Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-23 / 93. szám
V I A mezőgazdasági balesetektől Gazdag, érdekes és értékes , kiállítás megnyitására került : sor vasárnap délelőtt a megyei | múzeum emeleti nagytermében i és a földszinti Wosinsky-te. remben. Huszonkét megyebeli, ! innep elszármazott, vagy ide kötődő művész állította ki , festményeit, grafikáit, tűzzománcait és szobrait. A megnyitáson megjelent K. Papp József, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a .megye; pártbizottság első titkára is. Lovas Henrik, a megyéi tanács művelődésügyi osztályának vezetője megnyitó beszédekén hángsúlyozta, hogy 'ia jelenlegi: „Több, mint eddigi kiállításaink. Célunk a magunkénak tudni a miénket. ■Éppen ezért szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük e kiállítás alkotóművészeit, akik valamennyien Tolna megyéhez kötődnek, itt születtek, vagy az alkotö évekből töltöttek néhányat e tájon." A művészetet természetesen nem lehet megyehatárok közé szorítani. Tolna megyei művészet nincs, vannak viszont mű. rvészek, akiknek ez a szép és változatos táj adott és ad él- ntényt, inspirációt, Ezt ki-ki a maga érzékenysége, egyéni stí. lusa. szerint igyekszik visszaadni. Erről a művészek eddigi munkássága, sikereik éppúgy tanúskodnak, mint a munkásságukból tömény ízelítőt adó kiállítás. Különböző kitünte- :lésekről, díjakról, a világ igen távoli nagy városaiban (Tokió, Montreal. London, Moszkva) történt szereplésről ad számot a Szekszárdi Nyomda által kiemelkedő jó ízléssel készített katalógus is. Ágh Ajkelin Lajos. V. Bazsonyi Arany, Horváth Olivér, Lőrincz Vitus. P. Marostordai Anna. Mayer Berta. Martinék József, Molnár M. György, Mözsi-Szabó István, Palkó József. Radó Károly, Sarkantyú Simon, Sim- E-ay Ildikó. Staub Ferenc, Suli Tegnap — hétfőn — délután Szekszárdon. a régi megyeházán tartott értekezlet eredményeként megalakult a $zekszárdi Városi és Járási Közlekedésbiztonsági Tanács tanácskozó testületé. Az előterjesztés alkalmával Szabó f.aszlé rendőr százados, a városi-járási rendőrkapitányság Vezetője, á városi-járási KBT elnökségének ügyvezető elnöke a közlekedésbiztonság erősítése érdekében eddig végrehajtott intézkedések ismertetése liiun tett javaslatot a testület gár Gyula. Szily Géza, Ujyáry Lajos, Vati József, Vecsési Sándor, Végh Andras. Végvári I. János és Würtz Ádám ösz- szesen 33 festményt, 26 grafikát és 3 szobrot állított ki a két teremben, melyeik közül elsősorban a földszinti elrendezése figyelmet érdemlő. Lovas Henrik osztályvezető megnyitó szavai után Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója méltatta a kiállítást: „Napról napra tapasztaljuk a kultúra decentra- lizálódásának folyamatát” — mondotta. — „Egyre inkább kiderül, hogy bár még vannak, akik másként vélekednek, nemcsak Budapest a művészeti élet centruma". Az országban több olyan város van. ahol nagyok az aktív képzőművészeti élet hagyományai. Szekszárd nem tartozik ezek sorába, annál ör- vendetesebb a kiállítás. „Büszkén állapíthatjuk meg, hogy a kiállító művészek a mai magyar élvonalat képviselik." Aki igazán át tudja magát engedni a műélvezet örömeinek, ez szereti a változatosságot, a mondanivaló árnyaltságát. A főigazgató elismeréssel szólt az itt megteremtett lehetőségről, a most első ízben és a jövőben kétévenként ismétlődő kiállításról és kérte a jelenlévőket, hogy „Vigyék hírét ismerőseik, barátaik körében, hisz erre joggal büszkék lehetnek". A kiállítás május 26-ig lesz nyitva. Tény, hogy a zsűri nagyon jó munkát végzett. A kiállított művek közt rossz egyáltalán nincs, és minden látogató megtalálhatja az ízlése szerinti stílusban készültet. Ránk a földszinten Ágh Ajkelin Lajos bezártságvíziója (Borostyán), Horváth Olivér (Janus Pannonius) és Lőrincz Vitus (Ikon) tűzzománca, vala. mint Végh András három grafikája (ítélet. Üzenetek, Nyitott térben) tett emlékezetes megválasztására. A tanácskozó testület huszonhárom taggal alakult meg. A tagság sorában megtalálhatók járási és városi államhatalmi vezetők, a KISZ képviselője, továbbá olyan tekintélyes ipari üzemeké, mint a Szekszárdi Nyomda, a Vasipari Vállalat, a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet A testületen belül a mezőgazda- sági termelőszövetkezeteket szintén agilis, a közérdekért fáradozni kész személyiségek képviselik. hatást. Az emeleten Simzay Ildikó vad tájdalmú képe (Az özvegy), Bazsonri Arany paraszt -munkáaának elhagyatott- sága (Szikes főidőn), és Mözsi- Szabó István korábban már ismert erdélyi emlékeinek új varlációjú felelevenítése (Bivalyos) ugyanígy. Ez azonban véletlenül se akar értékrendi besorolás lenni. Hasonlóképpen nem. mint ahogyan a megyei tanács idei tízezer forintos mű- vészeli díjának odaítélésekor is elsősorban a művészi mun. ka megbecsülése vezérelte az illetékeseket. Mint azt a megnyitó ünnepség befejező részé- ben Lovas Henrik közölte, a díjban a tamási születésű Würtz Adóm háromszoros Munkácsy-díjas grafikust részesítették Ez évben rendezi meg negyedszerre a Szakszervezetek Teán» megyei Tanács« a szak- szervezeti napokat. A már hagyományos esemény programja, ha nem is mutathatja be a mozgalom valamennyi tevékenységi területét, ezúttal is arra v állal konüc. hogy a szűkebb haza szakszervezeti tevékenységére, a szervezett dolgozók seregszemléjére irányítsa a közfigyelmet. A* 1976. évi Tolna megyei szakszervezeti napok nyitó- eseményének házigazdája a városiasodé Bonyhád lesz, ahol április 28-án délelőtt rendezik meg a fiatal munkások körében meghirdetett vei*- éa prózamondóversenyt Délután a munkásszánpadok bemutatójával folytatódik a program. Második nagyszabású eseménye ez idei szakszervezeti napoknak az az ünnepi műsor lesz, mely Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban köszönti május 1-én a munka és a nemzetközi munkésszoüdaritás ünnepét. A művelődési központ színháztermét két ízben — délután 4-kor és este 7-kor — töltheti meg az ünneplő közönség. mely a Budapesti Bartók Színház elöadásábaji láthatja majd Mesterházi Lajos—Kazán István Férfikor című kétrészes pol-beat színművének előadását. Május 3-án ugyancsak Szekszárdon és a művelődési központban lesz a szocialista brigád vezetők megyei fóruma, «eiy ág elmük évbe» aiy«n A MEDQSZ Tolna megyei Bizottsága negyedévenként elkészíti. az érdekelteknek megküldi az illetékességi körébe tartozó mezőgazdasági üzemek baleseti statisztikáját. Egy-egy balesetnek mindig kellemetlen következményei vannak: a szenvedő alany rö- videbb, hosszabb ideig kiesik a munkából; sokszor vita — munkaügyi, bírósági ügy — keletkezik a felelősig, a kártérítés megítélésében, de az egyén, éa a népgazdaság számára egyaránt lényeges kár a baleset miatt kiesett munkaidő. A felelősség megítélése a bíróságokra tartozik; mennyiben volt a baleset okozója a szenvedő fél, vagy az üzem. Ezúttal csak a statisztikai adatokból ragadunk ki néhány számot, illusztrálva azt a sokszor elhangzott megállapítást, hogy a mezőgazdaságban végbemenő gépesítés nem növeli a baleseti okokat, nem törvényszerű a nagyobb baleseti szám. Hanem érmen ellenkezőleg; n korszerűbb gépek kevesebb veszélyforrást jelentenek, azon túl a jó óvó rendszabályok. a munkavédelmi intézkedések betartása, alkalmazása, az oktató-, nevelő-. ellenőrzőmunka egyaránt balesetet csökkentő tényező. Az ide! év élső negyedében tovább csökkent a balesetek és a kiesett munkanapok száma. 1972 első negyedévében 61, 1973-ban 46. az idén 44 baleset történt Hasonlóképpen csökkent a munkanapkiesések szám* is: 1787-ről. 1823-ról 1487-re. Nem történt baleset az év első három hónapjában a Tamási Állami Gazdaságban, az jregi kísérleti intézetten. a pala aki gazdaságban, a növényvédő állomáson, a Vetőmagtermeltető Vállalatnál, az AGROBER-nél. Az iregi kísérleti intézetben, Palánkon, és a növényvédő állomáson hasznosnak bizonyult A fórum réaatvevől fél 10-kor kezdik tanácskozásukat, melyen ez évben is részt vesz megyénk párt-, állami és társadalmi életének számos vezetője. E napon egy másik tanácskozásnak is helyt ad a megyeszékhely, illetve a művelődési központ. Délelőtt kilenckor kezdj ugyanis munkáját a fiatal pedagógusok fóruma. Ennek az eseménynek meghívott résztvevői délután szekcióüléseken vitatják meg • fórumon elhangzottakat. Másnap, május 4-én délután Hőgyészen folytatódnak a szakszervezeti napok eseményéi. Itt. ifjúsági klubtalálkozó Igaz; aminek célja, hogy feltárja és az adott igényekhez. lehetőségekhez igazítsa az Ifjúsági klubmazgalom időszerű tennivalóit. Ezt követően kerül ser má- Jub 5-én délelőtt a szocialista brigádok megyei szellemi vetélkedőjére Szekszárdon, ugyancsak a művelődési központban. Május 6-án nyílik a május 12-ig nyitva tartó fotó- kiáilítáa Mázán, a művelődési házban. A kiállítás anyaga Munkásábrázolás címmel kerül a nyilvánosság elé. Nagy érdeklődésre tarthat számot az az ankét, mely a népesedéspolitikai határozatokból adódó országos és megyei feladatokat vállalja ösz- szegezni, orvosok, pedagógusok, egészségnevelőik. szakszervezeti vesetők részvételével. A népesedéspolitikai an- héÉBMfc a Panoráma íUtnezínsem az idén, sem -tavaly, séd tavalyelőtt nem történt baleset az első negyedévben — pedig ezek sem veszélytelenebb üzemek, mint a többi. Az AGROBER-nél 1972-ben bekövetkezett kettős — közlekedési — halálos baleset óta nem volt az első negyedévben halálos baleset, de még súlyos, csonkulásos sem az üzemekben. A javulás tehát egyértelmű^ bár a negyvennégy baleset és a kiesett 1467 munkanap még mindig sok. és egyetlen gazdasági. társadalmi vezető n a lehet elégedett, még akkor sem. ha ezek a számok a felére, a negyedére csökkennek is. Itt, ebben a türelemnek nem lehet határa. Nem lehet, mert a következő időszakban sokasodnak a munkák kint a határban, a takarmánybetakarítással, a növényvédelemmel, az aratással, a szállításokkal együtt több a veszélyforrás. A megye MEDOSZ-illetc- kességű mezőgazdasági üzemeiben 750 aktíva munkálkodik. vigyáz, hogy kevesebb legyen a baleset. Hogy tényleg kevesebb legyen, e hétszázötven mellé oda kell állni minden egyes mezőgazdasági munkásnak, igazgatótól kezdve a betanított, az alkalmi munkásig. Úgy fogalmazzuk meg; mindenkinek munkástánsai, és sajátmaga munkavédelmi őrévé kell válnia.. A fegyverekkel vívott hábo^ rú óhatatlanul halálos áldozatokkal, rokkantakkal, sebesültekkel jár, törvényszerűen. A békés építőmunkából ki kell küszöbölni a halottakat, a sebesülteket, a rokkantakat. Erre vannak jó törvények, magatartási szabályok — azokat csupán be kell tartani, meg kell követelni. Akkor minden negyedévei MEDOSZ-ielenlés kedvezőbb és kedvezőbb adatokról ad számot. BOGNÁR ISTVÁN ház ad helyet, május 8-árú délelőtt. Másnap a megyei kórház kultúrtermében tartja szekcióülését az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének megyei gyógyszertári asszisztens szakcsoportja. Ugyanezen a napon Tamásiban a Tolna megyei Tanács Járási Hivatala lesz a házigazdája annak a tanácskozásnak, mely a tanácsi munka időszerű kérdéseivel foglalkozik. Május 10-én a megyei kórház kultúrtermében tudományos ülést rendez az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének megyei bizottsága és a Dél-dunántúli H.vgié- nikusok középfokú szakcsoportja. Ugyanekkor zajlik majd az az ankét is Szekszárdon a Nagyvilág moziban, mely a munkavédelem kérdéseivel foglalkozva összegezi a dolgozók egészsége és testi épsége sérelméből eredő károk megtérítésének megyei tapasztalatait. A „Sporttal az egészségért-5 jelszó jegyében rendezik meg Szekszárdon, a város sporttelepén, azokat a tömegverse- pyeket. amelyen a következő versenyszámokban indulhatnak a résztvevők: asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kispályás labdarúgás és teke. Az 1974. évi Tolna megyei szakszervezeti napok gazdag programjának záróeseménye május 11-én délután lesz Tolnán. a művelődési központban. ahol Egyed Mihály, az SZMt vezető titkára mond ünnepi beszédei; KBT tanácskozó testület alakult Szekszárdon (orca) fotó: Qottvúld Április 28 —május II« Tolna megyei szakszervezeti napok