Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

óvodások

Jenő

Papp Zoltán:

Egy falusi reggelen

Megfigyelte, útközben hány nővel és hány férfival találkozik. Mire a főutca végére ért, már ki is vonta a két számot egymásból.

Tizenhét lett a végeredmény.

Ennyivel több nő jött vele szembe a tisztára söpört, betonlapos járdán.

összeráncolta a homlokát, tovább gondolkodott. Ezek szerűit a férfiak kevesebben vannak a mi falunkban . . . Vajon mennyivel? Igaz. hozzá kell tenni, hogy ilyenkor azért csak több az otthon ülő asszony, mint a férfi. De mégis . . . Mégis; mennyivel lehetnek többért?

Majd otthon — gondolta később. Otthon majd megpróbálom kiszámítani.

Átballagott a túloldalra, Visszafelé indult. Most meg azon kezdett el töprengeni; merre is lehet észak? És merre kelet, meg nyugat? Hol is fekszik ez a falu? Merről ágazik belé a főútvonal, amely aztán, követve a régi házak irányát, jobbra kissé elfordul?

Reggel mindig végigjárta ezi az utat. Sétált, szellőztette a fejét.

— Ma — jegyezték meg itt is, ott is az emberek. akik kint álltak ilyenkor a kiskapuban —. Széli Jarfi bácsi ismerkedik a világgal.

És mosolyogtak hozzá. Jóindulatúan, e’eézően.

o

Amikor jelentkezett a dolgozók iskolájába, igencsak

nagy volt a megrökönyödés.

A téeszelnök meg is kérdezte: — Hány éves kend, Jani bácsi?

— Hetverthárom múltam tavasszal.

A főkönyvelő meg csak ezt. az ő száraz, nagyon gyakorlatias hangján: — Minek már. magának az iskola. Jani bácsi? , . .

Mire az öreg csak ennyit mondott: — Tanulni szeretnék. Úgy jobban múlik majd az idő. Meg aztán: négy elemit jártam. Rájöttem, hogy kevés.

— Kevés? Már mért volna kevés? — értetlenkedtek az emberek. — Ha hetvenhárom évig elég volt. ‘ a hátralévő időre is megteszi . . . Inkább ülne ki kend a kiskapuba, pipázgatna, oszt elnézegetné az utcai sürgésforgást ... Az való már kendnek, nem a tudomány ...

De Jani bácsi csak nem tágított. És ősszel beiratkozott az ötödikbe.

e

Amikor az agitátorok gyűrűjében ülve sápadtan, szinte reszketve aláírta hatvanban a belépési nyilatkozatot, utána sokáig a kezét nézte. Közben arra gondolt: csak adna ide az isten egy baltát, hogy lecsaphassam vele, amiért megfogta azt a tollat . . .

Csak évek múlva békéit meg. Amikor már volt foganatja a munkának, és látta, hogy előrébb kerül az. aki megfogja a dolog végét.

A gyerekek hamar kirepültek a családi fészekból. Béla tanár lett Nyíregyházán. Kati Pestre ment férjhez. Misi meg rendőr a megyeszékhelyen.

Mikor elment a legutolsó is. Jani bácsit akkor szokott rá az orvosra. Előbb a kórházba feküdt be. Megoperáltatni a sérvét, amivel már tíz éve kínlódik. Aztán a fogait csináltatta meg.

Zsörtölődött is vele az asz- szony emiatt épp eleget.

— Mit legénykedik kend?!

Hisz már hetven is elmúlt! Vén csont! Még hogy a fogát! .. .

De hát nem sokáig szidhatta szegény. Egyik napról a másikra ágynak esett. Föl se kelt onnan többet. Szíve már nem bírta ki a tüdőgyulladást.

Hogy eltemették, Széli János egyedül maradt a faluvégi házban. Napok múltán rátört a magány.

Sehol nem találta helyét. Téblábolt egy darabig, ide ment. oda ment, de az sem segített. Az estétől, meg az éjszakától félt a legjobban. A sötéttől, a csendtől.

Akkor kezdett el olvasni. Az első héten három Jókai-re- génnyel végzett. Több volt ez. mint amennyihez fél évszázad alatt hozzájutott.

Egyik esite, olvasás közben jutott eszébe: mi lenne, ha tanulni próbálna?

Másnap bekopogtatott a boltajtón. Irkákat, könyveket vásárolt. Vett tollat, ceruzákat. radírt, még tolltartót is.

És egy hét múlva beiratkozott az ötödikbe.

o

Ä tanárnőnek, aki ebben az osztályban a magyart tanította. először a szeme tűnt fel.

Egy olvasmánnyal kezdték, az Egyszer volt Budán kutyavásárral.

Míg felolvasta a könyvből a történetet, mindvégig magán érezte a fiatalasszony Széli Jani bácsi tekintetét.

S amikor a bekezdések után fölnézett egy pillanatra, láthatta. figyelem és érdeklődés csillog ebben a szempárban, és hogy a tekintete milyen tiszta.

CSOÓR1SÁNDOR:

A LEVEQŐ KASZÁI

Van egy megsüllyedt rét:

fűzfákkal s fűvel kötött szövetségeim helye,

egy kertalj, egy sóstó a földi

kazlakon túl. Vadméhek szaglásznak ott körül,

mint a kutyák

s evez fölöttem fekete toll,

veréb-sírásó koromból zsákos sötétség evez.

Ha nem találtok kulcsra zárt kövekben, ott keressetek, örökzöld laposon fekszem hanyatt

s a levegő kaszái aratnak nekem annyi fényt, annyi időt, annyi nyarat, hogy életveszélyes ragyogást gyűjtsék körmöm áld, szemem mögé.

GAJLAMBOS1 LÁSZLÓ*

VÉNEK

Zöldellt a mag. Gyönge gida magasodott hajló ágra. Vízfakasztó Pásztor.Isten vigyázott a sokaságra.

Bimbók közt is fölzokogtunk. Hajnal omlott. Vagyunk vének. Csipkésedik, rogy a csontunk. Hajlékunk a hála-ének.

Húsunkat a dfr&lkodás nem borítja, nem takarja. Szunnyadunk a vetett ágyon.. Fejünkön az éj kalapja.

•

Ballag a baj: öreg rokon. Gyászol a dal nádsípokon. Rózsa hamvad, tört rozmaring. Mennek subás halottaink,

Szomjaznak a csonka ágak. Fölöttük a Hold is szárad.

Hol a méz, a rejtő hársak? Csillagai szent csodáknak

lezuhannak, kialusznak.

Jégöble van csak az útnak, jégöble a maradásnak, jégtoUa a csukott szárnynak.

Amikor közmondásokat kellett mondani, az öreg is jelentkezett.

Megdicsérte érte.

— Csak így tovább. Jani bácsi. A végén még majd lefőzi a fiatalokat.

A következő órán arról beszélgettek. hogyan is születik a mese?

— Én is tudnék , ;; Nem is egyet.

És mondani kezdte.

— Hol tanulta ezeket, Jani bácsi? — kérdezte óra végén a fiatal tanárnő.

— Hát ... a nagyapámtól .. . Az meg az ő nagyapjától.

Majd másolni kezdte a tábláról a házi feladatot

o

De legjobban azért mégis a földrajzot szerette.

A könyvekkel együtt vett egy atlaszt is. S amikor már kezdett éjszakába hajlani az idő. amikorra tehát elkészült minden holnapi leckével, magasabbra csavarta a petróleumlámpa lángját, kiterítette maga előtt a viaszkosvászon- nal letakart asztalon a nagy- atlaszt — és elkezdett utazni.

Először Európát vette sorra: Kezét ráengedte a színes lapra, és ujjával követni kezdte a kacskaringé^ országhatárokat.

Nagy és repedezett bőrű volt ez a kéz. Ujjai vastagok, bütykösek. Később a folyók csíkja mentért haladtak lassanvé- gig. egészen odáig, amíg a kis ér a papíron el nem érte a sötétkékre festett nagy óceánt, vagy tengert.

Másnap éjjel Afrikában járt Harmadnap Amerikában. Aztán kikereste Ausztráliát Majd a szigetcsoportokat, végül a kisebb, magányos szigeteket vette sorra, amelyek szinte eltűnni látszottak parányi pöttyként az óceán hatalmas kékségében.

Néha, amikor nagyon elme-' rült az utazásban, megesett, hogy ébren lelte a hajnal, vagy a reggel.

Ilyenkor sápadt, gyűrött arccal indult neki a szokásos sétának. Akadtak, akik nem is átallották megkérdezni: —

Mit csinált, kend. Jani bácsi, az éjjel? Tán csak tíem a lányoknál járt?

Mire ő azt felelte: — Ismerkedtem a világgal.

Másnap már összesúgtak mögötte: — Na. megy már az öreg Jani. Ismerkedni a világgal.

És mosolyogtak. Elnézően persze, Sőt jóindulatúan,

e

Azon a téli reggelen Lidi néni először a lelkészhez szaladt el.

Mikor a nagytiszteletű úrral már sietősen visszafelé tartottak. akkor találkoztak ősz-, sze az igazgató bácsival.

— Egy talicskát akartam ä sógortól kölcsönkérni. Csak egy napra. Még igyekeztem is. Tudtam, . ha később megyek, már nem találom otthon. Megy sétálni. Tudják,' ahogy ő mondogatta: ismerkedni a világgal . , „

Betessékelte őket az udvari ba.

Erre. erre. A konyha fc^ lé.

_ Elöl ment a nagytiszteletű úr. mögötte az igazgató.

— Hát itt van, ni, szegény — mondta, és most már elcsuklott a hangja.

Széli Jani bácsi ott ült az asztalnál. Kissé előrebukott fejjel. Mintha aludna.

Kezében még ott a ceruza, és a petróleumlámpa is égett.

Oldalt akkurátusán torony-, ha rakva balról, az irkák, jobbról a könyvek. Középen a tolltartó. Bertne felére rövidült ceruzák, elkerekedett sarkú. piros, nemzetiszín csíkos radírok.

Előtte kiterítve a nagyatlasz. Magyarország hegy- és vízrajzi térképe. Az Alföld zöldjével. A buckák, a lankák, a dombok, és a hegyek barna felé eltolódó színképével. A folyók, patakok, csatornák kék érrendszerével,

Lidi néni csöndesen sir- dogált a sarokban, a tükör mellett, amelyet már ő takart le egy törülközővel.

— Szegény sógor, szegény Jani sógor — ismételgette.

A nagytiszteletű úr imára kulcsolta kezét

— Szép halála volt — mondta mestersége megren-. dültségével a hangjában.

De az igazgató bácsi nem felelt rá semmit. Egy darabig csöndben állt. majd az asztalhoz lépett, és lassú, óvatos mozdulattal lecsavarta a petróleumlámpát.