Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-19 / 65. szám
I It \ Tavaszi napsütésben. Fotó: GK. Harmincöt kilós harcsa a horgon Az idei télutó kedvezett a faddi Dunán horgászoknak. Különösen süllőből jók az eredmények. Nem volt ritka a 3— 4 kilós sem. Süllőzés közben nyelte el a kishalat egy 35 kilós harcsa is. A szerencsés horgász, Bötcz József negyvenes zsinórral, kettes horoggal fogta meg félórai fárasztás után a szürkét. Egyedül, segítség nélkül szákolta. Szép teljesítmény, ha csak arra gondo lünk, hogy mintegy száz métert vontatta a ladikot. Ezzel az idei év rekord hala Faddon a 35 kilós harcsa. A szurkolók szétvertek egy labdarúgó-stadiont Az incidensnek — első jelentések szerint — nem volt Két kiállítás nyílt Konyhádon Tegnap délután Bonyhádon, a járási művelődési házban két kiállítást nyitottak mega forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának keretén "belül. Délután háromtól a Forradalmár elődeink című plakát- és fotókiállítást tekint, hetik meg az érdeklődők. A korabeli plakátok a Tanácsköztársaság eseményeinek állítanak emléket, míg az arcMunkaértekezlet Tegnap délelőtt fontos na-' pirendi pontokat tárgyaló munkaértekezletet tartottak a Tolna megyei Főügyészségen. Ez alkalommal ért éked ték az 1973. évi ügyészi munka tapasztalatait; majd határozták meg az ez évi teendőket. A taKörnyezelyédelmi kiállítás és tanácskozás Vigyázat, mérgezett tojások! Tolna megyében tavaszi dú vadirtás kezdődik ma, mérgezett tojásokkal. A megye vadás ztársaságai harmincezer mérgezett tyúktojást helyeznek ki, mintegy tizenkét napon át. A MAVOSZ Tolna megyei Intéző Bizottsága arra hívja fel a lakosságot, s a kirándulókat, hogy mind a halálfejjel és felírással jelzett mérgezett tojások, mind az elhullott szőrmés és szárnyas ragadozók (várjak, szarkák stb.) érintése az emberre is veszélyes. Azt kéri, hogy különösen o gyermekeket óvják a mérgezett tojásoktól és az elpusztult állatoktól, s erre figyelmeztessék őket az óvodákban és az iskolákban is. Kamarakórus-fesztivál képek a munkásmozgalom harcosait ábrázolják. Délután négy órakor a fiatal bonyhádi képzőművészek tárlatát nyitották meg. A kiállított zománcfestmények, rajzok, linómetszetek napjaink gondjait, örömeit. korunk problémáit fejezik ki a képzőművészek sajátos eszközeid vek a főügyészségen nácskozáson részt vett Harniaii Jóasef. az MSZMP Tolna megyei Bizottságának osztályvezetője, valamint dr. Lévai Tibor, a Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészségének főosztályi vezetője, j hétig nyitva tartó kiállítástól sajtótájékoztatót tartottak. Dr. Tigyi József, a Magyar Tudományos Akadémia pécsi bizottságának alelnöke, tájékoztatójában egyebek között elmondotta, hogy a pécsi—baranyai műszaki és közgazdasági propagandahónap keretében megnyíló Víz—levegő— élet című kiállítás, mintegy kétszáz négyzetméteres felületet elfoglaló tablóinak nagyméretű fotói, grafikonjai, ábrái, a hazánkban folyó környezetvédelmi munka eddigi eredményeit demonstrálják. A szocialista országokban egyedülálló kiállítást Pécs után ebben az évben még hat vidéki nagy városban mutatják be. A kiállítás megnyitásával, párhuzamosan ma délelőtt _ a környezetvédelem helyi kérdéseivel foglalkozó kétnapos ankét is kezdődik. MÉCS LÁSZLÓ MÁRCIUS 18 KEDD Névnap: József A Nap kél 5,50 — nyugszik 17,55 órakor A Hold kél 3,30 — nyugszik 13,31 órakor — Békés építőmunkánk tükröződése a mai magyar irodalomban címmel szavalóversenyt rendeztek vasárnap a megye középfokú oktatási in- lézményeiben tanuló fiatalok részvételével Szekszárdon. A negyvenkét résztvevő közül első lett Eisenberger Friderika, második Bakonyi Ágota, harmadik pedig Hradek Jolán. Áz első hat helyezett oklevelet és könyvutalványt kapott. — A Magyar Jogász Szövetség Tolna megyei szervezete és más szervek által indított munkaügyi döntőbizottsági továbbképző tanfolyam legközelebbi előadásaira holnap délelőtt fél kilenckor és délután egykor kerül sor Szek- szárdon, a városi tanácsháza nagytermében. — Két kiállítás a paksi könyvtárban. A budapesti lengyel kulturális intézet 27 színes tablón bélyegsorozatokat, a Béri Balogh Ádám Múzeum pedig három tárlóban őskori ékszereket mutatott be a paksi könyvtárban. — Négyrészes művészeti előadássorozat indult a bonyhádi művelődési központban, a TIT szervezésében. Az első előadást március 11-én dr. jßata Imre irodalomtörténész tartotta A XX. század izmusai címmel. (K. Z.) Tanár: És most elérkeztünk ah- hoz, ami mindnyájunkat legjobban foglalkoztat. Mi az, Pistike? Pistike: A csengetési A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság és a Centrum Áruházak ajándéksorsolással egybekötött közös pályázatot rendez a következő három negyedévben az előfizetéses Lottószelvények vásárlói részére. Először az április, május és június havi előfizetéses szelvények vesznek részi a Centrum-pályázaton. A pályázóknak a szelvényekre nyomtatott Centrum-emblémából mindén három hónapban négy darabot kell levelezőlapon ibekükteniük, tehát aki részt akar venni az ajándéksorsoláson, annak a pályázat három hónapja alatt négy szelvényt kell vásárolnia, hogy teljes legyen a szükséges sorozata. A pályázók között főnyereményként minden negyedévben egy-egy Zsiguli személygépkocsit sorsolnák ki. 1 IDŐ JÁRÁS JELENTÉS Várható Időjárás ma estig: íelhőátvonulások, többfelé futó esőkkel, szórványosan záporokkal, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, majd élénk délnyugati, nyugati szél, enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok, az esős helyeken kevéssel 15 fok alatt. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRUS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Beloiannisz u, 2. T Telefon: 129—01. 123—61 Sportrovat: 128—15 kiadja: Tolna megyei Lapktadá Vállalat, Szekszárd, Béla tér t. Telefon: 129—11, 120—tO Telex: 13339 Postacím: 7101 Szekszárdi í- Postafiók 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 ' Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely / postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Fi t_. zw- 23 069 Alig egy óra leforgása alatt szétverték egy tízezres befogadóképességű labdarúgóstadiont a hondurasi San. Pedro Sutában. A vasárnapra kiírt kettős mérkőzésre ttzenöbez- ren voltak kíváncsiak, s a játékvezetők — tekintettel a lelátóik túlterheltségére — nem adtak engedélyt a találkozók megtartására. A döntés után elszabadult a pokol: a feldühödött nézők lerombolták a lelátó falait, felgyújtották az ülőhelyeket, sőt a kapufákat és a hálót is. majd összecsaptak a kivezényelt katonasággal Végül a hondurasi labdarúgószövetség helyi központjának épülete elé vonultak, hogy azt is lerombolják. erre azonban a hatóságok erélyes fellépése következtében nem került sor. Szekszárdon megalakult a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei általános munkamódszertani bizottsága. A tizenöt tagú bizottságban képviselve van minden olyan szakterület, amelynek szoros kapcsolata fűződik az ismeretterjesztéshez, s az elsődleges céa ennek a munkának a kiszélesítése. Újabban, két TIT-csoport is létrejött megyénkben. Az egyiket Fácánkertben. a Tolna megyei Növényvédő Állomáson alakították meg mintegy harminc növényvédelmi szakember, mérnök s technikus részvételével. A korszerűbb állattenyésztés előmozdítására megalakult a Tolna halottja, de számos szurkolót sérülten szállítottak kórházba. a szedresi Petőfi Tsz-ben sikkasztott több részletben négyezer forintot meghaladó összeget, majd egy summában tízezernél többet a Dél-dunántúli Vasműszaki Kereskedelmi Vállalat szekszárdi telepéről. Szedresen nem jelentették fel az asszonyt; Szekszárdon azonban igen. megyei Állategészségügyi Állomás TIT-csoportja is. B. L. TOTÓTÁJÉKOZTATÖ A 11. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos 7 darab, nyereményük egyenként, 144 433 forint, ebből 13 plusz 1 találatos 3 darab, a nyeremény és a jutalom együttesen 269 251 forint. 12 találatos 245 darab, 2751 forint, 11 találatos 2943 darab, nyereményük 229 forint, 10 találatos 21769 darab, nyereményük 46 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. . Nagyszabású környezetvédéf. mi kiállítás nyílik és tanácskozás kezdődik ma Pécsett. A rendező szervek — a MTESZ Baranya megyei szervezete és az MTA pécsi bizottsága — hétfőn délelőtt a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem tanácstermében a kétnapos tanácskozás programjáról valamint az egy Eó dr. Szigeth Ferenc e héten Iván Árpádnét. folytatólagosan. elkövetett sikkasztás és sikkasztás bűntette miatt halmazati büntetésül egyévi börtönre és kétezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Az ej ítélt tudomásul vette az ítéletet. Zenei életünk egyik rangos eseménye a kétévenként meg. rendezett, pécsi kamarakórus- fesztivál, amelyre az idén április 5. és 7. között kerül sor. 1964 óta minden második tavaszon a mecsekaljai városban találkoznak a legjobb magyar énekkarok. Az idei — sorrendben a hatodik — az eddigi legnagyobb 'fesztiválnak ígérkezik: kereken húsz országos hírű kórus, valamint vendégként egy-egy holland, jugoszláv és NDK-beli énekkar vesz részfe, A Szekszárdi Járásbíróságon az ügyben egyesbír óként eUáMegyei munkamódszertani bizottság Újabb TIT-caoportok Itt is, ott is sikkasztott Megírtuk, hogy Iván Arpád- né 22 éves mözsi lakps előbb