Tolna Megyei Népújság, 1974. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-12 / 35. szám

* f \ ft 9 ft * Atlétika . . Csaba, Yaszkó és Illés országos csúccsal fedettpályás ifjúsági bajnok Lesz-e Bonyhádnak ökölvívó-szakosztálya ? Döntés: Először került kiírásra a fedett­pályás ifjúsági bajnokság, mely a Budapesti Atlétikai Szövetség ren­dezésében szép számú vidéki résztvevővel szombaton és vasár­nap volt az olimpiai csarnokban Budapesten. Sikeresnek bizonyult a kezdeményezés, mert az ifjúsá­giak több számban is megjaví­tották az országos íedettpályás csúcsot. Már hetek óta eredményesen szereplő szekszárdi verseny z ők ezúttal minden várakozást felül­múltak és három bajnokságot szereztek Csaba Györgyi. Vaszkó Judit és Illés Antal révén. Közü­lük Illés Antal a 3000 méteres sík­futásban az országos csúcsot is megjavította, melyet az elmúlt évben a szolnoki Papp állított fel. A. Szekszárdi Dózsa há^om itiú­sági versenyzőjének részletes eredményei: Magasugrás női* Bajnok: Vasz­kó Judit 168 cm. Fölényes győze­lem és a három íedettpályás ver­seny mérlege is nagyon kedvező: 170 — 165 — 168. 60 m síkfutás női: Bajnok: Csá- ba Györgyi 6.79 mp. Biztos győ­zelem volt és a három verseny mérlege: 7.80 — 7.65 — 7.79. 3000 m síkfutás férfi. Bajnok: Illés Antal 8:35.2. Uj országos if­júsági csúcs! (Régi 8:36.6. Papp.) Hatalmas küzdelem-ben szerezte meg szép győzelmét Illés és az eredmény mindennél többet mond. 1500 m síkfutás férfi: ... 3. Illés Antal 4.-60.4. Az előző napi ver­seny sóikat kivett Illésből. - de így is három tizedet javított elmúlt heti eredményén. 400 m síkfutás női: . . .4. Csaba Györgyi 61.6 mp. Nagyon szoros versenyben (a 4—5—6. helyezett azonos időt futott) érte el értékes helyezését Csaba, bár a kimenet­ien" pálya és az éles kanyar még mindig nagyon zavarja. 40K)-on a vers enyzésben. Ezúton gratulálunk a Szekszár­di Dózsa három újdonsült orszá­gos bajnokának, edzőiknek, veze­tőiknek és mindazoknak, akiknek részük "volt e szép sportsiker el­érésében és bizakodva várjuk a szabadtéren a folytatást. Szekszárdon is rendeztek magas- ugróversenyt, . melyen Sonkoly József 185 oih-t. Borbély Zsuzsa és Grósz Ida pedig 145 cm-t ug­rott. Bonyhádon már 1938-ban volt ökölvívó-szakosztály. Bár több­ször gazda nélkülivé vált, de mindig megújult. Sok jó, orszá­gosan is kitűnt ökölvívót adtak, különösen azóta, mióta a Bőr­ipari Ktsz patronálta őket. 1973. december 31-én azonban hivata­losan megszüntették a patroná- lást. A terembérleti szerződést nem újították meg, az edzői bé­reket megszüntették. Versenyez­tetésre azonban már kora ősz óta nem biztosítottak pénzt. Így történt, hogy Szujó László, a ser­dülő Dunántúl (Székesfehérvár) és a serdülő vidék-bajnokságo­kon (Hatvan) a szekszárdiak pat- ronálásában Berecz János saját pénzén volt kénytelen versenyez­ni. Ezeket a költségeket még nem számolta el senki. Berecz holnap János és Szabó Zoltán több ügyes versenyzőt nevelt, közülük is ki­tűnt a két Szujó-testvér, akiket jól menedzselve rövidesen or­szágos eredmények elérésére is alkalmasnak tartunk. Január 1. óta edzőterem nélkül Berecz Já­nos társadalmi munkában fog­lalkozik Szujó János versenyző­vel, a kis Szu jót pedig a Szek­szárdi Sí patronálja. Berecz János levelet kapott a Spartacus SK elnökétől, ’ hogy február 13-án, szerdán délután a szövetkezetek vezetői döntenek az ökölvívó-szakosztály sorsáról. Va­jon akad-e gazda? A szövetkeze­tek vezetői Vállalják-e egy olim­piai sportág megszüntetését?, Va­jon lesz-e szövetkezet, amely egy ilyen nagy múltú szakosztály út­ját tovább egyengeti? — L — így kellett 1. Cesena—Milan 2. Fiorentina—Genoa 3. Juventus—Napoli 4. Lanerossi—Bologna 5. Roma—Torino 6. Sampdoria—Lazio 7. Arezzo—Ternana 8. Atalanta—Como 9. Brescia—Taranto 10. Brindisi—Avellino 11. Catania—Perugia 12. Catanzaro—Novara 13. Palermo—Spal + 14. Parma—Reggina volna 1:0 1 0:0 x 4:1 1 2:1 1 0:0 x 1:0 1 1:1 x 0:1 2 2:0 1 1:1 x 0:1 2 1:1 x 2:2 x Kívánta, hogy továbbra is ilyen jól érezzék magukat és akkor a tavaszi szezonban sem marad el a jó szereplés. A játékosértekezlet után három labdarúgót megkérdeztünk, mit vár csapatától ilyen felkészülés után a tavaszi idényben, A vú- laszok: Domokos Sándor: — Minden le­hetőségünk megvan, hogy dobo­gón végezzünk. A gazdaság, a tsz és a baráti kör segítségét ezúton is köszönjük. Igaz, hogy Stölkler sérülése zavarólag / *hat. de reméljük, nem lesz baj, erőn­létileg biztos a legjobbak között leszünk. Véleményem szerint sok NB H-es csapatnak nincs ilyea felkészülési lehetősége. Kerekes Ágoston: — Erezzük, hogy nagyon együtt van a csa­pat, reméljük, nem lesz komoly sérülés, . Sttölkler talán a rajtig rendbe jön, ha nem, úgy majd Kiss helyettesíti. Abban biztos vagyok, hogy dobogón végzünk, titkon reménykedünk az ezüst­éremben. Boda Tibor: — 1970-ben csapa­tunk már végzett harmadik he­lyen, az volt eddigi legeredmé­nyesebb szereplésünk. A mostani felkészülésünk jobb, mint bár­mikor, így talán meglesz a má­sodik hely is. Az őszi idényben 16 gólt lőttem, ha sikerül ezt a teljesítményt a tavasszal is meg­közelíteni, nem lesz baj. Két órakor Losonczi edző 16 já­tékosával megkezdte a munkát, az üdülőhöz közel lévő pályán. A gyakorlatok összeállítása — vé­leményünk szerint — sikeres volt, mert játékosai labdával végeztek különböző gyakorlatokat, szinte valamennyi izom átmozgatásra keruit anélkül, hogy ezt megter- helonek, nehéznek érezték volna Jókedvűen, szinte pajkosan dol­goztak, majd elkezdődött az ér- tekezleten elhangzott gyakorlatok ki tudja hányszor! ismétlése, an­nak érdekében, hogy ez mérkő­zéseken is gördülékeny legyen A pálya szélén álló jegenyefák árnyéka már hosszúra nyúlt amikor búcsút vettünk a kisdo- r<?.?1, Játékosoktól, edzőjétől és el­nökétől. Mit is kívánhatunk mást bucsuzásnál, mint azt, hogy tel­jesüljön kívánságuk. 1 kas — Vasárnapi látogatás Csopakon A kisdorogi labdarúgók dobogón szeretnének végezni SZEKSZÁRDI DÓZSA—PAKS 3 :i (3:1) Szekszárdi. 160 néző. Vezette: Rózsa. Sz. Dózsa: Pólyák — Fo­dor. Simon. Pusztai. Kalász, Vá­gó. Kovács. Mezei. Freppán. Ko­rom. Lúbastyik. Paksi Kinizsi: Dunai — Horváth. Vilma nyi. Ha­noi. Váczi. Bagó. Kajáin, Kiss. Rácz, Somodi I., Guttenmuth. Csere: Lacza. Somodi II. A hazai csapat azonnal átvette a játék irányítását, közben Mezei és Lu­Mintha összebeszéltünk volna, egy időben érkeztünk Csopakra, az állami gazdaságok üdülőjébe, a kisdorogi labdarúgók látogatá­sára Gscheidt Mátyással, a sport­kör elnökével. A labdarúgókat az első emeleti társalgóban ta­láltuk, a tévét nézték. Nem voltak túl fürgék, látszott rajtuk, hogy már egy edzésen túl van­nak ezen a napon. Losonczi Ist­ván, a csapat edzője adott tájé­koztatót a sportkör elnökének, az ott-tartózkodásuk óta eltelt eseményekről: — Minden az eredeti program szerint történt és itt is a legjobb az elszállásolástól az éticezésig minden. Szombaton Veszprémben voltunk, az NB Il-es Bakony Vegyész ellen játszottunk edző­in érkőzést. öröm volt nézni, ahogy játszottak a fiúk az első félidőben. A 30. percben már 4:l-re vezettünk, a félidő ered­ménye 4:2 lett, majd a második félidőben főként a mi könnyel­műségünk révén 5:4 arányban el­vesztettük a mérkőzést, igaz, hogy a játék 98 percig tartott. Ha Veszprém a győztes gólt nem tudta volna belőni, talán még most is folyna a mérkőzés. Igaz, hogy nincs semmi jelentősége, mégis bosszantó, kedvét veszi a játékosoknak az ilyen. Ami a legfájóbb, a 88. percben, tehát a rendes játékidő letelte után 8 perccel Stölkler I. válla meg­sérült, kórházba kellett szál­lítani. Kiugrott vállát hely­retették rögzítették, és csak három hét után lehet eltá­volítani a kötést, majd röntge- nezés után derül ki, mennyire jött rendbe, mikor játszhat. — Kik lőtték a gólokat? — Győrfi kettőt, valamint Fa­zekas és Sárkány rúgta góljain­kat. Van viszont egy lényeges dolog, melyet majd elfelejtettem: A. 18 játékos 17-re csökkent. — Ml történt? — Az első napon komoly prob­léma adódott, annak ellenére, hogy kértem a játékosokat, ne tnenjeaels íw ismejtesiési estre, ne maradjanak ki, Cseke kije­lentette, ő elmegy. Ekkor kény­telen voltam azt mondani, ha elmegy, akkor vasárnap reggel utazhat haza Kisdorogra. Mivel ő nem tartotta be kérésem, így kénytelen voltam hazaküldeni. Majd a sportkör elnökségének kell dönteni ebben az ügyben. — Hány edzőmérkőzést játszik a csapat — szóltunk közbe az elnök és az edző beszélgetésébe — az itteni tizenegy nap alatt? — Mint már említettem, szom­baton játszottunk az NB H-es veszprémi csapattal. Kedden is­mét velük játszunk, de nem NB n-esek, hanem a tartalékok ellen. Péntekre az NB Ili-as Veszprémi Vasutas legz az, ellen­felünk, majd vasárnap Úélután Veszprémben ismét az NB Ii-es Bakony Vegyész ellen lépuhk pályára. A játékosok egy része meg­unta a tévénézést és kihasználta a 14 fokos meleget, a teraszon felállított pingpongasztalt áll­ták körül, ahoi Boda és Illés vívott nagy csatát. Tizenkét óra előtt néhány perccel a társaság az ebédlőben gyülekezett, ahol nehéz feladat várt rájuk, el kel­lett fogyasztani olyan nagy meny- nyiségű ebédet, mely étteremben három adagnak felelne meg. Bi­zony, akadt néhány, aki a har­madik fogást, mely négy pala­csintából állt, nem tudta meg­enni. A sportkör elnöke viccesen meg is jegyezte: — Hlyen ellátás mellett azt hiszem, tovább lehet fokozni az edzésanyagot. Losonczi ugyan értette a vic­ces 'megjegyzést, de hamar el­magyarázta, hogy szerinte így is elég nagy a megterhelés, mert délelőttönként 100—110 perces erőnléti, délutánonként ugyan­ennyi labdás, technikai edzés a napi adag. Az ebéd végén az edző közölte a játékosokkal; — a délutáni programot egy kicsit előbbre hozzuk, hogy az edzést a vendégek is megtekinthessék. Nem volt hosszú pihenő, ismét a társalgóban ült a társaság, meg­beszélésre. Losonczi edző játéko­sainak elemezte, hogy látta a pálya széléről a szombati mér­kőzést. — Ahhoz, hogy az első edző­mérkőzésünk volt, igaáán elége­dett vagyok, kellemes meglepe­tés ért. Középpályán Antal, Bo­da, Hlés és Győrfi ragyogóan játszott, de a többi is kitett ma­gáért. A védelemben viszont Ke­rekes, Antal és Berlin nyújtott jó teljesítményt. Győrfi második gólja egy szép támadás befejezé­seként mintaszerű, átgondolt volt. Ahogy ezt már oly sokszor .meg­beszéltük és gyakoroltuk, azt csinálta. Ezt fogjuk ma még gya­korolni délután a pályán, hogy beidegződjön a csatárokba^ Ami viszont a 4:l-es vezetés után történteket illeti, hát egy kicsit bosszantó. Sok volt a beszéd, aminek az lett a vége, hogy elő­ször Antalt, majd Fazekast kel­lett lehívnom a pályáról. így ’ nem szabad viselkedni, uralkod­nunk kell magunkon akkor is, még ha a játékvezető ilyen kirívó­an viselkedik is. Kerekes, te hogy látod a történteket? — A Pisti kezdte a dumát, az átragadt Józsira, aztán végül mindnyájan beszéltünk. Boda: A játékvezető szúrta el a mérkőzést, mert Pistit már a mérkőzés elején szájbarúgták, utána csúnyán felvágták és a játékvezető ezen csak nevetett. Losonczi: — Ha nem szövegel­tek, győzünk. Igaz, megkaptuk az erkölcsi elégtételt, amikor a mérkőzés végén a Vegyész egyik vezetője azt mondta, hogy így nem szabad 'az ellenfelet meg­veretni, mint ahogy velünk tet­ték. Különben most bejelentem, hogy a mai edzés után Stölkler hazamegy Kisdorogra, ezzel a sérülésével nincs értelme, hogy itt maradjon. Gscheidt Mátyás, a sportkör el­nöke is bekapcsolódott a beszél­getésbe. Kifejtette, örül annak, amit látott, példás a lelkesedés és reméli, a jövőben is így lesz. bastyik hibázott. Az ötödik pere már meghozta az első gólt. Kor­szerű támadás után Lúbastyik éles szögből védhetetLenül lőtt a bal alsó sarokba. Tíz perc múlva Freppán nagy erejű lövése Du­nairól kipattant, de Freppán má­sodszorra má,r nem hibázott. 2:0. Továbbra is a Dózsa játszott fö­lényben és a 34. percben Lubas­Jelenet a Szekszárdi Dózsa egyik támadásáról. A labdára vető­dő Dunai előtt Lúbastyik kezét feltartva jelzi, hogy nincs szán? dókában közbeavatkozni. A kép en jobbról Váczi# Február 20-ig döntés Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség csök­kenti az NB-s csapatok létszámát, ami magával hozza, hogy az NB m-asok közül több (félő, hogy három, eset­leg négy) visszakerül a megyebajnokságba. Az MLSZ csak az NB-s csapatokat illetően hozott intézkedéseket, a megye­bajnokság létszáma, hogy az alatt milyen bajnok­ságok lesznek, a megyei sportfelügyelőségre, illetve a me­gyei szövetségre tartozik. Lépő László, a megyei sporthivatal vezetője kérdésünk­re elmondta, hogy Vigh János, a megyei labdarúgó-szö­vetség főtitkára hétfőn az MLSZ-ben kapott részletes tájé­koztatót, útmutatást. Ennek figyelembevételével még a héten a sporthivatal a megyei labdarúgó-szövetség elnök­ségével közös megbeszéléseket, tart, kidolgozza azt a ter­vezetet, mely legjobban megfelel viszonyainknak. A me­gyebajnokság létszámát előreláthatólag 18-ra vagy 20-ra emelik, de még bizonytalan, hogy megmarad-e a megyei B, esetleg a megyei II. osztály és csák járási bajnokságok lesznek, vagy két-, esetleg háromcsoportos bajnokságokat hoznak létre a megyebajnokságok mellett. Annyi bizo­nyos, hogy legkésőbb február 20-ig az egyesületeket érte­sítik a döntésről (melyet természetesen mi is közlünk la­punkban) és arról, hogy a jelenlegi versenykiírások mi­ben módosulnak. Előkészületi mérkőzések tyik lövése az egyik paksi védőit irányt változtatva került Dunai hálójába. 3:0. Három perc múlva a paksiak szép támadást vezették és egy balról beívelt labdát Kaiá- ri nagy erővel lőtt kapura, ami először az egyik, maid a másik kapufára pattant, és onnan került a hálóba. 3:1. Továbbra is a Dó­zsa játszott fölényben* de fíólfi nem tudott lőni. A második félidő eleién aka­dozott a játék, ekkor Kormos edző több cserét hajtott végre! Mucska. Lelő vies. Horváth. Né­meth és Bonnyai is szóhoz Jutott* A megfiatalított paksi csapat he­lyenként szépen játszott, de eredménytelenül. Igaz. a Dózsa játékosai is igyekeztek egy-két szép akciót összehozná, de gólra az ő erejükből sem tellett. Van még sok javítanivaló 9 Dózsa játékán, és mivel az NB L B rajtját is egy héttel előbbre- hozták, mindössze két hét áll Kormos edző rendelkezésére, hogy csiszoljon a játékukon. A paksiak 1ó benyomást keltettek. Kitűnt Kalász. Vágó; Kovács# Freppán. Lúbastyik. illetve WXb* mányi. Váczi. Kiss. Kaján. SZ. VASAS—43Z. ÉPÍTŐK 6:0 Vasas: Resch — Fusz, Tam. Papp,' Gyémánt. Paróczai. Szabó. Fonyó­di. Vesztergoonbi. Fiáth. Gómarai. Csere: Harsányi. Bognár. Etüa, Lerch. Nagy iramban (kezdtek a csapatok. Már az első per ebért Fonyódi kapásból nagy lövést küldött kapura, majd Fiáth ha^ gyott ki nagy helyzetet. A 27# percben góllá érett a Vasas-fö­lény. Jobb oldali beadás után Pa­róczai Fiathot (kiugratta, aki a. hálóba lőtt. irf). A 35. percben az előretörő Szabó a védőkről visz- sz apattant labdát nagy erővel a jobb felső sarokba bombázta# 2:0. A második félidő is á Vasas fö­lényével kezdődött. Nagy nyo­más hárult az Építők védelmére. A 12. percben a (kitűnő Fiaübot; buktatták, a büntetőt Papp érté­kesítette. 3:0. A 1<8. percben Fo­nyódi cselsorozat után bejátszott (középre. Paróczai nagy erejű 2ö- . véséből gól esett. 4 ?0. A 30. perc­ben korszerű, gyors támadás fu­tott végig a pályán. Lerch bedo­básával Fonyódi lefutotta a vé­dőket. éles beadását Fiáth futtá­ból. nagy erővel a hálóba lőtte. 5:0. A 33. percben röviden szaba­dítottak fel a védők. Lerch el­csípte a labdát.. és hatra növelte a gólok számát. Később még Gyémánt, maid Tam veszélyez­tette az Építők kapuját, de már eredménytelenül. Nagy lendü lettet.' gyorsan kezd­tek a csapatok, a Vasas diktálta a-z iramot, és végig irányította a játékot. Az Építők lelkesen és időnként jól védekezett. FADD I.—FADD H. 9:1 (3:0) Az NB I-es Szeged ellen MNK- mérkőzésre készülő Faddi Tsz SK labdarúgócsapata vasárnap dél­előtt tartalékcsapata ellen Játszott^ edzőmérkőzést. Aknai János edző az I. csapatban a (következő já­tékosokat szerepeltette: Fenyvesi I. — Baross. Kovács I.. Szűcs I.; Papp n.. Aradi n.. Fenyvesi II., Kiss H.. Kiss I.. Aradi I. és H. Szabó. Az első félidőben még he­lyenként akadozott a játék, de a második 45 percben már tetszés szerint érték el góljaikat, bár eh­hez hozzájárult az is. hogv a tar­talékcsapat játékosai közül több­nél az utolsó negyedórában a fá­radtság jelei mutatkoztak. A vasárnapi MNK-mérkőzésig ä faddiak már nem játszanak ide-- gen csapattal edzőmérkőzést. v csak tartalékaik ellen gyakorolják azt { a hadrendet, melyet az NB 1-esek ellen szeretnének játszani. Bár tudják, hogy esélytelenek, ennek ellenére rendkívül lelkesen készülnek, jó játékkal szeretné­nek búcsút venni az MNK-tól. Az I. csapatból Kovács I.. a vé­delem tengelyében. Papp II. kö­zéppályán. míg a támadósorból Kiss I.. Kiss II. és Fenyvesi n. játéka emelkedett ki. A második félidőben Fenyvesi TI. nem ját­szott. mivei húzódásról panaszko­dott. helyét Papp TEL. foglalta el. Itt említjük meg. hogy a faddiak megtettek minden előkészületet, nemcsak az NB l-esek. hanem a nagy számú nézősereg fogadásá­ra is. Több mint háromszáz em­bernek tudnak ülőhelyet biztosí­tani és amennyire az é^d^klődés alapján számítani lehet. 3000 nézőt várnak a Szeged elleni találkozó­ira.

Next

/
Oldalképek
Tartalom