Tolna Megyei Népújság, 1974. március (24. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

Imiiről1 s filzastlrsaS ** változatos életükből húsz egynéhány évet már „lehúztak” egymás mellett —r vannak, akik teljes egyetért tésben, mások örökös civódá- sok közepette, Veszekedések­kel mérgezve egymást és önmagukat, — hozzáfognak környezetük aprólékos tanul­mányozásához. Az egyik há­zassági tanácsadó pszichológu­sa szerint az otthon „mikro­klímája” döntő mértékben be­folyásolja a házastársak lelki egyensúlyát. Ahhoz, hogy a családi békesség és boldogság tartós legyen, nem árt időn­ként átrendezni a lakást, ami szükségszerűen pozitív válto­zást eredményez. Meg kell azonban jegyezni, hogy a fek­helyeket nem célszerű az ab­lakhoz tenni. Egyeseket ugyan­is a sors azzal a rossz szokás­sal áldott meg, hogy amint megszólal a vekker, kiugra­tlak az ágyból, és ha az ablak az adott pillanatban éppen nyitva van, a teljes ébredés már az utcán, vagy a kórház­ban éri utói az „áldozatot”. Hogy elkerüljük az egyhan­gúságot, ki kell cserélni a bú­torokat is. Megállapítást nyert például, hogy a modern laká­sokban az öreg ágyak nyikor­gása felébreszti az élénk fan­táziájú szomszédot. A sok szintes lakóházak kényelmét tanulmányozó tudós férjek azon a véleményen vannak, hogy egy ágy átlagéletkora húsz év. Ezután potom pén­zen el kell adni, vagy oda­ajándékozni valakinek. Úgy­szintén fel kell újítani a la­kás többi helyiségének beren­dezését is. Ez ugyanis a csa­lád költségvetését egyensúly­ban tartja, illetve adóssággal terheli. Az üzletemberek azt tanácsolják a fogyasztóknak, hogy minél többet vásárolj a- nalc hitelbe, mivelhogy a hi­tel a tartós inflációs viszo­nyok között jelentős tőkét eredményez.« Elli és Jusztusz már húszon, négy éve házasok. „Nézzék csak ezt a mintaházaspárt — mondogatták nem egyszer á ház lakói. — Békésen meg­férnek kelten abban a pará­nyi lakásban, és még csak nem is igénylik az újat...” Va­lóban, Ellit és Jusztuszt egy­általán nem foglalkoztatta környezetük megváltoztatása. Minek vegyenek új ágyat, amikor a régi még nem nyi­korog? Felesleges volna kidob­ni az öreg asztalt és a széke­ket is, ha korukat elrejtheti a festék. És minek vonszol­nák le n szemetes kukába a kiszáradt fikuszt. amikor an­nak is megvan a maga funk­ciója: este az ágaira rá lehet akasztani a nyakkendőt, az in­get, a harisnyát, stb— A házaspár lakásában mégis volt valami, ami a férjét fö­löttébb idegesítette: egy lába­kon álló, körülbelül egy méter magas tükör, amit még a fe­lesége örökölt — Meg kéne már szabadulni ettől az öreg kacattól — mon­dotta gyakran Jusztusz, — Miért? — kérdezte cso­dálkozva a felesége. — Ez az egyetlen értékes darab a lar kásunkban. Manapság ilyen rokokó-tükör teljesen ritka­ságszámba megy. Miért utá­lod annyira? A férj homlokát ráncolta. — Túl sok időt rabol el tőled, — Időt... tőlem? Hogy ér» ted ezt? 3.974. március 17. Martti Lorní: 1 Otthon Jusztusz kodásba kezdett: magyaráz­T likőr — El kell ismerned, hogy minél idősebb leszel, annál többet állsz a tükör előtt — Bezzeg, amikor össze­házasodtunk, és megkaptuk ezt a tükröt, nem így beszéltél. Akkor azt ígérted nekem, hogy még öregen, csúnyán is sze­retni fogsz. —> durcáskodott a felesége. — öregszel, igaz, de azért még mindig szép vagy— A rokokó-tükör előtt foly-t tatott beszélgetés eZzel abba­maradt. Egyébként, a családi békesség kedvéért Elli enge­dett férje akaratának. Jusztusz lecipelte a tükröt áz udvarra, kért a házfelügye­lőtől egy kézikocsit, rátette a tükröt és kihúzta az utcára. Az üzlet, ahova igyekezett, egy kilométernyin^ volt a há­zuktól. Fél évszázaddal ez­előtt egy ilyen kis kiruccanás jelentéktelen apróságnak szá­mított volna. De 1974-ben egy kézikocsit vonszoló férfi már sokkal nehezebb helyzetben van, és többszörös veszélynek teszi ki magát. Autók robog­tak el mellette,. s „ kipufogó­gázzal „dúsított” levegőben alig kapott lélegzetet. A for­galomirányító rendőrök — a közlekedési szabályok megsér­tése miatt — négy alkalom­mal figyelmeztették Jusztuszt. Forgalmi dugó szándékos oko­zásáért kétszer kapott szigorú megrovást. A gépkocsivezetők megelégedtek a folyamatos dudálással— Jusztusz már félúton tartott, amikor elhatározta, hogy ki­fújja magát. Nagyot sóhajtott, majd a kézikocsival lehúzó­dott a járda mellé. Emiatt az­után újabb forgalmi fennaka­dást idézett elő. Pillanatok alatt körülállták a gyalogosok, s nézegetni kezdték magukat a tükörben. Egy fiatal hölgy előhalászta retiküljéből koz­metikai felszerelését, átfura­kodott a tömegen, s a tükör­höz hajolva rúzsozni kezdte magát. A másik — utat törve magának — haját tupírozta, egy harmadik — szinte bele­bújva a tükörbe — levált mű- szempilláját igyekezett vissza­ragasztani, a negyedik meg­csavarodott harisnyáját igaz­gatta. ___ H amarosan egy vállas fickó csatlakozott a tömeghez. Félre- tolta a hölgyeket, előadta, hogy megivott tíz üveg sört, és ha­ladéktalanul be kell jutnia ab­ba a bizonyos helyiségbe. A nők — mintha a föld nyelte volna el őket — eltűntek, az ittas férfi oedig odaállt a tü­kör elé. Abban a hitben volt, hogy megtalálta a „Férfik” feliratú ajtót, csak a vele szemben álló alak eltakarja a bejáratot. Mereven nézte a tükröt, majd megtörölte sze­mét és üvölteni kezdett. ( — Miféle figura ez itt? Csak áll, és nem takarodik el az útból! xr Nézze meg magát jobban! — mondta dühösen Jusztusz. Ä „söröshordó” közelebb ha­jolt a tükörhöz, majd mormo­gott valamit a bajusza alatt: — Mi az ördög! De hisz ez a legjobb haverom, nagyra- becsült gyerekkori barátom— Furcsa, hogy megváltoztál mi­óta utoljára találkoztunk. Bo­rostás az óbrázatod. a sze­med olyan piros, akár a nyúlé. N„ vágj itt pofákat nekem! Hallottad? Figyelmeztetlek...! Mit vigyorogsz? Látom, még nem ismersz úgy istenigazá­bóL Na, tűnés innen! ■— és nagyot rúgott a tükörbe. Az üvegdarabolt — mint a grá- nátszilánkok — szerterepültek. A tömeg gomba módra sza­porodott Utolsónak a rendőr­autó érkezett. A csendháborí­tót betessékelték a kocsiba— Hazafelé Jusztuszt már csak kétszer figyelmeztették. Ami­kor sötét házuk udvarára ért, egy pillanatra leült a lépcső­re és magába mélyedt. Először életében hiányzott neki a ro­kokó-tükör — szeretett volna szembenézni önmagával. Hir­telen mellette termett egy „született csendháborító”: hosz- szú- hajú fiatalember, akit elő- reugró állal és az emberekhez való közeledés fantasztikus ké­pességével ajándékozott meg a sors. — Fáradtnak látszik — szó­lította meg r, jövevény. Egy kis szíverősítő bizonyára jót tenne— — Bizonyára — sóhajtotta Jusztusz. A fiú a zsebébe nyúlt, elő­húzott egy papírba csomagolt, félliteres üveget és odasúgta: — Nem akarja megvenni. Kristálytiszta, megbízható szer. Egy húszasért odaadom. Jusztusz elővette a pénztár­cáját, s az üveg máris a zse­bében volt. — Ha finomnak találja, itt a telefonszámom — mondta bizalomgerjesztőén az idegen. — A szakértők szerint ro­kokó-tükröd legfőbb értéke — a kerete. Az üveg ugyanis rtofzít, tpbb helyen teljesen homályos. • így .azután bele­egyeztem, -hogy kidobják. Ha­zahoztam viszont ezt a nagy­szerű keretet De úgy döntöt­tem, hogy nem rakunk bele új tükröt. így, üresen jbbban illik a szoba összhangjához. Két hónap múlva lesz az ezüstlakodalmunk, akkorra be­levágatjuk ä te kinagyított fényképedet Elli szeme könnyben úszott. Odament férjéhez és kedve­sen átölelte. Most már tökéle­tesen osztozott hitvesi vélemé­nyében, miszerint „megteszi” nekik egy kis zsebtükör is. Hiszen, ha látni akarja ma­gát tetőtől talpig, lemegy az utcára és megáll egy kirakat üvege előtt— — Erre innunk kell — mondta Jusztusz, és előhúzta zsebéből a becsomagolt üve­get. A poharakat színültjg töl­tötte az átlátszóan tiszta fo­lyadékkal, és visszanyerve jq kedélyállapotát, poharát ma­gasra emelte. — Hol vetted ezt az üveget, drágám? Hiszen ez egyszerű csapvíz — csodálkozott Elli. — Az az érzésem, hogy a fickó átvert. Na, de most ala­posan ellátom a baját! Jusztusz a telefonhoz Ugrott és tárcsázta a cédulára írt számot. A vonal másik végén csengő női hang szólalt meg: \— Halló! Szivattyútelep... Finnből fordította; Kádas Gézáné BÄRDOSI NÉMETH JÁNOS: DERESEDŐ Deres deresedő nő bennem az idő szarva szarvat ellik egyre nő kiskeddig. Aztán apad lassan minden új tavaszban pityeredő kedvem vére folyik csendben. Piros az ég alja, mindegy jobbra, balra, mindegy mit csinálok, te gyújts hold, világot. Pohár bort, fekhelyet meleg falak mellett, képeskönyvet, szebbet az elfáradt szemnek. Gyógyírt gyógyítónak, csengőt a csikónak, csillagnak ezüstöt, hozzá pipafüstöt. Ennyi kell már, nem több, még egy pohárt töltök, « még egy gyerek fejét megsimítom elébb Még egy botot vágok, aztán a* világot sarkam alá hajtom, s rám borul az alkony, Friedrich Klingenbaum: McPatty, a skót, újabban egy penziót vezet. Ez egy skót számára valóban szokat­lan volt. Hamarosan el is ter­jedt a hír és a barátok sere- gestől jöttek. McNepp is jatt. McNepp kü­lönben soha nem kereste McPattyt. De minek is jött volna? MARTlNEi, '■ISSET HALÁSZOK kor McBottlesék korában McPattyt meglátogatták, azt mondta McPatty a fiának: — Eredj, Jim, menj le a pincébe és hozz fel egy üveg bort! És amikor McMoonsék, a múlt héten McPattynái vol­tak. azt mondta McPatty: — Eredj, Jim, menj le a pincébe és hozz fel egy üveg gint! S amikor tegnapelőtt McHig- ginsék itt voltak azt mondta McPatty: — Eredj, Jim, menj le a pincébe és hozz fel egy üveg konyákot! Mindez természetesen elju­tott McNepp fülébe. És ez az érdekes fejlemény, nem hagyta nyugodni. Mast McPat­ty ajtaja előtt állt. —• Jó napot, McPatty! —• mondta. — Hogy vagy. öreg­fiú? — Jő napot, McNepp! — Válaszolta McPatty. — Gyere be, ülj le. Iszunk egy kor­tyot együtt. Hé, Jim! — Igen, papa! — Eredj, Jim, menj a pin­cébe és hozz fel egy üveg whis­kyt. De a jobbik fajtából, a barátom, McNepp érkezett az imént. Jim eltűnt és McNepp na­gyot csettintett a nyelvével De Jim csakhamar üveg nél­kül érkezett vissza. — Mi az, Jim? — ordított McPatty a fiára. — Hol van a whisky ? Jim megvonta a vállát. — Nincs whisky, papa! — Na, de konyakunk, az akad? — Konyák sincs, papa! — Mi van a ginnel és ® borral? — Az sincs, papa! Bor, ginj konyak, whisky egyáltalán nincs. McMillerék a kerítés) rossz léceit megjavították, Kévés? Tibor foriütéMi J

Next

/
Oldalképek
Tartalom