Tolna Megyei Népújság, 1974. április (24. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-03 / 78. szám

r- CTAa/JCWG** s>íJjc ±’?m TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA SZERDA 1974 ópr. 3. XXIV. évf. 78. stern. ARA: 0,80 Ft Negyedik születésnapján Kiváló címet kapott a megyei művelődési központ 1970-ben, hazánk felszabadu­lásának negyedszázados év­fordulóján adták át Szekszárd és a megye legnagyobb, leg­korszerűbb művelődési intéz­ményét, a Babits Mihály me­gyei művelődési központot. Az intézmény hamar felhívta ma­gára a figyelmet, nemcsak épü­letével, hanem eredményeivel is. A negyedik születésnapon, idén megkapta a „Kiváló mű­velődési ház” címet. Kedden délután a művelődé­si központ márványtermében az intézmény dolgozói, vezetői, Király Ernő, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnök- helyettese. a megyei és városi pártbizottság, a megyei és vá­rosi tanács, az SZMT és a társintézmények képviselőinek jelenlétében került sor az ün­nepségre. Elöljáróban dr. Va­das Ferenc, a művelődési köz­pont igazgatója köszöntötte a megjelenteket, és értékelte az elmúlt esztendők munkáját. Beszélt az intézmény előtt ál­ló feladatokról, a tervekről. Tőle a szót Király Ernő vette át. Amellett, hogy méltatta az intézmény eredményeit és munkáját, megemlékezett a megye többi kiválóan dolgozó művelődési intézményéről: a Kiváló címet másodszor is el­nyert paksi könyvtárról, a si- montornyai és a bátai művelő­dési házról, amelyek szintén ebben az esztendőben nyerték el a Kiváló művelődési ház cí­met. Köszöntötte a művelődési központ dolgozóit, és egyúttal a megye valamennyi közmű­velődési dolgozójának hasonló eredményeket kívánt. Dr. Gyu­gyi János* % megyei tanács üdvözletét tolmácsolta, és be­jelentette, hogy a megyei ta­nács művelődésügyi osztálya egy klubfelszereléssel ajándé­kozta meg a Kiváló cím el­nyerése alkalmából a művelő­dési központot A megyei művelődési köz­i pont a Művelődésügyi Minisz­térium. a SZOT, a KISZ KB. által felajánlott 110 ezer fo­rint jutalmat már megkapta. Ennek egy részét jutalmazásra fordította. így az ünnepség be­fejező aktusaként dr. Vadas Ferenc pénzjutalmat adott át az intézmény dolgozóinak. Kádár János és Fock Jenő fogadta Pham Van Dongot Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és FóCk Jenő, a Minisztertanács elrtöke fogadta Pham Van Dongót, a Vietnami Dolgo­zók Pártja Politikai Bizottsá­gának tagját, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kor­mányénak elnökét, aki a Kubai Köztársaságban tett látogatása után néhány na­pot hazánkban pihent. A beszélgetés szívélyes, elvtár­si légkörben folyt le. Nguyen Duy Trinh minisz­terei no k - helye t tes, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere hivatalos tárgyalásainak befejeztével kedden elutazott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi re­pülőtéréit megjelent Púja Fri­gyes külügyminiszter, vala­mint a külügyminisztérium más vezető személyiségei. Je­len volt Nguyen Manh Cam, a VDK budapesti nagyköve­te is. . j Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta- nä'Csä hazánk felszabadulásá­nak 29. évfordulója alkalmá­ból .eredményes munkájúk el­ismeréséül az állami, a gaz­dásági münka különféle terü­letein dolgozóknak a fegyveres testületek több tagjának ki­tüntetéseket adorriánybzott. A kitüntettek e«V csoport­jának Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke kedden délben az Országház kupolacsarnoká­ban nyújtotta át az érdem­rendeket. Az ünnepség elnök­ségében helyet foglalt Fock Jenő. a Minisztertanács elnö­ke, Biszku Béla és Németh Károly, az MSZMP KB titká­rai és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. Jelen volt az átadásnál Benkei And­rás belügyminiszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari mi­niszter és Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Losonczi Pál a kitüntetések Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Napirendem A nem tanácsi szervekkel kötött együttműködési megállapodások — Tájékoztató az MSZMP KB 1972. évi novemberi határozatának végrehajtásáról — Hogyan gazdálkodtak 1973-ban a megye termelőszövetkezetei? Tegnap tartott ülésén a Tol­na megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága elsőként Szabónál Antalnak, a megyei tanács el­nökének azzal a jelentésével foglalkozott, mely a tanács nem tanácsi szervekkel kötött együttműködési megállapodá­sainak gyakorlatát elemezve fogalmazta meg az együttmű­ködés javítását célzó további feladatokat. A tanács vezetői — mint er­re bizonyára még sokan em­lékeznek — az elmúlt év utol­só napjaiban és az év éleién kerített sort arra. hogy kerek- asztal-megbészéléseken érté­kelje a korábban létrejött együttműködési megállapodá­sok végrehajtását. Nem kevés szervezet vMétőtVe] folvt- ez a prögraíh szer ifi ti eékrttecsere, hiszen a Tol na megyei Tanács annak ideién több., mint tizen­öt szervvel határozta el az együttműködést annak érde­kében, hogy a tanácstörvény­ben. rögzített feladatait kifo­gást a'l an ab bül tudta elláthi. Ezek az együttműködési szer­ződések — a Hazafias Nép­fronttal, az SZMT-vel, az if­júsági szervezettel, a KISZ- szel. áz MRSZ-sM, Sf’UTP Tolna megyei Igazgatóságával, a területi tsz-szövetségekkel, a KISZÖV-vel, MESZŰV-vel. NEB-bfel, ügyészséggel, bíró­sággal és a különböiÖ felsőok­tatási intézményekkel — « ta­kácsoknak a lakossággal való Szorosabb kapcsolatát. a lakos­sá si szükségletek és igények reális feltárását célózták és célozzák szolgálni. Nem utolsó sorban pedig érvényesíteni hi­vatottak a társadalmi ellenr őrzést; segíteni a tanácsokat a lakossági szükségleteket kielé*- gítő fejlesztési feladatok meg- oldáisában. a terűlet- és tele­pülésfejlesztési tervek megva­lósításában. Az együttműködés korábbi értékelése során a megyei ta­nács vb. sok olyan tapaszta­latot szerzett, melyek' haszno­sításával a tanácsi és nem ta­nácsi szefVék együttműködése tovább fejleszthető. Mint a vb. megállapította, eredményesnek minősíthető a tanácsi és nem tanáesi szervek együttműködése. Ezek a me­gyei szintű megállapodások al­kalmasai?; arra, hogy tovább erősödjék a lakosság ióbb szdlgálatát szorgalmazó együt­tes munka.­Az MSZMP KB. 1972. évi novemberi határozatának vég­rehajtására készített megfej ihtézkedési terv végrehajtásá­ról ugyancsak Szabónál Antal adott-- tájékoztató ielentést a Végrehajtó bizottságnak, azt (Folytatás a 1 oldalúm) , átadásakor mondott beszédé­ben hangsúlyozta, hogy ápri­lis 4-ét méltán tekintjük törté­nelmi sorsfordulónak, legna­gyobb nemzeti ünnepünknek. Ünnepi érzéseink április 4-én a számvetéssel párosulnak: ha­zánk társadalmi, politikai, gaz­dasági és kulturális helyzetét, .életét a fejlődés, az előrehala­dás jellemzi. Pártunk követ­kezetes és töretlen politikáját a nép bizalma és alkotó támo­gatása övezi. Felszabadulá­sunk, a szovjet nép testvéri segítsége és támogatása, né­pünk szorgalmas, és önfeláldo­zó munkája együttesen érlel­te meg gyümölcsét, azt. hogy eljuthattunk a szocializmus teljes felépítésének szakaszá­ba — mondotta Losonczi Pál, majd az MSZMP Központi Bi­zottságának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a Mi­nisztertanácsnak jókívánságait tolmácsolta a kitüntetetteknek Az alábbiakban közöljük azon Tolna megyeiek névsorát, akiket az Elnöki Tanács ki­tüntetésben részesített. A ki­tüntetéseket részben az Elnö­ki Tanács elnöke, Losonczi Páí adta át, részben pedig a kü- - lönböző tárcák, főhatóságok, intézmények vezetői. A Munkaérdemrend arany fokozata kitüntetést kapta Dobler István, a Bonyhádi Ci­pőgyár igazgatója. István Jó- zsefné. a szekszárdi IV. számú Általános Iskola tanára, Pere János, a dunaföldvári Alkot mán,y Tsz elnöke. A Munkaérdemrend ezüst fo­kozata kitüntetésben részesült; Csapó Jenőné, a Tolna megyei MÉSZÖV osztályvezetője. Gaa- József, a Tolna megyei Taná­csi Építő- és Szerelőipari Vál­lalat kőművese. Gyantár Elek. a Vólán 11-es Vállalat rakodó­munkása, Jóbi György, a Dal- itiandi Állami Gazdaság gép­szerelő szocialista brigédVeze tője. Kósik Ferenc, az őcsényi Kossuth Tsz pártszervezet; csúcsvezetősége titkára. Kui- nyánszki Tibor, a Lampart Zo- rháhcgyári Művek bonyhádi gyára villanyszerelő csoport­vezetője, Lencsés Gyuláné dr... a szekszárdi Megyei Bíróság elnökhelyettese. Pestality Má­tyás. a Gemendi Állami Erdő- és Vadgazdaiság brigád vezető­je, dr. Rendeki Sándor, a szek­szárdi Megyei Bíróság elnöke. Szabó András, a Paksi Állami Gazdaság tehenésze, Szabó Jó* (Folytatás a 2. oldalon) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom