Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-24 / 46. szám

Elkészült a szekszárdi öblözet védelmi rendszere

— Árvízvédelmi munka félmilliárd forintért

—- Öntozőrendozér a Sión

— Gátépítés Bölcske és Madocsa

Két évtized alatt három nagy árvíz vonult le a Dunán.

Több mint félmilliárd forintba került a védművek építése, erősítése, amit az árvizek tapasztalatai alapján rendeltek el. Az árvízvédelmi munkáról, a vízgazdálkodásról beszélgettünk Karászi Kálmánnal, a Közép-dunántúli Vízügyi Igoz. gatóság igazgatójával.

— A Sió-árvízkapu elkészülté- ' fel azt lehet mondani, hogy

a Duna Tolna megyei szakaszán, Gerjentől a Sió-torokig a vódel- ‘mi munka befejeződött. Mennyit költöttek árvédelmi célokra?

— A Duna Tolna megyei szakaszán a védelem biztonsága jó, korszerű rendszereket építettünk ki, ennek ellenére gyorsan kijelentem, hogy az árvízveszélyt teljesen nem tudtuk kizárni. A Sió-torkolati mű 330 millió forintba került. Bétától a Sió-torokig húzódó gátrendszer szélesítése, erősítése. Gerjen és a Sió-torok közötti gátszakasz részbeni korszerűsítésére közel 200 millió forintot költöttünk. A Sió két partján is megerősítettük a gátat, úgyhogy a védelem a szekszárdi öblözet- ben jó.

— Évek óta sokat javul a védelem eszközellátása, a gátak megbízhatók, mégis egyre több magas vízállásról, sőt árvízveszélyről hallunk. Mi ennek az oka?

— A helyzet az, hogy a

kisebb vízfolyások rendezése is tervszerűen halad. Évtizedekkel ezelőtt a csapadék például egy tolnai dombvidékről

6—8 nap alatt vonult a Dunába. Amint rendeztük _ a vízfolyásokat, tehát szabályoztuk a patakokat, egyenesítettük, partot építettünk hozzá, a víz gyorsabban. 2—3 nap alatt jut el a Dunába és_ az egész vízgyűjtőről lerohanó víz hamar megemeli a közepes és a nagy vízbefogadó folyók szintjét. Annak ellenére, hogy jelenleg időjárásunk száraz periódusban van, mégis nagy vízmagasságokat jegyezhetünk fel a Tiszán, a Maroson és a Dunán is.

— A szekszárdi öblözet védelmi rendszere tehát elkészült*

— Igen. Itt nagy értékek védelméről van szó. hisz jól tudjuk az 56-os jeges ár még Szekszárdot is veszélyeztette. A Sión elkészült zsilip kizárja a jeges ár feláramlását. A szekszárdi öblözetben 24 ezer hektár területet védenek a gátak. Ezen a területen a védendő érték egyre nő. hisz új üzemeket építenek, új me- zőgazdacági majorokat telepítenek olyan helyre, ahol évtizedekkel ezelőtt senkj nem mert volna még egy csőszkunyhót sem építeni.

— Ha egy magas vízállás veszélyeztetné Tolna megyét, miként tudnának védekezni?

— A- készültség különböző vízmagasságoknál más-más erő mozgatását írja elő. Egy 65-ös vízmagassághoz hasonló esetnél a mi erőnk elégséges a védekezéshez. Ha e fölött vap a vízmagasság, akkor a társvállalatokat. a honvédséget, stb.-t is igénybe vesszük védekezésre.

— Dunaföldvár és Paks között a legutóbbi árvízkor kritikus volt a helyzet.

— Igen. Bölcske és Mado- csa között tulajdonképpen a Dunának nincs is gátrendszere. A következő években sor kerül arra, hogy megtervezzük és felépítsük a gátrendszert ezen a Duna-szakaszon. Megjegyzem azonban, hogy ebben a térségben még magas vízállásnál sincs olyan sok érték veszélyeztetve, mint a Duna alsó szakaszán.

— igazgató elvtirs. az utdbM években sokat beszélünk a vizek szennyezéséről. A Sió. a Nádorcsatorna és a Kapos vize szeny- nyezett. A helyzet mindig rosz- szabb.

— Valóban így van. Az a helyzet, hogy Tolna megyébe a vizek már szennyezetten érkeznek. A Kapos hozza például Kaposvárról az ipari üzemek szennyvizét, valamint a városi szennyvizet. A Nádor-csatorna a Balatoni iparSzekszárdról könyvet írnak. Magam is besoroltattam a szerzőkollektívába és valamelyik nap felkeresett egy pa- kompartos, zömök fiatalember, a városi tanács képviselője, hogy borítékba zárva asztalomra tegye a tématervet. Nos, a lehetőség az, hogy erről a szívemnek kedves, de még mindig erősen vidékies kisvárosról, otthonomról szólhatok, felvillanyozott és megijesztett. Elbátortalanodásom okát kerésve rájövök, ijedelmem és lelkesedésem egy tőről fakad. Mindez némi magyarázatra szorul.

Rövidre fogom. Szóval, úgy találom, egy kötetben lehetetlen mindazt visszaadni, ami ebben a városban a felszabadulás óta, a szocialista építés eredménye, viszont éppen a lehetetlen jogán kell a könyvet megjelentetni azért, hogy a sokból — a toliforgatók buzgalmát, hozzáértését, patriotizmusát előre feltételezve — valamennyit az itteni válto- zásokból_ felmutasson. Értékét a kötetnek — ha megjelenik — az fogja majd megsokszorozni. hogy akik elolvassák, felteszem kedvet éreznek ahhoz, hogy városukról gondolatban megírják a maguk könyvét.

Ehhez a magam részéről én máris kedvet érzek.

Vannak emberek, akiket kizárólag Szekszárddal együtt tudok elképzelni, csak ezzel a várossal, olyannyira, hogy idegeit földeken járva, Varsó utcáin, Prága terein, a várnai tengerparton, a belgrádi Kara- burma régi házai között Szek- szVirdról mindik ők jutnak eszembe. Képzeletben az Augusz-ház, a régi megyeháza fehér oszlopai elé helyezem őket, holott a „belvárosban” ritkán járnak, életüket a tőkék között, a présházak körül töltik, s a világ változásait messziről, a völgyekből, a szurdikok napos kapaszkodóiról nézik, ha nézik és autóval lepik meg az unokát, a vöt.

A város „mögött” Szekszárd faluban laknak, a Mátyás király utca Tolna felé eső utcáiban, a Bartinában és a városba indulva hétköznap is ünneplőt* húznak. Ök szerettették meg velem a várost: a kék kötényes gazdák, a demi- zsonokkal ballagó öregek, a táj gyanútlan szerelmesei, a bizalmatlan hívők, akik az ötvenes években mindenről lemondtak, mindent elfelejtetiéraégéhen

vidék és Székesfehérvár szennyvizét viszi Tolnába. A megyében az üzemek legtöbbjénél van derítő, azokat használják. Gyakorlatilag nem szennyezik a vizeket. A Si- montornyai Bőrgyár például egészen jó derítőt építtetett, s ebbe még a községi szennyvízhálózatot is be tudják kötni. a vizeket szennyező vállalatokat bírságoljuk. Évente 20 millió forintnál több az ilyen „bevétel”, rögtön megjegyzem, hogy ezt a pénzt támogatásként adjuk azoknak a vállalatoknak, amelyek víztisztító, vagy szennyvízderítő berendezéseket építenek. Sajnos a mezőgazdasági 'üzemek szennyvizének feldolgozása területünkön sem, de Tolnátek, aztán: a hatvanas években minden fenntartást visszavontak, mindent újra tanultak, megkeresték az elhagyott szőlőt és mintha mi sem történt volna, kiirtották a tarackot, meg beálltak a termelőszövetkezetekbe.

Utcáikat járva köszönök, köszönnek.

Ha megállók, kérdést intéznek hozzám.

— Keres valakit?

— Csak íjézelődöm.

— Hát, akkor be is jöhet. Kóstolja meg a boromat.

Némelykor megteszem, máskor nem. A meghívást mindig megköszönöm és a bölcsességet is, amit ellestem tőlük. Melyiket említsem? Pista bátyámat. Valamelyik nap birsalmával bocsátott haza: jó lesz zsíros hús mellé kompót- nak. Hetvenegy esztendős, és húsz évig fog még élni. Ö állítja, s én hiszek neki. A szekszárdi vének sokat tudnak, némelyik azt is tudja, hogy meddig fog élni.

®

Feltűnt, és másoknak is mondogatom: ebben a városban nincsenek sétálgató öregurak, pádon sütkérező tisztviselők. tanárok, orvosok, nyomdászok, mérnökök, ügyvédek. Hol vannak? A táj, a napfény, a levegő erejére gondolva némelykor úgy érzem, a rejtély bem rejtély. A szekszárdi. és az ide gyökerezett értelmiségi ellenállhatatlan kényszert érez, hogy nyugdíjas korára átalakuljon, s szőlővel, őszibarackkal hosszabbítsa meg életét

Józsi biztos nem fog belekerülni a kötetbe. Milyen kár, pedig, hogy kimarad. Bevándorló velem együtt, s úgy megvetette a lábát a háromszáz négyszögölön, hogy hat bivaly sem tudná kimozdítani. Reggel hattól délután kettőig munkás, délután biciklire ül, s estig igazi szekszárdi polgár. Olcsó hulladékanyagból felépítette a tanyát, némelykor kint alszik a birtokon, betüzel és lefekvés előtt eljár szomszédolni, borozgat- ni.

Könnyű szóra bírni.

Tiszántúli gyerek, Szekszár- don katonáskodott, megismerte a lányt éi itt ragadt. „Áldott vidék ez, olyan nekem, mintha itt is születtem volna.” — s a decis poharat magasra

ban sem megoldott Az állattenyésztő telepek szennyvíz- rendszerének kiépítését sürgősen meg kell kezdeni.

— Milyen Tolna megyében a

vízkultúra? „

— Négy vízitársulat működik a megyében. Munkájuk nyomán a lehulló csapadék nagy része a területen marad, azaz a szántóföldeken úgy alakítják ki a termelés- szerkezetet, hogy a lehulló csapadék nagy része a földbe ivódjon. A kisebb vízfolyások rendezése, mint a Völgy- 6égí patak, a Kék patak, stb. befejeződött. A Kapóson is kiépítettük a jó gátrendszert. Itt például nagy zivatar esetén is a víz már gyorsan levonul. Annak ellenére jó ez a Kapós-gátrendszer, hogy néha értéktelen területre a víz kifolyik. Tolna megyében számos helyen építettek már völgyzáró gátakat A felgyülemlett vízben halat tenyésztenek, öntözésre használják az aszályos időben a télen felfogott csapadékot, egyre jobb a vízhelyzet, a vízgazdálkodás, Tudunk azonban olvan példát is mondani, hogy egyes termelőszövetkezetek. állami

tartja. Hányán, az ország hány városából, községéből költöztek ide családok? Több százból. Biztosak lehetünk abban, hogy Tolna megye összes települése képviseli magát legalább egy családdal. Nemrég otthon járva Folkman Albert újságolja ám, hogy lánya Szekszárdon fodrásznő. Szabó Mihály öregségére települt ide, mivel úgy hallotta: megélhetés szempontjából ez a vidék a korlátlan lehetőségek hazája. Mondogatják is a Bar- tinába: Ferertc úr, egy szál ruhában, vékony bőrönddel érkezett, s lám összeszedte magát, belekerült a jómódba. Nem irigykedve mondják, inkább büszkén, hogy ez a város aranybánya. Tudom, hogy túlzás, de azt is tudom, hogy sok benne az igazság. Magam is ismerek néhány ágrólsza- kadt volt szegényt. Úgy érkezett mint a templom egere, aztán Szekszárdon szépen összeszedte magát. No, de ez az, amibe már a szocializmus erősen besegített

A bevándorlás tart.

Hétfőn! este a Garay büfé sarkán megszólít két nő, merre van a Mátyás király utca? Albérletet keresnek... Igen, először albérlet, aztán főbérlet aztán jöjjön a többi és a tegnapi idegenek éppen úgy kötődnek Szekszárdhoz, mint a helybeliek. Néha még jobban. S ez a mi városunk egyik nagy tudománya, varázsa,’ megfogja, fogva tartja, asszimilálja a bevándorlókat. Évek óta jobbnál jobb beosztásokat ajánlanak, hívnak a fővárosba. Még mindig itt vagyok: Szekszárd az Szekszárd. Mindenkit nem kedvelek benne, de a várost nagyon szeretem: az őszt a Babits-ház környékén, a tavaszt a vasúti platánsoron, a telet a Mátyás király utcában a nvarat a tőkék között. Észrevettem, hogy a hét elején a Gemenc Szálló környékén kiültették a rózsát, a kúszó tuját és a fagyal- bokrokat. Hogy örültem.

Szeretem hallgatni a belvárosi templom harangját, nagy utakról hazatérve mindig örülök, hogy újra látom a taxisofőröket, kedvelem a Béla téri padokat, odaülök a sütkérező fiatalok mellé, boldogan hallgatom Véghelyi Miklós fúvószenekarát, de szépen fújják, süt a nap és mi körbe- álljuk őket a gesztenyefák alatt. Ünnepeinken meghatotgazdasá&ok az öntözési léiietuJ ségeket nem használják ki.

— A Sió-zsilip átadása után úgy

tudjuk — kiépül ecu rési

rendszer, i

— Igen. 56 millió forintba kerül ez a beruházás és 1000 hektáron teszi lehetővé az öntözéses gazdálkodást. Az érdekelt termelőszövetkezetek már készítik az öntözéshez a tervet. A területen azonban

, intenzív öntözést kell folytatni, mert a termelőszövetkezet ha öntöz, ha nem, fizetni fog a vízhasználatért. Egyébként Tolna megyében több mint 11 ezer hektár az öntözési kapacitás. de tavaly ennek csak: 86 százalékán öntözték a növényeket.

— Tolna megyében tehát az igazgatóság véleménye szerint az árvédekezés, a vízgazdálkodás jónak értékelhető.

— A megyei párt- és tanácsi vezetők is több alkalommal eredményesnek ítélték a munkát. Az árvédekezés és a vízgazdálkodás azonban folyamatos munka, minden évben tenni kell valamit, hogy a biztonságot fokozzuk, hogy a víz, amely mindig nagyobb kincs lesz, tiszta legyen.

tan nézem a koszorúzást, az ünnepélyes férfiakat, s tudom, délután a téren fognak majd napozni az anyukák, s játszani a gyerekek. Ismerem az óvodások útvonalát, az evangélikus templom kertjében szunyókáló pulit, minden héten felmegyek a megyei pártház hatodik emeletére, körbenézni a tájat.

Emlékszem, hét esztendeje a Lajos király utca bal olda- láif még állt a magas kémény. Arra is emlékszem (néztem) mikor ledöntötték. Az utcán köszönök a pénztárosnőknek, a ktsz-elnököknek, a boltok eladóinak, a Kispipában elbeszélgetek Farkas Jancsival, a talponállókban a vízvezetékszerelőkkel és azokkal, akik szabad szombatokon építkeznek. Pontosan tudom kivel, kikkel fogok találkozni fél ötkor az ötvenes népbolt sarkán, vagy a közalkalmazottak klubjában, s már évek óta Jucikénak szólíthatom a pincérnőt. aki hozza a kisfröcs- csöt.

Szeretem a város épületeit-;

Hát még?

Szeretem a pletykáit, még azt is,_ ami rólam szól. Sokan azt híresztelik rólam, hogy iszom, mint a kefekötő. mások — sí ebben Rózsika a szószóló — úgy tudják, soha egy kortyot... De hát én is így vagyok, mondok emberekről ilyet is, olyat is.

Olykor megállók valamelyik utcasarkon és belémvillan a megrendítő felismerés: mi, akik itt élünk, egy időben élünk és nagyjából egy időben fogunk elfogyni, elmúlni.

Faggatom Karcsit a régi Szekszárdról. Hát túl sokat nem tud mondani: nyilvános- házak, rossz utak, harminckét kocsma, iparoskor, két malom, kaszinó... Jó lenne tudni, mit mesélnek Szekszárdról harminc év múlva a mai fiatalok.

O

A levélben, amit a pakom- partos fiatalember az asztalomon hagyott, felszólítanak: „Kérjük a könyv szerzőit, szerzői kollektívák vezetőit, hogy forgatókönyvünk alapján — terjedelemre is figyelemmel — a fejezet vázlatát (maximum két gépelt oldalon) 1974. március 1-ig címemre megküldeni szíveskedjenek.”

Vázlat? Nekem ez a legnehezebb. Szinopszis helyett fogadják el tőlem az itt leírt sorokat, vázlatot írni nem tudok.

SZEKULITY PÉTER

— Pj Szinopszis helyett