Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-02 / 27. szám

Szeretném bejárni a földet... Nem véletlenül énekelgetik még most is azt a kopott slá­gert, amely így kezdődött: szeretném bejárni a7 földet, minden városát... Életemben sem találkoztam olyan emberrel, aki bár a leg­teljesebb közönnyel is szem­lélte a világ dolgait, nem bó­lintott volna rá: igen, azért világot látni, azt szeretnék. Az utazás — közös, szép vá­gyunk. De abban, hogy hogyan utazunk, éppen olyan külön­bözőek vagyunk, mint minden egyébben. • — Tizenhárom éves koromban jártam először külföldön, Bécs­ijén. Azóta voltam Jugoszláviá­ban, az NDK-ban négyszer, Lengyelországban és most a’ nyáron Ausztria, Nyugat- Németország, Spanyolország útvonalon. A vágy, hogy men­jek megismerjem a világot, hajt, de én akkor is élvezem az utazást, ha Óbányára me­gyek... Szeretem a természe­tet. Inkább turista vagyok, mint utazó. Mielőtt elindulnék valahová, nemcsak a városok nevezetességei, a múzeumok után kutatok, de a természe­ti nevezetességek is nagyon érdekelnek. Hógolyózni az Elö- Alpokban, utána néhány hét­tel körbekocogni a napsugaras Ibiza-szigeten; ez olyan-olyan csodálatos dolog! — Akkor is boldog vagyok, ha eljutok Szentendrére, vagy a zalai dombok közé. Minden táj különös, ha az ember sze­retettel nézi. És mindenhová jó visszamenni. Mindig fel­fedez az ember valamit amit addig nem vett észre. És na­gyon fontos, hogy tudjak be­szélni azokkal az emberekkel, akiknek a vidékét járom, hi­szen ha az életükről semmit sem tudok — a tájat sem is­merhetem igazán meg. Spanyo­lul nem tudok, sokszor fájt a szívem, amikor öreg paraszt- nénikék beszéltek, beszéltek hozzám, és én egy szót sem értettem! » — A vakrepülés híve vagyok. Legtöbbször csak egy várost szemelek ki. és minden előze­tes informálódás nélkül me­gyek oda. Úgy intézem, hogy minél tovább maradhassak, és akkor aztán nekilátok az is­merkedésnek. Legkönnyebb az öregekkel beszélgetni. Az em­ber elmegy a parkba, leül két öregasszony mellé, és öt perc múlva már mesélik a város történetét. Az öregek meghív­nak egy teára, akkor meg­ismerkedem az upokákkal, szomszédokkal. Csak úgy szür- csölöm a város történetét! — Hol csináltam ezt végig? Kassán, Kolozsváron, Maros- vásárhelyen, Drezdában. Mert nyelvtudás szükséges, és én a magyar mellett csak németül beszélek olyan jól, hogy nagy­jából mindent megértsek. — Különc módszer, tudom. De pompásan bevált. Amikor hazatérek, mindig leellenőr- zöm magamat az útikönyvben. Százszor többet tudok! Három hét után egy kicsit kassainak, kolozsvárinak, vásárhelyinek meg drezdainak éreztem ma­gam, . ® , — Már régen készültem kül­földre. amikor végre eljutot­tam, huszonöt évesen. Ennek már tíz éve. Most azt mond­juk, hogy későn kezdtem az ADMINISZTRÁCIÓS MUNKAKÖRBE gyakorlattal rendelkező NŐI DOLGOZÓT FELVESZÜNK. Jelentkezés: Dél-dunán­túli Vas- és Műszaki Ke­reskedelmi Vállalat Tóin" megyei kirendel ts-.vr Szekszárd, Keselyűs: i utazgatást, mert ugye manap­ság éljük a második népván­dorlás idejét. De az anyám máig sem volt más országban, apám is csak mint katona. A mostani fiatal utazóknak még­könnyítették a helyzetét: a piros útlevéllel, utazási köl­csönnel. Először Ausztriában jártam, aztán Csehszlovákia, Lengyelország. Szovjetunió, Ro­mánia, Jugoszlávai és Bulgá­ria. Idén a bolgár tenger­partra készülök. — Valamikor szerettem vol­na bejárni a földet. De hát ennék reális alapjai nincse­nek. Azokat az országokat szeretném jobban megismerni, ahol már jártam. Egzotikus tájakról meg meghallgatom mások élményeit.. — Foldrajzszakot végeztem, így szerencsém van. könnyen tájékozódom a szakirodalom­ban. Amikor eltervezek egy utat, úgy felkészülök belőle, hogy akkor már ki sem kell nyitni útikönyvet. Csak a tér­képet nézem. Voltam idegen- vezető is, nagy hasznát vet­tem ennek a szokásomnak. Minden érdekel: a műemlékek és a kirakatok az emberek és az ipar. Minden érdekesség, szépség, ami az orrom elé kerül. — Nincs értelme az olyan utazásnak, hogy az ember csak végiglohol egy országon, hogy aztán elmondja, itt is voltam. Az alaposságnak va­gyok a híve. • Az „utazók” — Rózsáné Szelényi Judit. Rács Katalin és Kaiser István — egy-egy típusát képviselik az utazni vágyóknak. Van olyan utas, akit mindenütt a szakmája érdekel, IBUSZ-utak közül is a szakmai kirándulásokat vá­lasztja. Van olyan, aki a kül­földi utat a bevásárlásnak szenteli. Van. aki esküszik a társasutazásra, van aki inkább nem menne külföldre, mint­hogy csoportosan járja a vá­rosokat. Egyre többen utaznak oko- san, átgondolt tervek alapján. Egyeztetve a vágyakat a lehe­tőségekkel. Lassacskán meg­tanulunk világot látni. V. F. É. A Kossuth Könyvkiadó újdonsága A MAI MONOPOLKAPITALIZMUS POLITIKAI GAZDASÁGTANA A Moszkvai Világgazdasági In­tézet munkatársainak tanulmány- kötete a második világháború óta a legjobb marxista összeállí­tás, amely a Szovjetunióban a monopolkapifcolizmusról megje­lent. A könyv az intézet több éves kutatómunkájának eredmé­nyeit általánosítja magas elmé­leti szinten. A mű egyes fejeze­teit' a témakörök legkiválóbb szovjet kutatói írták: főszerkesz­tője Inozemcev akadémikus. A szerzők a mai monopolkapitaliz­mus gazdaságának és társadal­mának leglényegesebb elméleti és gyakorlati problémáira vála­szolnak. Hangsúlyozzák: napjainkban az államszervezet és a legfontosabb monopóliumok összefonódása, az állammonopolista kapitalizmus körül kristályosodnak ki a mono­poltőkés gazdaság új jelenségei. Elemzik a monopóliumok és a spontán piacrendszer közötti sa­játos viszonyt, kiemelve, hogy az árakat nem a ráfordítások hatá­rozzák meg, ezeket legfeljebb az árak alsó határárának tekintik. Rámutatnak a szerzők az új tí­pusú monopolista egyesülések, konglomerátumok néhány általá­nos jellemzőjére is, így pl. arra, hogy hierarchiájuk élén pénz­tőkések állnak, akik hatalmas tő­kéik révén — egymással sem funkcionális, sem termelési kap­csolatokban nem levő — válla­latokat szereznek meg. Az átfogó, polemikus mű, nem- csak a gazdasági folyamatokat elemzi, hanem a társadalmi­gazdasági struktúrában (pl. a munkásosztály szerkezetében), s a monopolizmus nemzetközi vi­szonyaiban végbement változáso. kát is. A hézagpótló, igen szín­vonalas — ugyanakkor közérthe­tő könyv nagy segítséget nyújthat a poétikai közvélemény °"entálásában, a párt- és a fel­sőfokú oktatásban, de segít a magyar kutatóknak is. Szüts László Pokolfűz Kisregény — 12, ( Napsütéses vasárnap dél­előtt volt, tisztán csengő. A faluban első misére kondítot- tak, s a harangszó átszállt a dombok, erdők fölött Sokáig hallgatagon mentünk egymás mellett. Lassan oldódott Zsuzsában a görcs, hagytam hadd enged­jen fel, nem akartam a kér­déseimmel feleslegesen zaklat­ni. Magától kezdte el, min­den bevezetés nélküL — Jobb is, ha most nem hagyom itt — mondta. — De elküldött — mondtam. Zsuzsának. — Mert csökönyös, mint egy csacsi! — folytatta Zsuzsa. Flórián ugyanis a távirat­ból azt vette ki, hogy az ő "’ iratának enged az asszony, ■ azért jön, hogy ezentúl iitt maradjanak. Dehát ho- ; .in folytathatná egy nő ezt . vándoréletet? Az.t is meg­tudtam Zsuzsától, hogy Flóri mindenáron ott akarja hagyat­ni vele a kórházat, nem akar­ja, hogy Zsuzsa dolgozzon. Inkább eltartaná a feleségét, semhogy az önálló lehessen. Csakhogy Zsuzsa is csökönyös. Szerintem teljesen igaza van. Megküzdött azért, hogy a sa­ját lábán megállhasson, a hi­vatását most már nem adhat­ja fel. Lehetséges, hogy a nagy demokrata Flórián oda­haza ennyire maradi gondol­kodású? Lehetségse, hogy zsarnoki hajlamai vannak? — Inkább nagyon is meleg­szívű — mondta Zsuzsa. — Nem tud meglenni anélkül, hogy valakiről ne gondoskod­jék. Egyre jobban elcsodálkoz­tam mindazon, amit Zsuzsa mondott. Flórián annak ide­jén öngyilkossági kísérlettel került hozzájuk a kórházba, az első felesége halála után. Zsuzsát akkoriban helyezték vidékre, s még nem találta helyét a városban. Flóri már Visszhang Az igazi ok A „Nyolc község — egy or­vos” című cikkükre kívánok válaszolni. A cikkből kitűnik, hogy íróját elkápráztatták a gyönki viszonyok és a tanács­elnök személye, sőt felhívja figyelmünket arra a megszív­lelendő tanácsára, hogy na­gyobb felelősséget érezzünk az emberek iránt, akik „ideális körülményeket biztosítanak or­vosaik számára és megbecsü­lésben is részesítik őket”. Magam részéről, aki fog­orvos voltam Gyönkön. majd­nem négy évig, olyan körülmé­nyek között dolgoztam, amely csak nehezen nevezhető ideá­lisnak. A cikkben Hóf elvtárs tudni véli, hogy én már régen el akartam menni, és családi okaim voltak rá. Erre csak annyit válaszolok, hogy egyál­talán nem volt szándékomban elmenni a faluból, mivel pesti azok megfelelő körülménye: között, a legmagasabb szintű ellátást kaphassák. Hogy pár szóval ecseteljem a körülményeket, a gyönki fog­orvosi rendelő pici és romos, a fal kívül-beiül omlik, emiatt sterilitást szinte képtelenség tartani. A váróban nincs ké­mény. ezért nem lehet fűteni, egy hősugárzót több hónapig tartó veszekedés árán tudtam vetetni a tanáccsal. A házban lakó van, aki átjár a rende­lőn, vécé nincs se a betegek­nek, se az orvosnak, az udva­ron hét-nyolc méter távolság­ban disznót, csirkét tartottak, a pincében patkányok, a ren­delőben egerek futkostak. A rendelőben az orvos munka­közben leülni nem tud, mert akkor nem fér be a beteg, ab­lakot nyitni nem lehet, mert előtte áll a fogorvosi fúrógép, mivel máshol nem fér el. lakos vagyok és nem pesti ál­lásba mentem, tehát nekem teljesen mindegy lenne, hogy egyik vagy másik faluban dol­gozom: Mielőtt eljöttem, vilá­gosan és érthetően megmond­tam a tanácselnöknek, hogy azért megyek el, mert ilyen fogorvosi rendelőben képtelen­ség dolgozni, ötven éyvel ez­előtti állapotok uralkodnak benne. Mivel négy éven át szépen hangzó, komolytalan ígéretek­nél többet nem kaptam, egy­szerűen elmentem olyan hely­re, ahol a vezetők törődnek a saját falujuk embereivel, hogy Egyébként igazolásul mellé­kelek önöknek egy fényképei a gyönki „ideális” fogorvosi rendelőről, amelyet a képen sajnos csak kívülről lehet lát­ni, de belülről is hasonlókat lehet elképzelni. A cikk írója, ha már ott járt és több emberrel is beszélt, szakíthatott volna egy kis időt arra is, hogy megnézze ezt az „ideális” rendelőt, ahol én négy éven át végeztem fele­lősséggel munkámat anélkül, hogy erre külön kioktattak volna. DR. BERKES GIZELLA volt gyönki fogorvos a betegágyból intézkedett, hogy a fiatal ápolónő Flóri anyjá­nál találjon albérletet. És Zsuzsa szinte észrevétlenül lett albérlőből feleség. Persze, neki mindig is hiányzott a család. De ezzel vajon megtalálta-e? — Szükségem van rá! — mondta Zsuzsa. Akkor még nem tudtam, miért van neki szüksége Fló- rira. Csuda biztosan vágtam hát a szemébe: — Csak nem azt akarod mondani, hogy miatta jössz vissza? Zsuzsa hallgatott. — Ha nem futok utánad, hol járna már veled a vonat? — folytattam még nagyobb biztonsággal. — Üljünk le valahol egy kicsit! — mondta fáradtan. Furcsán hangzik, de félté- kenykedni kezdtem Flórira. Vagyis hogy: nem tudtam, tu­lajdonképpen hányadán állok vele. Mert közben nőtt is a szememben. Lassan megértet­tem, ez az igazság. Aligha­nem. engem is akkor már ha­lálra kerestetett, hiszen több mint egy órája, hogy eltűn­tem. Flóri pedig úgy vigyáz az apostolokra, ahogy az iga­ziakra vigyázhatott a szent­lélek. — Hogy kerültél közéjük? — kérdezte Zsuzsa. Ekkor már a fűben ültünk, az erdőszélen, egy fa árnyé­kában. Elmondtam Zsuzsának, hogy a kollégium után hóna­pokig semmit sem csináltam, otthon loptam a napot. Aztán behívtak katonának. Ott is­merkedtem meg Kovács Ma- tyival, a bikaerejű kulcsossal. Már ott is Bikának becéztük. Bika alig várta, hogy leszerel­jen, és visszakerüljön az ola­josok közé. Pedig akkor még nem volt kulcsos. De mesélte, hogy itt jól lehet keresni, a munka változatos, mindig máshol kell dolgozni, s az ilyesmi nekem is ínyemre volt. Együtt szereltünk le, de én csak másfél évre rá kerestem meg Bikát. Addig üzemben dolgoztam. Két éve kerültünk Flórián brigádjába. — Azóta ez az első eset, hogy nem vagyok köztük, ami­kor pedig ott kéne. hogy le­gyek — mondtam. Zsuzsa félreértette. — Akkor menjünk! —emel. kedett fel. De én visszarántot­tam a fűbe. Úgy hanyatlott vissza, hogy egyenest a ka­romba esett. Próbált védekez­ni egy darabig, aztán vissza­csókolt. (Folytatjuk) Nép újság 4 19*1. február 2,

Next

/
Oldalképek
Tartalom