Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
f t Geergíj Heíepov s 1 , -Ballada a gellérthegyi emlékműríl Valahányszor Budapestre fövök, felmegyek a Gellérthegyre. Talán a háborús napok emlékei vonzanak oda? Onnan, a hegycsúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, amikor Budán dúltak a harcok. Vagy talán, mint turista szeretek gyönyörködni a város panorámájában, mely a hegyről elemtárul? Igen, szeretem körüljárni a Citadellát, megkopogtatni a . három méternyi vastag falakát, s ezredszer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rövid csata után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét. Szeretek itt üldögélni, s nézni fentről Pestet és Budát: De úgy érzem. mindennél jobban vonz a Gellérthegyre a felszabadulási emlékmű — Kisfaludi Stróbl Zsigmond lenyűgöző alkotása. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pálmaágát tartja. Alatta pedig eey szovjet katona áll, zászlóval a kezében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágvúk torka fogadja; hanem a város fölé magasodó pálmaág — a béke jelképe. 1965. áprilisában egy háborús veterán küldöttség tagjaként érkeztem Budapestre, Magyarország felszabadulása 20. évfordulójának megünneplésére. A második vagy a harmadik napon kezdtem felfigyelni arra. hogy az egyik veterán — Vaszilii Mihajlovics Golovcov — néha el-eltűnik. Hol maga megy el. hol gépkocsival jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halijában újságírók gyűrűjében lehetett látni _ interjút kértek tőle a lapok, a rádió és a televízió számára —. máskor meg úttörők, vagy idősebb emberek vették körül. Kíváncsi létferrr. m{ o?. a nagy érdeklődés Golovcov körül. Gyorsan megtudtam. hogy Magyarországon Golovcovot évek óta várták... Kisfaludi Stróbl róla mintázta a felszabadulási emlékmű szovjet katonáját! Azt mondják, Golovcov felkutatása sem volt mindennapi. A szobrász, emlékezett a keresztnevére, de vezetéknevét elfelejtette. Valaki ehhez hozzátette. hogy Vaszilii vezetékneve katonai rangra emlékeztet. (Golovcov „tejest'’ jelent. — A fordító.) A szovjet rádió felhívást tett közzé: „Jelentkezzen az a Vaszilii keresztnevű katona, aki Budapesten harcolt, s katonai rangra emlékeztető neve van”. A felhívásra 30 ember jelentkezett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrásznak. A „bronzkatona” Golovcov volt. Golovcowal egymás melletti szobákban laktunk. Az egyik szabad estén bementem hozzá. Fáradtnak tűnt. Kiderült, éppen akkor mentek el tőle az egyik ifjúsági lap munkatársai. „ Amikor előhúztam a jegyzettömbömet. szemrehányóan pillantott rám. De azért barátién elbeszélgettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tej- kovóban él, a pamutfeldolgozó kombinátban dolgozik. Sose hallottam még Tejkovóról. de pontosan magam elé tudtam képzelni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kisváros, sok parkkal. Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál és a Donnál, a Baltikumban és a Dunánál. Csapatteste a háború után egy ideig Budapesten állomásozott. Itt találkozott Kisfalu-- di Stróbl Zsigmonddal. Jól szemügyre vettem Golovcovot: valóban fel kellett* hogy keltse a szobrász érdeklődését. Arca nyílt, egyszerű, tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a harcolni és dolgozÁPRILIS 4-r ■ (PÓLYA ZOLTÁN FELVÉTELE — KS) ni egyaránt jól tudó ember magabiztossága sugárzik róla. Azután pillantásom az ablakon keresetül messze Budára, a Gellérthegyre tévedt. ahol fényözönben lebegett a pálmaágat tartó nőalak. „Jó volna tudni, vajon őt kiről mintázta a szobrász?... Ki is lehet ez a nő?” — tűnődtem. Sajnos, másnap el kellett utaznunk Budapestről. Négy év múlva. 1969. márciusában újra Magyarországra látogathattam, ez alkalommal szakszervezeti küldöttséggel. Bár a március hideg és esős volt. a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóját szerte az országban nagy tömegek ünnepelték. Küldöttségünk tagjai különböző városokba látogattak. Én a Győrbe és Sopronba tartó csoportba kerültem. Találkoztunk veterán forradalmárokkal, a volt nemzetközi brigádok katonáival, közülük sokan harcoltak Oroszországban a polgárháború idején a szovjethatalomért, majd hazájukban. Magyarországon. Győrből Sopronba utaztunk. Itt meglátogattunk egy szanatóriumot. Amint az egyik folyosón mentünk, a röntgenszobából egy szép. szobortermetű nő lépett ki fehér köpenyben. Valamennyien felfigyelünk rá. A nő felénk jött, és az orosz beszédet meghallva. sorra megölelte küldöttségünk nő- tagjait. A főorvos sietve megjegyezte: — Ö a röntgentechnikusunk, Turánszki Erzsébet. Róla mintázta Kisfaludi Stróbl a pálmaágat tartó nő alakját---M ost meg a mi asszonyaink kezdték ölelgetni Turánszki Erzsébetet. Felismerték őt! így ismerkedtem meg. számomra is váratlanul. Turánszki Erzsébettel!... Aztán, amíg társaim megnézték a kezelőhelyiségeket, leültünk az ablak alatti pádra. s beszélgettünk. Turánszki Erzsébet sokgyermekes családból való, korán megismerte a szükséget és a bánatot Sok rosszat átélt a fasiszta uralom és a német megszállás idején. Megpróbáltatások vártak rá az 1956-os ellenforradalom napjaiban is. Nem 'bocsátották meg neki, hogy modellt állt Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak. Azzal fenyegették, hogv megölik. — Engem csak kővel dobáltak meg. többre nem szánták rá magukat, bronz hasonmásomra azonban már kötelet vetettek, megkísérelték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég erejük!... Én ott óriási vagyok, 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lábán! — mondta nevetve. — Akárcsak az élő Erzsébet, igaz? Igen,' Turánszki Erzsébet nem hátrált meg, szilárdan kitartott a népi hatalom mellett, amely lehetővé tette, hogy tanuljon és munkát adott számára. A régi Magyarországon mindezt nem kapta volna meg ilyen magától értetődően egy parasztlány!... Tudta, várta, hitte, hogv a segítséget 1956- ban hazájának nehéz óráiban csak a szovjet emberek hozhatják. — Olyanok, mint Vaszilii Golovcov, a katona — mondta, — Aki az emlékmű talapzatánál zászlóval és géppisztollyal áXL Emlékszik? — Igen. emlékszem. Sőt Golovcovot személyesen is ismerem. A sors véletlenül ösz- szehozott vele is. Turánszki Erzsébet elbeszélését hallva, újra Kisfaludi Stróbl Zsigmondra gondoltam. Arra. hogy szeretnék megism. Érdi Judit rajzá merkedni magával a művészszel is. Ezt a találkozást következő magyarországi látogatásom idejére terveztem. Másnap visszatértünk Budapestre. Egy késő estig tartó fogadás sűrűjében, a Parlamentben, tolmácsom bemutatott a művelődésügyi miniszternek:. Nagyon szívélyes volt, megkérdezte, lehetne-e valamiben a segítségemre, nem 6zereténk-e valahová utazni az országban. Beszélgetésünk közben odajött hozzánk egy középmagas'* idősebb férfi, borospohárral a kezében. Az ismeretlen pompás hangulatban, széles mosollyal köszöntötte a minisztert. Kisfalud! Stróbl Zsigmond volt. Különös érdeklődéssel figyeltem Nemcsak azért, mert a sors vele is véletlenül hozott össze. Tiszteletre méltó kora ellenére energikus, erős embernek tűnt. Borospoharakkal teli tálcával egy pincér lépett hozzánk. Kisfaludi Stróbl Zsigmond Leningrádra mondott pohárköszöntőt. Megköszöntem a. szobrász szívből jövő szavafit. kifejezd tem elragadtatásomat a gellérthegyi emlékmű iránt. és sok sikert kívántam követke*: 2» munkájához. Felhajtottuk borunkat.' — Az új munkám — Petőfi Sándor. A költő! Megformálása régóta izgat s nem először próbálkozom véle. Kisfaludi Stróbl hirtelen megfogta a könyökömet, és meghatva mondtat — Ó, LeningradL:: Tudja-e^ hogy egy régi, kedves szobrom. az Ijásiz. az Ermitázsban látható... Ha arra ián, kör szöntse majd. Kisfaludi Stróbl Xsigmond íjásza az Ermitázs udvarán áll, fi az íj húrjai megfeszítve a palota áttört kapuján keresztül a számunkra láthatatlan célra szegezi tekintetét. Fordította? tonst Pólóé Georgij Holopo» amott szovjet író.' Elbeszéléseinek és regényeinek fő témája a Honvédő Háború, a szovjet katonák hősiessége. Haditudósítóként megfordult a hadszíntereken, Magyarországon is járt. Itteni emlékeiről, élményeiről Magyar regény címmel önálló kötete jelent meg. Az idén éppen hatvanéves író a lertin- grádi irodalmi-művészeti folyóirat, a Zvezda főszerkesztője. VÁCI MIHÁLY: LEQENDA Akti a -nép ajkára vesz, vállára veszi azt, akit a nép vállára vesz, szívébe zárja azt, akit a nép szívébe zár, nem hal mag soha az. Majd él papír, folyóirat és könyvek nélkül is, és nő nyomdák és kiadók és tévé nélkül is. majd házról házra jár, ügynökök nélkül is. Dallá válik, mit esténként a puszták szele visz, legenda lesz és népmese, közmondás szava is, jövő, ígéret lesz, akit mindenki várva hisz. Jövővé lesz a múltja is — várják, majd visszajön, nem úgy hiszik, mint azt, ki volt, de mint ki végre jön, a várva várt öröm, aki minden ablakon beköszön. Hordják foguk között, mint tavaszi füvet, diákok élesztgetik, mint pásztor a tüzet, holtukban is őt éltetik, mint sírok a fűzet. Nevét rozstáblákba írják kedves gyalogutak, a lélek szájhoz emeli, ha rándul az ajak, mint vödrüket felemelik a fényre a kutak, kazlak alatt a csók után majd legénynek a lány, fiú apának, apa a családnak vacsora után, róla beszél: —; Volt valami, valami lesz talán
