a klubok képviselői jöttek el. Tolna me­gyéből a Fiatal utazók klub­ja kapta a meghívást. Az első napon a szálláshely elfoglalá­sa után az ünnepélyes tábor­nyitásra került sor. A három­napos találkozó a sport jegyé­ben zajlott le. Az ismerkedési esten fellé­pett Sándor György humorista. Dinnvés József és a Tolcsvay- egvüttes. Utána tánc. követke­zett. Sajnos a zenét magnó szolgáltatta és ez meglátszott a hangulaton. A FUK-osok Játszya, dalolva Jól szórakozott annak a hangversenynek a közönsége, amelyet a dombóvári József Attila Általános Iskola mellett működő klubkönyvtárban ren­deztek. A legnagyobb sikere Rábai Szilárdnak volt, aki még csak negyedik osztályos, de máris szépen zongorázik. Sok tapsot kaptak az óvodások, az úttörőkórus, a citerazenekar meg a negyedikesek kamara- kórusa és tánccsoportja is. KOVÁCS ÁGNES | Fiatal modellezők versenye A résztvevők sportszeretetérő! felkészültségéről tanúskodó re­pülőmodellező-versenyeket tartott áz MHSZ. A Szekszárdion le­bonyolított körrepülő-versenyen a műrepülő kategóriában Palguta József (Szekszárd); a sebességi kategóriában Gajdos Jenő (Szek­szárd), Puskás Mihály (Szekszárd) és Palguta József (Szekszárd); a túra kategóriában a Palguta— Gajdos páros és a Puskás— Kenyeres páros ért el helyezést. A Madocsán megtartott or­szágos meghívásos vitorlázórepü­lő-modellező verseny három leg­jobbja Kenyeres Ernő (Szekszárd), Hauwasser József (Bátaszék) és Palguta József (Szekszárd) volt. Öcsényben e hónap 24-én a rádióirányítású segéd motorosre- pülőgép-modellezők versenyét tartja az MHSZ. Az én szakmám : — Nehéz volt a pályaválasz­tás. Először, az általános is­kola elvégzése után kereske­delmi szakközépiskolába akar­tam jelentkezni, hogy az érett­ségit megszerezzem. Nem így történt, de ez nem csak raj­tam múlott. Barátnőim beszél­tek rá, hogy tanuljak inkább szakmát, előbb keresek. Elfo­gadtam az érvelésüket, és gon­dolkodni kezdtem, mi lenne a legalkalmasabb szakma? Nyil­ván, az ember arra gondol először, amit valahonnét is­mer, vagy hallott róla,. A ke­reskedelem nemcsak azért volt ismerős, mert boltba jártam, vásároltam, hanem mert édes­anyám is eladó. — Igen, a bemutatkozás. Egészen elfeledkeztem róla. Kuti Máriának hívnak, két hónapja mentem férjhez, így az új nevem Beke AntaLné. .Visszatérve a szakmámra, el­mondhatom, simán mentek a dolgok. Az általános iskola el­végzése után a szakmunkás- képzőbe jelentkeztem, bolti el­adónak. A felvételi vizsgán megfeleltem, felvettek. A Tol­na megyei NépboU Vállalat tanulója lettem. A kötöttáruk vonzottak, és már tanuló koromban, a gya­korlati időiszak alatt is itt éreztem magam a legjobban, a Korzó Áruház női kötöttáru osztályán. A szakmunkásvizs­gát 1971 tavaszán tettem le. Utána a Korzó Áruház eladó­ja lettem. A fizetésem két részből tevődik össze, az egyik az alapfizetés, a másik pedig a jutalék. Akkor, a szakmun­kásvizsga után, 950 alapot kaptam és rá a jutalékot. Ta­valy emelték az alapbéremet 1100 forintra. Ez így önmagá­ban persze kevés, de minden hónapban rájön legalább 500— 600 forint jutalék. így fizeté­sem átlagban eléri a havi 1600—1700 forintot Hogy mi a munkám? Mivel az áruház nem önkiszolgáló rendszerű, a legfontosabb fel­adatom a vásárlókkal való foglalkozás. Segítenem kell az áru kiválasztásában, a mére­tek megállapításában. Itt, a női kötöttáru osztályon puló­vereket, kardigánokat, mellé­nyeket. kötött ruhákat árusí­tunk. A választékunk jó, s eddig nem hallottam különö­sebb panaszt a vevőktől az áruk minőségére sem. Ha már a vevőknél tartunk, róluk is beszélnem kell. A szakmám­mal jár, hogy nap mint nap másokkal kell foglalkoznom, más és más igényeket kell ki­elégítenem. Szeretem, az embe­reket. s ennyi gyakorlat után — ne mosolyogjon, három éve csinálom és ez nem kis idő — az eladó elég jól ismeri a ve­vőket. Milyenek a vevők? Mindegyik más. Van például olyan vevőnk, aki szinte min­dennap bejön, körülnéz, de nem vásárol. Legalábbis nem mindig. Én mégis ezt a típust szeretem, hiszen régi kereske­dői igazság, hogy az érdeklő­dőből, a kíváncsiból előbb- utóbb vevő lesz. Érdekel a forgalom? Termé­szetesen igen. Elsősorban azért, mert a fizetésem szorosan összefügg a forgalom alakulá­sával, és ha több a bevétel, több a fizetés is. De ezen túl mint minden kereskedőben, bennem is megvan a becs­vágy, hogy minél több árut el­adjak, minél több vevőnek megpróbáljak a magam mód­ján örömet szerezni. Mit mondhatok a munka­helyi kollektíváról, közérzet­ről? Sokan vagyunk, s a több ember nyilván nagyobb alkal­mazkodási készséget kíván. A munkakörülmények viszont jók, megfelelő a szociális el­látottságunk is. Végül is mind­ezek a körülmények amellett szólnak, hogy jó érzés meg­becsült, fiatal szakembernek lenni, s nem bántam meg a választásomat. Igen, ezt is meg­említem : tavalv, tizenkilenc évesen kiváló dolgozó lettem. Feljegyezte: vj.

Next

/
Oldalképek
Tartalom