Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
I f T József Attila napjainkban Akár elégedettek vagyunk, akár nem, valamennyiünkben nagy visszhangot keltett az a kétnapos ülésszak, amelyet a fiatal írók József Attila köre tartott Budapesten, a. Magyar írók Szövetsége székházában. Az ülésszak, amelyen nagyobbrészt fiatal írók, költők, irodalomtörténészek, kritikusok, szerkesztők vettek részt, tanácskozása során több fontos kérdést tűzött napirendre. Szó esett a korszerű világ- szemlélet és eszmeiség kérdéseiről, a József Attila-i magatartás tanulságairól, ma is érvényes dilemmáiról, esztétikai kérdésekről, a hagyomány és újítás problematikájáról, József Attila-képünk változásairóL A tanácskozást megnyitó Juhász Ferenc ihletett szavai után Tamás Attila tartott vitaindító előadást Rózsa Endre a forradalom és humanizmus József Attila költészetében betöltött szerepéről beszélt. A tanácskozás legizgalmasabb kérdései végül is e témakörrel kapcsolatban merültek fel. Úgy érződött, hogy a fiatal írók ezt a szempontot tartják a legfontosabbnak a József Attila-i örökség átvételénél, illetve továbbfejlesztésénél. József Attila költészete a legtöbb résztvevő számára a korszerű írói magatartás kutatását is jelentette. Az ihletett, ugyanakkor pontosságra törekvő vallomások mellett, amelyek nagyrészt ahhoz kapcsolódtak, hogy milyen hatással volt József Attila a fiatal írók művészi fejlődésére és magatartására, még egy — általunk fontosnak tartott — szempont is felvetődött: a nagy előd és a tömegek kapcsolata. „Én egész népemet fogom ] nem középiskolás fokon / tanítani!” — írta Születésnapomra című költeményében egy esztendővel tragikus halála előtt. József Attila nem lehetett tanár, középiskolában sohasem tanított hiszen még Radnótira sem bíztak tanítványokat, pedig ő diplomával is rendelkezett. A Horthy-kor- szak egyikük számára . sem tette lehetővé, hogy tanítsanak. Haladó írók, művészek, értelmiségiek így vagy úgy, valamiképpen mindannyian a társadalmi rend kirekesztettjei voltak. Derkovits Gyula életének véget vetett a nyomor és a betegség, de festészetével, különösképpen utolsó korszakával a polgári társadalom bírálójává lett. Bartók életműve, emberi magatartása is a humánum iránti féltés és megalkuvás nélküli harc gyakorlatát példázza. Megtiltotta, hogy műveit az olasz és német rádiók megszólaltassák, emigrációjával pedig a hazai elnyomás, a nemzeti megkülönböztetés, a sovinizmus és a fasizmus elleni haragjának adott kifejeződést. Szerb Antalt, a haladó szellemű irodalomtörténészt, — mirft annyi mást is — a fasizálódás során aljas támadások. igazságtalan megkülönböztetések érték. Könyveit hivatalosan is kitiltották az iskolák könyvtáraiból, őt magát munkatáborba kénysze- rítet'ték. „Nem menekül el a drága Attila se. csak nemet intett / folyton e rendre, .de mondd, ki siratja, hogy foy belepusztult? — írta Radnóti Miklós Első eclogá.iában. Ha az idézett versrészletet alaposan átgondoljuk, éreztünk kell, hogy Radnótit, József Attilát is az a közös érzés segítette az embertelenség ellen folytatott harcukban, hogy az utókor majd méltón fogadia egykor életművüket, személyes, emberi helytáTá- suljat, példájukat pedig nemcsak szobrok állításával, koszorúzásokkal, a fiatalabbak számára üresnek tűnő ünneoi beszédekkel teszik emlékezetessé, hanem az általuk védelmezett emberi értékek mindenkori és minden helyzetben való megalkuvás n í1 - küli őrzésével, gyakorlattá változtatásával. De vajon eléggé őrizzük-e ezeket az eszményeket? Munkánk során, a számtalan emberi megnyilvánulásra alkalmat adó hétköznapok során számon tart iuk-e ezeket életsorsokat? Döntéseink idején. amikor esetleg egv embertársunk ügyében szólalunk fel gyűléseinken, vagy akár csak önmagunkban ítélkezünk?! Vaion eléggé megbecsüljük-e környezetünket, vajon jól bíráljuk-e ha rászorul? És egyáltalán: bírálataink szellemében cselekszünk Is azért, hogy valami jobb, tökéletesebb, igazabb legyen? Vajon észrevesszük-e versolvasás közben, hogy az alkoholizmus. az egykézés. az ön- gyilkosság, a lelki restség, szellemi tunyaság szavai egytől egyig szerepelnek költeményeikben. intéseikben, s azt. hogy ezek gyakran ma is létező, elevenbe vágó problémákat takarnak? Eszünkbe jut-e. hogy a törtetés. a jogtalan anyagi előnyök hajhászása. a hatalommal való visszaélés mindmind egyenes arculcsapása annak a hitnek, amelynek érdekében annyian életüket is áldozták? Mindenkinek tudnia kell, hogy a szocializmus építéséhez nemcsak gyárépületekre, gépekre lakásokra, személygépkocsikra. nyaralókra, fajtiszta ebekre van szükség. hanem legfőképpen szocialista emberekre ! És ki tudja, hátha ez a belső építkezés a nehezebb, az igazibb feladat is. Az anyagi javak csak a nélkülözhetetlen hátteret alkotják létrehozójának életéhez, boldogságához, de nem a lényegét. „Én egész népemet fogom '} .., tanítani” — írta egykor József Attila. De vajon bízunk-e benne? Hagyjuk-e, hogy tanítson bennünket? Nem tartjuk-e kissé elavultnak, ósdinak a tananyagot, amit a verseiben találunk? Senki sem lehet arra büszke, hogy lakása szépen rendezett könyvespolcán, vagy vitrinében megtalálható a verseskötete. A könyvesboltok dolgozói ugyan az eladott könyvek példányszáma szerint ítélik meg saját munkájukat, de a pedagógusoknak, a népművelőknek. a könyvtárosoknak már másféle mércét kell alkalmazniuk. József Attilát olvasni és olvastatni kell. Engedjük be a lakásunkba! Szellemét ne zárjuk ki a szerelőcsarnokokból, a szántóföldekről és a hivatalokból sem! Engedjük őt tanítani, juttassuk végre katedrához tető, vagy a szabad ég alatt! Téglásv Imre KISS DÉNES: ARANY „Vadat űzni feliövének” szólt a magyar Vejnemöjnen Ősi nyolcas ütemére dúdolják hány ezer éve? Engem is visz ez a vágta ködbevesző ingoványba Sok jó lovam-szavam hátán járok álmok héthatárán „Hős fiai szép Enéhnek" Napkeletről száll az ének s ha visszazeng napnyugatról Oka Káma belesajdul Nincs még vége a galoppnak írom Juvan Sesztalovnak ki szívében kölyök-sámán rokon forrás gyöngye száján Regebeli messzi tájon ahol csak az ég a sátram s Tejút-öltés idő-férce feszül át a múlt ködébe „Vadat űzni feljövének” el ne múljon ez az ének Szívünk mélyi tág időben születik új Vejnemöjnen. Örkény István: Tébolydában A Lipótmezőt franciául Asyle Sainte Anne-nak hívják. Óriási a párizsi tébolyda. Fala, mint a gellérthegyi Citadella. Kertje, mint kétszer az Állatkert. öt akkora ház áll benne, mint a pesti Parlament. Olyan jövés-menés, mirit a árumintavásáron. Én is jövök-megyek. mert sehol sem találom Csikszere- daiéket. Pedig még otthon, néhány nappal elutazásom előtt, lelkemre körötte e<?v szépasszony, how Párizsba érve kutassam fel őket. Azóta két levélben kérte, hogy ne feledkezzek meg szegényekről. Csíkszeredáit és a feleségét hét évvé' ezelőtt vitték be az Asyle Sainte Anne-ban. Azóta nincs róluk hír. — Van Itt egy örmény — mondja a kisasszony, a felvételi irodában. — Úgy hívják: Karpeisz Doriszpánovics. — Nem az lesz az — csóválom a fejem. — Hogyhogy nem az? — bosszankodik a kisasszony. — Emez nem örmény, hanem magyar. És nem Karpeisz hanems Csíkszeredái. Nagyszombaton este mindnyájan ott ültünk a terített asztalnál és vártuk Aput. Apu még reggel elment, Hogy bárányt vegyen a húsvéti asztalra. Eléggé későn érkezett haza, egy rendkívül borotválatlan úr társaságában, s mindketten kissé különösen viselkedtek. — Bárányt nem kaptam, — mondta Apu, — -de azért ne búsuljatok, gyerekek. Ez az úr azt mondja, hogy Báránynak hívják. Ebédnél ismerkedtünk meg, és hajlandó volt eljön, ni velem, hogy az asztalra ültessem. Anyu kijelentette, hogy szó sem lehet rója, nem engedi meg. — Hogy lehetsz ilyen szívtelen a gyerekeidhez! — förmedt rá Apu. Azt akarod, hogy hagyományok nélkül nevelkedjenek? Egyébként Bárány úr leveheti a Cipőjét L Bárány úr ott állt Slawomir Mrozek: üpai szláv mellette és illedelmesen bólogatott. Minthogy Apu kijelentette, hogy nem engedi megrövidíteni a gyerekeit, végül mégis felültettük. De nem az asztalra, mert Anyu nem egyezett bele, hanem a kre. dencre, a torta mellé. Nagymama aggódott, hogy nem fertőzi-e meg a tortát valamilyen ba- dllusokkal, de Apu megnyugtatta, hogy már kellőképpen fertőtlenítette magát. — Bárány űr,' — mondta Apu, — üldögéljen csők nyugodtan, egy-két óra hosszat, de ne kalimpáljon a lábával, mert leveri a politúrt. Feldíszítjük egy kicsit zsázsával, hogy szebben fessen. Hadd ünnepeljenek a gyerekeit a hagyományok Leültünk tehát az asztalhoz, s kezdtünk kölcsönösen kellemes ünnepeket kívánni egymásnak, ahogy az hús- vétkor szokás. Bárány úr egy ideiq nyugodtan üldögélt, de aztán fészkelődni kezdett, és lelökte a tortát, — Ne rzegjen-mozogjon — szólt rá Apu. — Látott már valaha olyat, hogy a húsvéti bárány lelökje a tortát? Bárány űr odahívta Aput és súgott valamit a fülébe, — Ki van zárva — felelte Apu. — Nem kaphat pálinkát Hisz családi ünnep van. — Akkor lemászom! — fenyegetőzött Bárány úr. — Hai, mit csináljunk — hümmögött Apü. — Az apai szív —- s egy kancsó meggypálinkát tett oda, a Bárány úr kezeügyébe. Bárány úr még kétszer fenyegetőzött, hogy lemászik, s Apu mindkét alkalommal újabb kancsót állított oda. Mikor harmadszor ismételte meq a fenyegetést, Apu kérlelni kezdte: — De Bárány úr, üljön még egy kicsit nyugodtan. Hadd legyen derűs gyerekkoruk. Nincs több meggypá- iimka a háznáL Nincs? — döbbent meg Bárány úr.-— Akkor én lemászom. Itt a személyi igazolványom, nem is hívnak Báránynak. S lemászott a kre- dencről. Apu dutyiba ül, testi sértés miatt Jövő nagyszombaton szabadul. Kerényi Grácia ford. A kisasszony sóhajt. Két szekrény kartotékot böngészünk át. Százféleképpen írják a franciák a csé betűt. Ts-sel, Ch-val, Tsii-val. De Csikszeredaiékat még így sem írták. Úgy írták, hogy rfe lehessen rájuk találni, — Biztos, hogy nem örmény? — kérdezi gyanakodva. — Biztos — mondom. — Akkor szíveskedjék leírni a nevet. Leírom, megnézi, földerül az arca. — Ja ygy! Zikszredé! Hát mért nem szól? Kiderül, hogy Zikszredét személyesen ismeri. A férfi elmebeli állapota kielégítő. Tavaly itt dolgozott ő is a felvételi irodában, aztán kikerült vidékre, mezőgazdasági munkára. Van az intézetnek egy tanyája, Csíkszeredái most odakint van és dolgozik ... A felesége csinos, karcsú fiatal- asszony. nem lehet több hu- szoiínyolc évesnél, idebent van, hogyne, lehet vele beszélni. Menjek el a kettes női pavilonba. A főmadámot keressem. Madame Magnan a neve. Madame Magrfan nagyon megértőén hallgat végig. Futó pillantást vet arra a cédulára is, melyet a felvételi irodában nyomtak a kezembe — Magyar? — kérdi. — Magyar. — Huszonnyolc éves? — Annyi. — Akkor megvan. Csak egy magyar fiatalasszony van a kettes pavilonban; mindjárt idevezetem, addig foglaljon helyet... Otthagy az irodában öt-hat hölggyel, »akik írógépeinek, radírral játszanak, fésülködríek, és mind engem néznek. Alighanem őrültek, mert fehér vászonköntöst és bokáig érő, fehér aljat viselnek. Az egyik íróasztalon, befőttes üvegben, lila virágokat veszek észre. Oroszlánszáj a nevük: lehet, hogy ők is őrültek. Behozták őket egy virágüzletből, ahol kínos feltűnést keltettek, olyan kevéssé hasonlítanak a virágokhoz. Sajnálkozva szemlélem a csokrot, amikor végre visszatér Madame, Egy fehérruhás nsszonv tipeg a nyomában, iszonyú kövér és legalább negyven éves. Talán az a rögeszméje, hogy huszonnyolc — gondolom fölkelek, odalépek, meghajolok. — Kezétcsókolom. asszonvnm — mondom. — Bocsásson meg a zaklatásért. H-né küldött, a kedves családjától hozok üzenetet. önagysága eleinte nem »fagyon figyelt rám. de aztán mosolyogni kezdett és azt mondta: Kiriszambó. Könv- nyen lehet, hogy nem kiri- szambót mondott, hanem de- ferótászt. nem emlékszem már pontosan. Annyi bizonyos, hogy nem volt semmi értelme. Körülnéztem, zavaromban újra meghajoltam. A család •— mondtam. — jól van. hál- istennek. Miklós a múlt. héten lett osztályvezető. Erre némiképpen felmrJege- dett. hosszan és türelmesen magyarázott valamit, amiből eey szót sem lehetett érteni. Odaléptem Madame-hoz, és a fülébe súgtam. hogy ez az asszony nem Csikszeredainé. — Hát ki? — kérdezte. — Azt nem tudom. De még- esak rtem is magyar. — Honnan tudja, hogy nem magyar? —■ kérdezte barátságtalanul. — Onnan, hogv esy szót sem értek a beszédéből. — Hogy lehet az? — nézett rám fürkésző tekintettel. — Mikor olyan jól elbeszélgettek ... — Több magvar nincs a pavilonban ? — Csak ez az egy. Nem okoskodtam tovább. Meghajoltam és elindultam kifelé; Madame szúrósan bámult utánam, szemmel láthatóan" gyanakodott. Gyorsan átvágtam a nsrkon. de a kaDU előtt megálltam. Kár volt úgy sietni. Nem is lehet r-'ssz. Sőt, kitűnő lehet. Köm,,-,', és édes, mint a gverme'-kor, mint a mámor, mint a boldogság. Az ember tőre1- --'^k pontos fogalmazásra, -míg fiatal és erős. Amikor bél-fáradt, elég. ha azt mondja: Deferótász. Még tíz ó'-!r’ eor- doltam. írok. Aztán visszatérek ide, szent Anna o1+-imába ajánlom magam, a látogatóknak azt mondom: Kiriszambó, és lila orosz! óv "iát tűzdelek a hajamba. Fia lesz még hajam. A
